Egyszer minden véget ér. Bár életünket a döntéseink által formált események alakítják végül mindenki története ugyanúgy ér véget. Hiába áltatjuk magunkat azzal, hogy mi magunk irányítjuk az életünket, hogy miénk a döntés szabadsága, a sorsunk már születésünkkor eleve elrendeltetett. Életünk minden meghozott döntése, melyről azt hisszük a miénk, legyen az meghatározó vagy jelentéktelen, valójában csak illúzió, a sors akarata. Bármit is mondunk vagy teszünk életünkben, a történet egyszer elkerülhetetlenül véget ér. Életünk végén pedig minden rossz döntésünk visszaköszön, arcul csapva minket. Megpróbálhatjuk átírni az életünket, szembeszállhatunk a sorssal, de nem győzhetünk, mert a sors végül úgyis elindít bennünket egy általa kijelölt új ösvényen. Ha ez valóban így van, akkor felmerül a kérdés, miért csináljuk. Miért nem szállunk ki egyszerűen és dobjuk el a sorstól kapott életet?! A válasz egyszerű: Azért, mert szeretjük és ragaszkodunk az életünkhöz. Hiába vagyunk szereplők a sors által rendezett történetben, kíváncsiak vagyunk arra, mi történik a vég előtt. A megélt kalandok elkerülhetetlenül életünk részévé válnak és átalakítják személyiségünket, hogy aztán tanulva hibáinkból egy új életben jobb vagy rosszabb emberként, de visszatérjünk.
Résztvevők: Szentjánosbogár, Mesélő: Tammis
Szentjánosbogár naplójából
(1486 április 19-26.)
1486. április 19-én elég csendes volt a Lámpás. A vihar előtti csend. Victor egy héttel ezelőtt kapott egy levelet. Nem tudtuk honnan, kitől, vagy, hogy mi állt benne, de a herceg azóta teljesen magába fordult. Alig mozdult ki a szobájából, ha pedig kijött onnan, akkor azonnal el is ment valahová és csak késő este tért haza. Szerettem volna, mégsem adott rá lehetőséget, hogy beszéljek vele.
Mikor lejöttem a lépcsőn, csend volt a házban. Csak az edények csörömpölését halottam, amiket Luji mosogatott a konyhában. Ekkor Konrád lépett be az ajtón, hogy aztán egy bizalmas beszélgetés keretében kifejtse aggodalmát a kialakult feszült helyzet kapcsán. Úgy vélte nem érdemes kikezdenünk a Feranovákkal és magunkra haragítani őket. Tudomásul vettem az aggodalmait, de furcsállottam, hogy nem Josherrel beszélte meg ezeket a dolgot, holott mindig ő közvetítette felém a többiek gondolatait. A beszélgetést Veshal szakította félbe, aki egy hatalmas ládát hozott be az ajtón. A csomagot Menhgele küldte ajándékba, mivel elköltöztetik őket. A láda tele volt különféle gyógyitalokkal, savakkal és más alkímiai késztermékekkel. Veshal szerint több Feranova érdekeltségű raktárat is elköltöztetnek, nem csak Menhgele laborját. Valahová az északi hegyekbe mennek ki tudja miért.
Miután végeztünk az anyagok kategorizálásával, Felrinnel folytattam megbeszélést a szobájában. A hamisító széthámozta a Keloban talált írásokat. Bárki is írta a cikkeket, igen művelt személy, aki kifinomult kézírással rendelkezik. Igen körmönfont és felkészült személyiség, a sátánista szektáról megjelentetett cikkem valószínűleg nem fogja kiugrasztani a bokorból. Ahogy a gondolataimba merültem, észrevettem egy magitóriumi alkalmazottat a ház előtt, amint a mellette álló városőröknek mutogat a Zöld Lámpásra.
Mire leértem a földszintre újabb városőrök érkeztek és felsorakoztak a bejárat előtt. Gyorsan összeszedtük az alkímiai szereket és mindet hátravittük a raktárba. Nem tudtuk mi lehet az őrség célja, ezért Lujival az oldalamon kimentem fogadni őket. A vezetőjük egy hosszú szőke hajú taláros illető volt, aki láthatóan velem akart beszélni. Kisebb adminisztrációs hiba történhetett, ugyanis nem egészen voltak biztosak a nevemben. Mondjuk ez érthető, hiszen rengeteg álnevet használtam életem során. Miután sikerült túllépnünk ezen az apró nehézségen, a taláros illető a Magitórium és a városőrség nevében letartóztatott. Nem sorolták fel az összes vádpontot, de a legfontosabbakat megemlítették, mint például: köztulajdon rongálása, többszörös emberölés és persze a polgármester meggyilkolása. Ekkor Beret százados jelent meg, igen feldúltan, amiért a Magitórium a tudta nélkül végez letartoztatást a körzetében.
- Hé! Maga idióta kurafi! Mégis mit képzel, mi jót csinál az én területemen?
- Százados! Örülök, hogy látom magát.
- Én nem különben. Ez az úr az én területem egyik lakója. Köztiszteletben álló személy. Innentől kezdve milyen jogon veszi őrizetbe?
- A Magitórium megbízásából vagyok itt, innentől kezdve nekem van nagyobb jogköröm. Bocsásson meg százados, de ez esetben én vagyok az ön felettese.
- Ezt kikérem magamnak! Magukkal megyek és beszélek a maga felettesével!
A százados beszállt mellém a rácsos hintóba. Valamiért attól tartott, hogy bántódásom esne az út során, ha nem így tenne. Beret nevetségesnek tartotta ezt az egész letartóztatást, de valamiért mindketten azt gyanítottuk, hogy az Atya áll az ügy hátterében. A százados megígérte, hogy minden követ megmozgat azért, hogy kiderítse mi történt valójában. Hiába figyelmeztettem, hogy ha szembekerül Ericával, könnyen megütheti a bokáját, nem hallgatott rám. Azt mondta barátjaként tekint rám, ezért a végsőkig hajlandó elmenni értem. Ezt nem gondoltam volna a századosról, szavai nagyon sokat jelentettek nekem. A szekerünk az ítélőtábla melletti kaszárnyánál állt meg. Beret azt mondta, hogy a Fekete gárda őrizete alá helyeznek, így fogadhatok majd látogatókat. A tárgyalásra másnap fog sor kerülni, addig igyekszik mindent elintézni.
