Megjegyzés:
A történet egy amolyan vendégjáték, néhány alkalmi résztvevőnek, akik egy kaland erejéig résztvettek Hreeyn világának alakitásában. Jegyzeteikből, illetve játékülésen történtek alapján a történteket a mesélő vetette papirra, novellaszerűen.
A történtek egyes eseményei néhol ismerősnek tűnhetnek más forrásból, a játékosok az egymás közötti interrakcióra és jellemjátékra használták fel ezeket.
Résztvevők: Josher, Morgan, Hanna, Max, Felrin, Mesélő: Tammis
1485. december 25-26.
Elkezdődtek a városban az Ó-év búcsúztatási készülődések. Bár Shybur minden helye zsúfolt volt ilyenkor, mégis a város félreesőbb helyein kevesebb volt a nyüzsgés. Belül a raktárba még ennyi sem szűrődött be a kinti mozgolódásból, ahol a két fiatal a készleteket számolta.
Egyikük könyékig túrt egy ládában a polcon, miközben lábujjhegyen állva egyensúlyozott hogy felérje azt. Hosszas keresgélés után végül kirángatott egy megbarnult almát és a földre dobta.
- Rohadt.
- Mindegyik, Felrin? – Kérdezte társa, aki az ajtóban állt egy jegyzettömbbel a kezében és hevesen számolgatott.
- Biztos, hogy jól megnézted?
- Már vagy háromszor túrtam bele ebbe a ládába Josher, hidd el hogy mind megromlott.
- Ez baj. – Elkomorult a tekintete, közben állán pelyhedző csenevész szakállát piszkálta. – Ha a többi gyümölcskészlettel is hasonló a helyzet, a tartalékaink igencsak megcsappantak.
- Hát akkor venni kellene újat, nem? – Kérdezte egy hang, aki most lépett oda hozzájuk.
- Max... Tél van, ilyenkor minden sokkal drágább. Te szerinted hajlandó lenne Luji ennyi pénzt kiadni még ez évben, ha már a kiadások magasak voltak eddig is? Meg egyébként... Mi a fenét keresel itt?
- Ja, csak úgy lébecolok...
- Mindenki keményen hajt, te meg csak lógatod a lábad.
- Ne kezd már te is Felrin. – Vetette oda a borbélylegény, majd rátelepedett az egyik hordóra a sarokban.
- Miért nem keresel valakit akinek segithetnél? – Kérdezte társát Josher.
- Nagyon nincs kinek segiteni. Peshrick, Alto meg Cesar elmentek inni, Victor mester is valahol úton van és magával vitte Kevát meg pár másikat. A főnök meg állandóan a várost járja, szinte aludni jár haza.
- Remek alkalom, hogy kihúzd magad a felelősségek alól, mi? – Szólt Felrin, miközben egy újabb ládát igyekezett leemelni a polcról. Ahogy húzta, érezte már, hogy nehezebb, mint ahogy elsőre látszott, de már nem tehetett sokat. Az egész ládát magárarántotta. A nagy zajra, az egyik emeleti ajtó kivágódott, lépések hangja zengett a lépcsőn és egy félelf lány jelent meg a raktár előtt, könyvvel a kezében.
- Nincs komoly baj? – Kérdezte a fiúkat.
- Nem Hanna... kutyabajom. – Nyugtatta meg Felrin, miközben mászott ki a láda alól.
- Ez a szerencsétek! – Válaszolt a lány, de már a hangjában nyoma sem volt aggódásnak. – Damal, Nárcisz és Veshal elmentek a szomszéd városba, szóval nincs aki meg tudna gyógyitani. Azt pedig egy percig se várja el tőlem senki, hogy nekiállok ápolgatni benneteket.
- Kegyetlen vagy. – Mondta Max drámai hanglejtéssel és komikus kézmozdulatokkal, amik láthatóan csak felhergelték a lányt.
- Minek nézel engem, ispotályos szűznek? – kelt ki magából – Egy perc nyugtom nincs, mert itt hangoskodtok, és még egy könyvet sem tudok nyugodtan végigolvasni.
- Az istenek szerelmére, erre nincs semmi szükség. – mondta Josher, miközben próbálta őket nyugtatni.
Egy arc jelent meg a lépcsőfordulóban.
- Srácok, hallgassatok csak Kisfönökre... szóval Borbélyinas és Füles...csendesen folytogassátok egymást.
- Mindhárman ingerült tekintettel néztek az újonnan érkező vitapartnerre, szemükben forrt az indulat a gúnynevek hallatán.
- Morgan! Verekedni akarsz?! – förmedtek rá egyszerre.
