1. Az elf invázió
A történelem előtti időkben Hreeyn északi részének képe még nagyban más volt. Akkoriban kisebb, mára jórészt teljesen kipusztult népek és lények éltek rajta, akik néhány kivételtől eltekintve nem mutattak fel komolyabb civilizációt.
Az i.e. 520.000-ik évben hajók jelentek meg a nyugati partokon. Az elfek, ha a korai feljegyzéseik hitelesek, több száz évnyi vándorlás után jutotak el erre a földre. Okokat még ma sem ismerünk pontosan miért kezdték el vándorlásukat és pontosan honnét, de egy biztos, hogy nyugat felé van egy Hreeynnél jóval kisebb kontinens, ahva előbb érkeztek meg még nyugatabbról, és sok időt eltöltöttek, majd onnét jöttek tovább. Nem megbízható források szerint, valamiféle természeti csapás lehetett az oka, hogy eljöttek szülőföldjükről ilyen nagy számban. Ezen felül, nem felfedezni, vagy kolóniát létrehozni szerettek volna. Tetteik alapján állíthatjuk, hódítani jőttek.
A partraszállás napja
Akármi is az igazság, a hatalmas flotta egy része itt maradt a nyugati parton, néhányan dél felé vették az irányt, ám volt amelyik visszafordult. Az északon partra szálló elf csapatok néhány nap alatt elérték a Nagy Vadon és a Völgyválasztó által határolt területét – a mai Perem-Vadont – és itt kezdték kiépíteni lakhelyüket. Több, számukra ismeretlen és idegen fajjal találkoztak, akiket vagy leigáztak, vagy teljesen kiírtottak. A szerencsésebbek persze elmenekültek, ez okozott egy kisebb népvándorlási hullámot.
Az elf terjeszkedés itt nem állt meg. A Völgyválasztó déli bérceitől, egészen az öböl partjáig terjesztették befolyásukat. Alig több mint ezer év alatt észak legnagyobb államát hozták létre, mely a nyugati partoktól a mai völgyvidék területéig terjedt ki. Az eddig hódító hatalom itt átalakult, az elf kultúra ápolása és a békés otthon kiépítése lett a fő cél. I.e. 518.759-ben teljes méreteiben is megalakult a Nagy Napkirályság, egy bizonyos nemes, Ithenirissias király uralma alatt.
Ezalatt délen is letelepedtek, ám az itteni elfek külön életet éltek, nem a Napkirályság égisze alatt építették ki hatalmukat.
2. A sokezer éves állam
Ithenirissias, a napkirály maga
A Napkirályság nem egészen volt egységes állam. I.e. 518.754-ben, Ithenirissias napkirály birodalmának székhelyét néhány mérfölddel délebbre költözette, a mai Symerani magiokrácia területére. A palotája pontos helyét azóta sem sikerült megtalálni, állitólag élő kristályokból késztették – ezek testetlen lelkek, amik kikristályosodtak évszázadok alatt és leshat-nak neveznek – ami felerősiti és visszatükrözi a nap sugarait, ezáltal nem csak egy biztos erőd, de egy fegyver is lehetett.
A napkirály nem közvetlenül gyakorolta hatalmát, egy nemesi tanács állt mellette, akik felülbírálhatták döntéseinek egy részét. Ám hogy ne függhessen tőlük teljesen, tartományi kormányzókat helyezett el a birodalomban, akik csak neki feleltek, ezáltal a nemesi tanács kissé hátrébb szorult. A mai Völgyvidék a nemesek otthona volt jórészt, ezen a területen Gerulless tábornok volt a régens, aki a napkiráy unokaöccse is volt egyben. Az öböl partvidékének egy nagy részét és magát a központi területek felügyeletét pedig lányára, Eshreinn hercegnőre bízta. Keleti vidékek, az óceán part és a Vasfog-hegység által határolt terület, a herceg Hyuln kezébe került. A napkirály ezzel a húzásával, látszólag feladta a hatalmát, ám a családja révén megmaradt poziciójában, mitöbb erősebb lett a hatalma és befolyása.
