Beköszönt az ősz a metropoliszokban is. Csakhogy a lassan megnyúló árnyékok között egy fenyegető sötétség is a városra vetül és megkezdődik a terror az utcákon. A lelki sebeivel még küzködő bérgyilkosunkon van a sor, hogy szembeszálljon a fenyegetéssel, hogy romba ne dőljön mindaz mit eddig elért. Ezalatt közben a városi törvényhozás is bekeményít és egyre több katona kerül az utcákra. Az őszi vadászidény pedig kezdetét veszi.
Résztvevők: Szentjánosbogár; Mesélő: Tammis
Szentjánosbogár naplójából
1484. szeptember 2.-10.
Beköszöntött az ősz Shybur városába, de még mindig nem egészen sikerült kihevernem a júniusi látogatásomat az őrültek házában. Az ott töltött idő és események még mindig kísértenek, mint egy rossz szokás. Az idő sok sebet begyógyít, ráadásul összegyűlt elég tennivaló a céh körül, amivel lefoglalhattam magam.
Luji a Zöld lámpás irányítója furcsa hírekkel fogadott, mely szerint egy őrült gyilkolászik az éjszakában. Megnőtt a betöréses gyilkosságok száma is, érdekes módon nem a tehetőseket fosztogatják. Minden esetben különös kegyetlenséggel végeztek az áldozatokkal. Megkértem Lujit, hogy erősítse meg a raktár védelmét és éjjel ne küldje ki a lányokat az utcára.
A városatyához siettem néhány lepecsételt levéllel, amit a környező céheknek akartam elküldeni. Remélem hamarosan ígéretes fiatalok fognak a céhbe érkezni, akiket kiképezhetek orvgyilkosnak.
Bekopogtam az Atya irodájába. Szegény asszony eléggé el volt maradva a papírmunkával. Felhívta a figyelmemet egy szadista őrültre, aki éjszakánként áldozatokra vadászik. Mintha nem tudnék róla. Miután végeztem, Menghelelaborjába siettem, hogy átvegyem a megkésett sárkánylehelet ital szállítmányt. Valahogy nagyobb mennyiségre számítottam, nem nyolc üvegre. Mindegy, rendeltem egy nagyobb tételt. Megtudtam, hogy egy alkimista is áldozatul esett egy betörésnek és nem élte túl a találkozást. Különféle kenőcsöket és olajokat vittek el tőle, de semmi mást. Komolyan kezdek aggódni a raktáromban felhalmozott holmikért. Felvetettem Menghelének a raktár biztonságával kapcsolatos aggályaimat, megoldásképpen átadott egy riasztó rúnát.
Miután végeztem, a piac felé vettem az irányt. Az utcagyerekek között mindig lehet ígéretes tanítványokat találni. Ahogy a standok között jártam, egyszer csak fülsiketítő zaj, villanás, majd minden elsötétült. Mikor magamhoz tértem a robbanás után, mindenfelé emberi testrészek hevertek. A standokból csupán deszkák maradtak szétszóródva. Teljes volt a káosz. Nagyon gyorsan városőrök lepték el a területet. Papok is érkeztek, akik segíteni próbáltak az esetleges túlélőkön. A robbanás közel volt hozzám, csoda, hogy megúsztam a dobhártyám beszakadásával és a szétrepülő deszkák okozta sérüléssel. Ahogy elnéztem ezt a derékban kettészakadt fiút… Akár én is végezhettem volna így. Lehet, hogy ez egy merénylet volt ellenem?! Egy városőr jött oda ellenőrizni a sérüléseimet, majd követte egy pap, aki elállította a vérzést. Elhagytam a területet és betértem a Banya boltjába.
Az alkimistánál mindig van valami használható
A főzettől, amit adott begyógyultak a sebeim. Megmondta, hogy itt hagyja a várost kis időre, és egy tanyán húzza meg magát innen tíz kilométerre. Magára hagytam és betértem a szemközti kovácsműhelybe, mivel egy nagyobb fegyverszállítmányra volt szükségem. A kovács láthatóan ideges volt, majd megkérdezte tudom-e mi történt a piacon. A nyilvánvaló nem szúrta ki a szemét, pedig még mindig tiszta por voltam és fel lehetett fedezni a sérülések helyét a ruhámon.