A cellák valahol a pince alatt helyezkedhettek el, mivel nem jutott le a napfény. Azonnal bezártak az egyik nagyobb cellába, majd az őrök távoztak. Jó lett volna beszélgetni valakivel, de úgy nézett ki, én vagyok az egyedüli „vendég”. Na persze gyorsan felfedeztem a hangblokkoló rúnákat is, így akkor sem tudtam volna a többi rabbal társalogni, ha lett volna szomszédom. Gondolataim nem a szökésen jártak, volt annyi eszem, hogy kivárjam mit intéz a százados. Persze a gondolkodás sem segített azon, hogy rájöjjek Erica mire készülhet. Körülbelül két óra telhetett el, majd megérkeztek az első látogatók. Imre volt az Pesrickkel az oldalán. Először nem akarták beengedni őket, de mivel a hyboriai fiú a Fekete gárda tagja lett, könnyen átjuthatott az őrségen. Odahaza Josher vette át a szervezési feladatokat és Imrét bízta meg azzal, hogy az összekötőm legyen. Tudtam jól, a tárgyaláson nem védekezhetek azzal, hogy mikor a polgármester meghalt, három magisztert likvidáltam a Magitóriumban. Látogatóim megígérték, hogy igyekeznek tanukat keresni és lefizetni néhány embert, hogy az alibim stabil lábakon álljon. Már önmagában a polgármester megölése is halálos bűnnek számított, pedig még nem is ecsetelték a többi vádpontot. Mivel sziklaszilárd védelemre volt szükség, látogatóim ígéretet tettek egy kiváló ügyvédre. Ha ebben a vádpontban bűnösnek találnak, akkor arkán purgatórium varázslattal fogják a testemet megsemmisíteni, hogy por se maradjon utánam. Nem áltattam magam, tudtam jól, hogy amit magamon érzek, az a halál ujja.
Napnyugtakor az őrök „sárgát” hoztak vacsorára. Közölték, hogy másnap „zöld” lesz, de valahogy tudtam, hogy ahhoz sem lesz nagyobb étvágyam. Félretoltam a főzeléket, majd elővettem a bort, amit még Pesrick csempészet be.
Másnap reggel az őrök egy vödör vízzel ébresztettek, majd egy szövetruhát adtak, amibe átöltözhettem. Rögtön megjelent az ügyvédem is, egy rövid hajú szemüveges alak, iratokkal a hóna alatt. Köszönés nélkül a tárgyra tért, majd miután elmondta a legalapvetőbb dolgokat, rögtön el is indultunk a tárgyalásra.
A nyilvánosság előtt megtartott tárgyalást egy bizonyos Jogen bíró vezette. Egy vaskalapos öregember, aki szerencsére sohasem tűrte a megalapozatlan vádaskodást. Már tudtam, bizonyítékok hiányában nem fognak elítélni. Ha mégis megpróbálnák, még mindig igazolhatom azt, hogy korábban pszichiátriai kezelés alatt álltam és ezért követtem el tetteimet. Érdekes módon újságírókat nem engedtek be a tárgyalásra, így tudtam, ha mégis megjelenne egy cikk, akkor az íróját a jelenlévők között kéne keresnem. Az esküdtszékben felismertem jó néhány nemest és Feranova szimpatizánst is, ami valamelyest megbonyolította a helyzetet. Jogen bíró azonnal megnyitotta az ülést, majd valamilyen fojtórúnát helyeztetett rám, ami megakadályozta a varázserőm használatát. A procedúra után a vád képviselője átvette a szót.
- A vádak a következők: köztulajdon rongálása, közvagyon eltulajdonítása, orgazdaság, prostitúcióra való kényszerítés, illetve illegális játékbarlang üzemeltetése, bűnszervezet irányítás, hivatalos személyek elleni erőszak, többszörös gyilkosság, többek között rasszista indokoltságú, államellenes gyilkosság, politikai vezetőség ellen való felbujtás, részletezve később. Ezek lennének a vádak bíró úr.
- Megkérdezem a vádlottat, van hozzáfűznivalója az ellene felhozott vádakhoz?
Összeszedtem a gondolataimat, majd az ügyvédről a bíróra emeltem a tekintetemet.
- Nem vagyok bűnös mindegyik vádpontban. Köszönöm.
A vád képviselője közelebb lépett, majd ismertette a nap első vádpontját, ami a köztulajdon rongálása és a közvagyon eltulajdonítása volt. Felhozták az Asylum felgyújtását, Shybur épületeiben tett nagy összegű károkat, egy magitóriumi léghajó felrobbantását, valamint több vidéki település épületeiben és személyeiben esett károkat. Ezeken felül még a keloi pelorita templom elpusztítását is az én nyakamba akarták varrni. Ezután egy tanút kísértek be, hogy igazolják bűnös vagyok közvagyon eltulajdonításában, korrupcióban és pénzügyek sikkasztásban. A tanúk padján ülő bankár megerősítette, hogy többször jártam a pénzintézetben és nagyobb összegeket helyeztem letétbe. A törvény szerint jogomban állt kérdéseket feltenni a tanúnak, így megkértem, erősítse meg a bíróság előtt, hogy az általam elhelyezett összegek szabályosan lettek elkönyvelve. Bíztam benne, ezzel bizonyíthatom, hogy nem történt sikkasztás. Az ügyvédem bekérette a jegyzőkönyveket, de azoknak érthetetlen módon lába kélt. A bankházból minden pénzem eltűnt, a széfben csupán egy levelet találtak, amit Victor írt. Miután a bíró végigböngészte a tekercs tartalmát, átnyújtotta az ügyvédemnek, hogy én is elolvashassam.
Kedves barátom!
Nagyon hosszasan és régóta gondolkozom már. Mindez akkor kezdődött, mikor levelem érkezett délről. A helyzet az, hogy lent a háború véget ért és tisztázódtak a körülmények. A lesroui vezetés ellen fellázadt a nép. Üzenetet kaptam, hogy megválthatom a szabadságomat, magamnak és a kedvesemnek is. Már említettél valamit, amivel szívem szerint nem szerettem volna élni semmiféleképpen, de erős mérlegelés vett rajtam erőt ezután a levél után. Nem tudom, hogy ezt megfogod-e valaha bocsátani vagy bármilyen ellenérzésed is lesz-e ezzel kapcsolatba, de szeretném ha tudnád: Amint legalizálódik a hatalmam, mindent megteszek azért, hogy segítselek téged.