Smaragd-ház, a napkirály elveszett magán függőkertje
felfedezték 1321, Völgyválasztó délnyugati bércei közt
Az i.e. 504.120-as évtől elkezdődtek a felfedezések és kutatások. Hatalmas tudást és ismeret anyagot gyűjtöttek össze, melyeket a napkirály palotájában őriztek. I.e. 504.113-ban, a Völgyválasztó túloldalán elkezdtek telepeket létrehozni, és mezőgazdasági fejelesztéseket végezni. A terület egy mára kihalt faj, az elf feljegyzések által Visthannak nevezett lények otthona volt, akik nem nézték jó szemmel az agresszív betolakodást. I.e. 504.106-tól i.e. 503.882-ig egy rövid, ám brutális háborút folytattak egymással, Hyuln herceg vezette a csapatokat, aki győzelmeitől megrészegülve, szabályos népírtást rendezett, a visthan nőket pedig a legkegyetlenebb katonáinak ajándékozta, ágyasrabszolgának. A faj végül teljesen kipusztult, a háborút az elfek nyerték. i.e. 503.880 telén északabbra is akartak menni, mert úgy gondolták a Nagy Völgy túlfelén lévő hegységekben gazdag arany lelőhelyek vannak. Az időjárás több alkalommal is visszavonulásra kényszerítette őket, nem beszélve a többi itt élő népekről. Az Északi-hegylánc előbérceiig végül egy kisebb expedició eljutott i.e. 502.759-ben, ám beszámolóik szerint az itt élő megafauna igencsak védi az otthonául szolgáló vidéket, ezért a távolság és az ellenséges környezet, nem beszélve a zord időjárásról alkalmatlanná tette a további terjeszkedést észak felé.
I.e. 501.007-ben a dél felé, és a tenger felé irányuló terjeszkedéskor diplomáciai összetűzés alakult ki a délen élő elfekkel. Ez aztán egy újabb fegyveres időszakhoz vezetett, az úgynevezett Kontinentális Testvérháborúhoz, amit meglepő módon Ó-Rauphya elf királya meg is nyert, i.e. 500.994-ben. Hogy befejezzék és elkerüljék a további összetűzéseket, Ó-Rauphya másodszülött hercegét, Tebreisus-t hozzáadták Eshreinn hercegnőhöz. Az ifjú pár egy palotát építetett magának egy partmenti kisváros fölé magasodó bércen, és innét gyakorolták ezután hatalmukat.
Eshreinn hercegnő
I.e. 498.431-ig nyugodt, békés időszakot élt a birodalom, ám kisebb támadások és betörések, amiket a szomszédos népek tettek, az elbitorolt otthonaik és földjük miatt, egy újabb válsághelyzethez vezetett. Történetesen Gerulless tábornok szóvá tette, hogy az eddigi katonai megmozdulások a herceg irányitása alatt történtek, pedig ő volna a sereg legfőbb parancsnoka. A viszálykodás addig fajult, hogy egy párbajban kihívta Hyuln herceget, aki egy eléggé veszélyes fejsérülést szenvedett el. Ithenirissias király haragjában bebörtönözte a tábornokot. Fiát szinte börtönben tartva igyekezett gyógyírt találni sebesüléseire, de nem vette észre sajnos mentális sérülését. Hyuln megelégelte a pátyolgatást, kiszabadította Gerullesst, és teljhatalmat ígért neki az elf csapatok felett, ha a trónra juttatja. Így történt, hogy i.e. 498.397-ben Gerulless tábornok a hozzá hű maradt csapatok élén megostromolta a kristályból készült palotát, Hyuln herceg pedig az össze-visszaságban orvul meggyilkolta az apját.