Miután végeztem, elidőztem kicsit a piac környékén. Felmásztam az egyik épület tetejére, majd onnan néztem a pusztítás nyomait. Rengeteg volt az őr és újabbak érkeztek. Kihallgattam a beszélgetésüket, sejtelmük sem volt, ki tehetett ilyet. Annyit megtudtam, hogy rengeteg idős és gyermek vesztette életét és még néhányan a közeli ispotályban haltak bele a sérüléseikbe. Nem tudom mivel robbantottak, de egy hatalmas kráter hevert az egyik stand helyén. Sötétedett, így visszatértem a Zöld lámpásba.
Mikor megérkeztem, elmeséltem Néma barátomnak és Lujinak mi történt a piacon. Tudtak róla, ráadásul az Atya összehívta a tolvajcéhek vezetőit. Átadtam a védőrúnát Lujinak, majd Viktorral együtt a találka helyszínére siettünk. Út közben azon rágódtunk, ki törhet az életemre, de rájöttem, túl sok ellenséget szereztem magamnak. Mióta néma barátom a céhhez tartozik sok mindent megtudtam róla, de csak most nem rég derült ki számomra, hogy Viktor a valódi neve.
Egy romos pincében találkoztunk a céhvezetőkkel és az Atyával. Az asztal körül elég sokan foglaltak helyet és jó néhány képzett harcos várakozott odakinn, ügyelve a biztonságunkra. Miután mindenki elcsendesedett, az Atya elkezdte vázolni milyen súlyos is a helyzet. Egy Árnyék nevű pszichopatáról beszélt, aki nem a megszokott módon rabol, valamint szórakozásból gyilkol. Veszedelmes alak, egy igazi mészáros, aki Hreeyn több vidékén káoszt és pusztulást hagyott maga után. Ő a felelős a piaci merényletért, és a betörésekért. Rengeteg céhvezető arcán kiült a félelem. Azt megtudtam, hogy nem engem akarta eltenni láb alól, csak rosszkor voltam rossz helyen. Az Atya tovább ecsetelte, milyen veszélyes ez az alak, de a jelenléte még nagyobb veszélyt jelent munkánkra. A magitórium vezetői zárlatot rendelhetnek el és első dolguk lesz a shyburi alvilág felkutatása és megsemmisítése. Az orvgyilkosok lesznek a lehetséges bűnbakok. Láthatóan nagyobb lett a feszültség az ittlévők között, de senki nem tudott érdemi ötlettel előállni a helyzet rendezésére. Itt volt az idő kezembe venni a helyzetet. Felálltam és próbáltam feltüzelni a vezetőket, ösztönözve őket arra, hogy fogjunk össze, tegyük félre nézeteltéréseinket, és együtt szabaduljunk meg az Árnyéktól. Csend borult a pincére. Bár láthatóan voltak, akik szemükkel jelezték, hogy igazam van, mégsem támogatott senki. Kicsit nagyobb összefogást vártam, mikor szervezeteink fennmaradása a tét. Az Atya felé fordultam, majd folytattam mondandómat, de végül félbeszakítottak. Abban bíztam, hogy legalább az Atya támogatni fogja elképzelésemet, de nem. Ez a nő érthető módon féltette a pozícióját, amit a város vezetésében töltött be, de mégsem annyira, hogy segítsen a többiek összefogásában. Hangot adtam csalódottságomnak, majd Viktorral együtt távoztunk. Nem mentünk messzire, érdekelt miben állapodnak meg. Egy óra hallgatózás után a megbeszélés véget ért és mindenki hazatért. Nem egyeztek meg, mindenki maga akart az Árnyéknyomára bukkanni, ezzel is erősítve a köztünk lévő rivalizációt. Megbeszéltem némával, hogy ő felkeresi azokat, akik szemmel támogattak, hátha mégis össze tudunk hozni egy kis elit csapatot, én pedig visszatérek az Atyához. Az Atya az irodájában várt, azt hiszem tudta, hogy felkeresem. Bár igyekeztem átbeszélni a helyzetet, de nem jutottunk dűlőre. Az Atya aggodalmai nem voltak alaptalanok. Ha kiderül, hogy a polgármester felesége az alvilág feje, akkor a szent inkvizíció elé viszik. Nem csak az Atyának, nekem is személyes gondjaim lettek a merényletből. Egy őrszobát létesítettek a negyedemben és véletlenszerűen razziázni kezdtek. Ha betérnek a Zöld lámpásba és felfedezik a hozzá tartozó raktárt, akkor mindennek vége, amiért dolgoztam. Az Atya biztosított, hogy vannak emberei a városőrség tagjai között és kerülni fogják a Zöld lámpást. Minden esetre egy tiszt hamarosan fel fog keresni. Továbbá némi információval is tudott szolgálni Árnyékot illetően. Holnap ünnepséget szerveznek, valószínűleg meg fog jelenni. Nem tudni, hogy néz ki, de mindig fekete ruhát és egy sötét szemüveget visel. Nem jutottam előrébb, de ez is valami. Úgy döntöttem hazatérek és kipihenem magam.
