Múltkori útitársuk miatt kissé távolságtartóan, a csapat maguk közé fogad egy különös jövevényt, északról remélve, hogy nem történik ugyanaz, mint az elődjével. Mindeközben Eryn az elmebomlás határait súrolja, ráadásul tisztázatlan okból való temetésre érkeznek az egyik városba. Lehet összefüggés? Csak Eryn a megmondhatója.
Résztvevők: Thor’am, Eru, Eryn, Trenon; Mesélő: Tammis
Eryn naplójából
1484 június 7.
Már nem is emlékszem pontosan mi is történt, de egy földalatti folyosón találtam magam. Több sebből véreztem és éreztem, hogy amerről jövök, arra nem szeretnék visszamenni. Így hát folytattam utamat előre. Egy földalatti helyen lehettem, éreztem a zsigereimben, hogy nem itt kéne lennem. A folyosón láttam, találtam egy hullát, kövek zúdultak rá. Szerencsétlen nem élhette túl. Eljutottam egy terembe, ahol egy leomlott kaput találtam. A kapu előtt ismét egy tetemet pillantottam meg…eléggé összeaszalódott szegény. Egyedül voltam, hullák mindenütt és ez az érzés ami belülről fojtogatott, ziháltam…valahogyan ki kell jutnom innen! Tovább haladtam előre ismét egy folyosón. A fülemet egy érces, öreg hang ütötte meg, a járat végén pedig egy árnyékot pillantottam meg. Hohóóó…nem tudom mi okból de visszafordultam, valamiért nem bíztam ebben a hangban. Elindultam arra amerről jöttem, hát rossz ötletnek bizonyult. A hideg is kirázott és mikor megfordultam egy vámpírral találtam szembe magamat.
– Most meghalsz!
Baljós jelek
A következő percben pedig a folyóparton mosogattam az edényeket. Furán éreztem magamat. Nem tudtam, hogy ez most mi volt. Álmodtam netán?! Eléggé valóságos élménynek tűnt. A fiúknak nem szóltam egyelőre, bár láttam rajtuk az aggódást és, hogy nem tudom sokáig titkolni ezt… Jut eszembe, csatlakozott hozzánk egy ifjú szerzetes is, Trenon. Még nem igazán nyerte el a bizalmamat, így előtte pláne nem szeretnék erről a kis problémámról beszélni.
Nem sokkal később beértünk egy városkába. Síri csend volt, az utcákon sehol egy ember. Mindenki a temetőben volt, épp egy fiút hantoltak el, aki mérgezésbe halt bele. Még meghallgattuk a pap utolsó szavait…elég ismerősen csengett a fülemnek ez az érces hang. Nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek, hisz az idős emberek többségének ebben a korban már eléggé ércesen cseng a hangjuk.
A temetés után végre a fogadóban sikerült szobát kapnunk. Én felmentem rendbe szedni magamat, amíg a fiúk információkat gyűjtöttek. Épp a lépcsőn tartottam lefelé amikor ismét….
Thor’am, Trenon és én rohanunk ugyanabban a földalatti útvesztőben ahol pár órával ezelőtt találtam magamat. Erura gondolván nagyon elszomorodtam, kerestem merre lehet….Csapdák voltak mindenütt, zombik és árnyak üldöztek minket. A terem végén egy ismerős kaput pillantottam meg. Emlékeztem, hogy valamiféle szerkezet van beleépítve ami elsorvasztotta azt a szerencsétlen párát is akit a túloldalán találtam. Így megállítottam társaimat, nehogy tovább menjenek. Közben a szörnyek egyre csak közeledtek. Eredménytelenül küzdöttünk ellenük, mert csak egyre jöttek még többen…Hát valamilyen ötlettől vezérelve a fiúkkal felkapattam egy zombit, hogy dobjuk át a kapun és így a csapda majd ezt a foszló tetemet fogja telibe savazni….
Majd hirtelen a fogadó lépcsőjén találtam magamat… Ez különös, megint hallucináltam volna, mi lehet ez??!!