Gerulless tábornok
Hyuln napkirállyá lépett elő, a tábornok pedig a jobbkezévé és személyes testőrévé vált. Hyuln mentális egészsége ekkor már messze elmaradt a normálistól, de a nemesek egyes csoportjai ezt nem bánták, politikai manipulációik és egymás elleni áskálódásaik eddig is gondokat okoztak, ám ettől kezdve azon ment a verseny, ki mennyire támogatja az őrült királyt. Eshreinn és Tebreisus elhatárolódtak az új királytól. Otthonukat megerősítették, roppant falakat emeltek a városuk köré, és fogadták be a menekülteket, nemcsak elfek, de más fajok tagjait is egyaránt. Ez rosszallást váltott ki, majd i.e. 462.100-ban ostrom alá is vették a tábornok csapatai a várost, ám közel 50 évnyi harc után feladták, a város bevehetetlen maradt. A krónikák szerint a harc idején, amit Elf-Vér háborúnak neveznek, Tebreisus az életét vesztette. Ez pedig hevesebb ellenálláshoz vezetett, a várost és a hercegnőt minden áron meg akarták védeni. Győzelem után aztán tiszteletből, a halott uruk után keresztelték el a várost Tebrusznak.
Tebreisus herceg
Eshreinn és testvére között a konfliktusok tovább folytatódtak még hosszú ideig, ám ez komolyabb fegyveres összetűzéshez nem vezettek. Míg nem i.e. 417.120-ban a déli elf királyság háborúba kezdett a dzsungelben élő kígyószerű fajjal, a yuan-tikkal, Hyuln király végett vetett a testvérével való civódásnak és csapatokat küldött délre. Gerulless tábornok drasztikus megoldásokat javasolt, de a közvéleményre és a déli elfekre hallgatva ezeket elvetették. Az Első Dzsungel hadjárat kudarca után Gerulless jobbnak látta, ha ő veszi kezébe a dolgokat, és komoly támogatást ajánlott fel, egy mesterséges vegyület létrehozásához, amivel megnyerhetnék a harcot a yuan-tik ellen. Titkon egyébként remélte, hogy egy olyan biológiai tömegpusztító fegyver kerülhet a kezébe, amivel átvehetné a hatalmat Hyulntól. Mesterkedéseire i.e. 416.769-ben derült fény, amikor is a délen élő armand közösségből kísérleti példányokat csinált és milliós népírtást vitt véghez a dzsungel lakók között. Eshreinn hercegnő mindent megtett, hogy Gerulless feleljen tetteiért, és végül i.e. 399.726-ban Hyuln király árulónak béllyegezte őt és száműzte a dzsungelbe délre. Feljegyzések nem támasztják alá, de feltételezhető, hogy még életben volt és harcolt is, mikor a Második Dzsungelhadjárat elkezdődött.
Hyuln az őrült napkirály
I.e. 386.366-ban Hyuln királyt egy kór támadta meg, amitől teljesen kiszolgáltatottá vált, egyedül képtelen volt gondoskodni magáról. Ez csak fokozta őrületét, majd végül, i.e. 386.027-ben Eshreinn hercegnő és néhány őt támogató nemes megfosztotta őt a hatalmától. Az új Napkirály, Tebreisus egy kuzinja volt, Amidius. A nemseknek azért esett kedvükre a változás, mert Amidius köztudottan békepárti nézeteket vallott, ezért remélték, hogy egy igazságosabb uralkodójuk lesz. Amidius király be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, a nemesek politikai versengésein kívül nem volt semmi, ami megingathatta volna a rendet és a békét.
Amidius segítséget nyújtott Ó-Rauphyának i.e. 200.184-ben, a Második Dzsungel hadjárat lebonyolításában, ám a rosszul összehozott csapat mozgások miatt ez is hamar kudarcot vallott.
Amidius uralma tehát a békés életről volt ismert, ekkor fejlődhetett a legtöbbet a birodalom. Termékeny uralkodásának végül i.e. 100.000-ben szakadt vége, amikor is harcokba bonyolódtak a hegyek mélyén élő titokzatos néppel, az illithidekkel. A háború közel 12 év alatt lezajlott, melyben Amidius az életét vesztette, mikor a kristálypalotáját felrobbantották vele együtt. A hatalmas elf állam darabokra szakadt, a palotában őrzött tudás megsemmisült. Az egymással acsarkodó nemesek mind szakítottak egy-egy darabot a királyságból, és magukénak akarták a többi földet is. Eshreinn hercegnő nem tehetett mást, fiára Trehnerionra bizta a várost, ő maga és többi gyermeke, hogy ne eshessen bántodásuk elmentek a nyugati partnál lévő Holdfény-szigetekre, és ott is telepedtek le végül, ráadásul sokan követték példájukat, igy elmondható, hogy ettől kezdve van politikai értéke a szigeteknek.