A Zöld lámpás üres volt, az emberek inkább otthonaikba zárkóztak. A városra így is félelem ült, pedig ők még nem tudtak arról, hogy az Árnyék a felelős a borzalmakért. Miközben iszogattam, egy tiszt lépet be kocsmába. Lujihoz fordul, bemutatkozott és a főnököt kereste. Felálltam, majd közöltem én vagyok az. Berett százados volt, az őrszoba egyik altisztje. Biztosított arról, hogy ő vezeti a razziákat és kerülni fogják a helyet. A biztonság kedvérét megmutattam neki a legális kuplerájt és a kocsmát, valamint a raktárt, amit semmiképpen sem fedezhetnek fel.
Másnap Viktorral kimentünk az ünnepségre. Az Atya megbízásából Éhes is velünk tartott, mint egyedüli erősítés. Igyekeztem elvegyülni a tömegben és kipróbálni magam szkanderezésben, de nem jutottam túl sokáig. Semmi gyanúsat nem láttam, míg meg nem akadt a szemem egy fedetlen keblű nőn. A ház udvaráról bement az épületbe, közben egy fekete kezet is láttam az ajtóban. Intettem a többieknek, talán megéri ellenőrizni, már csak a nő keblei miatt is. Mikor kinyitottam az ajtót személyesen állt előttem Árnyék, a nő beleiben turkálva. Nem volt idő bemutatkozni, futásnak eredt, keresztül a ház folyosóján. Szélsebesen rohant, alig bírtunk vele lépést tartani. Az utcára érve már majdnem nyomát vesztettük, de még láttam beugrani egy ház ablakán. Nem tudom ki ez a fickó, de menekülésben profi. Intettem a többieknek, hogy figyeljék a kijáratokat, addig én bemegyek. Betörtem a ház ajtaját, majd felrohantam az emeleti szobába, ahol feltehetően tartózkodott. Körbenéztem, de sehol nem láttam. Egyszer csak előtűnt az ajtó mögül, de még mielőtt reagálni tudtam volna, már vert helyzetben voltam. Rám rúgta az ajtót, majd néhány mozdulattal és fojtással már le is terített. Mikor magamhoz tértem, megállapítottam, hogy több ember kell és valahogy muszáj lesz lelassítanunk.
Rá akartam jönni, hogyan gondolkodik, mit akar valójában. Talán egy spirituális utazás segíthet. Ha megismerem a bennem lakozó őrületet, talán őt is jobban megértem. Mengheléhez siettem, hátha tud valamiféle szert készíteni, amivel elérhetem a megfelelő mentális állapotot. Csalódnom kellett, ugyanis, nem járatos az efféle dolgokban, viszont felfedezte, hogy hiányzik egy jókora tincs a hajamból. Az a szemét! – lehet meg akar bűvölni, vagy el akar átkozni. Védekeznem kell ellene, de fogalmam sincs hogyan. Talán a banya segíthet. Mielőtt távoztam, megkértem a kis gnómot, hogy vizsgáljon meg. Nem tudom mit csinált, de elnézve az asztalon lévő eszközöket, örülök, hogy előtte elkábított.
