Az ifjú Terkios, bár nem teljesen azt kapta amit szeretett volna, igyekszik kihozni belőle a legtöbbet. Saját tervei mellett, egy különös alkímiai anyag nyomait is fel kell fednie, mely Tebruszt lassan olyan mélységekbe süllyesztené, ahonnan nincs visszaút.
Résztvevők: Terkios; Mesélő: Mateys
Terkios naplójából
1485. március 2. – 27.
Lóg az eső lába, szomorú ma Tebrusz. Megérkezett a várva várt tavasz, ám az esős és kissé hűvös idő nem engedte, hogy élvezhessük ezt. Mióta segítettem a városőrségnek, több alkalommal kértek fel szakmai, illetve tanácsadói jelleggel, hogy segítségemmel fel tudjanak deríteni néhány bűnesetet. Őszintén szólva, örültem is meg nem is.
Valami van a levegőben
Jól esett, hogy közöm lehetett a városőrséghez és munkájához, de ez azért mégsem volt ugyanaz. Anyagilag sem volt egy jó üzlet, mivel a főparancsnok igyekezett minél ritkábban segítségül hívni, így legtöbb napom csak a várakozással telt el.
Ezen az esős napon meghívtam a bátyám reggelizni az egyik kis kávéházba, ahová gyerekekként is jártunk süteményeket enni. Ő maga csak forró kávét kért, de természetesen a magamnak vásárolt ízes fánkokat is megette kóstolás címén, de számítottam rá. Javíthatatlan… Ám néha képes komolyan meglepetéseket okozni, mint most is. Azt hiszem, panaszkodtam kicsit, hogy sajnos kevés a munka, amit a hatóságok adnak. Ekkor előállt egy teljesen átgondolatlan ám mégis megfontolandó ötlettel, hogy ha ők nem adnak elég feladatot, akkor vállaljak másoktól is munkát. Hihetetlen, de igaza van. Sok olyan ember él a városban, akiknek a panaszaival a városőrség nem foglalkozik. Csak fel kell hívnom a figyelmüket magamra.
Az ötletet nem tudtam teljes egészében kibontakoztatni, ugyanis egy csapatnyi városőr érkezett, hogy a főinkvizítor látni kíván. Mikor felkerestem, előadott egy számomra kissé érthetetlen monológot, de lényegében azt mondta, hogy az alkimisták a városban felfigyeltek egy ismeretlen összetételű szerre, amely eddig tizennégy embert, köztük nőket és gyerekeket is magatehetetlenné változtattak. Mintha aludnának, de nem ébrednek fel. Vannak mások, akik megitták ezt a löttyöt, kidőltek, majd 1-2 óra múlva felébredtek, mint aki teljesen kipihent, kialudt volna. Néhányan közülük furcsa álmokat láttak, de ezeket hamar elfelejtették. Eddig nem tudni, hogy addiktív-e, de nagy a valószínűsége hogy az. Állítólag azok a zugárusok akiktől ezt vették, álomtejnek nevezték ezt az anyagot. Feladatom az volna, hogy felhajtsam ezeket az árusokat és megtudjam, ők maguk honnét és kitől szerzik az álomtejet.
Nem egyszerű a feladat, mert olyanok terjesztik az álomtejet, akiket nem ismerhetek még hírből sem. Utamat először a „Gödör” felé vettem. A szórakozó negyed szélén, nagyon régen még egy lápos, ingoványos tó feküdt, eleinte a városiak a szemeteiket hordták ide, majd a hatóságok kitakarították és lecsapolták. A kiszáradt láp helyén a mélyebben fekvő részen a Furkós tér terül el, körötte csigavonalban halad a lépcsősor a város többi részéhez egy szintbe. Errefelé sok olyan alak megfordul, akiket ismerek. Nem éppen tisztességes munkával keresik a pénzüket, de legalább még van értékrendjük és becsületük. Elkezdtem felkutatni őket és kideríteni, tudnak-e valamit, amit a városőrség még nem. Túl sok információt nem tudtam meg, ám az egyik öreg zsebes, aki még apámat is ismerte, megígérte, hogy rááll a dologra, és nyitva tartja a szemét.
Néhány napi kérdezősködés után teljesen megfájdult a fejem, de annyit kiderítettem, hogy valószínűleg mágiával csempészik be az árút, mivel más módokon nem juthat be a városba. Valamint a zugárusok nem helyiek, valahonnét messziről jöhettek, de az is lehet, hogy nem is úgy néznek ki, ahogyan a szemtanúk látták őket. Bár az álomtejes esetek folytatódtak, én mégis úgy éreztem, hogy pihentetnem kell az ügyet kicsit. Elkezdtem foglalkozni a korábbi ötleten, hogy magán jelleggel is dolgozzam. Anyagi helyzetem, apám halála óta, hogy úgy mondjam, siralmas. De mindenképpen saját lakást kell kerítenem, hogy egy helyen tarthassam minden ingóságom, ezzel megkönnyítve a helyzetet. A régi otthonunk, a magasföldszintes polgári lakás az Utazó kerületben ideális lenne, csak jelenleg a bankház kezén van. Nem kis fáradtság árán kiderítettem, pontosan 1400 ezüstpénz az ára, hogy kivehessem a banki zálogból. Ezen kívül pedig még helyre is kellene pofozni, mert kissé lelakott lett.