Amidius az utolsó napkirály
3. Hétköznapi élet az elf birodalomban
Fontos megemlíteni, a korai elf társadalom merőben más volt, mint ahogy ma ismerjük. Történetesen, etnikailag tagoltak voltak ez eredményezett náluk némi kasztosodást. A napelfek, kik a nemesség túlnyomó részét képezték és a napkirály maga is ezen etnikumba tartozott, sötétebb bőrűek voltak, szinte bronz színű, hajuk pedig többnyire ezüst, vagy szőke. Szintén kisebb számban, de éltek még enyhén vöröses bőrű elfek is akkoriban, őket Sylvanoknak nevezik a krónikák, ők fizikailag erősebbek voltak a többieknél így ők alkották a hadsereg előörsét, a munkásosztályt, valamint ők ápolták az erdőket. Állitólag az Újbirodalom idején haltak ki. A még ma is élő elfeket hold-elfnek nevezték akkoriban, a nép túlnyomó részét ők alkották, és minden társadalmi rétegben megtalálhatóak voltak. Semmiben sem különböztek a mai elfektől, leszámítva talán, hogy a zivataros történelem alatt etnikai keveredések előfordultak, egy-egy megkülönböztető jegy azért feltűnik időnként, jelezve hogy honnét eredeztethető az illető.
Másik igen fontos különbség a hajdani elfekhez képest, az életciklus lerövidülése. Rengeteg vita folyik róla, de tény, hogy az elfek szorosan összefüggenek a magukkal hozott mágikus tudással, ami kissé átalakult ugyan, de ma is használatos. Azokban az időkben rengeteg energia gyülemlett fel a világ szövedékében és sugározódott át más síkokra. Ez az erő az eonok múlásával fokozatosan ritkult, és ezen folyamat még ma is tart. Lényeg azonban, hogy az elfek a Napkirályság idején hosszabb életet élhettek mint manapság. Átlagban ez 7-800.000 évet jelenthetett, a ma ismert legmagasabb életkorhoz, a közel 12.000-hez képest.
Elf udvarház
A napkirályságban a nemesség túlnyomó része a Völgyvidéken élt. Az erdőket és birtokokat maguk gondozták és jelképes megállapodás volt arról, hogy melyik terület kihez tartozik. Természetesen rivalizálások és viták mindig voltak, ezek szerencsére nem mindig vezettek komolyabb vérontáshoz. Hyuln király uralma alatt, ha nemesi családok összerúgták a port, akkor a végső ítéletet a király szabhatta ki, ha nem tudták maguk között lerendezni a nézeteltérést. Ez szinte minden esetben ugyanaz volt, párbaj. A ma ismert párviadalok és szabályaik ebből a korszakból eredeztethetőek. Amidius uralma idjén a párbajozások és vérbosszúk tiltottak voltak, kizárólag nem életre-halálra szóló párviadalokat engedélyezett, aki ezeket megszegte, a családja becsületét tette kockára.