- Hé emberek! – kiáltott fel Felrin. – Ezt nézzétek!
- Mind odagyűltek. Egy papiros volt a kezében, néhány tételből álló lista. Hamar felismerték, sorban olyan dolgok voltak rajta, amiket egy hónapja kaptak meg a Fény ünnepére. A tételek mellett számok is voltak, az ajándékok árai, és mind mellet Luji neve is szerepelt. A listán szereplő áruk mind át voltak húzva, kivéve egyet, amit egy gyors kézirás vetett oda a lap aljára, ár és név nélkül.
- Valaki nem kapta volna meg az ajándékát? – törte meg a csendet végül Max.
- Ne bomolj. Mind megkaptuk. Te mit gondolsz az utolsó tételről Felrin?
- Erről a diszüveges, déli vörösborról? Hát, az irás minden bizonnyal a főnöké de később lett ez az utolsó felirva, és amennyire tudom Luji járt körbe és vásárolt meg mindent.
- Egy pillanat, pillanat, várjatok! – Josher türelemre és csendre intette társait, majd zaklatottan az állát vakargatta. – Azt akarod mondani, hogy talán az utolsó tétel Luji ajándéka lett volna?
- Mind elgondolkoztak. Néhány napja feje tetejére állt a város az elf fivérek jóvoltából, előtte pedig többször is akadt mesterüknek dolga. Nem emlékeztek rá hogy Luji eldicsekedett volna ajándékával, pedig szokása volt, ráadásul szerette a különlegesebb borokat.
- Srácok... – Szólalt meg végül Hanna. – Meg kell szereznünk Luji ajándékát.
A Magitórium körút zsúfolásig meg volt tellve járókelőkkel, még a hideg ellenére is. Az üzletek mind ki voltak diszitve, és megvilágitva. Akiknek tellett, azok felbéreltek egy varázslót, hogy néhány szines és látványos szellemképpel dekorálják ki üzletük ablakait, vagy ajtóit, ettől a káprázattól aztán sokan csak azért jöttek ki hogy ezeket megcsodálják.
Max és Josher az egyik utcasarkon várakoztak. Max a hideg ellen egy kendőt is a fejére tekert, de nem volt elég, folyton izgett-mozgott, nehogy odafagyjon. Hosszú várakozás után végül Hanna lépett oda hozzájuk, tekintete szomorúságot tükrözött.
- Szóval te sem találtál. – Kezdte Josher, letört hanggal.
- Sajnos nem. Több üzletben is jártam, de vagy azt mondták hogy korlátozott számú volt és elfogyott, vagy pedig egyálltalán nem is volt raktáron nekik ilyen temék.
- Halálra fagyunk. – Ugrándozott Max – talán legjobb ha feladjuk.
- Ne tegyétek! Itt van Morgan, a nap hőse. – kiáltott rájuk vidáman a visszaérkező társuk.
- Van egy borászmester, kinek bemutató terme van három utcával lentebb. Tele van mindenféle különlegességekkel és pont van neki egy déli Istenvér félédés vörösbora, ráadásul diszpalackban.
- Hála az égnek!
- Akkor meg mi a csodára várunk? Vegyük meg aztán siessünk haza végre.
- Azt hiszem most jön az a bizonyos de...
- Igen Josher...de azt modta, hogy megrendelésre hozatta, és azért van nála. Kicsit megkörnyékeztem, szóval talán hajlandó lenne eladni.
- Mennyiért?
- 3000 süveg.
- Ez megőrült! Egy bor sem ér annyit, a legdrágább völgyvidéki lőre is legfeljebb 650 arany.
- Röviden, nem igazán akarná eladni. – Gondolkozott el Josher. – Menjünk haza, Felrinnel összeszámoljuk mennyi pénzünk van, és majd meglátjuk.
- Ez végre egy okos ötlet. – Vidult fel Max és már szedte is a lábát, egyenesen hazafelé.
Ahogy visszaértek a Zöld Lámpásba, elmesélték társuknak az esetet. Összeszedték valamennyi spórolt pénzüket és elkezdték számolgatni az étkező helyiségben. Akárhogyan is próbálkoztak, legfeljebb csak a felét birták összeszedni.
- Ez kevés. – Bosszankodott Morgan – kellene valaki, akitől kölcsönkérhetünk.
- Mégis ki? A többiek házon kivül vannak, akik a városban maradtak, azokat meg mire megtaláljuk...
- Miért nem vesszük csak el egyszerűen? Utána úgyis visszaadnánk.
- Ezt Felrin te sem gondoltad komolyan, ugye?