Kezdet esteledni és találkozónk volt néhány céh szimpatizánssal. Egy kikötői raktárban volt megbeszélve a találkozó, ahová Viktor és Éhes is elkísért. Belépve az épületbe gyanúsan nagy volt a csend. A földön valami sötét folyadék volt felfedezhető, de nem tudtam elsőre mi is az. Meggyújtottam egy fáklyát, majd belekóstoltam az enyhén alvadt állapotú vérbe. Ettől a pillanattól még éberebbek lettünk. A raktár túloldalán megtaláltuk a srácokat, fellógatva, kibelezve. A szemközti kikötőépületben mozgást véltem felfedezni egy résen át. Jeleztem a többieknek, majd egy fém nyíl süvített el a fejemtől néhány centire. Különleges készítésű, egyedi darab, számszeríjakhoz. Kihúztam a földből majd társaimmal átrohantunk a szemközti raktárhoz. Míg ők a kijáratokat figyelték, én nekiláttam a raktár felégetéséhez. Tudtam, hogy hol vannak azok a kritikus pontok, amik a gyors leégéshez szükségesek. A raktár egy perc alatt teljesen lángba borult, innen nincs menekvés. Azt vártam mikor fog kitörni a lángok közül, de e helyett a tetőről átugrott egy másik épületre, majd eltűnt. Nem akartam követni, a múltkor sem vezetett eredményre, ráadásul most sem voltunk jobb helyzetben, mint akkor. Átadtam a fémnyilat Viktornak, majd Éhessel együtt hazaküldtem őket. Megkértem Viktort értesítse az Atyát és Berett századost, mielőtt az őrség rátalál a holttestekre. Én magam „kölcsönvettem” egy lovat, majd elvágtattam a városból egy alig tíz kilométerre lévő tanyára.
A kunyhó elhagyatva állt az erdő szélén. Dörömbölni kezdtem az ajtaján, de nem történt semmi. Hangosabban vertem az ajtót a szeges kesztyűmmel, de még mindig nem jött válasz odabentről. Ideges voltam, ezért berúgtam az ajtót. A Banya méltatlankodva szólt hozzám a hátam mögül:
- Ha nem érkezik válasz, talán nincs itthon senki!
Nem értem rá szócsatázni, gyorsan a tárgyra tértem. A Banya megnyugtatott, hogy Árnyék a levágott tinccsel nem tud bennem kárt tenni, valószínűleg trófeaként vágta le. A spirituális utazásban a Banya sem tudott segíteni, ehhez a sámánok szaktudására lenne szükség, ők azonban innen több száz kilométerre élnek. A Banya azt mondta, holnap visszatér a városba, majd keressem fel. Nem volt más hátra, visszatértem Shyburba. Beérve a városba kihalt utcákon lovagoltam végig. Nem gondoltam, hogy észrevétlenül rám támadhat. Egy ütést éreztem a tarkómon, majd minden elsötétült… Mikor magamhoz tértem, csodálatos kilátás tárult elém Shybur egyik templomtornyából. Innen még nem is láttam a várost. A telihold fényében egészen a magitóriumig el lehetett látni.
A shyburi Pelor nagytemplom
Az idilli képet megzavarta az, hogy a kezem és a lábam meg volt láncolva a vasalt bakancsomat pedig valaki a párkányhoz ragasztotta. Egyszer csak felülről megjelent az Árnyék. Fejjel lefele lógott előttem, majd lefelé mutatott. Lenézve embereket láttam, akik az éjféli misére igyekeztek. Ez elég kínos, ugyanis néhány perc múlva harangozni fognak, én meg ugye pont a harang útjában állok. Az idilli táj segített enyhíteni félelem érzetemen, így nyugodt arccal néztem az Árnyék szemébe. Már ami látszott a sötét szemüvegen keresztül. Próbáltam szóba elegyedni vele, de válasz helyett egy kecses hátra szaltóval átrepült egy távoli épületre. El kell ismernem, tud valamit ez a pasas. Össze kellett kapnom magam, végül is mindjárt kiüt a harang a helyemről, én pedig nem tudok ilyen szaltókat végrehajtani, meghalni pedig végkép nincs hangulatom. Néhány ügyes mozdulattal kiszabadítottam kezem a láncok közül, majd azt lasszóként használva megkapaszkodtam a harangban. Pont időben, mert a harang azonnal megkondult. A ragasztó elengedett, mikor a harang lesodort a párkányról, én pedig ott himbálóztam, amíg be nem fejezték a kongatást. A sérült dobhártyámnak nagyon jól esett ez a harangzúgás. Mikor véget ért, megálltam a párkányon, kiszabadítottam a lábaimat, majd lemásztam a torony oldalán. Odalent a gondnok várt rám és azt mondta, egy fickó egy csomagot hagyott itt nekem. Érdekes, az árnyék hátrahagyta a felszerelésemet. Talán nem is akart megölni?! Bőven lett volna rá alkalma, de mégis élek. Valahogy nagyon furcsa ez a dolog. A Zöld lámpásban már mindenki aggódott miattam, nem tudták elképzelni mi tartott ennyi ideig. Sajnos megerősítették sejtésemet, az Árnyékkiszemelt magának. Trófeának tekint. Azt hiszem egy ideig még biztonságban vagyok, amíg izgalmasnak találja a játékot. Nem vesztegettem tovább az időt, magamhoz vettem a fémnyilat, és elindultam a kovácshoz. Ő talán többet tud mondani erről a fémmunkáról.