A nemesi családok legidősebb tagja, ám nem minden esetben a családfő, képviselte a familiát a nemesi tanácsban. Egy tipikus elf udvarház, csak természetes anyagokból épült, ez többnyire fa, de előszeretettel alkalmaztak élő kristályokat is, amilyenből a napkirály palotája is épült. Ezek a kristályok roppant ritkák, ezért is kevés nemes birtokolt ilyet. Minden családnak volt egy kisebb magán hadserege, amit az uralkodó rendelkezésére bocsátott, ha annak szüksége volt rá. Ezeket a csapatokat a legfőbb parancsnok irányíthatta, aki a napkirálynak felelt közvetlen. A nemesek magán hadserege változó fegyverzetű és harcedzettségű volt, de többnyire lándzsások, szablyások voltak. Íjat ezidőtájt csak a nemesek használhattak, ezért ritka volt a távolsági harcmodort alkalmazó csapat, Amidius idején változott meg ez a szemlélet igazából. A magán hadseregben sokan tartottak gnollokat, és nem csak ott, hanem a háztartásban is, mint testőr, vagy tanító, sőt ha hihetünk a forrásoknak, még ágyasrabszolgának is. Ezen kívül, a korai időkben nem voltak ritkák azok a szertartások és rituálék, amiket manapság barbárnak és kegyetlennek neveznénk, de akkoriban szerves része volt az elf kultúrának. Ezeket, mint oly sok minden maradi tudományt, Amidius uralkodása alatt sikerült levetkőzni. Legismertebb ilyen eleme az el ős kultúrának, a Felavatás rítusa. Ekkor, az elf fiúk, hogy bizonyithassák már nagykorúságukat, közös imával töltöttek étlen szomjan két napot, majd fegyvert kaptak, hogy öljék meg a vetélytársaikat, az ilyen események alkalmával 30-40 gyermekből jó esetben is 7-8 élte túl. Leginkább a nemesek között látszik az arrogancia, ami olyan jellemző volt a kor nagyhatalmára. Azt képzelték, talán hosszú életük miatt is, mindenhatóak, bármit megtehetnek, amit akarnak, minden következmény nélkül, mert ők – mivel a természetet ápolják és gondozzák, felette állnak a természet törvényeinek. Sajnálatos módon számtalanszor kellett tragédiának történnie, hogy ezek az életszemléletek végre megváltozzanak.
A nemesség kisebb része, akik közvetlenül a napkirálynak szolgáltak valamilyen tisztséggel, azok a mai Perem-Vadon területén éltek. Csak néhány család, főként a déli királyságból és Eshreinn hercegnő személyes barátai közül valók éltek Tebruszban. Ezek a nemesek nem csak a politikával foglalkoztak, hanem a tudás, a kultúra és tudományok mélyrehatóbb ismeretének felfedezésére koncentráltak. Ezek a tudós fők, nem tartottak magán hadsereget, legfeljebb egy kisebb, néhány fős testőrséget, vagyonukat a tudományra fordították.
A köznép tagolódása leginkább mesterségenként változott, a korai céhes mesterek, művészek és a nagyobb városok polgárai, tisztségviselői rangban a földművesek, munkások és szolgák felett álltak. Rabszolgatartás megengedett volt, ennek ellenére szinte csak gnollok voltak ezen a társadalmi szinten. A hadsereg, egy teljesen különálló kaszt volt, ahogyan a mágiahasználat sem egy köznapi tevékenységként volt jelen. Akiknek volt hozzá tehetsége és elég vagyona, kitanulhatta, ám önmagában nem bocsáthatta árúba, nem lehetett megélni belőle, mint mondjuk manapság, a Hreeyni Tudományos Akadémia magasan képzett professzorai és zsoldos varázslói teszik ezt.
elf kisváros a Perem-Vadonban
A régi feljegyzések és ismeretek mind megsemmisültek a kristálypalotával, amelynek darabjai szinte milliónyi irányban szóródtak szét a környéken. Hogy ebből mennyi lelhető fel esetleg, arra nincs válasz. Ám ezen felül is, rengeteg talány és megfejtésre váró rejtély övezi a Nagy Napkirályságot, amiken még ma is hevesen és jóízűen vitatkoznak az emberek. Ilyen például, Gerulless tábornok száműzetése utáni élete, a kristálypalota pontos helye, vagy éppen a három Napkiráy elfeledett sírja.
Amidius által kormányzott birodalom egy igen értékes kincset hagyott nekünk hátra. Mégpedig, hogy a béke arra való, hogy az eddig elkövetett hibáinkat felismerjük és okuljunk belőle, hogy az utókornak könnyebb lehessen az élete, a háború pedig arra való, hogy a legvégső eszköz legyen, ha meg kell védeni mindazt amit a béke jelent. Ebben a szellemben közel 200.000 éven át nyugodt, békés élet köszöntött hreeynre, és még a bukást eredményező Varázsháború is a bölcs napkirály, Amidius szavait támasztja alá.
