A feltűnés, az egyediség minden ember vágya. Szeretnének kitűnni a többiek közül, hogy egyediek lehessenek valamiben, amiben mások nem. Hogy ismerjék őket, ezáltal érzik úgy, hogy valakik a világban. És mi a helyzet azokkal, akiknek ez eleve megadatott… ők csak, olyanok szeretnének lenni, mint bárki más. Minden előnyével és hátrányával együtt.
Résztvevők: Szentjánosbogár, Mesélő: Tammis
Szentjánosbogár naplójából
1485 október 3-11.
Az ősz közepén járhattunk, de a felújítási munkálatok nem olyan ütemben haladtak, mint azt korábban vártam. Luji rengeteg felesleges bútort rendelt, amire szerintem semmi szükség nem volt. A kocsmáros ragaszkodott a hatalmas szekrényekhez, három személyes selyemágyakhoz, csak egyedül azt nem láttam, hogy ez hogyan fog nekünk megtérülni. Egyre több és több bútort szállítottak a Zöld Lámpásba, csak éppen a festés nem készült el időre. A felesleges holmikat egyik szobából a másikba voltunk kénytelenek pakolni, melynek az lett az eredménye, hogy a kuncsaftok sorba kényszerültek állni az egyetlen üres szoba ajtaja előtt. Hogy enyhítsük a feszültséget, a lányok ingyen italt osztottak és szórakoztatták a vendégeket, míg meg nem üresedett egy ágy. Végszükségképpen már Luji szobáját is megnyitottuk a szeretkezni vágyó vendégek előtt. A nagy felfordulás közepette egy kis levegőre vágytam, ezért úgy döntöttem, sétálok egyet. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, egy fehér ruhába öltözött hölgy szólított le. Különös kéréssel állt elő, szerette volna, ha elkísérem a Völgyválasztó bérceihez. Szerettem volna, ha részletesebben mesél a különös munkáról, de túlságosan riadtnak tűnt. Hiába kínáltam itallal, nem volt hajlandó elfogadni. Csuklyáját folyamatosan fején tartotta, amitől csak még titokzatosabbá vált viselkedése. Fizetségképpen egy Pelor kegytárgyat adott át, majd közölte, hogy reggel azonnal indulni akar. A lány ragaszkodott hozzá, hogy csak egyedül kísérjem el, ugyanis kerülni akarja a feltűnést. Miután távozott, utasítottam Brentet, hogy kövesse a lányt és számoljon be róla, milyen veszély leselkedhet rá. Megmutattam a kegytárgyat Lujinak, aki gondosan elrejtette az aranyból készült ereklyét. Véleménye szerint ez a csecsebecse a feketepiacon megérhet 3000-5000 aranyat is, csak a megfelelő gyűjtőt kell megtalálni. Ugyanakkor ha az egyház akad rá nálunk, könnyen halállal jutalmazhatnak minket.
A titokzatos lány
A hölgy látogatása után megejtettem a tervezett sétát. Felkerestem Menhgele és a Banya boltját is. Az utóbbi időben igencsak megcsappant a gyógyitalkészlet, ezért elegendő mennyiséget vásároltam, hogy a hiány ne okozzon további problémákat. Mikor visszatértem a Lámpásba, Brent már várt rám, arcát zúzódások borították. Elmondta, hogy néhány pelorita figyeli a hölgyet, de nem tűnnek papoknak.
Az éjszaka jórészt meditációval és pakolással telt. Nem sok felesleges dolgot vittem magammal, csupán egy hálózsákot, egy kulacs vizet, némi élelmet és katanámat. Köpenyem zsebeiben helyet kapott néhány gyógyital és sárkánylehelet ital is. Egyszerű vándornak öltöztem, de a bő ruha alatt kényelmesen tudtam viselni pikkelyvértemet.