A műhelyhez érve zárt ajtókat találtam. Mivel senki sem nyitott ajtót, megpróbáltam felfeszíteni a zárat. Éppen ekkor érkezett két járőröző katona. Mikor megkérdezték mi a szándékom, őszintén megmondtam, hogy be akarok jutni a házba. Nem igazán tudták hová tenni a dolgot, ezért beszédbe elegyedtek velem. Megtudtam, hogy a város összes iparosát a magitóriumba vitték és most védőőrizetben vannak. Ez a nyíl volt az egyetlen kiindulópont, és a kovács segítsége nélkül máris zsákutcába jutottam. Ez bizony pech. Az őrök elkísértek az őrszobára ahol beszámoltam a századosnak a templomban történtekről. Megpróbáltam meggyőzni, hogy ragasszon ki körözési plakátot, de azt mondta, az emberek között eluralkodna a pánik, ha kiderülne, hogy az Árnyék a felelős a városban folyó vérontásért. A beszélgetés után visszatértem a Zöld lámpásba pihenni.
Mielőtt beléptem volna, a zöld lámpafényben egy fehér hajú nőt pillantottam meg az egyik sikátorban. Behúzódott az árnyékba, közben jelzett, hogy kövessem. Egy dokumentum csomagot adott át, amiben különféle statisztikák, jegyzetek, katonai jelentések szerepeltek. Minden fontos adat, ami Árnyékkal kicsit is kapcsolatban állt. A nő nem árulta el kicsoda, még csak italozni sem akart bejönni. Azt mondta, a segítségükért cserébe elvárják később a szolgálataimat. Ha azt vesszük nem nagy ár. Mielőtt eltűnt, felajánlottam neki, hogy legközelebb igyunk meg egy pohárkával, de erre sem érkezett tőle válasz. Bevittem a csomagot a kocsmába és nekiláttam az adatok elemzésének. Sok minden kiderült a mi kis gyilkosunkról. Egy szerzetesrend tagja volt, a közelharc mestere. Fegyver nélkül is képes halálos csapást mérni az emberi testre.
Másnap ismét ellátogattam az Atya főhadiszállására. Átadtam az összes dokumentumot, majd nekiláttunk a végső csapás előkészítésének. Elmondtam, hogy megvan a tervem, de ehhez a lehető legtöbb céhtagra, harcosra és városőrre van szükség. Az Atya most sem akart segíteni, félt. Az Árnyék éjszaka lemészárolta az embervadászok céhét. A vezetőjüket karóba húzta, kiontotta beleit, fejét levágta és egy kifőzött koponyát rakott a helyére. A többi céhtagot mezítelenre vetkőztette, fejüket szétszórta a padlón, testüket pedig imádkozó testtartásban helyezte a céhvezető lába elé, mindezt Shybur legszentebb helyén. „Az ifjúság fejet hajt az elmúlás előtt.” Egy idézet Nerull könyvéből. Az Atya azt mondta a magitórium vezetőit már nem tudja tovább távol tartani, a város vezetői őrjöngtek, mikor reggel meglátták mi történt. Három napom lesz végezni Árnyékkal mielőtt mindennek vége. Ennek a nőnek elment az esze. Négy emberrel akarta segíteni az ügyem, amikor már nincs több lehetőségünk. Eluralkodtak rajtam az indulatok. Nem éppen a finomabbik modoromat vettem elő, mikor gyávának neveztem és felszólítottam, hogy segítsen, vagy adja át a helyét egy erősebb kezű vezetőnek. Ezzel hátat fordítottam az Atyának és távoztam.
