Mi történik egy bérgyilkossal, ha túlép egy határt? Egyszerűen leváltják. Igen ám, de ha nem hagyja magát? Egy nagy metropolisz, két vadász, a törvény másik oldalán és egy csendes megfigyelő. A végeredmény, totális káosz és fejetlenség. A kérdés csak az, ki lesz az, aki a végén tényleg fejetlenül rohangál, és ki lesz az, aki magasra emelt fővel fog a jövőbe nézni.
A kalandhoz inspirációt adott, a Sakál című film
Résztvevők: Szentjánosbogár, Ofoku; Mesélő: Tammis
Szentjánosbogár naplójából
Tanító mesterem végül elküldött a céhtől, hogy magam álljak meg a saját lábamon. Mint minden önálló bérgyilkos, én is egy címet kaptam, ahol megalapozhatom a jövőmet. A címen Shybur város céhe volt megjelölve.
Shyburhoz érve
1. nap
1484 április 15.
Megérkeztem Shybur városába. A környék eléggé fel volt bolydulva, ha jól vettem észre valami több napos ünnepségsorozatra készültek a helyiek. Bár rengeteg ellenőrző pont volt a városban, gond nélkül átjutottam. Mikor megérkeztem a címre, szeges kesztyűmmel megütögettem a bejárati ajtót. A megerősített ajtón elcsúszott egy kis fémlap, majd két szempár nézett ki és érdeklődött a szándékaim felől. Szó nélkül becsúsztattam a kukucskálón a címet tartalmazó gyűrött papirost, majd pár pillanat múlva az ajtó kitárult.
A munkáltató otthonában
Egy másfél fejjel magasabb fél-ork állt előttem nyakig zsírosan. Éppen akkor tolta le az utolsó csirkecombot. Bár iszonyodtam a fajtájától, mégis anyanyelvén köszöntöttem. Talán mégsem kellett volna, mert túl barátságosan ölelt magához, közben belém kente a zsírt a mocskos mancsáról. Az üdvözlés után azonnal a főnök elé vezetett. A szoba igazán tehetős emberre vallott. Állati trófeák a falon, medveszőnyeg, díszes címeres pajzsok és kardok. Ez bizony egy nemes ember szobája. Nem lepődtem meg, hallottam már róla, hogy bizonyos nemeseknek van másodállása és titkos bevétel forrása. Egy bőrfotel fordult meg a szoba másik végén, majd felállt belőle a főnök. Illedelmesen köszöntött és megdicsérte a képességeimet, amivel hírnevet szereztem. Udvariasan megköszöntem és visszasimogattam, célozva a kiváló pengéire. Nem igazán értem el vele a kívánt hatást, a tehetős úr rögtön a tárgyra tért. Azt kérte tőlem, hogy segítsek megakadályozni egy gyilkosságot. Furcsa kérés egy bérgyilkostól, de végighallgattam. A céhen belül belharcok törtek ki. Több atyát tettek el láb alól. A hatalomátvétel gyorsan lezajlott, de egy másik orvgyilkos ellenállt és csapatokat szervezett maga köré. Feladata lett volna egy személy elhallgattatása. Nekem ezt az ismeretlen személyt kellett megvédenem és eliminálni az orvgyilkost, akit csak úgy emlegettek, hogy a „Végrehajtó”. Három napom van a gyilkosságig, amit jó eséllyel az ünnepség csúcspontjára időzítettek. Az ismeretbővítő oktatás után az ork jelent meg az ajtóban, akinek a neve „Éhes”. Ő lett az összekötőm, bár én magam nem igen bíztam meg benne. A pincébe vezetett, ahol a céh „fájdalom technikusai” dolgoztak. Az egyik oldalsó helyiségben egy fulladozó gnóm dolgozott. Ő a céh alkimistája és találmány specialistája. Az a kis undormány a kezét nyújtotta, de fontos pozíciója miatt kénytelen voltam viszonozni a gesztust. Bár hangsúlyozta, hogy minden a rendelkezésemre áll, mégis alig adott valami felszerelést. Szeges kesztyűmet és számszeríjamat kiegészítettem egy rövid karddal. Adott még valamilyen ellenmérget, egy gyógyszörpöt és egy alkimista tüzet, amit én csak gyújtó bombának hívok. A főnök elmondásai alapján a Részeg kacsában kellett kezdenem a keresést. Micsoda hülye név, lehetett volna gumikacsa is.