A lány már a város kapujában várt rám, mikor megérkeztem a lovammal. Gyors köszönés után elindultunk észak felé. Az út elég hosszúnak tűnt, ezért igyekeztem beszédbe elegyedni a hölggyel. Állította, hogy nem lopta az ereklyét, bár nem egészen hittem neki. Az őt üldöző peloriták másra engedtek következtetni, de ezt nem kötöttem a lány orrára. A hölgyet hiába kérdezgettem, nem volt hajlandó mesélni múltjáról, vagy családjáról, nevét is csak vonakodva árulta el. Ilena 19 éves volt és nagyon félénk. Rég találkoztam még egy ilyen bizalmatlan lánnyal, mint ő. Az erdőben töltöttük az éjszakát, mivel nem volt hajlandó fogadókban megszállni. Mivel úgy gondoltam követhetnek minket, jobbnak láttam, ha nem gyújtunk tüzet. Az éjszakák elég hűvösek voltak, ennek ellenére a lány nem volt hajlandó összebújni velem a takaró alatt. Átadtam neki az első őrséget, de képtelen voltam pihenni. Fél szememet a körülöttünk lévő bokrokon tartottam.
Néhány napi ismeretség után megtudtam, hogy egy szentélybe tartunk, ami a Völgyválasztó hegyei között helyezkedik el. Semmi egyebet nem tudtam kihúzni Ilenából, ezért inkább én beszéltem. Meséltem utazásaimról és távoli vidékek népeiről, de arról nem, hogy mi dolgom volt ezeken a távoli tájakon.
Egy éjjel egy forrás közelében vertünk tábort. A pihenésünk nem tartott sokáig, hamarosan lovasok érkeztek. Hiába rejtőztünk el a fák között, felfedeztek minket. Óvatosan merészkedtem elő és rájöttem, hogy ezek az Atya emberei, így nincs mitől tartanunk. Négyen voltak, egyikükkel már találkoztam a kúrián tartott partin. Miközben közösen elköltöttük vacsoránkat, a csoport vezetője elmesélte milyen ügyben jártak el és azt is, hogy társuk hogyan sérült meg. Én magam úticélunkat illetően csak homályos válaszokat adtam. Feltűnt, hogy a kiéhezett urak egyre jobban kívánják a védelmem alatt álló lányt, így kénytelen voltam határozottabban fellépni védencem érdekében. A kiélezett szócsata hamarosan vérfürdőbe torkollott. Kettőt halálra égettem, míg a vezetővel a katanám végzett. A sebesült férfi a lányra vetette magát, de átvágtam a torkát, mielőtt bánthatta volna Ilenát. Mikor összeszedtem holmijukat, feltűnt, hogy a lány hasa kerekebb az átlagosnál. Rájöttem, hogy talán ezért ilyen félénk és bizalmatlan a férfiakkal, de inkább nem tettem szóvá. A halottak iratait összeszedtem, felszerelésüket és fegyvereiket pedig lovam nyergébe akasztottam. Lovaikat megfosztottam kantárjuktól, majd szabadon engedtem őket. A halottakat a fák között rejtettem el remélve, hogy nem találja meg őket senki. Érdekelt, hogy mit szólna az Atya, ha megtudná, hogy meggyilkoltam az embereit. Az éjszaka új tábort állítottunk fel, távolabb a forrástól. Miközben Ilena magányosan feküdt takarói alatt, én egy különös üvegcsét tanulmányoztam, mely valószínűleg egy lila féreg gyomorsavát tartalmazta.
Néhány nap múlva elértünk a Völgyválasztó lábához. Gyorsabban elérhettük volna a hegyen lévő szentélyt, de sokszor kerülnünk kellett, ugyanis Ilena megrémült a falvakban állomásozó katonáktól. Kezdtem arra gyanakodni, hogy esetleg a gyermek nem önszántából került Ilena hasába. Meséltem neki Hannáról és Terkáról is. Megjegyeztem, hogy a hölgyekkel nagyobb biztonságban érezte volna magát, de Ilena régi vágású lány volt. Szerinte a férfi dolga megvédeni a nőt. Mire besötétedett, az eső egyre jobban esett, a szél pedig erősödött. Utunkat egy megáradt patakocska zárta el. Bár átkelhettünk volna könnyedén a fölötte átívelő fahídon, az azon dolgozó paraszt megtagadta kérésünket. A patak túl felén egy tanyaház állt magányosan, ott szándékoztuk volna kihúzni a vihar végéig. Aranyat ígértem a parasztnak, felhívtam figyelmét, hogy a fogadott lányom gyermeket vár, könyörögtem, fenyegetőztem, de a férfi nem engedett átkelni a javítás alatt álló hídon. Már éppen azon voltam, hogy levágom, mikor egy lovag járt arra. Felhívta figyelmemet, hogy felfelé van egy gázló, közvetlenül egy fogadó mellett. Megköszöntem a segítséget, majd elindultunk az ellenkező irányba. Ilena elutasította minden fogadó meglátogatását, így nem is próbálkoztam arra menni. Az erdőben gallyakból, ágakból és levelekből menedéket építettem, így húztuk ki a vihar végéig. Már megszoktam, hogy a lány nem hajlandó közel húzódni hozzám, hiába hidegek az éjszakák. Inkább átadtam neki saját takarómat, nehogy megfázzon szegény lány. Az este folyamán valamivel közelebb jött, de ügyelt a biztonságos távolság megtartására. Aggódtam a gyermekért is és egyre jobban foglalkoztatott, vajon miért vállalt ilyen hosszú és veszélyes utat.
