Hat hősünk megpróbáltatásokkal teli utazásra indul, amit közülük talán csak Nariff élvez jobban a naivitása végett. Az ódon járatokon keresztül a rég elfeledett börtönökhöz jutnak el, ahol eddigre gondolt és nem várt meglepetések is adódnak.
Résztvevők: Nariff, Mesélő: Tammis
Nariff naplójából
(1486 március 3-5.)
Két héten át kúsztunk a részben beomlott járatokon át a komáimmal, mire végre új, tágas tér tárul elénk. Bár Zarugh gyorsasága folytán, meg hogy hamar ledöntötte az utat elzáró torlaszt, a teremben évszázadok óta őrzött hullaszag most kiáradt, megcsapta orrunk és felkavarta gyomrunk. Érdekes módon én bírtam a legrosszabbul, lehet, mert tudnak valamit amit én nem... vagy csak keveset iszom mostanában. Igaz is, mióta elfogtak alig ihattam valami tisztességes törp főzetet, a fejem pedig kalapál veszettül, nem tudom meddig bírom még.
Zarugh hátramaradt az öreggel, én Muriggal előrementem felderíteni a terepet. Ősi folyosók és lépcsők közepette rájöttünk, ez bizony valami börtön. Efruudt már szólt korábban, hogy van itt egy ilyesféle terület, de elzárták, már kitudja mikor, azóta nem érintette csizma a hely porát. Büszke vagyok, hogy enyém az elsők között lehet. Arra már kevésbé, amikor megláttunk egy agyagból készült madarat a folyosó közepén. Egy madár... és agyagból, egy földalatti folyosón... a szakállam rá, hogy ez valami beteg csapda, a tudatlanok számára. Óvatosan kikerültük, majd Murig rálelt egy titkos szobára, ahol egy rozsdás fém szekrényt találtunk, előtte nyomásérzékeny kövekkel. Bárcsak itt volna a bárdom, szét tudnám vágni, és megleshetnénk mi van benne.
Beunl lépett mögénk, kezében az agyagmadárral... Miért!?
Nem volt sok időnk töprengeni, lánccsörgések és vasrácsok hangjaira lettünk figyelmesek. Mire megdorgálhattuk volna, Beunl ráhelyezte az egyik kőlapra a madarat, mire a vas szekrény zára kioldott... Pofám leszakad. Szerencsére jó hasznát vehettük az ott talált fegyvereknek, összeszedtünk mindent, és visszasiettünk a nagy terembe a többiekhez. Agor és Efruudt addigra megvitatták, hogy merre is kellene mennünk, így rövid bolyongás után rátaláltunk a fő folyosóra. sajnos valamit sikerült aktiválnunk, legalábbis Agor rossz aurát érzett közeledni. Ha ő mondja...
Hamarosan néhány igen megkínzott élőhalott rontott nekünk néhány kínzókamrának látszó helyről. Efruudtnak felvetettük, a furcsaságot, mégpedig, hogy ezek hajdanán emberek lehettek, legalábbis fizikai valójuk és néhány ruhadarabjuk erről árulkodott. Bár a nemesünk sem tudta teljesen mire vélni, de megígérte ha kijutunk innen elmesél mindent amit hallott erről a helyről.
Miután átvágtam magam az ellenségen, köszönhetően az újdonsült csatabárdomnak, ráleltünk a liftre, ami ide vezetett le egykoron. A járat részben beomlott, a szerkezet pedig nem biztos hogy kibírná. Marad a mászás megint. Bevallom kicsit már unom ezeket a szűk járatokat. Persze, hogy életem nagy részét egy ilyen bányában töltöttem, de akkor is. Talán túlságosan is megszoktam, hogy minden messze van és minden olyan nagy és tágas... ez fejfájás. Jól esne egy korsó sör... meg egy segítő kéz is Zarugh, mindjárt visszacsúszom!...