Egyre furábban érzem magamat a sivatagi kalandjaink óta. Kérdezték is a fiúk mi a baj, de egyelőre nem akartam beszélni erről. Közben kaptunk néhány fontos információt annak a fiúnak a haláláról akit reggel temettek. Állítólag valami erdőben élő remetének segített növényeket, gombákat gyűjteni. Többen úgy gondolják ez a remete mérgezhette meg vagy valamiféle mérges gomba… Mindenesetre mi nyomozásba kezdtünk. Csillapíthatatlan kíváncsisággal jártunk utána hasonló rejtélyes dolgoknak eddig is. Elmentünk hát az öreg paphoz némi kérdezősködés után. Hátha ő több információval tud nekünk szolgálni.
Ismét elfogott ez a különös érzés és a kocsmában találtam magamat a földön. Épp félholtra verték Erut és Trenont. Erőtlen voltam így nem sokat tudtam segíteni. Egyszer csak megjelent ez a vámpír és odahívatta azt a két pokolfajzatot akik a társaimat ütötték megállás nélkül. Valami szentélyről beszélt az a vámpír, hogy készen áll…. Eléggé erőtlen voltam, mozdulni is alig bírtam. Két társam eszméletlenül feküdt. Volt nálam gyógyital, de nem sok időm maradt, csak az egyiküknek tudom beadni. Szerencsétlenségemre, csak Trenonhoz tudtam időben odaérni és megmenteni.
Zsupsz és megint mintha teret és időt váltottam volna, ismét a fiúk társaságában találtam magamat. A papnál voltunk, de én már nem igazán tudtam koncentrálni, az agyam teljesen le volt már terhelve ezzel az egésszel. Végül már nem titkolhattam tovább mi történik velem egyre sűrűbben. A fejem csak úgy hasogatott, de annyit még ki tudtam venni a beszélgetésekből, hogy valamiféle varázslatszerűséget érzékel körülöttem az aggastyán vénember. Lehet, hogy megátkoztak? A papnál aztán elindultak az események. Megmutatott nekünk egy lejárót. Azt mondta ő majd itt vár minket vissza az ajtóban. És ekkor elkezdett lassan de biztosan összeállni a kép. Valamiféle időzavarban lehetek. Mintha előre látnám a még csak most bekövetkező eseményeket. Felettébb érdekes, nem feltétlen rossz képesség ez, csak ez a fránya fejfájás és szédülés ne lenne. Egyre erőtlenebb vagyok, nem tudok koncentrálni. Végigmentünk a folyosókon, termeken…nem igazán tudtam figyelni, csak annyi segítségére voltam társaimnak, hogy elmondtam a „látomásaimban” pontosan mik történtek. Elérkeztünk ahhoz a szentélyféléhez vagy mihez amiről az a vámpír beszélt. És akkor ott volt, a vámpír. Vigyorgott és felettébb fennhéjázón beszélt. Ekkor elkezdődött a harc. Sajnos én szinte alig fogtam fel az egészből valamit, ez az egész időzavar teljesen összekuszálta elmémet. Végül sikerült legyőzni ezt a szörnyfajzatot. Hamuvá vált. Trenon valamiféle indítatásból eltette ezt a vámpírport. Ki tudja miért tette, hátha jó lesz valamikor alapon.
A vámpir rejteke
Mikor visszaérkeztünk a vénemberhez ő elmondta, hogy egy helyre koncentrálódik amit érez körülöttem, mégpedig a nyaklánc amit sok-sok nappal ezelőtt szereztem a sivatagi romtemplomban, és azt hittem egy ártatlan sima kis csecse-becse. Gyorsan levettem és Trenon messzire rohant vele. Én pedig kezdtem lassan egyre jobban lenni… Még kell sok idő, mire teljesen rendbe jövök ezután, de bízom a legjobbakban. Muszáj ezt az egészet kipihennem, nagyon kifárasztottak ezek az események. Elég sok dolog kiesett most…
Majd később megkérdem a fiúktól, hogy most végül is mi lett azzal a szerencsétlen ifjúval akinek pont a temetésére érkeztünk ebbe a városba….