- De miért ne, Josher?! Esetleg a főnök megelőlegezhetné, ha már elfelej...
- Max be sem fejezhette mondandóját, Hanna egy határozott ütést mért tarkójára, amitől orral lefejelte az asztalt.
- Ááá, az orrom! Mit gondolsz mit művelsz az én gyönyörű orrommal? Legalább szóljál ha ilyen trükköket csinálsz!
- Te lepkeagyú, egoista barom! – Förmedt vissza Hanna – Hogy fordulhat meg a fejedben, hogy „kölcsönvegyél” a Szentjánosbogártól?
- Visszaadtuk volna, különben is, mindig tart némi forgó tőkét az éjjeli szekrénye negyedik fiókjában. – Mondta Max, miköben egy kendővel próbált meg vérző orrán segiteni.
- Egyel több ok, hogy ne tegyük meg. – Mondta Josher – A bizalom a legfontosabb, mást kell kitalálnunk.
- Kinek lehetne esetleg némi pénze?
- Aki nem költött nagyon az utóbbi időben... te jó ég!
- Ki az Morgan?
- Ha jól tudom, Terka...
- Nem telt bele sok idő, ott áltak a lány szobája előtt. Bár Terka nem volt otthon, valahova elment a városba a papnövendékkel Konstantinnal, mégis attól féltek, hátha rájuk támad ha benyitnak.
- Hol tarthatja a spórolt pénzét?
- Ezt miért tőlem kérded? Menj be és keresd meg.
- Én? Attól még hogy akrobata vagyok, nem azt jelenti, hogy bármilyen csapdát kikerülök.
- Max, te menj vele. – Zárta rövidre a civódást Josher.
- Te megvesztél, haver?! Az a nő egy vadállat, ha megtudja hogy a holmija közt matatok, kibelez. Főleg most, hogy kinyirta a kutyáját is.
- Mond ki. – Suttogta Hanna közelebb hajolva Maxhoz – Mond ki még egyszer itt a szobája előtt, ezt a megrázó eseményt, hátha a kutya szelleme visszajön és majd jól...
- Könöyrgöm Pelor, égesd el a fülem, hogy ne kelljen hallgatnom tovább ennek a két szertelen ifjúnak a szerelmi vitáját!
- Morgan! Már megint verekedni akarsz?!
- Befognátok végre? – Elégelte meg Josher – Állitom, Christát kérném meg lopásra egy mukkot nem szólna egész végig.
- Elhallgattak. Hanna óvatosan kinyitotta az ajtót, résnyire, nincs-e véletlenül valami szerkezet illetéktelen behatolás ellen.
Mivel szerencsére ilyet nem találtak, a két fiú belépett. A szoba sötét, az ablakokon lévő függöny és deszkákon keresztül csak kevés fény szűrődött át. A szoba szekrényein és polcain több gyertya is pihent gyújtatlanul, némelyik már teljesen leégett. Morgan és Max nekiláttak a keresésnek, de belül mindkettejükben ott volt a félsz. Nem tudták, mennyire figyel oda Terka arra, hogy mit hol tart, ezért igyekeztek minél kisebb felfordulást okozni.
A kényesebb holmik átkutatása után végre ráleltek egy bőr pénzes zacskóra. Azonnal kiszaladtak a szobából, majd a folyosón elterültek, levegő után kapkodva, az izgalomtól.
Josher ennek ellenére nem volt elégedett.
- Ez nem elég fiúk.
- Mi? Ezt hogy érted? – Érthetetlenkedett Max.
- Ez nem több, mint 7 ezüst és 2 réz. – Számolgatta az érméket Josher.
- Hallod ezt Morgan? A hülye ötleted miatt, 7 ezüstért kockáztattuk az életünket!
- Az ötlet jó volt. – Vágott közbe Felrin – Szerintem volt olyan jó, hogy tovább gondoljuk.
- Mire gondolsz? – Kiváncsiskodott Hanna.
- Mi lenne, ha nem pénzt akarnánk lopni, hanem magát a bort lopnánk el?
Már sötétedett, mikor Hanna kilépett a sikátorból és körülnézett az utcán. A borász üzlete környékén csend honolt, távolabb lézengtek még néhányan, a diszkivilágitást bámulva, vagy már készülve a maszkabálra, egymásnak mutogatva álarcaikat.
Hanna felemelte a kezét, majd beletúrt hajába. Ezt látván Morgan és Max a szomszéd ház tetejéről, a borászat mögötti kis zárt kertbe másztak át. A hátsó bejárat volt az egyetlen, amit nem látni jól sehonnét, ezért innen akartak bemenni.