Aláírás:
Victor Tytus Moranez
Nem nehezteltem Victorra, hiszen felajánlottam neki ezt a pénzt már korábban is. Viszont nem volt szó róla, hogy a tudtom nélkül viszi el, ráadásul épp a legrosszabbkor. A vádnak olyan papírok kerültek a birtokába, amik igazolták azt, hogy pontosan annyi pénz hiányzik a városigazgatás kasszájából, amennyi eltűnt a széfemből. Ez körülbelül hetvenezer arany. A vád szerint folyamatosan terrorizáltam a városvezetést, így kényszerítve ki tőlük a tisztességesen dolgozó polgárok pénzét. A rendelkezésre álló hiányos információk alapján a bíróság bűnösnek talált közvagyon eltulajdonításában, a köztulajdon rongálásának és felgyújtásának ügyét pedig elnapolták.
Az őrök visszakísértek a cellámba. Az ügyvédem még velem maradt, hogy megvitassunk néhány égető problémát. Ígéretet tett rá, hogy levelet küld Lesrouba és kapcsolatba lép a jövendőbeli trónherceggel. Az ügyvéd úgy vélte az Asylum felgyújtása lesz a következő vádpont. Mivel valódi tanúkat lehetetlenség lett volna találni, az ügyvédem azt javasolta, hogy fizessünk le néhány embert, akik majd igazolják az állításaimat. Szerettem volna Damalt is a tanúk padján látni, mivel ő valóban ott volt velem az elmegyógyintézetben. Úgy véltem, ha nagyon rosszra fordulna a helyzet, akkor bemószerolom a városvezetést is, mivel az ő engedélyükkel folytattak emberkísérleteket az Asylum zárt osztályán. A Banya ezt igazolhatja, mivel megvizsgálta azt a három ismeretlen folyadékot tartalmazó fiolát, amit magammal hoztam az intézmény elhagyásakor.
Néhány órával az ügyvéd távozása után Imre látogatott meg, hogy híreket és normális élelmet hozzon nekem. Nagyon örültem a finom házi kosztnak, de Imre szavainak már kevésbé. Valami történhetett otthon, ugyanis Josher egy biztonságos helyre vitette Damalt, hogy onnan kísérjék majd a tárgyalásra. Felrin az asylumi tűzvészben megsemmisült dokumentumok „újraalkotásával” tölti minden percét, ezzel is támogatva az igazamat a bíróság előtt. Imre elmondta, hogy Joshernek és Veshalnak van egy szöktetési terve, de jelenleg még valami más köti le a figyelmüket. Josher igyekszik összetartani az otthoniakat, de nincs egyszerű dolga. Az is kiderült, hogy Hannát nagyon megviselte a letartoztatásom híre. Megkértem Imrét, legközelebb hozza magával a fekete hajú félelf lányt.
Másnap a tárgyaláson a vád az elmegyógyintézetben esett kárt kezdte részletezni. Természetesen újságcikkekre alapozták állításaikat, amik önmagukban nem állták meg a helyüket. A hatósági nyomozás megállapította, hogy az ott tartózkodásom előtt semmiféle probléma nem történt az intézményben. Az ügyvédem töketlenkedése arra sarkalt, hogy magam vegyem kezembe a védelmemet. Felhívtam a bíróság figyelmét arra, hogy a vád csupán feltételezésekre alapozza állításait, nincs rá megdönthetetlen bizonyítéka. Ez után a tanúk meghallgatása következett. Damalt szólították elsőként, de ő érthetetlen módon eltűnt. Beret lépett mellém, majd közölte, ő maga kísérte a pszichiátert a bíróságra. Míg Beret és Pesrick elrohant, hogy Damal után nézzenek, addig a vád felvonultatta saját tanúját. A szemem kikerekedett, mikor egy ismerős arcot pillantottam meg a tanúk padján.
- Mutatkozzon be kérem! – kezdte a vád.
- Nevar.
- Milyen kapcsolatban volt ön a vádlottal?
- Ő a főnököm volt a Zöld Lámpásban.
Nevar nagyot hibázott. Mindenki úgy tudja, hivatalosan Luji a főnök, én ott csak alkalmazott vagyok.
- Mit tud az intézetben történtekről? – folytatta a vád a kérdezősködést.
- A főnökömet... A vádlottat beutalták oda. Koholt, hamis papírokkal került be. – Nevar szavai zúgolódást váltottak ki a tárgyalóteremben.
- Kifejtené bővebben?
- A mes... Az uram... A főnökömnek muszáj volt bejutnia oda, mivel volt egy elintéznivalója.
- Egész pontosan micsoda?
- A személyzet totális kiirtása.
- Tiltakozom! Ez vádaskodás! Kérdéseket kívánok feltenni a tanúnak! – csak most fogtam fel igazán, hogy Nevar nem tévedett az előbb, szándékosan hazudik és ellenem vall.
- Tegye meg! – adta meg az engedélyt Jogen bíró.
- Nevar! Mióta állsz a Zöld Lámpás alkalmazásában? – tettem fel első kérdésemet.
- 1485 közepe óta.
- Megkérném a tisztelt bíróságot, hogy elevenítsék fel az asylumi tűzeset pontos időpontját.
Jogen bíró lapozgatni kezdte a jegyzeteit.
- A papírok szerint 1484 júniusában történt. – mondta végül a bíró.
- Ezek szerint Nevar úr csak hallomásból szerezhetett tudomást erről az esetről. Ha igaz lenne amit mond, még akkor sem tudhatna róla, mivel akkor még nem dolgozott a Zöld Lámpásban.
- A vád tiltakozik bíró úr! Itt van a kezemben a tanú hivatalos felvételi papírja. 1484 júniusa környékén már alkalmazásban volt a Zöld Lámpásban, csak mint próbaidős.
Egy újabb hamis dokumentum került a vád kezébe, csak azt nem tudtam honnan. Luji volt az egyetlen, akinek hozzáférése volt az eredeti dokumentumokhoz, ezért a védelem őt szólította tanúnak. Mikor Nevart elvezették, az ajtóban megláttam Pierret. Biccentett egyet Nevarnak, majd mindketten távoztak. Már kétségem sem lehetett afelől, hogy a Feranovák állnak az egész mögött. Nem tudtam mit ígérhettek Nevarnak, de nem is érdekelt. Árulását elkövethette aranyért, fenyegetés hatására, de talán ő lehetett Erica téglája is. A helyzetemen ez semmit sem változtatott, az életem most Luji kezében volt.