Mikor beléptem, rögtön körbenéztem, de nem láttam semmi érdekeset. Csak a szokásos: Tolvajok, gyilkosok, rosszarcú emberek, kocsmatöltelékek, azokból is a rosszabb fajta. Viszont a zongora-játékra két csinos pipi táncolt. Közelebb érve feltűnt, hogy a lányok éjszakánként vérrel táplálkoznak. Bár a szemfoga riasztó volt, mégis leszólítottam. Sajnos nem igazán figyelt rám a kis vörös, ráadásul a rosszarcúak elkezdtek csúnyán beszólogatni. Megfordultam, de láttam, hogy jobb nem kikezdeni ezzel a társasággal. Leültem a pult elé és ital iránt érdeklődtem. Bár pénz nem volt nálam, mégis kikértem a legdrágább és legfinomabb pálinkájukat. Ezek az elfek aztán tudják hogyan kell alkoholt készíteni. Kortyolgatás közben elkezdtem érdeklődni az informátorom iránt. A csapos kis türelmet kért majd távozott. Nem igazán esett le, hogy beköpött a rohadék. Hirtelen négyen vettek körbe, nem igazán voltam benne biztos, hogy barátok vagy ellenségek. Az egyik az italom iránt érdeklődött, mire felajánlottam, hogy meghívom. Kicsit meglepődött, de végül is megkérdeztem, hogy mi a frászt akarnak. Mikor célozgatott arra, hogy túl sokat kérdezősködöm, már éreztem, hogy baj lesz, szóval lehúztam az elf pálinkát és szorosan megragadtam az agyag korsót. Ebben a pillanatban egy védőrács ereszkedett le az italok elé, ebből már tudtam, hogy kocsmai verekedés lesz.
Nem vártam meg, a bal oldalamon álló beszédest orcán küldtem a korsóval. Az ürge a földre rogyott, agyagszilánkos képpel. Mielőtt fegyvert ránthattam volna, a másik három már támadott is. Nem voltam elég gyors, az elsőnek sikerült oldalba döfnie. A második szerencsére elhibázta, viszont a fájdalom miatt a harmadik szúrását nem bírtam elkerülni, megvágta a karomat. A hely elég gyorsan kiürült, de nem volt időm nézelődni úgy éreztem, mindjárt végem. Gyorsan megittam a gnómtól kapott italt és reménykedtem benne, hogy nem méreg. A fájdalmat eltompította és rövid időre a vérzés is elállt. Menekülőre fogtam a dolgot, közben újabb rosszképűek áramlottam a helyiségbe. Ők valaki mással lehettek elfoglalva, mert nem felém indultak. Szégyen a futás, de a kurva anyját annak, aki kerget… Futásnak eredtem a hátsó szobák irányába, de az ajtó zárva volt. Ekkor az egyik ismét a hasamba dugta a kardját. Majd összehugyoztam magam a fájdalomtól, ráadásul az előbbi sebem is felnyílt. Nem tudtam mit kitalálni, fogtam a gyújtóbombát és közéjük dobtam. A lángok hamar felcsaptak, a banditák pedig begyulladtak. Úgy értem, kettő megijedt és elfutott egymást támogatva, a másik és a szilánkos pedig égtek mint egy elf zárvány. A város őrség már közeledett, lehetett hallani a vasalt csízmák dobogását. Az ajtó felé vettem az irányt, mikor valaki az utamat állta. Azt hittem ellenség, de nem. A fickó kitámogatott.