Másnap tovább haladtunk lefelé a patak mentén. Egy napi lovaglás után sem találtunk megfelelő helyet az átkeléshez, így kénytelenek voltunk visszafordulni. Számításba vettem a lehetőséget, hogy tutajt építek és azzal próbáljuk meg az átkelést. Alapos megfontolás után végül elvetettem saját ötletemet, ugyanis a lovak hátrahagyása őrültségnek tűnt. Nem maradt más lehetőségünk, a fogadónál lévő gázlóhoz indultunk.
Úgy tűnt ez az egyetlen átkelő a környéken. Hosszú sorokban álltak a szekerek, lovasok, gyalogosok, akik mind a megáradt vízen akartak átkelni. Mikor átértünk a másik partra, feltűnt, hogy egy pap követ minket. Kiváltunk a tömegből és bevettük magunkat a fák sűrűjébe, de a pap lovával hamar utolért bennünket. Felismerte Ilenát, a nevén szólította, ennek ellenére nem álltunk meg. Mikor a lány vállára tette kezét, kilöktem őt a nyeregből. A pap emberrablónak nevezett, hangos kiáltozására pedig néhány katona kivált a tömegből. Azonnal leütöttem a hangoskodó peloritát, de már késő volt, menekülnünk kellett. Magammal akartam hurcolni az eszméletlen férfit, de Ilena könyörgött, hogy hagyjam hátra a papot. Miután leráztuk üldözőinket, számon kértem a lányon a történteket, de nem felelt. Később elmondta, hogy ő maga nem nemes születésű, mint azt gondoltam, csak egy egyszerű árva, akit Pelor papjai neveltek fel. Az eset után alig szóltunk egymáshoz négy napon át.
Végre elértük azt a hegyet, melynek bércein a szentély magasodott. Két út vezetett fel a csúcsra. Gyors mérlegelés után a hosszabb, de kevésbé meredek ösvényt választottuk. Fél úton járhattunk, mikor egy kidőlt fenyő zárta el az utat. Szerencsére nem volt túl nagy, így könnyen el tudtam takarítani az útból. Mikor a fenyő a mélybe zuhant, feltűnt a kötél, mellyel szándékosan az útra döntötték. Ezután már csak a fejemre mért ütésre emlékszem.