- Kérdésem a védelemtől, az eredeti tanút megtalálták már? – érdeklődött Jogen bíró.
- Sajnos még nem bíró úr! Szeretnénk a tárgyalást Luji úr meghallgatásával folytatni. – felelte az ügyvédem.
Kellett egy kis idő, míg Luji előkerült.
- Luji úr! Kérem erősítse meg, hogy Nevar tanú mikor került a Zöld Lámpás alkalmazásába.
- Természetesen az 1485-ös év közepe tájékán. Ezt hivatalos papírokkal is tudom igazolni.
- Szeretnénk látni a papírokat!
Luji átnyújtotta a papírokat a bírónak, de a vád rögtön rákontrázott.
- Ez az írás valószínűsíthetően hamis, későbbi keltezésű lehet.
- Az kizárt dolog, ugyanis mindig mindent aznap szoktam tételesen írni, a könyvelőmmel együtt. – felelte azonnal Luji.
- Könyvelő? – kérdezte meglepődötten a vád.
- Természetesen. Több alkalmazottat is tartok.
- Szóval azt állítja, hogy a vádlott nem a főnöke?
- Nem. Határozottan nem. Az ő munkaszerződése is itt van nálam.
A vád ezután behívatta Veshalt, aki a Lámpás könyvelését vezeti.
- Halljuk a nevét!
- Veshalnak hívnak uram!
- Milyen minőségben dolgozik ön a Zöld Lámpásban?
- Én vagyok a könyvelő, illetve a körgondnok. Probléma esetén én hozom el a megfelelő eszközöket, hogy aztán minden jól működjön.
- Szóval maga kezeli leginkább a pénzt.
- Mondhatjuk reális.
- Ezek alapján sok pénz fut át az ön kezén. Gondolom mindenről tételesen nyugtája meg számlája van. – a vád folytatta a monológját.
Igazán körmönfontan, fura csavarokkal és további hamis tanúk bevonásával a vád végül azt vetítette ki, hogy Veshal pénzt sikkaszt számomra. Tudtam, ha ez tovább folytatódik, pénzmosással vádolhatják és hamarosan ketten ülhetünk a vádlottak padján. Hamarosan a beszélgetés teljesen eltért az Asylum felgyújtásától, belekeverve politikát, bűnszervezeti érdekeket és még ki tudja mi minden mást. A bíró végül helyt adott tiltakozásomnak és visszatértünk az Asylum felgyújtására. Damal még mindig nem került elő, így Jogen bíró a tárgyalás ezen vádpontját elnapolta.
Veshal
A történtek után egyre idegesebbé váltam. Elsődleges feladattá tettem Damal megtalálását és őrzését. Tudni akartam Nevar milyen szerepet játszhatott a nagy egészben, így utasítást adtam az elfogására és ha szükséges, a kivallatására. A többiek úgy vélték nem Erica állt a letartoztatásom hátterében, csupán megpróbál előnyösen kijönni a kényes helyzetből. Megvolt rá az esély, hogy sikerrel jár, de így engem elítélnek. Ha ez bekövetkezik, kiteregetem az Atya minden szennyesét a bíróság színe előtt, bármi történjen is. Persze megeshet, hogy Erica számolt ezzel a lépésemmel. Nem akartam, hogy bárkit is megkörnyékezzenek a céhemből, ezért megparancsoltam, hogy mostantól senki se menjen egyedül sehová.
Már besötétedett, mikor a börtöncella külső ajtaja kitárult. Pesrick léptett be a tömlöcbe, majd féltérdre ereszkedett előttem. Az arcából tudtam, hogy valami komoly baj történt.
- Mester! Megtaláltam Damalt. Egy fogadó szobájában akadtam rá. Fejjel lefelé felszögezték a falra. Kivéreztették. A teste tele volt rituális vágásokkal. – Pesrick lassan tagoltan beszélt, mint aki maga sem hiszi el a történteket.
- Szegény Damal. – a gyász megkeserítette a hangomat. – Kiderítettétek milyen istenséghez imádkozhattak?
- Van egy gyanúsítottam.
- Konstantin?!
- Az engedélyét kérem a levadászásához.
- Miért gondolod, hogy ő tette?
- Konstantin eltűnt.
- Vadászd le, de ne öld meg! Vallassátok ki! Valószínűleg nem fog megtörni, a vallása segít neki átvészelni azt, ami rá vár... De talán Terkának lehet esélye. Ők ketten már többször is dolgoztak együtt, ezért Terkát is kezeljétek úgy, mint potenciális veszélyforrást! A megbízható emberek köre egyre szűkebb.
- Mi azok vagyunk. Josher előállt a tervével. Én vagyok az, aki a megtorlást intézi, Brent pedig megelőző csapásokat hajtja végre. Remélem sikerrel járunk.
- A hatósághoz nyújtsatok be egy papírt és kérvényezzétek, hogy vizsgálják ki a gyilkosságot. Fel kell hívni a bíróság figyelmét, hogy a tanút elhallgattatták. Ha szerencsénk van, talán a Feranovákra tudjuk terelni a gyanút, így lesz még egy ütőkártyánk.
- Mindent megteszek, amit tudok.
- Bízom bennetek.
Mikor magamra maradtam, kiadtam magamból minden keserűséget és fájdalmat, amit Damal halála és Konstantin árulása okozott.
Három üres pohár pihent a pulton, a pálinkás üveg mellett. A háttérben még szólt némi ének szó, bár a borgőz és a fáradtság érződött ki leginkább már belőle. Brent keze remegett. Izgatott volt és félt, de nem volt képes ellene tenni, legalábbis nem volt hajlandó egy ilyen fontos pillanatban több italt elfogyasztani. Küldetése volt. A kapott információk alapján, amit az egyik felszolgálólánytól szerzett, pár napja megfordul itt egy fura alak. Úgy érezte köze lehet a mesteréhez.
