Tebrusz legnagyobb elméje, ezúttal sem pihenhet. A látszólag átlátható eset mögött azonban, egy sokkal nagyobb érdek áll, mint amit ő maga először gondol, és már nincs visszaút, amikor szembesül vele. De nem is futamodik meg, helyette megragadja a lehetőségeket, és új irányba viszi életét.
Résztvevők: Terkios, Mesélő: Mateys
Terkios naplójából
1485. szeptember 13-19.
Néha az a baj az emberekkel, hogy ha a kezedet nyújtod, a fél karod kell nekik. Pont, mint a testvérem…el sem hiszem, hogy volt képes rávenni, próbababa legyek újfent valami drága selyemruha elkészítéséhez, ami ráadásul még ronda is. Persze ezt már nem mondtam el neki, nem akartam, hogy megsértődjön.
tebruszi Hercegi Állatkert a Felsővárosban
Városőrnek még úgy sosem örültem, amikor berontott az üzletbe egy egész osztag. Azt hiszem kissé megrökönyödhettem, azért nem dorgáltam meg őket, bár szóvá tettem, hogy sokallom a létszámukat. Sietve elvittek a Felsővárosba, ahol az egyik rezidencián találkozhattam egy északi nagykövettel. Miután vázolták a helyzetet, értettem, mi olyan komoly, de mégis keserű érzés telepedett rám. A politika eléggé aljas dolog, eddig is igyekeztem távol maradni tőle, de végül úgy tűnik nem szabadulhatok.
Másnap, mielőtt munkához kezdtem, még a közeli kávézóban magamhoz vettem egy frissítőt, majd bele vetettem magam a problémákba. Azt tudtam, hogy a nagykövet egy Roem-Tebrusz érdekkapcsolatot akar kiépíteni, ami nem éppen tetszik mindenkinek, ezért kapta azt a névtelen levelet, és a levágott rigó fejet. Első dolgom tehát az… hogy a Tudományos Akadémia Biológiai tanszékére megyek. Még ha csak véletlen is, minden apróságot ki kell vizsgálni. Mikor a városőrség egyik hadnagya, akit a segítségemre küldtek megjegyezte, hogy ez minden csak nem nyomozás, végre örömmel vághattam a képébe, hogy mind kontárok. Be kell valljam, igen jól esett. Szóval, a vizsgálódásom során egy mester felvilágosított, ez egy barnahátú sárgarigó feje, ami a völgyvidéken őshonos, de Tebrusz állatkertjében is találni belőlük. Remek alkalom, hogy ellátogassak oda, mivel még nem is láttam az új állatokat, amiket délről hoztak.
A délről származó kígyófajok kissé csalódást okoztak, nagyobb atrakciót vártam volna, viszont érdekesnek találtam, hogy az említett rigóból állítólag 23 példány él a ketrecben, noha én csak 22-őt számoltam össze. A madarak kalitkájának helyét használva megállapítható, hogy ha valaki betör ide és elvisz egy példányt, az honnan érkezik. A megérzésem helyesnek tűnt, a Felsővárosba vezető hátsó bejáratot, ahonnét az élelmet hozzák az állatoknak, megrongálták kissé. Világos, valaki a nemesek közül nem támogatja az egyezményt, viszont hogy rejtve maradjon, az egyik szolgáját bízta meg a dologgal, aki most már bizton állítható, egy igen műveletlen hölgy. Hogy miért nő? A levélről amit küldött, tisztán érezhető a parfüm illata, tehát „kölcsönvett” papirost az úrnőtől, a kapun lévő rongálás pedig egy gyengébb fizikumú személyre utal. A hadnagy valahogy nem bírta követni a gondolatmenetet, ezért inkább elküldtem, hogy beszélgessen a hegyi oroszlánokkal, hogy láttak-e az éjjel valami furcsaságot.
A magam részéről arra voltam kíváncsi, hogy vajon mennyien lehetnek érintettek a dologban. A legegyszerűbbnek azt tartottam, hogy este elmegyek az operába. Úgy is ott lesz a nemesség nagyja, mivel bemutató darab, hátha sikerül valamit megtudnom. Mivel egyedül mégsem jelenhettem meg, Lady Marlena társaságában mentem el, bár tudtam, hogy nem szórakozni megyek, hanem dolgozni. Szerencsére ő megértette. Az előadás szép volt, bár kissé „modern” hangvételű, mindenesetre tetszett. Az előadás végén lévő fogadásnál volt alkalmam néhány befolyásosabb nemessel is szót váltanom. Egyikük ígéretesnek tűnt ezért további megfigyeléseket tettem vele kapcsolatba. Ám csak 3 nappal később jöttem rá, hogy behúztak a csőbe. Pech, de ez van… Sok álmatlan éjszaka és körmönfont cselezés után nem egy nemes úr hóbortjára deritettem fényt, hanem ráleltem a hatóság egy eltitkolt, földalatti központjára. Mint kiderült a Tebruszi titkos szolgálat van a dolgok mögött, állítólag a nagykövettel egy másik roemi is itt van a városban, azzal kívánnak botrányt okozni, hogy megöleti magát, így okoznak egy politikai destabilizációt. Mint már említettem, utálom a politikát. Ez az egész a nyakamra nőtt. Felajánlottam a segítségemet, amit el is fogadtak. Miután kiterveltük a továbbiakat, én elmentem a nagykövethez, hogy több gyanús alak is a börtönben van, így semmi sem akadályozza meg, hogy a tárgyalások lefollyanak. Miután ezt közöltem vele és ő hálásan kezet rázott velem, egy határozott rúgással térdre kényszeríttettem, majd alaposan megkötöztem. Feltűnt egy börtöntetoválás, amit gondosan igyekezett eltitkolni. Ezek a titkosszolgálatnál, tudják hogy kell dolgozni, ezt már szeretem.
Ezeket követve, a mentális képességeim segítségével felvettem a nagykövet alakját és elkezdtem helyettesíteni. Mit ne mondjak, 2 nap bőven elegendő volt, hogy ne akarjak többé ilyen pozícióba kerülni. A tárgyalás napján végül rászánta magát a másik és elkezdte a levadászásomat. Minden mozdulatáról tudtam, a titkos szolgálat alaposan tájékoztatott, el voltam ragadtatva. Mikor támadni akart a tanácsterem bejáratánál takarítónak öltözve, fényrobbanással elkábítottam, majd lefegyvereztem.
A roemi nagykövet
Az elkövetkező napokban rengeteg bocsánatkérő levelet olvashattam a roemi Kancelláriától, hogy ezentúl szigorítják a belső ellenőrzést.
Én pedig visszatérhettem a régi megszokott dolgaimhoz… legalábbis azt hittem. Az egyik étteremből rángatott ki egy osztag városőr, akiket már tényleg erősen leszóltam. Miután a Tebruszi Titkosszolgálat egyik termébe vezettek már sejtettem, hogy valami másról lehet szó. A Hírszerzési osztály hadnagya felajánlotta, hogy az eddigi munkáim elismeréseként csatlakozhatok a hírszerzéshez. Természetesen elfogadtam… Bár utólag belegondolva, ha tudtam volna, hogy ennyi papírmunkával jár, lehet inkább kétszer végiggondolom. Nem is beszélve az olyan jelentésekről, ami szerint a városőrség egyik tisztje súlyosan megsérült az állatkertben, miközben nyomokat akart gyűjteni a hegyi oroszlánok kifutóján...