Tettemmel nyíltan az Atya ellen szegültem, ez pedig nem jelent semmi jót a jövőre nézve. Ha sikerül elkapnom az Árnyékot, akkor erős támogatást szerezhetek a többi céhvezető körében és az Atyát is eltávolíthatom a helyéről. Ha nem sikerül, akkor pedig számolhatok a következményekkel. Talán hamarosan ellenem bérelnek fel egy orvgyilkost. Nem tehettem mást, meg volt kötve a kezem. Most a feladatomra kell koncentrálni.
Viktort megkértem, hogy szegyjen össze mindenkit, akit csak tud. Fogják a raktárban lévő felszereléseket és vonuljanak a Banya megüresedett tanyájára.
Én egy helyi szerzetesrend felkeresésére indultam. Rég nem találkoztam Ofukuval, talán a kis kopasz megtanít a szerzetesek harcstílusának alapjaira. Ő maga nem volt itt. Állítólag elutazott, orvtámadás érte és senki nem tudja mi történt vele. Az egyik szerzetes elmondta, hogyan épül fel a harcstílusuk, de megtanulására nincs több évem, így távoztam. A Banya boltjába mentem, aki átadott egy különleges gyógyitalt arra az esetre, ha nem jól alakulna a végső csata. Megköszöntem a segítségét, majd a tanyára siettem a többiek után. Kezdett esteledni, de senki nem követett. Azt hittem szó szerint árnyékként lesz a nyomomban, de nem így lett. A tanyán kis társaság gyűlt össze. Itt volt Viktor, Éhes, egy tolvaj, egy harcos és két katona. Ez ám a „sereg”… Éhes jelenléte azért megnyugtatott. Ez a hatalmas melák múltkor is jó szolgálatot tett. Eltelt egy nap, egy éjszaka, de Árnyék nem jelent meg. Másnap egy futár érkezett. Az Atya újabb céhgyűlést hívott össze, ahol nekünk is meg kell jelenni. Talán jobb lett volna távol maradni a várostól, de ezzel még nem szabadulok meg az Árnyéktól örökre. Szóltam a többieknek, megfogtuk a felszerelést, majd visszaindultunk Shybur városába.
A város főutcáján haladva sikoltást hallottunk a hátunk mögül. Megfordulva azt láttuk, hogy egy nő átvágott torokkal esik össze. Az Árnyék már nyíltan öl. Itt volt az idő. Jeleztem a többieknek, hogy a felszerelést azonnal vigyék a raktárba és hívjanak erősítést. Ez után elővettem pengeéles kardom és az Árnyék felé indultam. Rendezzük le ketten, csak Te meg én! Bár kellő gyorsasággal suhintottam meg kardomat, nem sikerült őt eltalálnom. Ez után néhány kellemetlen rúgást kaptam. Mielőtt feltápászkodhattam volna, még néhány ütést mért rám, ami szinte halálos pontossággal találta el a belső szerveimet. Elviselhetetlen fájdalmat éreztem, lehet, hogy megrepedt a lépem és jó pár bordám is eltört. Ez a harc már most rosszul alakul. Megittam a Banyától kapott különleges gyógyitalt és egy csapásra minden fájdalom elmúlt. Megittam egy Sárkánylehelet italt, majd egy tűzcsóvát okádtam az Árnyék képébe. Mielőtt a lángok elérték volna, már arrébb is ugrott. Ez után néhány suriken villant meg kezében, majd repült felém. Nem tudtam mindegyik elől kitérni, így újra rosszabbodott az állapotom. Próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra és rátámadtam. Egy ügyes mozdulattal kiütötte kardomat a kezemből, majd az egyik épületre felugorva menekülni próbált. Nem adtam meg neki a lehetőséget. Fogtam az egyik alkimista tüzet és feldobtam a tetőre. A lefelé hömpölygő folyadék megégette kicsit és visszaesett az utcára. Egy kis Árnyékmarok kapszulát helyeztem az átalakított szeges kesztyűmbe. Ha sikerül eltalálnom, ez a sebméreg majd kifejti a hatását. Sajnos nem találtam el, megbotlottam és a földre