A benne lévő feszültség elvakitotta szinte, nemsokkal később már az emlitett személy után haladt a shyburi macskaköves utcán. Már nem tudta hogyan pörögnek az események, de nem is érdekelte. Egy romos házhoz jutott, némi kóválygás után feltört egy régi lakatot, és odabent settenkedett tovább. Egy lámpa fénye közeledett a búvóhelyéhez, gyors és határozott mozdulattal kése az áldozat torkába, annak lámpása pedig az ő kezében landolt. Egy piti bűnöző... érdekes. Zsebében iratok és rengeteg arany. Nem volt ideje a papirok átolvasására és a pénz számolására, valaki közeledett. Elrángatta a holtestet és felkészült az új áldozat érkezésére. Csönd lett. Majd egy tompa ütés a mögötte lévő deszkafalon. Brent csodálkozva nézte, ahogy egy cherey nyilhegy áll ki a hasából. A támadója besétált hanngtalan lépteivel és szembe állt Brenttel. Fekete lopakodója és szemüvege beleolvasztotta szinte a raktár sötétjébe.
- Hát te is... már értem... - Mondta elhaló hangon és belevigyorgott a halál szemébe.
Még érezte, ahogy a hűvös penge a torkához ér és végig fut rajta, miközben forróság önt el a nyakát, majd elsötétült minden.
Másnap a tárgyalás a megszokott rend szerint folytatódott. A vád az orgazdaság vétségét kezdte boncolgatni, de szokás szerint más vádpontokat is belekevertek.
- Tisztelt bíróság! A már többször említett Zöld Lámpás nevű intézmény és a vádlott kapcsolatról szól a vád, mely szerint a vádlott vétkes orgazdaságban. Az intézmény még jelenleg is rejtett bordélyként üzemel. Illegális játékbarlang, ahol a szerencsejátékon kívül, feketepiac és prostitúcióra való kényszerítés...
- Tiltakozom bíró úr! – fojtottam bele a vád képviselőjébe a szót. – Hivatalos orvosi dokumentumok igazolják, hogy mi nem bordély, hanem egy nyilvános ház vagyunk.
- Bíró úr! Szeretném megjegyezni, hogy a szófordulatok ellenére a kettő ugyanaz.
- Tiltakozom! Mi nem szexuális szolgáltatást kínálunk a vendégeinknek. Hozzánk az emberek beszélgetni járnak a hölgyekkel.
- Tehát azt akarja mondani a vádlott, hogy ez kulturális intézmény?!
- Pontosan!
Jogen bíró persze nem érte be az elhangzottakkal, ezért elkezdték behívni a tanúkat. Először a védelem szólíthatta tanúit, így hamarosan Hannát pillanthattam meg a tanúk padján. A fekete hajú félelf minden kérdésre válaszolt, ráadásul igazolta azt, hogy ő Luji alkalmazásában álló társalkodónő és takarító. A vád persze többször megpróbált rasszista személyiségemre irányuló utalásokat és kérdéseket feltenni, de Hanna ezt folyamatosan tagadta és cáfolta. Az őszinte szavaiban persze ott volt egy morzsányi hazugság, de ezt a bíróságnak nem kellett tudnia. Sohasem kedveltem a más fajúakat, de Hannával ezt sosem éreztettem, sőt, szerettem őt. Önzetlen kiállásával stabil alapra helyezte a védelmemet és még jobban belopta magát a szívembe. Még egy pár lány mellettem tanúskodott, de egyikük sem ért fel Hanna vallomásához. Hamarosan újabb lányok érkeztek, de nekik véraláfutás volt a szemük alatt. A megvert lányok egyike sem volt a Lámpás alkalmazottja soha. Felfedeztem közöttük néhány ismerős pofikát is, őket nem verték meg, inkább úriasabb ruhákat vásároltak nekik. Luji mindig jól bánt a lányokkal és rendesen fizetett nekik, most mégis hátat fordítottak nekünk. Úgy látszott Erica keze mindenhová képes elérni. Az ő vallomásuk persze teljesen ellentmondott az eddig elhangzottaknak. Határozottan állították, hogy többször megvertem őket, mikor nem voltak hajlandók az „utcán dolgozni”. Igyekeztem kérdéseket feltenni ezeknek az ismeretlen nőknek és kideríteni, hogyan verhettem meg őket megnyomorodott, összeégett kezemmel. Persze felhívtam a bíróság figyelmét az általam használt szeges kesztyűre, ami egy esetleges verés esetén sokkal súlyosabb sérüléseket hagyott volna a hölgyeken, mint néhány véraláfutás. Hamarosan az utolsó tanút szólították, aki nem más volt, mint Terka. A babyloni lány mellettem tanúskodott, de lassan ügyes fogalmazással a végén már teljesen ellenem beszélt. Elismerte, hogy a Lámpás egy bordély, én pedig egy orgazda vagyok. Nem csak a lányokat kényszerítettem prostitúcióra, de még őt is többször megerőszakoltam. Az alakítása tapsot érdemelt volna, annyira hihetőre sikeredett. Még el is sírta magát, miközben arról mesélt, hogy őt és más lányokat is rákényszerítettem a fizetésképtelen vendégek megölésére. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten fogja használni a fejét, a vád ráadásul folyamatosan adta alá a lovat. Végül nem bírta tovább, a tőlem való „félelemre” hivatkozva engedélyt kért a terem elhagyására.
A cellában elég sok minden dübörgött a fejemben. Lüktetett, fájt, hasogatott és elegem volt az egész nevetséges színjátékból. Terka előadása túlságosan is hihető és megkapó volt ahhoz, hogy rácáfolhassunk az állításaira. Még arra is hajlandó lettem volna, hogy valamiféle vádalkut kössünk, csak azért, hogy elkerülhessem a halálos ítéletet. Imre látogatása során elmondta, hogy Terka is felszívódott, de Pesrick igyekszik a nyomára bukkanni. A Konstantin után való hajsza még mindig nem ért véget, a pelorita valószínűleg rejtőzködik valahol. Nevart a Feranovák tartják védőőrizet alatt, így lehetetlen a közelébe kerülni. Az eddig is rosszul álló ügyet tovább súlyosbította az, hogy Damal holtteste eltűnt az ispotályból. Újabb gyanús körülmény, amiről úgy éreztem a bíróságnak is tudnia kell. Imre igyekezett megnyugtatni, hogy Brent folyamatosan munkálkodik, így a vádnak lassan „elfogynak” a tanúi. Imre elmondta, hogy Josher tovább szervezkedik és igyekszik ellenlépéseket tenni, hogy az utolsó téglát is megtalálják közöttünk. Senkiben sem lehet megbízni. Ez már beigazolódott annyiszor az életben. Annyiszor, de annyiszor ismétli önmagát, mégsem tanulok belőle. Eldöntöttem, hogy miután kimondják a halálos ítéletemet, megszököm innen, majd még aznap meghalok. Persze nem egyedül, még előtte benyújtom a számlát a Feranováknak.