Ahogy igyekeztem szétrepíteni az információt magamról, egyik délben a Pelor nagytemplom melletti standnál ettem éppen egy finom almás rétest, mikor egy jobb módú férfi megszólított, hogy hallotta mivel keresem a kenyerem. Az volt a gondja, hogy a kapuja előtt találtak reggel egy összeégett holtestet, és szeretné kideríteni, hogy ki is volt tulajdonképpen, mert úgy érzi kötelessége intéznie a temetését a szerencsétlennek. Bevallom, igencsak nemes gesztus, milyen kár, hogy kevés ilyen nagyvonalú ember van manapság.
A kutatásra szánt időmet és munkámat arannyal honorálná, így ez is ösztökélt engem. A közeli ispotályban alaposan megvizsgáltam a tetemet. Kellett egy kis idő mire rádöbbentem egy igen aggasztó felfedezésre. Az illető a vén tolvaj volt, akivel már korábban beszéltem és megígérte, hogy utána néz az álomtej terjesztőinek. A holmija elégett, kivéve egy vaskanalat, amit a húsába égve találtak. A kanál jellegzetes formája okán rögtön tudtam, hogy a kikötőben járt, Miranda Kikötői Ivójában. Odavettem az utam, de előtte még magam mellé vettem pár városőrt, biztonság kedvéért. A kocsmában hamar találtam olyan alakokat, akik látták tegnap este az öreget, ezért mindegyiküket meghallgattam, volt akit a lakásán, volt akit a kaszárnyában. A kihallgatások sora másfél hétig tartott, és be kell hogy valljam, felettébb kiborított… Legfőképp, mert nem jutottam sokkal előrébb. Egyik este a kaszárnya étkezőjében igyekeztem rendezni a gondolataim. Az öreget megölték, ez számomra világossá vált, ráadásul azért mert szimatolt. Közel járt a megoldáshoz ezért hallgattatták el.
Szerencsétlen flótás, mindig hangoztatta, hogy saját fajtája fogja egyszer a vesztét okozni, és lám így is lett. Pedig igazán profi volt mindenben, fura hogy lebuktatták…igazából az a fura, most hogy jobban belegondolok, rajtam kívül senki sem tudhatta, hogy nyomoz… csak egy valaki. Kezdtek a dolgok tisztává válni a fejemben, és levontam a hosszú távú következtetéseket. Azonnal szóltam, hogy vezényeljenek ki egy csapat városőrt a megadott helyre, én magam előrementem.
Nyomozás mindenhol kell
Jól ismertem a férfit, nem volt se szegény, se gazdag de mindig volt annyi vagyona, hogy megéljen belőle. Ahogy beinvitált a házba, nem gyanakodott rám, bár kissé zavart volt. Igyekeznem kellett palástolni jövetelem okát, ez úgy tűnt sikerült is. Lassan kezdtem a párbeszédünket verbális csatává változtatni, miközben fokozatosan fejtettem ki számára a hipotézisemet az álomtej ügyről, elmondtam, hogy egy olyasvalaki segíthet mágikus hatalommal rendelkezőknek becsempészni az árút, akinek vannak a városban érdekeltségei a bankházi zálogokkal, így tudja melyik házakba lehet feltűnés nélkül be teleportálni a tejet, majd innét megbízható emberek elterjesztik a környéken. Láttam, hogy fölakad a szeme, majd lekap egy díszesebb rapírt a falról. Saját fegyveremet előhúzva megkezdődött a párbaj. Sikerült ártalmatlanná tennem, bár nem ment könnyen. Ekkor már az őrség is megérkezett, és módszeresen átfésültük a házat. A talált dokumentumok és iratok, valamint a vallomása sokban hozzásegített, hogy tisztán lássunk. Találtam egy levelet a lakásán, elf nyelven íródott, de valamiféle dekadens eltorzult nyelvtani szerkezettel, így keveset értettem belőle.
Az akadémián persze tudtak segíteni, sötét elf nyelvjárásban írták, szóval ők lehetnek a keresett külső érdekcsoport. Mivel ez már hozzám magas, átadtam a többit az illetékes hatóságoknak, és felvettem a fizetésem. Az ügyet kihasználva kisebb támogatásra tettem szert a bankházban, aminek hála olcsóbban jutottam hozzá gyermekkorom otthonához. Már csak fel kell újítanom…de miből?