A sikátorban húztuk meg magunkat, addigra már az egész kocsma lángolt. Ismét hoztam a formám. Segítőm egy kopasz szerzetes volt, akit valami papnak néztem. A neve azt hiszem Ofoku, de már elfelejtettem. Illedelmesen megköszöntem, de nagyon gyorsan le akartam rázni. Rövid beszélgetés után rájöttem, hogy ő az informátor, akivel találkoznom kellett. Nem árultam el neki túl sokat, nem tudtam mennyire megbízható. Hirtelen nyögésekre lettünk figyelmesek. A sikátorban az egyik támadóm feküdt. Nem vagyok orvos, de látszott, hogy halálos sérülést szerzett. Az ujjammal próbáltam elállítani a vérzést, hogy kikérdezhessem. Az alacsony fájdalomküszöb és a vérveszteség miatt nem sok mindent tudott mondani, mielőtt Olidamarahoz távozott. Azt megtudtuk, hogy a könyvtárban van az, aki felelős a támadásomért. Újdonsült barátommal megbeszéltük a helyzetet. Úgy döntöttünk, hogy mindketten önös érdekeink és feladatunk sikeressége érdekében egyesítjük erőinket. Miután a folytatást megbeszéltünk, visszatértünk munkaadóinkhoz. Szeges kesztyűmmel ismét bedörömböltem a céh ajtaján. Éhes nyitott ajtót. …és már megint csirkét zabált. Bezzeg bent nem volt semmi kaja, csak az a moslék, amit ez a melák meghagyott. Azonnal jelenteni akartam, de Éhes felmetszett belekkel nem akart a főnök elé engedni. A pincében már várt a kis gnóm professzor. Bár ellenkeztem, „Menhgele”, a gnóm, máris leöntött valami folyadékot a torkomon. Olyan érzés volt, mint ha egy hordónyi pipafüvet szívtam volna, de a csúnya nagy bibi azonnal meggyógyult. Talán visszavonom az előítéleteimet a kis gnóm iránt. Talán…
Találkozó a sikátorban
A főnöknek is beszámoltam a történtekről. Azt mondta, a könyvtárban a céh egyik embere dolgozik, de ő nem lehet felelős az engem ért támadásért. Beszámoltam neki új barátomról is, de láthatólag nem zavarta, hogy egy külsős személyt vontam be az ügybe akaratomon kívül. Azért megkért, hogy ne kössek az orrára mindent. Az eszmecsere után gnóm professzor feltöltötte a készleteimet. Bekaptam pár megrágott csirkecombot, amit Éhes nem nyalt össze teljesen, majd találkoztam kopasz barátommal a könyvtár előtti sikátorban. Gyors információcsere után a könyvtár ajtajához mentünk. Mint mindig, most is szeges kesztyűmmel megdöngettem az ajtót, de semmi sem történt. Értetlenül álltam a dolog előtt, de kopasz barátom is. Nem értette, miért dörömbölök az ajtón egy szeges kesztyűvel. Azért gyorsan túllépet a dolgon és lenyomta a kilincset, az ajtó pedig kitárult. Vaaauuu! Nem is gondoltam eddig, hogy egy kilincsel is ki lehet nyitni egy ajtót.
Belépés után találkoztunk a könyvtárossal. Furcsa figura volt, de segítőkész. Megtudtam tőle, hogy néhány bandita vette be magát a hátsó titkos helységekbe. Azt mondta az ajtó nyitva lesz mikor visszajövünk, ne aggódjunk. Na persze, ezért még számolok vele. Na mindegy, szóval beléptünk. Egy újabb ajtó várt minket, amin érdekes szöveg volt. Valami talány, feladvány, rejtvény. Sikerült kiszopni, hogy az itt lévő könyvekből kell megszerezni az információt.
Végül is csak pár ezer könyv van itt, semmiség. Egy rúnát sikerült találnom nagy nehezen, de már az agyam is ki volt a könyvekkel meg a rébuszokkal. Legszívesebben felgyújtottam volna a könyvtárat könyvtárostól, könyvesig. Szerzetes barátom azért jobban teljesített, de egy feladvány még hátra volt. Egy szellem jelent meg előttünk, ő volt az „Őrző”. Két percünk volt a szenvedéses feladványra, előttünk meg 20 kilincs és csak a 21. nyitja a zárat. Még ilyen hülyeséget. Az idő lejárta után a szellem gőzzé alakult mi pedig megfulladtunk… Ahogy ez lejátszódott a fejemben, rájöttem, hogy nem így akarok meghalni. A kilincseket nagyon megutáltam, így elkezdtem a szeges kesztyűvel az ajtón dörömbölni. Nahát… Ez a kép valójában üvegből volt. …és itt a rohadt 21. kilincs. Rohadj meg szellem! A kilincset behelyeztük, az ajtó kitárult. Mondtam én mindig, hogy dörömböléssel minden ajtót ki lehet nyitni.
Egy folyosóra értünk. Előttünk egy elágazás, az előtt pedig jobbra balra egy-egy ajtó. Kopi balra akart menni, én jobbra. Hagytam, hogy ő dirigáljon és balra menjünk. A bal ajtó mögött talált is egy aranykeresztet meg egy csomó ruhát, ami nekem kellett volna. Mindegy, átengedtem neki a szoba tartalmát, de megbeszéltük, hogy enyém az, ami jobb oldali helységben van. Belépés után 3 banditát zavartunk meg a kártyázásban. Nem tudtak minket hova tenni és az sem hatotta meg őket, hogy lelepleztem barátjuk kártya csalását. Az egyik azonnal nekem támadt. Gondoltam elkábítom, legfeljebb kiverem egy-két fogát a szeges kesztyűmmel, de helyette az agyvelejét és a koponyája szilánkjait küldtem a padlóra. Pfffüüü… Ez sem fog már csicseregni.