Reggel az ügyvédem jó hírekkel fogadott. A többszörös gyilkosság elkövetésére a vádnak nincs konkrét bizonyítéka, csupán újságcikkek. Valahogy hálás voltam Simonnak, amiért a szobámmal együtt felrobbantotta a tartósított fejeket, ugyanis ezzel megsemmisítette a bizonyítékokat. A tárgyalás megkezdésekor a vád egyből úgy tüntetett fel, mintha én volnék a shyburi alvilág feje. Szerintük hatalmi érdekből követtem el olyan tetteket, mint: több városi vezető likvidálása, a Perem vadoni elf nagykövet meggyilkolása, sátánista romlásszektákhoz fűződő érdekből elkövetett rituális gyilkosság, azaz Pelor megváltó szentasszonyának megölése. Legnagyobb megdöbbenésre a vád konkrét bizonyítékkal állt elő, ugyanis behoztak a tárgyalóterembe egy koporsót. Mikor felnyitották... Ilena feküdt benne halott gyermekével együtt. Persze a bíró azonnal őrjöngeni kezdett és követelte, hogy tüntessék el a tetemeket a tárgyalóteremből. Ez után a nemes elf nagykövet, Zarakin Hofelin meggyilkolása következett, ráadásul sehogy sem tudtam kibújni az igen durva vádak alól. Egyéb gyilkosságokat is a nyakamba varrtak, amiket városőrök tanúvallomásaival próbáltak igazolni. Beret persze képtelen volt végighallgatni azt, ahogy a saját emberei is ellenem vallanak, ezért inkább elhagyta a termet. A bíró rövid szünetet rendelt el, majd a gyilkosságokról áttértünk a politikára.
Itt persze gyilkosságokról is beszéltek, de már megszoktam, hogy a vád összefüggéseket kreál. Egyszer csak Beret lépett mellém, majd alig hallhatóan elkezdett a fülembe suttogni. Elmondta, hogy képtelen tovább becsülettel viselni az egyenruhát. Az elmúlt szünet alatt rengeteg beosztottjával végzett, mert képtelen volt tovább elviselni az itt folyó igazságtalanságot. Megígérte, hogy mindent megtesz a kijutásomért, de most el kell tűnnie, mielőtt még felfedezik a holttesteket. Csendben távozott a teremből, én pedig igyekeztem az ellenem felhozott vádakra koncentrálni. Simon Herodielről beszéltek, mint nagy befolyással rendelkező külhoni nemes, akit a bányarészvényei és kapcsolatai miatt gyilkoltam meg. Aztán persze jöttek a Generion fivérek is, akiket állítólag rasszista indíttatásból tettem el láb alól. Már annyira képtelenségnek éreztem a vádpontokat, hogy az már fájt. Persze büszkeséget is éreztem, hiszen valamit nagyon jól csinálhattam, ugyanis azokat a gyilkosságokat, amiket valóban elkövettem, meg sem próbálták rám bizonyítani. Valószínűleg nem is tudtak róluk. Igaz a Generion fivéreket valóban megöltem és persze Simont is, de nem azért, mint azt a vád állította. Mindazonáltal felesleges lett volna az indítékaimról vitatkozni, az elkövetett gyilkosságok tényén mit sem változtatott volna.
A tárgyalást egy városőr érkezése szakította félbe, aki egy levelet adott át Jogen bírónak. Miután alaposan végigolvasta a leírtakat, a bíró hozzám fordult.
- A vádlottat kérdezem: Ismer-e egy Terkios Coratlyne nevű urat? Igen vagy nem?
- Igen.
- Köszönöm. Akkor a vádnak átadnám e levelet, mely jelzi, hogy a több eset és a bérgyilkos munkakör, amelyet az úrra ráterhelt, megerősítést nyert. Ugyanakkor mindennek külpolitikai okai vannak.
- Bíró úr! Tiltakozom! A vádlott...
- A vádlottnak a tebrusi titkosszolgálat adta le az információt a levél szerint azért, hogy a nemzetközi politikára komoly és veszélyes hatást gyakorló személyeket likvidálja. Ezt megmásíthatatlannak érzem, ezért a vádlott személyisége vagy más fajokhoz való viszonyulása nem tartozik ide.
A tárgyalás sokáig elhúzódott így nagyon örültem, hogy újra a cellámban lehettem. Imre látogatása nagy meglepetést okozott, ugyanis tudomása szerint senki sem értesítette Terkiost. Mint kiderült, egy ideje már a titkosszolgálatnál dolgozik, így elég messzire elér a keze. Jó érzés volt tudni, hogy vannak még barátaim, de az otthoni hírek aggasztottak. Brentet már jó ideje nem látta senki, ezért a biztonság kedvéért Josher utána küldte Maxot és Konrádot. Beret is eltűnt Pesrickkel együtt. Annyi bizonyos, hogy valahol Shyburban rejtőzködnek a városőrök elől. Állítólag hagynak hátra üzeneteket Joshernek és Veshalnak is. Nagy kő esett le a szívemről mikor megtudtam, hogy Hanna biztonságban van otthon Cristával együtt. Imre megígérte, hogy átadja a lányoknak az üdvözletemet. Josher már több szöktetési tervet is előkészített a kiszabadításomra, csak várnom kell a megfelelő pillanatra. Álmatlan éjszaka köszöntött rám, aminek reggelén folytatódott a színjáték.
A magiszterek elleni összeesküvés és a polgármester állítólagos meggyilkolása kapcsán rengeteg tanút beidéztek. Többen az Atya emberei közül kerültek ki, de látszott, hogy csak a nekik betanított szöveget adják elő. A vád igen aprólékosan építette fel minden állítását, így nem nagyon sikerült a dolgot kimagyaráznom. Hiába az a tény, hogy nem ölhettem meg Zarakin Hofelint Perem vadoni otthonában és egyazon napon a polgármestert Shyburban, a bíróság ezt figyelmen kívül hagyta. Arra hivatkoztak, hogy mágiahasználó vagyok, ezért ismerhetek bizonyos „gyors utazási” technikákat. A vád szerint alvilági Atyaként nagyot nyerészkedhettem a polgármester halálán, ez már önmagában is indok lehetett a megmérgezésére. Persze egyből felvetettem, hogy férje halálán a legnagyobbat maga Erica Feranova nyerte, aki jelenleg is a városi tanács megbízott vezetője. Állításom hatalmas zúgolódást váltott ki a tömegből és sokan sértve érezték magukat a jelenlévők közül. Azonnal kiderült, hogy Erica az ehhez hasonló sérelmek miatt hamarosan lemond és elhagyja a várost. A Zöld Lámpás átkutatása során többféle mérget és alkímiai szert találtak, amiket még a Banya boltjában vásároltam. Be akarták idézni az öregasszonyt is, de kiderült, hogy ez nem lehetséges. Néhány nappal ezelőtt holtan találtak rá saját otthonában. Biztos voltam benne, hogy ez nem lehet a véletlen műve.
