Én nem vagyok egy nagy ember. Nem is vágyom rá. Csak egy egyszerű hétköznapi személy, átlagos élettel, akivel olyanok is megtörténnek, amiket sokáig emlegetnek a népek.
Völgyvidék peremén, egy kis faluban születtem, az egész családom itt élt, már a nagyapám is ide született. Gyerekkorom zöme a földeken telt, vagy éppen az erdőben, tanítgattak a vadászat fortélyaira. Így nőttem fel, békességben. Nem vágyakoztam nagy tettekre, hogy csodákat lássak messzi tájakon, én meg voltam elégedve az életemmel, mert minden, ami fontos nekem, család, munka, szeretet, megbecsülés, nyugodt és biztos élet, min-mind körülvettek engem. Mi másra vágytam volna?
Az egész családom egy házban lakott, Itt élt nagymamám, az apám fivére feleségével és fiúkkal, az apám a feleségével és három gyermekével, a bátyámmal és családjával, a húgommal, valamint velem és a menyasszonyommal. Csodálatos volt ez a közeg, olyan zárt, és mégis nagyon nyitott. Ám sajnos, mint minden családban nálunk is akadt olyan, aki nem találta helyét a világban. A nagybátyám fia, az akkor tizenhárom éves Ganatharnagyon elszakadt a család közegétől, lázadozott, változásokat akart, minden áron menni szeretett volna, ahová húzza őt a szíve. Nem értettük őt, se akkor, se most nem értem, miért vágyik az ember arra, ami távol esik tőle. Azért mert ott van?
Nem sokkal tizennegyedik esztendejét betöltő nap után akartam magammal vinni vadászni, hátha szeretni fogja, de ehelyett, csúnyán összeveszett az apjával, az anyjával és sorban a családdal. Aznap este láttam utoljára. Elment, elszökött, egy szál ruhában, némi holmival és pár réz érmével a zsebében. Egy hang sem jött tőle.
Három héttel az eset után, egy szép, kissé szeles tavaszi nap hajnalán, nem sokkal a huszonhatodik születésnapom előtt a közeli városba mentem, hogy a földeken megtermelt gabonát eladjam a piacon. Mikor délelőtt, néhány falubelivel hazafelé tartottunk a szekéren, avval a nem kevés ezüstpénzzel, amit megkerestünk, füstöt láttunk a falu felett. Sietve haladtunk hazafelé. Az elmondások alapján, a hajnali misére készülő idős pap rosszul lett, elesett és felborította a gyertyatartót, ami lángra lobbantotta a díszfüggönyt, majd a templom tetőszerkezetét. Már éjszaka is kissé szeles volt az idő, nem csoda tehát, ha a templomról a környező házakra is átterjedt a tűz. Mire az emberek észbe kaptak, már a fél falu lángolt. Sokan a korai idő végett még javában aludtak… köztük a családom is… az egész családom, a nagymamám, az apámék, a nagybátyámék, a testvéreim és családjuk és a menyasszonyom. Szavakkal nehéz elmondani mik jártak a fejemben, fogalmam sem volt, mitévő legyek. Aztán rájöttem… nem én akartam ezt, a sors hozta így. Pont én, akinek mindene megvolt, most mindent elvesztettem… azaz majdnem mindent, Ganathar még él. Fogalmam sem volt hol és merre lehet, de egyedül ő az, aki a családomból megmaradt.
A piacon kapott pénz nagy részét a falu helyreállítására adtam, a maradékból felszerelkeztem a hosszú utazásra, mert éreztem, hogy hosszú lesz, de meg kellett próbálnom. Két és fél hónappal ezelőtt, új célt kapott az életem.
Meg kell találnom, az unokaöcsémet!