Mikor magamhoz tértem, csodálkozva vettem tudomásul, hogy a felszerelésem hiánytalanul megvan és fegyverem közül sem hiányzik semmi. A lovak sem tűntek el, egyedül Ilena hiányzott. Korom sötét volt ugyan, de ennek ellenére igyekeztem követni a támadók nyomát. Egy kunyhó melletti üregig jutottam, ahonnan fény szűrődött ki. Gyors tervkészítés után ellenőriztem a kunyhót, majd beléptem az üregbe. Az ott hallott Pelor imádságokat jól ismertem Konstantin szájából, de a rituális kántálás nem a napisten követőire vallott. Ilena egy megdöntött asztalon feküdt, kezét és lábát lekötözték, lába elé pedig egy dézsát helyeztek. A pelorita szektások szövegéből valami hamis megváltó születéséről szóló részt véltem hallani. Nem akartam megvárni mit terveznek Ilenával vagy a gyermekével, ezért rögtön támadásba lendültem. Az első adag sárkánylehelet ital utat vágott közöttük, a lángoló surikenek pedig segítettek a támadók leterítésében. Mikor elértem a lányhoz, levágtam az áldozati tör után kutató szektást, majd védelmi pozíciót vettem fel Ilena előtt. Újabb sárkánylehelet italt fújtam a szektások közé, majd a lángoló testek mögött feltűnt néhány íjász. Nyilaik közvetlenül mellettem csapódtak be, csak egy hajszállal tévesztették el a célt. Válaszul egy suriken varázslatot indítottam feléjük, így sütöttem meg az íjászokat. A szektások lassan elkezdtek körülfogni és katanámmal csak nehezen tudtam visszatartani őket. Mikor az egyik rám vetette magát, egy árnykéz varázslatot nyomtam a képébe, majd szeges kesztyűmmel péppé zúztam a fejét. Mikor az utolsó támadó is holtam rogyott össze, gyorsan kifújtam magam. Ekkor tűnt fel, hogy néhányan elmenekültek, de ennek ellenére nem eredtem a nyomukba. Eleresztettem Ilenát, majd igyekeztem megnyugtatni a rémült leányt. Testét több helyen rituális vágások borították. Az Atya embereitől szerzett elsősegélycsomag segítségével elláttam Ilena sérüléseit. A lány elmondta, hogy szűzen fogant meg és gyermekét a leendő megváltóként várják Pelor papjai. Azt is elmondta, hogy a hegyen lévő szentélyben választották ki, de ő csak egy átlagos lány akart lenni. A beszélgetés közben kezdett összeállni a kép.
Ahol az út véget ér
Mikor elértük a szentélyt, a lány megmutatta a csomagot, melyben Pelor papjai aranyat hagytak hátra. Míg én a pénzt számoltam Ilena letérdelt és imádkozni kezdett. Már akkor sejtettem, hogy készül valamire, mikor azt mondta a megbízatásom itt véget ért és már nem lesz szüksége a segítségemre. Tudtam mire készül, mégsem bírtam megakadályozni. Lett volna esélyem, csak jobban kellett volna figyelnem rá. Mikor megfordultam, a csizmájában rejtegetett tört beleszúrta a hasába. Kétségbeesetten próbáltam elállítani a vérzést, még egy üveg gyógyitalt is megpróbáltam leerőszakoltam a torkán. A lány minden erejével ellenkezett, így a főzet fele nem is a lány szájába került.
- Ostoba lány vagy... – csak ennyit tudtam mondani neki, miközben homlokát simogattam.
- Én csak egy átlagos lány akartam lenni... – ezek voltak utolsó szavai.
Nem tudom mi hajtott, de reménykedtem benne, hogy élve emelem ki a gyermeket a lány hasából. Nem így lett, tudtam mindkettejük halála az én lelkemen szárad. A gyermeket a karjaiba helyeztem, majd becsomagoltam őket egy sötét vászonba.
A Shybur felé vezető úton megálltam egy temetőben és felvertem a sírásót. A kérdésére elmondtam, hogy nem helybéliek voltak, ő csupán egy átlagos lány, akire véletlenül akadtam rá. Kértem, hogy egy egyszerű, jelöletlen sírba temesse a halottakat. A sírásó két aranyat kért, én hármat adtam neki, majd felhívtam figyelmét, hogy sohasem találkoztunk.
Shyburba visszatérve Victor azzal fogadott, hogy is képzeltem ezt a dolgot. Finoman közöltem vele, hogy észrevehette volna, hogy két hétig nem jártam itthon, így fogalmam sincs miről beszél. Egy újságot nyomott a kezembe, mely szerint a shyburi alvilág egy ismert tagja elrabolta Pelor megváltó szentasszonyát, aki a megváltót várta.
- Az alvilág ismert tagja nem rabolt el senkit, megvédte Pelor megváltó szentasszonyát a shyburi alvilág néhány kevésbé ismert tagjától. – belenyomtam az iratokat Victor kezébe.
A néma herceg gyomra nem vette be, hogy megöltem az Atya embereit, de arckifejezésemből észrevehette volna, hogy nem akarok tovább beszélgetni. Úgy gondoltam, majd másnap közlöm Ericával a történteket. Felnyitottam egy üveg Völgyválasztói Aranyost, közben azon tűnődtem, vajon Konstantin mit szólna a történtekhez.
