Több éves mesélői tapasztalat alapján, ötletek és kutatások után alakult ki a saját kalandjaim világképében – hacsak már ez nincs az adott háttérvilágban másképp megoldva – hol is vannak valójában az istenek, hol is élnek. Előfordulhat, hogy belegondol egy játékos, vagy maga a mesélő, hogy mit kezdjen akkor, ha a karakterek ismeretei és a hagyományos szabályok korlátozásai “kinövik” a világkép fogalmát.
Anno egy életút kampány mesélésekor fogalmazódott meg bennem egy fő gonosz karaktere, aki külvilági volt, igazából csak átlag sablon, elfoglalja és elpusztítja a világokat (pl.: Krull című film), mindenféle mágikus eszköz nélkül, mert annyira idegen az adott világhoz, és hatalma is ezáltal felfoghatatlan – értsd, másféle. Volt, hogy a játékosaim tettek fel olyan metafizikai kérdéseket a játékon belül, hogy majdnem megállt a játék. De a tény, tény marad, és talán más mesélő is megkapta már rajtam kívül is a kérdést:
” A halottak lelke átmegy isteneik síkjára…mágia használata, és térkapuk nélkül, élő halandó lény hogyan utazhat?”
Fogas kérdés, nem de? Az én tapasztalataim és gondolatfüzérem alapján, amit több film, könyv is alátámaszt (pl.: Csillagkapu című sorozat), magát a világképet kell hozzá kiszélesíteni.
Kampányaim alapja mindig ez, mióta kigondoltam az egész rendszert. A szerepjátékok világleírásai, amik a külvilágról, illetve a külső síkokról szólnak eléggé egymást utánzóak, és logikátlanok néhol, mikor megpróbálják túllicitálni egymást, vagy új dolgokat tesznek hozzá, mindenféle logika nélkül. Én elméletemben a külső síkok kézzel foghatóak, tudományos magyarázattal alátámaszthatónak kell lenniük. Ezért fordultam a csillagászathoz.
Gondoljunk csak bele, a hagyományos DnD-ben például a poklot, Nine Hellnéven találjuk, ez képez egy külső síkot, mindenféle bonyolult kapcsolatokkal egymáshoz és a játékbeli világhoz láncolva. Tegyük fel, hogy a Nine Hell, egy kilenc bolygóból álló naprendszer, fényévek távolában a játékunk alapját képező világtól. Vagy amit eddig a Túlvilágnak neveztünk, egy olyan más planéta, ahol az élet más módon működik. Egy síkutazáskor pedig talán éppen a szomszéd galaxisba érkezünk egy kis kaland folytán. Ezzel azt érhetjük el, hogy más alapokra helyeződik a játék “tudománybeli” ismerete, és így – tapasztalatból mondom – a játékosok is könnyebben emésztik meg a témát, talán így vonzóbbnak is vélik. Persze, nem azt mondom, hogy csak naprendszerek lehetnek meg távoli planéták az említett helyek. Hiszen miért kéne? A fantázia mindenkit más és más távlatok felé enged. Így tehát például a Végtelen Mélység (Abbys), akár egy egész galaxis is lehet. Vagy egy Fekete lyuk…
Nos, eléggé elüt ez a gondolatmenet az ortodox játékstílustól, és attól amit a DnD megalkotója teremtett, de az ehhez hasonló “istenkáromló” reformokra szerintem szükség van, ahogy a valóságban is változnak a nézetek és világképek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a fantázia lehetőségei egyre jobban változnak és bővülnek, ezért nem lehet, nem szabad korlátok közé szorítani, mert akár hogy is igyekeznénk, a fantázia mindig utat talál.
Ezen gondolatmenetem amit megosztottam az imént nem teljesen saját szerzemény, mint írtam is. Nem kívánom senkitől sem megvonni, bárki, bármilyen világban, szabályrendszerben mesél, gondolkozhat rajta. Esetleges új távlatokat, ötleteket, kalandokat teremthet, de legnagyobb haszna talán egy életút kampányban van, főleg magas szinteken, mikor már nem könnyű lekötni a karakterek érdeklődését és megfelelő kihívást biztosítani számukra.
Ez is csak egy lehetőség, minden kedves mesélőnek.
