“Mikor a vadász az égről eltűnik
Elune hatalma a gonosz felett megszűnik
Mikor a zöld és vörös hold kardját egymásba mártja,
Örök sötét borulhat a tájra
A szörnyeteg elszabadul, káoszt hozva, amihez nyúl
Nem veheti fel a harcot a hold igaz könnyével,
Megszerezni azt, csak hithű, tiszta szívvel.”
Megjegyzés: A kalandhoz inspirációt nyújtott egy régi japán rajzfilmsorozat egy epizódja!
Résztvevők: Thor’am, Mesélő: Tammis
Thor’am naplójából
1485 április 14.
Egy álomban találtam magam, melyben nagyapám és társaim is szerepeltek, de valójában saját magammal beszélgettem… Egy fajta személyiség fejlődésen mentem keresztül, talán ez is erőt ad, hogy a küldetésem folytathassam.
Harcra készen
Hajnaltájékán ébredtem, reggelizem, majd kezdtem eltüntetni a táborozásom nyomait.
Még 2-3 napra volt a legközelebbi település, kezdet a készletem kifogyni. Szóval iparkodtam, amint a városkát közelítem látom füst gomolyog és valami nem stimmelt, így éreztem. Mivel egy domb mögött volt a település, ezért inkább kerülök, gondoltam.
Fegyverrel a kezemben osontam csendesen, de amikor odaértem és körbenéztem láttam, nincs itt senki és semmi… csak halottak és égő épületek….
Egy kóbor kutya jelentette a legnagyobb veszélyt, de pár falat lefoglalta. Jeleket találok, szektások, meg nyomokat, ezek szerint elvitték az ittenieket. Majd ahogy nézek be a házakba egy csecsemőt találok, magammal viszem és pár szárnyast is levágok és megsütök, jó lesz még az útra. Az éjszaka csendesen telik. Másnap egy lovas csapatot látok, amolyan városőrsöknek tűnek csak jobb a felszerelésük.
Mint kiderült ők ismernek engem, hallomásból ők a tőlem kapott infó alapján tovább vonulnak, hátha sikerül elcsípniük ezeket a férgeket. Megtudom, ezt a szektát Valdus vezeti, és magukat a Változás Gyermekeinek nevezik. A kis védencemet is elviszik, az egyetlen túlélőt…
Kicsit fárasztóbb az út, mint gondoltam de a hegyekben találok egy kis tisztást, ahol védve is vagyok. Tábort verek és eszem és folyton figyelek. Valahogy furcsa lett a Hold, mintha kettőt láttam volna összeérni…
Ekkor valami furcsa, nem e világi lény jelent meg. Próbáltam megszólítani, értette, de leginkább azzal próbált meggyőzni, hogy ’önként’ álljak az ő oldalára és méltóztassak elhalálozni.
Ez a verzió nem tetszett, szóval támadtam, sebeztem, de igencsak erős. Közben pofáztam, időhúzás céljából, állítólag ő is sámán volt valamikor, most meg lelkeket gyűjt és pont az enyém kell neki?!? Vértjéről ledobott egy koponyát abból varázsolt elő valami szolgát, a fene enné meg az ilyet. Valahogy sikerült elintéznem, ő meglepődött, nem hitte volna, hogy még vannak sámánok, tiszta szívből örültem neki, hogy ennyire elégedett, de a másik kis játékának már kevésbé.
Nagyon gyors, viszont gyengébb ezt kell az előnyömre fordítani. A terület adta lehetőséget kihasználva elrejtőztem, majd lesből támadtam. Hogy nem rohad meg az a nyomorult! Valami gép féle, szóval zúzó fegyvert kell találnom, különben itt patkolok el. Nem tudom hogyan de a két egymás utáni harc kimerített, már rég halottnak kellene lennem, valamiért az ősök megsegítettek, mert ahelyett, hogy összeestem volna holtan, teljes erőből tudtam támadni. Most kell legyőzni a Mángorlót, mint megtudtam ez a neve…
De nem, még nincs vége. Újra előhívja a kis kedvenceit, én meg ott állok, azt sem tudom mit csináljak, de támadok!!!
Ahogy húzom az időt, mert látom ez így esélytelen. Rájövök, hogy ezek lelkek, hmmm valahogy a lélek tartójába kéne kerülöm. Ezen ténymegállapításom zseniális, viszont rést hagytam a védelmemen. És ekkor olyat kapok, hogy azt hittem itt a vég. Csendes és nyugodt minden. Ekkor mintha valami/valaki húzna ill. lökne vissza, kinyitom a szemem, élek. Megint segítséget kaptam, pont a legjobbkor, de elmélkedni nincs idő. Kész a terv!
Egy határozott mozdulattal kinyírom (megint) a kis gépet, majd mikor visszaszippantaná a kis tarsolyába én is belekapaszkodom. Engem is behúz az erő, érzem sok lélek van itt és egyik sem önszántából. Meditálok, majd lecsavarom a kötést, minden dühöm beleadom, felizzik a pecsét…
Érzem most nagyon beletaláltam, egy hatalmas mágikus villanás, majd a réten találom magam. Nagy füsttel tűnik el a Mángorló én meg a földre huppanok a kimerültségtől. Ahogy fekszem ott a hátamon látom újra csak egy Hold van. Nem tudom mi történhetett, de az ősök nem szoktak csak úgy kegyeskedni, de most kétszer is segítettek. Lehet a pár nappal ezelőtti álmomnak/változásomnak is köze lehet hozzá?
Végül is mindegy és hogy mit hoz a jövő teljesen mindegy, hiszen van családom, társaim és barátaim, ez ad erőt végigjárni az utam…