Ráadásul a szerzetes sem finomkodott a játszótársával. A 3. személyt muszáj volt élve elfogni. Gyors pillantást váltottunk a barátommal. Olyan volt, mintha megértettük volna egymást szavak nélkül. Lebirkózta a 3. egyént, én pedig megkötöztem. Már volt jártasságom a vallatásban és nem akartam lefutni a felesleges én kérdezek, te pedig nem válaszolsz c. nótát. Gyorsan kinyomtam a szemét, majd a kopaszba töröltem. A félszemű visított, mint egy szűz lány. Innentől kezdve, ha nem akart válaszolni egy kérdésemre, csak a hüvelykujjamat kellett megmutatnom a másik szemének és már dalolt is. Megígértem neki, hogy ha együtt működik, akkor szabadon távozhat. Kirámoltuk az elágazás után lévő irodát. Egy bérleti szerződést találtunk, egy helyi kaszinó volt rajta megnevezve. A másik irányban ellenállásba ütköztünk volna, így hosszas gondolkodás után elvetettem az ötletet, hogy bevilágítsam a helységet. Legalább spóroltam egy gyújtóbombát. Viszont félszeműt inkább nem engedtem el, úgy döntöttem rehabilitálom. A céh majd gondoskodik róla. Későre járt. Megbeszéltük, hogy másnap reggel megyünk a kaszinóba, és a sikátorban találkozunk. …már megint. A céh ajtaján ismét bedörömböltem a szeges kesztyűvel. Akkora horpadás volt az ajtón, hogy már csukott szemmel is idetaláltam volna. Éhes fogadott az ajtóban. Szegény félszeműt majdnem megfojtotta, de végül épségben került le a „fájdalom technikusokhoz”. Én magam a főnöknek jelentettem, jól láthatóan nem volt olyan elégedett. Azt mondta, majd ő gondoskodik a megmaradt banditákról, én foglakozzam a Végrehajtóval. A konyhában külön kaja várt, ami elnyerte a tetszésemet. Szexuális éhségemet viszont továbbra sem voltak képesek csillapítani. Nem volt más hátra, marad a sarki Zöld lámpás. A kis 17 éves barna nekem való volt, de az éjszaka mégsem lett olyan emlékezetes, mint azt vártam.
2. nap
1484 április 16.
Másnap a kaszinó előtti sikátorban találkoztam Ofokuval. Egyeztettük a már megszerzett információkat és tudott néhány új hírrel szolgálni. Bíztunk benne, hogy a címen megtaláljuk a Végrehajtót.
Beléptünk a kaszinóba. Bár a játékház nem volt tele, úgy döntöttem leülök kicsit játszani. Golyófej is csatlakozni akart, de inkább azt javasoltam, hogy üljön egy másik asztalhoz. Két kör alatt szert tettem egy kis extra jövedelemre, így visszatértem az eredeti feladatomhoz. Kopi nem volt ilyen szerencsés, a játék úgy érintette, mint kereskedőt a zsebmetszés. Felosontunk az emeletre. A keresett ajtót a második emeleten találtuk. Zárva volt. A szeges kesztyűmmel…
A lényeg, hogy nem nyílt ki. Előálltam új ötletemmel. Elkértem a papírt a szerzetestől és a recepcióra siettem. Hitelesen alakítottam magam, mert sikerült kidumálnom a szoba kulcsát. Gyorsan visszasiettem, majd a kulccsal bejutottunk a szobába. Az ágyon egy szexi hulla feküdt. A vér még nem alvadt meg teljesen, nem rég hozhatták ide. Egy üzenet volt késsel a hasába karmolva. Nem igazán foglalkoztam az üzenettel és a vérrel, egyre csak a tegnapi unalmas barnán járt az eszem. Komolyan megfordult a fejemben, hogy elhajtom a szerzetest és felmelegítem a kihűlt leányzót… Hirtelen Kopi felkiáltott: Feküdj!