- Tisztelt bíróság! Szeretném a tárgyalás elhalasztását kérni, hogy a hatóság nyomozást indíthasson az idős hölgy meggyilkolásának ügyében, valamint Dr. Damal meggyilkolásának és a holttestének az eltűnése ügyében. A városvezetés szándékosan, előre megfontolt szándékkal engem kíván véráldozatként bemutatni!
- Ez abszurdum! Bizonyít...
- CSEND LEGYEN! – üvöltötte a bíró.
Kijelentésem nagyobb felháborodást váltott ki a teremben, mint mikor burkoltan a polgármester feleségét vádoltam meg férje meggyilkolásával. Nehezen állt helyre a rend, Jogen bíró még sokáig csapkodta az asztalt kalapácsával. További információk kinyerése céljából a tárgyalást elnapolták.
Csupán néhány órát töltöttem egyedül a cellában, míg Imre megérkezett. Szomorú híreket hozott Brentről, akit a csatornában találtak meg átvágott torokkal. A nála talált jegyzetek szerint az egyik tégla nyomában járt. Még azt is kiderítette, ki írta a cikkeket. Sajnos a jegyzetek hiányosak voltak, így mi nem tudhattuk, hogy Brent pontosan mire jött rá. A testén lévő sebek alapján Imre úgy vélte, Pierre lehetett az, aki végzett vele. Kiderült, hogy Nevar nagy pénzt kapott a Feranováktól és hamarosan velük együtt elhagyja az országot. Konrád vette át Brent félbemaradt munkáját, bár nem sok ideje maradt. Tudtam, hogy a holnapi lesz az utolsó nap, amikor is összegzik a vádakat és kihirdetik az ítéletet. Egy nappal később, de lehet akár már aznap végrehajtják az ítéletet.
Imre reggel megint meglátogatott. Hozott valami kis élelmet is, bár úgy tekintettem rá, mint az „utolsó vacsorára”. Éppen ezért étvágyam se volt. Imre szerint Josher, Veshal és Hanna titkol valamit. Nagyon szervezkednek, de nem beszéltek róla senkinek. Aggódtam miattuk, attól tartottam, hogy valami meggondolatlanságra készülnek.
A tárgyalóteremben az ügyvédem várt rám. Az arckifejezése egyáltalán nem kecsegtetett semmi biztatóval. Az a kevés szilárd bizonyítékunk kártyavárként omlott össze a vád aljas és elnyomó monológja alatt. Elérkezett az összegzés pillanata, mely magával hozta azt a félelmet, amit a sors kereke állított elém. A bíró utasítására két talárt viselő csuklyás tanácsőr lépett mellém, hogy a helyemről a bírói emelvényhez kísérjenek. Még oda sem értünk, mikor megálltunk és az őrök levettették az arcukat rejtő leplet. Beret kezébe kapta a hátára erősített számszeríjat, majd robbanó nyílvesszejével szétszaggatta az egyik ablakot és az azt körülölelő falat. Pesrick a pajzsával és kardjával igyekezett védeni, miközben az ablak irányába tereltek. Rohanni kezdtem, de mielőtt még elérhettem volna a rést, nyolc felfegyverzett tanácsőr materializálódott előttem. Azon kívül, hogy ezek elállták az utamat, újabb tanácsőrök teleportáltak a tárgyalóterem különböző pontjaira. A kezükben tartott számszeríjakkal utasítottak mindenkit a földre. Magam is földre vetettem magam a száguldó vesszők elől, de rá kellett jönnöm, hogy nem én voltam a célpontjuk. Pesrick holtan zuhant a padlóra. Beretet is eltalálta néhány vessző, de még mindig élt. Odakúsztam a földön fekvő századoshoz, majd megfogtam kezét.
Pesrick
- Sajnálom... – hörögte a százados. – Én hibáztam, később kellett volna.
Felemeltem Beret számszeríját, majd szembenéztem az engem célzó tanácsőrök hadseregével. Ott térdeltem tehetetlenül egy töltetlen számszeríjjal, de nem adtam meg magam. Az egyik tanácsőr tett valamilyen mozdulatot az ujjával, amitől a nyakamon lévő fojtórúna felizzott, majd elvesztettem az eszméletemet.
A cellámban tértem magamhoz. Nevethetnékem támadt kínomban. Kétségbeesésemben mást amúgy sem tehettem. A zár csörgésére persze összeszedtem magam. Imre Konráddal együtt lerohant a tömlöcbe vezető lépcsőn, majd megálltak a cellám ajtaja előtt. Kiderült, hogy ez a rosszul sikerült szöktetési kísérlet Beret és Pesrick magánakciója volt, ami sajnálatos módon az életükbe került.
- Az ő haláluk is az én lelkemen szárad. Milyen lehetőségeim maradtak?
- Sajnos nem sok, de van egy jó hírem. – kezdte biztatóan Konrád. – Megvan az utolsó tégla.
- Ki az? – kérdeztem türelmetlenül.
- Ha jellemeznem kéne, olyasvalaki, aki pont olyan, mint én.
Konrád
Konrád Imre szájára tapasztotta a kezét, majd beleforgatott valami hegyes dolgot fiatalabb társa hátába. Az eszköz hegye Imre mellkasán jött ki, majd kibuggyant belőle a vér is. Konrád a cellaajtónak lökte a megszúrt fiút, aki ezután a földre zuhant. Elfojtott halálhörgését borzalmas volt végighallgatni, a történtek hatására teljesen ledermedtem. Sejthettem volna előre, mégsem láttam, pedig voltak árulkodó előjelek.
- Mit kaptál ezért?
- Próbáltam szólni. Nem érdemes kikezdeni a Feranovákkal.
