Sokféle tájon sokfélék az ott élők, de egyben közösek mind… Az ünneplésben. Hőseink egy kis faluban készülődnek egy Hreeyn szerte hagyományos és jeles alkalomra a Fény ünnepére. Már csak az a kérdés, hogy nyugodt békés estéjük lesz-e a fogadó pihenőtermében, a jó meleg kandalló előtt, vagy a hirtelen betévedő hölgy miatt nem lesz nyugodt percük most sem?
Résztvevők: Trenon, Nariff, Alastaire; Mesélő: Nóri
Alastaire naplójából
1484. november 21-23.
Végül leesett az első hó. Dideregve érkeztünk meg egy nagyobb faluba, de már Tebrus közel volt. Eryn emlékeztetett mindnyájunkat, hogy hamarosan itt a Fény ünnepe. És valóban, majd kiment a fejünkből, pedig mindenhol ismert és itt is nagy volt az ünnepi készülődés. Közös megegyezésre, itt töltöttünk néhány napot, egyáltalán nem ellenkeztem.
Míg Eryn a helyi kereskedőket látogatta meg, Thor’am úgy döntött, hogy a közeli erdőbe vonul el. Nem hátráltattuk, nem tudta egyikünk sem, ők odahaza hogyan élik meg ezt az ünnepet, előfordulhat, hogy áldoznak a „szellemeiknek”. Mi ez alatt a fogadó földszintjén az asztaloknál üldögéltünk, pontosabban csak Trenon, Nariff meg én, ugyanis Eru szokásához híven megint csillagvizsgálónak nézte a rumos korsót. Csak Eryn meg ne tudja… Szóval, hármasban ültünk egy asztalnál a jó meleg helyiségben és próbáltuk átadni magunkat az ünnep varázsának, mikor is egy középkorúnak látszó hölgy jött be a fogadóshoz, és elsírta, hogy gondjai vannak. Sokat nem értettünk belőle, de annyit igen, hogy a fia eltűnt.
Úgy döntöttünk, hogy a hölgy után megyünk, és megpróbálunk segíteni neki… ha már én nem találom az unokaöcsém, legalább más ne szenvedjen hasonló gondokkal. Érdekes módon nagy hirtelenséggel elveszítettük a nyomát. Visszatértünk hát a fogadóba, ahol megkérdeztük hol is lakik a hölgy, majd az útbaigazítás után ellátogattunk a tanyájára. Saras és hófoltos volt az út, nehezen járható, a ház pedig igencsak rozoga, nehéz körülmények között éltek itt a gyermek és az anyja.
A nővel váltottunk pár szót, a fia elméletileg gombát szedni ment el, azóta nem látta. A kosarát megtalálta az erdőben, néhány fura szövetdarabbal. Felajánlott nekünk cserébe néhány drágakövet, furcsa volt mivel Nariff szerint értékesek. Hogy juthatott hozzájuk ez a szegény asszony? Az erdőt járva megtaláltam a gyerek nyomait és még másokét is. Követtük őket, majd egy barlangnál elvesztettem a nyomokat. Trenon talált egy tűzrakást, hosszú órákkal ezelőtt még használták. Óvatosan bemerészkedtünk a barlangba, ahonnét fura hangok érkeztek a sötétből. Nem volt nagy, inkább csak egy üreg, bent találtunk egy hátzsákot, és valami nagy lényt. Valami nagyon furcsa lényt, én még nem is láttam ilyet, a többiek is hallomásból vélték beazonosítani, rejtély, hogy mit keres ezen a vidéken. Gyors mozdulatokkal felkaptuk a táskát és kirohantunk a barlangból. Nem követett minket, biztos nem bírja ezt a klímát… ami azt illeti mi sem annyira szeretjük a hideget, de hát nincs mit tenni. A táskában találtunk egy régi térképet a környékről, rajta bejelölve néhány romot. Arra vettük az irányt.
