Eryn és kis csapata megérkezik a Vasfog-kapuhoz, a délre vezető úthoz. Az ügy sürgőssége miatt léghajót kívánnának igénybe venni, ám ez éppen akkor lehetetlennek tűnik. Vagy mégsem? Hőseink találkoznak egy régi ismerősükkel, aki egy nehezen visszautasítható alkuval áll elő…
Résztvevők: Eryn, Trenon, Alastaire; Mesélő: Tammis
Alastaire naplójából
1485. február 27.-29.
Az elmebontó eset után mind együtt keltünk át a symerani területen. Azaz Szentjánosbogár elkalauzolt egy darabon, majd hazavágtatott a lován… bár lehet, hogy nem az ő lova volt. Mi a legközelebbi nagyobb városban kényszerültünk pihenőt tartani, míg Trenon az ispotályban feküdt. Jó nagymamám mindig azt mondta, „ha egyszer valamelyik csont eltörik, azzal mindig gondok lesznek később”.
Karaván állomás a hágó északi felén
Thor’am ismét elhagyott minket, de megígérte, amint tud, jön utánunk. Magam részéről úgy éreztem, valamit nem kíván az orrunkra kötni, pedig kikívánkozna belőle, hogy elmondja. Mindenesetre búcsút vettünk tőle, ő pedig elindult északnak, a Perem Vadonba. Pár nappal később, mi is folytathattuk utunkat, És a tavasz előszelével meg is érkeztünk a Vasfog-kapuhoz. A hágó hatalmas, és szemkápráztató látványt nyújtott a vörösesbarna hegyek sziklái között. A hágó innenső oldalán egy amolyan pihenő állomás helyezkedett el, nem épp a legbizalomgerjesztőbb látvány volt. Nem csak az épületek roncsokból összetákolt állaga miatt, hanem az itteniek sem voltak túl szimpatikusak. Szétváltunk, hogy körbenézzünk, majd a kocsmában találkoztunk ismét. Annyit sikerült megtudnunk, hogy a hágó túl felén jelenleg valami járvány tombol, ezért nem engednek át egy karavánt, kereskedőt és utazót sem a hágón. Ahogy iszogattunk, Trenon rávilágított, hogy a sziklák közötti magaslatokon, a raktárak mellett látott néhány léghajót. Az ötlet jól hangzott, már csak keresnünk kellene valakit, aki elvinne minket Babylonig.
Valahol a Vasfog-kapu hágóban
A helyi enklávéban elkezdtünk érdeklődni, de sajnos senki sem akart dél felé fuvarozni. Az volt a gyanúm, Eryn kissé felönthetett a garatra, eléggé érdekes módon próbált meggyőzni néhány kereskedőt, de idejében visszafogtuk. Felkeltettük egy alak érdeklődését, azt mondta, hogy sötétedés után menjünk egy megadott helyre, összehoz egy találkozót valakivel, aki esetleg hajlandó elvinni minket. Így is tettünk, hármasban besétáltunk este a raktárépületbe. Először kicsit megijedtem, mikor hirtelen körbevett minket néhány számszeríjjal felszerelt fickó, de miután a sötétből előlépő főnökük rendreutasította őket, megnyugodtam én is. Kiderült, hogy Erynt és Trenont már ismeri a magát Neronak nevező férfi, volt egy kisebb nézeteltérésük még a múlt nyáron. Ennek ellenére nem volt ellenséges, sőt feltűnően kedves és megnyerő modorral beszélt velünk. Tisztában voltam a barátaim érzéseivel, hogy nem igazán bíznak benne, majd előállt a feltételeivel. Hajlandó eljuttatni bennünket a Babyloni határig, egy kissé borsos árért cserébe, valamint szüksége van egy emberre, aki megszerelte a léghajóját, mert csak ő képes beindítani a szerkezetet. Mint kiderült, a közelben egy kisebb lovagrend állomásozik, és ők képviselik itt a törvényt. A szerelő pedig a börtönükben van, holnap pedig fel kívánják akasztani. Jól átbeszéltük a többiekkel a dolgot, végül abban maradtunk, hogy kihozzuk a börtönből azt az embert, Eryn pedig a közeli település pénzintézetében saját vagyonából kifizeti az összeget, amit Nero kért. Miközben Eryn a pénzért ment Trenon és én utánanéztünk, hol is van a börtön. Azt is elmesélte, hogy Nero éppen miattuk kényszerült a léghajóját megjavíttatnia.
Később hármasban a börtönként működő kaszárnyához mentünk, Erynnek sikerült valahogy az őrt meggyőznie, hogy beljebb mehessünk, a központi épületnél azonban már nem volt menekvés, lelepleződtünk. Megpróbáltam elkezdeni ésszerűen tárgyalni, hátha sikerül megúsznunk a dolgot, ám Trenon gyorsabb volt, és kiprovokálta a harcot. Átverekedtük magunkat az őrökön, be az épületbe, majd le a börtönökhöz, ahol kis keresgélés után ráleltünk az emberünkre, név szerint Mideonra. Kijutni már nehezebbnek bizonyult, lévén beszorítottak minket a nyitott udvarra.
Úton Nero léghajójával
Fel nem foghatom, mi okból, de Nero a bandájával a másik léghajóján az épület fölé repült, és egy kötél létrán át feljuthattunk a fedélzetre. Állítása szerint, üzletemberként, a befektetéseire nagyon vigyáz. Engem ott csak az érdekelt, hogy megmenekültünk. Ha még Tebrusban tudtam volna, hogy ez az egész ennyire bonyolult, lehet más utat mondtam volna… Habár nem, nem valószínű. Nincs azaz erő, hogy tengerre szálljak.
Az utunk délre eléggé egyhangú és eseménytelen volt, a napok csak nyúltak. A kilátás szép volt viszont. Már csak néhány nap, és elérjük a babyloni határt.