- Megölted az egyik társad. Az egyik családtagodat. A Feranovákért? – még mindig alig akartam elhinni, ami történt.
- Feranovák... Mit érdekelnek engem. Se a pénzük, se Erica nem érdekeltek. Sem az a hatalmas különösebb dolog, amit képviseltek. Sokkal fontosabb dolgot tanultam meg. Családról beszél nekünk, mester?! – érezhető volt a gúny Konrád hangjában. – Ez nem volt így család. Sikerült rájönnöm arra, hogy a modernnek nevezett társadalom semmivel sem különb, mint ami a vadonban van. Ölsz vagy téged ölnek meg.
- Miért fedted most fel magad?
- Mert ez a végjáték. Sikerült végre megtalálnom azt, amit családnak lehet nevezni. Tényleg összetartanak.
- Az mégis mi?
- Valami sokkal több, mint egy egyszerű emberi hatalom.
- Isteni hatalom? Démoni hatalom? Szekták? Ezek csak hazugságok, mesék.
- A húsról és a vérről beszélek.
- Egy testvér?!
- Ölünk vagy minket ölnek meg. Ezek vagyunk mi.
- ŐRSÉG! ŐRSÉG! – hiába kiabáltam, a hangblokkoló rúnák nem engedtek ki semmit a cellám rácsain túlra.
- Már mondtam párszor, de lehet, nem vette komolyan. Szánalmas, hogy ennyire az ellenséget keresi maga körül, holott valójában nem is ott van, hanem itt. De szerintem bőven lesz még ideje rájönni, hogy pontosan mi is a lényege ennek az egésznek. Bár szerintem ezt az új rendet már nem fogja észrevenni, de talán nem is baj. – Konrád feltűrte az inge ujját, majd véres szúróeszközét beledöfte a saját karjába. – Őrség! Azonnal jöjjenek! Gyorsan! Megölte Imrét!
Elhátráltam a rácstól, mikor az örök berontottak a cellasorra. Hiába mondtam bármit is, azonnal a földre tepertek, majd ütni, vágni, rugdosni kezdtek. Az örök szinte félholtra vertek, majd a saját véremben fekve hagytak a cellában. Konrádot elvitték, hogy ellássák a sérülését, de a haldokló Imrét otthagyták a cella ajtaja előtt. Valószínűleg azt akarták, hogy nézzem, amint meghal. Közelebb kúsztam a haldoklóhoz, majd megszorítottam a kezét.
- Nem érzek semmit... Ne hagyja, hogy eltűnjön a bizalom. Vagyunk még, akik segítünk. Vigyázzon Konráddal, mert még veszélyes lehet... – ezek voltak Imre utolsó szavai.
- Úgy sajnálom.
Nem sokkal később Imre holttestét is elvitték. Az incidens után még néhány órán át a cellámban hagytak, egyedül sötét gondolataimmal. Mikor letartoztattak, tudtam, hogy az elhúzódó tárgyalás miatt hosszú ideig leszek a rácsok között. Azért kezdtem el megírni ezeket a naplókat, mert úgy éreztem, ez természetes velejárója a börtönéletnek. Valaki dalokat, verseket költ, mások vonalakat húzgálnak a falra, én naplót írtam. Először magam sem vettem komolyan ezt az egészet, csupán nyűg volt a vállamon. De idővel mindez megváltozott. Szívesen fogtam ceruzát a kezembe és őszintén írtam le az átélt eseményeket. Ahogy a tárgyalás haladt előre, esténként úgy sokasodtak az ebbe a könyvbe vésett történetek. A rengeteg koholt vád után e napló állítson emléket és legyen bizonyítéka életem bűneinek. Valószínűleg halálra ítélnek, így ez az én örökségem, és a beismerő vallomásom. Már nem félek, felkészültem a halálra. Egyszer úgyis minden véget ér. Bár életünket a döntéseink által formált események alakítják végül mindenki története ugyanúgy ér véget. Hiába áltatjuk magunkat azzal, hogy mi magunk irányítjuk az életünket, hogy miénk a döntés szabadsága, a sorsunk már születésünkkor eleve elrendeltetett. Életünk minden meghozott döntése, melyről azt hisszük a miénk, legyen az meghatározó vagy jelentéktelen, valójában csak illúzió, a sors akarata. Bármit is mondunk vagy teszünk életünkben, a történet egyszer elkerülhetetlenül véget ér. Életünk végén pedig minden rossz döntésünk visszaköszön, arcul csapva minket. Megpróbálhatjuk átírni az életünket, szembeszállhatunk a sorssal, de nem győzhetünk, mert a sors végül úgyis elindít bennünket egy általa kijelölt új ösvényen. Ha ez valóban így van, akkor felmerül a kérdés, miért csináljuk. Miért nem szállunk ki egyszerűen és dobjuk el a sorstól kapott életet?! A válasz egyszerű: Azért, mert szeretjük és ragaszkodunk az életünkhöz. Hiába vagyunk szereplők a sors által rendezett történetben, kíváncsiak vagyunk arra, mi történik a vég előtt. A megélt kalandok elkerülhetetlenül életünk részévé válnak és átalakítják személyiségünket, hogy aztán tanulva hibáinkból egy új életben jobb vagy rosszabb emberként, de visszatérjünk.
"... A korábban közösségi munkájáért kitűntetett Erica Feranova, családi és lelki okokra hivatkozva nem adott választ a szerkesztőség kérdéseire, de annyi bizonyos, hogy a gyászoló polgármester asszony le fog köszönni az ideiglenes hivatalából.
A közvélemény szerint, az eddig megismert esetek arra engednek következtetni, hogy a városi alvilág erősebb, mint valaha, ráadásul az ő számlájukra irják a néhai polgármester halálát is... ez azonban nem bizonyitott. A városi nemesek és civil hatóság hosszú ülésezése után Jelineak Fous, az Arkán Tanácsból kijelentette, a mágusok és varázslók nem ülhetnek tovább nyugodtan a fenekükön. Közleményében kitért arra is, hogy a városi vezetés eddigi tevékenységei kevesebb előrelépést eredményeztek. Ennél fogva, a Magitórium a Symerán belpolitikai helyzetet átalakitja és átveszik a teljes irányitást a polgári vezetéstől. Erről hivatalos közleményt maga Aroden fog tenni hamarosan...."
(Részlet a Syburi harsona cikkéből, a börtönbe kerülés napján)