- Te Morgan. Menj a tetőre fedezz engem, én meg betöröm az ajtót.
- Kakukkos órának nézel?
- Légyszives!
- Na jó... Csináltál már ilyet? Ne felejtsd el dekompozitálni a zárszerkezetet, miután megfogod a kilincset.
- Hogy mit, Morgan? Dekompozitálni?
- Igen, pontosan... nekem van szókincsem. Trükkös dolog, de ha ráérzel hamar megvan. Menni fog Max?
- Ööö... rendben, csináld te. – Mondta Max, majd félre állt az útból.
Morgan közelebb lépett, majd kezét kinyújtotta, hogy felmérje az ajtó és a közötte lévő távot. Ezt követően, egy jól irányzott rúgással beszakitotta az ajtót, a zárszerkezet reccsent, de nem adott ki túl nagy hangot. Max tátott szájjal bámult társára, ki kaján vigyort meresztett rá vissza.
- Mégis mi a bánatos fenét csináltál? – Fakadt ki Max
- Nem figyeltél? Dekompozitáltam a zárat.
- Egyszer megfojtalak Morgan. – Mondta Max ingerülten, majd belépett az épületbe. Odabent hamar megtalálták a keresett üveget, ám mikor megemelték, egy riadó rúna izzott fel a kőpadlón és elkezdett hangos harangzúgást kellteni.
Hangzavarra közeledni kezdtek az utcán lévő emberek, ezért Hanna jelzett Joshernek, aki a sarkon várakozott egy elkötött hintóval. Max kivágódott a kirakatüvegen, Morgan utána, majd mindenki felpattant a hintóra és elhajtottak. Mivel ez túl feltűnő volt, nem hazafelé mentek, hanem a város egy távolabbi részére, otthagyták a hintót, a lovakat elengedték, majd óvatosan hazaindultak gyalog.
Mire megérkeztek, már hajnalodott. Kimerültek voltak és fáradtak. Morgan egy óvatlan pillanatban, elcsúszott egy kisebb jégtócsán, majd hasraesett. A töbiek hirtelen megrémültek, főleg a törő üveg hangja miatt.
Azonnal felsegitették, és elkezdték kihámozni a ruhája alá rejtett lopott üveg bort. Teljesen összetört, a nedü pedig beitta magát a ruhába.
- Te szerencsétlen. – Fakadt ki Max. – Most mit csinálunk?
- Mit csináltok? – Hallatszott az ajtónyikorgás és a szigorú hang, ami miatt mindegyikükben megfagyott a vér.
A Céhmester lelépdelt a lépcsőn, szorosabbra húzta magán Lóbőr kabátját, és lehetett hallani vasalt kesztyűjének nyikorgását a hajnali fagy miatt. Nem birtak megszólalni.
- Valami gond van? –kérdezte meg ismét.
- Nem! Mester, nincs semmi probléma. – Próbálta Josher szépiteni a helyzetet.
- Az az igazság... – Tette hozzá Max – most jöttünk haza!
- Értem... de tulajdonképpen mit csináltok itt kint?
- Ööö... a Fantom Lóban voltunk! – Vágta Rá Hanna.
- Úgy, értem... ha kérhetem, ne itassátok le nagyon Morgant, mert ahogy látom nem igazán birja.
- Ahogy parancsolod mester. – válaszolt Josher.
A mesterük biccentett, és már indulni is akart, mikor még egyszer visszafordult.
- Josher, végeztetek a raktárban?
- Nagyjából, mester.
- Egészen véletlenül nem találtatok egy beszerzési listát?
- Nem. – Mind nagyot nyeltek.
- Kár. Már elfelejtettem, milyen bort is rendeltünk Lujival, az Ó-év búcsúztató vacsorára. Remélem a borászmester be tudta szerezni, mondtam neki, hogy fontos, és véletlenül se adja el senkinek. – Zavartan végignézett a fiatalokon, akiknek tátva maradt a szájuk. Ezek után elköszönt, és elindult gyalogosan az utcán.
Ők meg hosszasan néztek utána. Hosszasan és csendben. Végül Max szólalt meg.
- Én arra gondoltam...
- Max. Ha mégegyszer gondolkodni akarsz női jelenlétemben, Szent Cuthbert engem úgy segéljen, csomót kötök a nyakadra.
- Josher hanyattfeküdt a jeges-havas utcán, a többiek kérdő tekintete kiséretében. Az alig szemerkélő hóban felszakadozó felhők mögül még felvillantak az utolsó csillagok.
- Izgalmas egy év volt...