Már sejtettem mi következik, így gyorsan magam elé kaptam a lány hulláját. A mágikus nyíl a gerincébe fúródott, majd eltűnt. Úgy látszik a Végrehajtó maga jött értünk. Mielőtt reagálhattunk volna, a városőrség dobogása kezdett visszhangozni a lépcső felől. Gyorsan el kellett tűnnünk. Amíg Kopi a kötelével szerencsétlenkedett lefele az ablakon keresztül, én ugyanitt egy gyorsabb megoldást választottam. Tudtam, hogy fájni fog, ezért úgy döntöttem, hogy a halott ribancot is magammal viszem. A tervem sikerült. Párnaként használtam, így teste némiképp tompította az esésem. Nos az ő teste kicsit szétfröccsent. Megvártam, míg a szerzetes is leér, majd irány a sikátor. A szobát nem sikerült átvizsgálni, mindenképpen vissza akartam jönni. Több óra telt el, mire elcsendesedett a környék és összetakarították a lány maradványait. Ismét egy őrült tervvel álltam elő. Igyekeztem a falon felmászni a második emeleti ablakba. Kopi kövekkel és üveggel egy kis lármát csapott, én meg a szeges kesztyűmmel ablakot. Mármint bejutottam. Nagy takarítás lehetett, mert még a bútorok is eltűntek. Ekkor esett le, hogy ez egy csapda volt, amit nekünk állítottak. Gyors egyeztetés majd mindketten hazatértünk. A bázison beszámoltam a főnöknek. Mostani beszélgetésünk után vettem észre, hogy többet tud, mint amit elárul. Pontosan tudta ki az ismeretlen személy, akit meg kéne védenem, de nem árulta el nekem.
A Végrehajtó készülődik
3. nap
1484 április 17.
Reggel bementem a kis gnómhoz. Átadott nekem egy kísérleti nyílveszőt. Azt mondta legyek vele óvatos, mert nagyot fog szólni. Találkoztam a szerzetessel.
Az utca még csendes...
Megtudta, hogy kik a lehetséges célpontok. Bár én erősködtem, hogy keressük fel őket, ő nem tartotta jó ötletnek. Önerőből igyekeztem bejutni a templomba a főpapnőhöz, de aztán végül is a tervem nem sikerült. Az ünnepségig csak néhány óra volt hátra és mégsem volt a kezünkben semmi. Ha ez a küldetésem nem sikerül, akkor oda a jó hírem és talán én leszek az, akit ez után le fognak vadászni. Halálom előtt mégis csak jó lett volna egy női társaság. Még a hulla is jó lett volna. A hulla… Ó egek… Most esett csak le az üzenet, ami a lány hasára volt vésve. „Senki nem védheti meg tőlem a nőjét.” Ebből már rájöttünk, hogy a lehetséges célpont a polgármester felesége. Nagy tömeg gyűlt össze az iskola előtt. Én magam a tetőn helyezkedtem el, a szerzetes pedig a tömeg szélén közel a pódiumhoz. Megkezdődött a nyitóbeszéd. Nem láttam semmi érdekest, de egyszer csak valami megvillant az egyik távolabbi ház tetején.
Nem láttam tisztán, egy paraván takarta el. A nyilammal már éppen megcéloztam, mikor azaz ökör lent üvöltözni kezdett. A tömeg szétszéledt, a polgármester feleségét pedig a városőrség kimenekítette. A célpontom futásnak eredt. Igyekeztem utolérni. A tetőről láttam, hogy egy szekér felé fut. Célba vettem, de nem talált, mert elesett. Láthatóan egy kő találta el. Gyorsan elsütöttem a robbanó nyilat, ami egy jó kora darabot szakított ki a Végrehajtó páncéljából. Csúnyán vérzett, de hamar talpra állt. A szerzetes és a Végrehajtó éppen kezdett belemelegedni a harcba. Én sem akartam kimaradni a jóból. Egy gyújtóbombát dobtam a Végrehajtó fejére. A szerzetes éppen, hogy meghallotta a füttyöt és elugrott. A Végrehajtó visított, vonaglott, és bevilágította az utcát. Lemásztam a tetőről és a kardomat átdöftem a Végrehajtó összeéget arcán. Biztos, ami biztos alapon.
Gyorsan összeszedtem a holmiját és Kopival felszálltunk a Végrehajtó szekerére, majd elhagytuk a helyszínt. Barátomnak megköszöntem a segítségét. Egy utolsó csevej, majd búcsút vettünk egymástól. Mivel nekem semmi nem kellett, így átengedtem neki a szekeret. Neki csak a ló kellett, amivel el is vágtatott. Én magam visszatértem a céh főhadiszállására. A főnök az irodájában várt egy hölgy társaságában. Felismertem, a polgármester felesége volt az. Ekkor már összeállt a kép.
A polgármester felesége az egyik Atya, vagy inkább anya. A lényeg az, hogy elnyertem a bizalmukat. Állandó helyet ajánlottak, de én magam visszautasítottam. Úgy döntöttem szabadúszóként dolgozom tovább, de kész vagyok további feladatokat teljesíteni a céh számára. A jutalmam sem maradt el. Úgy látszik ilyen, mikor egy üzlet beindul.