A romok az erdő mélyén
Kezdtem úgy gondolni – és mennyire igazam is lett – hogy Thor’am segítsége nagyban megkönnyítené a dolgot. Ám sajnos nélkülöznünk kell őt, elég nagy ez az erdő, hogy egy sámán el tudjon tűnni benne, és nincs időnk arra, hogy most őt keresgéljük. Lassan ráleltünk a romokra, amit a térképen láttunk. Trenon elmondta, hogy egy régi kolostor romjainak látszik, de még lehetnek benne olyan szobák, amik alkalmasak szállás gyanánt. Így hát elővigyázatosan bementünk felderíteni a helyet. Az egyik szoba ajtaja mögül hangok szűrődtek ki, fegyveresen bementünk. Három igen megszeppent szerzetest találtunk, szakadt ruhákban és némi megmaradt étellel az asztalukon. Túlságosan is meglepettek voltak, szóval inkább a szavak útjára tereltem a dolgot. Elmondásuk szerint megmentették a gyereket, akit elraboltak és itt őrzik a szomszéd helyiségben. Nagyon titkolóztak, de sikerült rávenni őket, hogy meséljék el a dolgot részletesen. Lényegében azt mondták, hogy a gyermek anyja, valójában nem is az anyja, hanem egy nagyhatalmú boszorkány, aki fel szeretné áldozni a gyereket a Fény ünnepének estéjén, azaz holnap éjszaka.
Ezt egy kicsit sok volt hallani, gondoltam próbát teszek az asszonnyal. Vadásztam egy kisebb őzet – elmondtam érte egy gyors imát a szellemeknek, csakhogy Thor’am is megnyugodjon – majd Nariff által összeszedett rongyokba betekertük, mintha gyermeki test volna. Trenont hátrahagyva, hátha sikerül a szerzetesekből kiszednie még valamit, visszamentünk a tetemmel a nő házához. Sajnos rájött a cselre, de először még elhitte, hogy a gyerek az. Meglepett, hogy semmi érzelmet nem látok az arcán, lehet a szerzetesek igazat mondtak. Kivágtuk magunkat, hogy a vacsorának valót hoztuk. Nariffot megkértem tartsa nyitva a szemét és maradjon itt a hölggyel. Visszaérve a kolostorba, a szerzetesek nagyon menni akartak, de még mindig nem bíztunk bennük annyira, hogy ezt hagyjuk. Mondtam, hogy kevesen vagyunk egy ilyen fejtörőhöz, most pedig gyorsan ki kellett találni ki is hazudik nagyobbat. Trenonnal leütöttük a szerzeteseket, megkötöztük, majd velük és a fiúval együtt lementünk a faluba, a gyerek a templomba, a három szerzetes pedig a fogadóba került. Visszamentünk a nőhöz, Nariff figyelmeztetett, hogy talált egy rést a kamra falán. Csak egy kis üreg volt, semmit nem találtunk benne.
A nő társaságában sötétedés fele lementünk a faluba, ahol ő hirtelen köddé vált. Kiderült a gyerek is eltűnt a templomból, a szerzetesek pedig idegesen követelték, hogy tegyük jóvá, amit elrontottunk, mielőtt késő volna. Az ő társaságukban visszasiettünk a viskóhoz, ám Trenon kedvéért tettünk egy kitérőt a barlanghoz, és végeztünk a különös bestiával. A boszorkány házában nem találtunk senkit, alapos átvizsgálás után ráleltünk egy járatra, ami a föld alá vezetett. Ezt követve egy kisebb barlangrendszerbe jutottunk, két szerzetes a kijáratnál maradt, mi pedig különváltunk, Nariff társaságában sietve haladtam előre, minden neszre odafigyelve.
Hamar ráleltünk egy üregre, ahol a fiú egy oltáron feküdt, a boszorkány pedig igyekezett lebonyolítani a szertartást. Sikerült kézen lőnöm a számszeríjjal, Nariff pedig rárontott. Kaptam tőle viszonzásképpen egy varázslatot, ami lángokba borított. Miközben igyekeztem eloltani magam, Trenon viharzott be és vetette bele magát a harcba. Néhány pillanatra mágikus sötétség támadt, majd egy rejtett járaton a boszorkány kimenekült a szabadba. Nyomába eredtünk, Trenont eltalálta egy hógolyóval – bár lehet, hogy ez is valami varázslat volt – így ő lelassult, de mindhárman sikerült egyszerre beérnünk, én pedig lerántottam a földre. Tulajdonképpen, úgy bántunk vele, mint odahaza a rablókkal faluban… igen alaposan megtapostuk és agyonvertük. Majd otthagytuk a varjaknak, a fiút pedig a faluban a szerzetesek gondjaira bíztuk.
Mire este visszaértünk, elő kerületek a többiek is és elújságoltuk mi történt. Sokáig ébren voltunk, meséltünk egymásnak a kandalló mellett egy kevés forralt bor társaságában, Thor’amnak odaadtuk a kolostorban talált régi könyveket, hátha tud kezdeni velük valamit, drága Eryn pedig mindannyiunknak vásárolt némi apróságot ajándék gyanánt.
Kellemes volt ez az este a barátaimmal, meghitt és… családias…