zuhantam. Közelebb lépett hozzám, így pont meg tudtam érinteni a lábát. Láthatóan rosszul érintette ez a kis meglepetés támadás. Ekkor a többiek is bekapcsolódtak a küzdelembe. Nekik sem volt sok esélyük. Az egyik tolvaj vérző orral került a földre és Éhest is kiütötte pár fogával együtt. Kihasználva azt, hogy nem figyelt, megfogtam lábait, és kirántottam alóla a talajt. Erre a lépésemre nem számított. Most, hogy a földön van, nem tud elég gyorsan kitérni egy támadás elől. Felhajtottam egy újabb sárkánylehelet italt és beborítottam őt lángokkal. Ez után megütöttem szeges kesztyűmmel és a mérget a szervezetébe jutattam. Lerúgott magáról és felugrott a levegőbe. A méreg nem valami gyorsan fejti ki a hatását. Egy nyílvesszőt lőtt ki felém, ami hamarosan darabokra hasadt, majd ezekből villámok csaptak elő. Éppen csak be tudtam vetődni egy szekér alá. A fájdalom erősebb lett, így meg kellett innom egy gyógyitalt. Hamarosan páncélok csörgésére lettünk figyelmesek. A városőrség akcióba lépett és a lovagok is velük jöttek. Most már nincs sok időnk elkapni ezt a fickót! Kimásztam a szekér alól, felkaptam az elejtett kardom, majd a rohanó Árnyék után eredtem. A többiek követtek minket. A méregnek már rég ki kellett volna fejteni a hatását. Úgy látszik gyenge a méreg, vagy pedig erős az immunrendszere. Az Árnyékberohant egy tehetősebb polgári házba. Láttuk, hogy az emelet felé vette az irányt, így mi is követtük. Megpróbáltam megakadályozni, hogy elmeneküljön, ezért felgyújtottam a földszintet. Követtük őt a harmadik emeletre, egészen a tetőtérig. Megfogyatkozott csapatunk ismét szembe szállt vele és ismét alul maradt. Hamarosan Viktor is eszméletét vesztve zuhant a földre. Én még talpon voltam, de erőm teljesen elhagyott. Elővette számszeríját, majd betöltött egy újabb nyílvesszőt. Felkészültem rá, hogy most eltalál, de helyette a padlás oldalába lőtt, a nyíl pedig lyukat robbantott a tetőbe. A szétrepülő szálkák beterítették a padlásteret.
A füst kezdett terjedni és nem akart tovább játszadozni velem. Még egy utolsó támadást kíséreltem meg ellene, de elkapott és nem bírtam megmozdulni.
– Gyenge vagy!
Most szólt hozzám először. Valahogy nem igazán esett jól. Eddig a pontig nem is gondoltam bele mennyire erős. Elengedett, majd kivetette magát a lyukon. Mikor kinéztem, már nem láttam sehol. Ez után a füsttől és a belső vérzéstől elájultam.
Mikor magamhoz tértem csodálatos hölgyek vettek körül. Azt hittem ez a mennyország, de rájöttem, hogy a Zöld lámpásban vagyok. Ott volt körülöttem mindenki. Csodával határos módon mindenki kijutott a tűzből, Berett százados segítségével. A gyógyulásuk azért sok időt vesz majd igénybe. Az Árnyék felszívódott és elhagyta a várost. Berett átadta az Atya üdvözletét és kétezer aranyat. Megkértem Lujit ossza ki a pénzt és a részemből adjon száz aranyat Berettnek amiért megmentette az életünket. A várost egy időre lezárták, és megszigorították az ellenőrzést. Veszélyes lenne most a helyi ügyleteinket folytatni. Továbbá az Atyának ráléptem a tyúkszemére, és ezt nem fogja elfelejteni. Korai volt ellene fordulnom.
- Gyenge vagy!
Ezt mondta az Árnyék és ezt mondta Finiel Seirel is. Nem akarom magamnak beismerni, de igazuk van, gyenge vagyok. Erősebbé kell válnom! Nagyobb hatalomra kell szert tennem! Bebizonyítom az Árnyéknak, hogy erősebb leszek nála! Erősebb leszek mindenkinél, és én fogom irányítani ezt a várost!
