Hangulatkeltő novella a kalandhoz
A szobát a kandallóban táncoló tűz világította meg. Az asztalon még ott pihent a helyenként még poros, jelentősen megcsappant tartalmú borosüveg. Az öreg a fotelben ült, mely hozzá hasonlóan viharvert és fáradt volt, szakadások és feslések rajt, mint a férfi homlokán a kemény munka ráncai, szemei sötétben izzottak miközben maga elé bámulva, gondolatainak tengerébe merülve próbálta feldolgozni az elmúlt napok eseményeit. A kandalló tüze, egy kattanásra elhalványult, a szoba sötétebb árnyalatokat vett, az öreg pedig halk morgást hallatott, de arca nem rezzent. A kandalló belső falán egy rúna kezdett izzani egyre erősebben, majd az egész hátsó fal megnyílt, és távoli fáklyafény szűrődött át rajta néhány pillanatig, majd a nyílásban megjelent a vendég, és belépett a szobába. Sietett, látszott, hogy izgatott, hogy most szót válthat a szoba lakójával. Idegesen beletúrt körszakállába, majd határozottan a fotelben nyugvóhoz lépett.
- Megjöttem, főnököm! Itt vagyok! – Szólt az idősebb férfihez, hangjában kis vidámságot lehetett felfedezni. Amaz, sosem látott gyorsasággal és fürgeséggel kinyújtotta bal kezét és torkon ragadta a jövevényt. Ráncos, öreges keze hihetetlenül erős szorításától a fiatal férfin végigfutott a hideg és a rémület. Az idős férfi kiemelkedett kissé a fotelből és markáns, érces hangján, melyen nem tükröződött semmi érzelem, kérdést intézett.
– Ismered az órát? – Várt kicsit, kap-e választ, majd folytatta. – Ha jól számoltam 10 percet késtél. A mi munkánk lételeme a pontosság, nem engedhetjük meg a fél sikert.
– Értem én főnököm, nem fordul elő többet. – Válaszolt elhaló hangon az ifjú. Az öreg elengedte a torkát, amaz pedig köhögve kapkodott levegő után. A rövid csend után pedig ismét elkezdte baljóslatú hangon az öreg:
– Mint már említettem neked korábban, a feladatunk kényes. Először is az embereid hatékonyságán múlik minden. Érted, Nero?
- Érteni értem uram, csak azt nem tudom még, hogy akkor kit és hogyan?
- Jahj, gyermekem! – kuncogott az öreg – Ez nem gyilkosság lesz. Néhány városi gyerekről lesz szó. Ezeket az én hazám törvényei szerinti százegy néhány… áh, de úgysem jegyzed meg törvénycikkely alapján, jelentős haszonszerzési céllal elraboljuk, élve. Érted Nero? Élve! Majd, miután megkaptuk a váltságdíjat értük, visszaadjuk őket, élve.
- És hogyan oszlik meg a részesedés, nagyúr? Fele-fele, ahogy eddig is?
- Nem, Nero. Tiéd az egész. Nekem csak a kiegészítő zsákmány kell. – Mondta sejtelmesen az öreg, azzal felállt és szürke köpenyének zsebeiben kezdett keresgélni.
- Nem teljesen értem, mesterem.
- Nem is kell Nero. A te feladatod csak annyi, hogy végrehajtsd az utasításaimat. – Az öreg szórakozottan csettintett egyet, majd halkan mormolni kezdett valamit. Hamarosan fejmagasságban megjelent egy apró fénypont, mely egyre nagyobbá vált, és egyre amorfabbá. Kis idő múlva alakja egy ládikóéhoz hasonlóvá vált, majd a fény kihunyt. Az öreg varázsló kivett egy tekercset a ládikóból, majd ahogy elővarázsolta, úgy küldte vissza. A tekercset átadta Neronak.
- Olvasd el, majd égesd el, vagy edd meg nem érdekel, lényeg hogy megtanuld a feladatot.
– Nero átvette, majd érdeklődő tekintete a varázsló felé fordult. Amaz vállára helyezte kezét és finom mozdulattal visszatessékelte a kandallóhoz.
- Remélem mindenben számíthatok az utolsó kölcsönös együttműködésünkre boszorkánymester.
- Természetesen uram. – kissé habozva hátranézett az öregre – mondja mester… nem lehetne szó esetleg valami kis… egészen apró előlegről?
- Nem értem pontosan Nero, mire gondolsz? Én csak annyit tudok, hogy ha ezt nekem elszúrod, a holtak minden istenére esküszöm, tengerészcsomót kötök minden egyes csontodra, miközben te, a megy a gyermek az akasztófáracímű dalt fogod ordítani, amíg én meg nem unom. – Kezeivel és arcmimikájával imitálva az eseményt, a varázsló elérte a kellő hatást Neronál. A fiatal boszorkánymester hátán végigfutott az iszonyat, elsápadt.
Beletörődve a válaszba, amilyen gyorsan csak képes volt rá jó éjt kívánt az öregnek, és sietett ki a kandalló mögötti nyíláson. Mikor kiért a folyosóra, a fal bezárult mögötte, az őrző pecsét is újra elhalványult. Nehezen vette a gyomra a hallottakat, de nem tehetett ellene semmit. Ő volt itt a főnök ugyan, neki voltak emberei, ő volt hazai terepen, de a varázsló ereje mind fizikális, mind mágikus értelemben minden képzeletét felül múlták. Nem mert ellentmondani neki, és nem is nagyon akart, hiszen rengeteg segítséget kapott már tőle. Bár az öreg módszerei… az kissé nehezen emészthető volt számára. Bosszúsan csattogott végig a folyosón, és határozottan rúgott bele az őrszobában horkoló, ügyeletes haramiába. Azt pedig kiverte a víz, máris talpra ugrott és haptákba vágta magát. Jól tudta, hogy ha a varázsló kapta volna azon, hogy alszik, valószínű, puszta segítségnyújtási céllal elintézte volna, hogy soha többé ne aludjon el szolgálatban… sőt mi több, elintézte volna, hogy egyáltalán ne kelljen soha többé aludnia.
Nero beért a nagy terembe, a lámpások még égtek, az asztalokon lévő holmik még nem voltak teljesen átválogatva, a ládák pedig szállításra készen álltak. Az itteni rablóinak zöme teljesen fel volt szerelkezve, és csak a parancsát várta. Ez kissé megnyugtatta őt. Végig nézett rajtuk, majd határozott hangján így szólt:
- Uraim, a feladat a következő…
Résztvevők: Thor’am, Eru, Eryn, Trenon, Ghellért; Mesélő: Tammis
Trenon naplója
1484 június 10.
Új naplót kellett kezdenem az új élet mellé…
A mai napunk jól indult… kellemes időnek örvendtünk, ahogy haladtunk előre az úton. Balra és jobbra tőlünk fák voltak, mivel egy erdő közepén jártunk. Közeledtünk célunk felé békésen, de a szél furcsa hangokat hozott a távolból: kiabálás, és csata zaját. Én kivettem a segélykiáltásokat a távolból, Thor’am pedig egyik varázslatát használva tovanézett az úton. Kb. 800 méterre tőlünk éppen egy bandita próbált láncra verni két nemesnek látszó embert. Úgy döntöttünk, hogy én előre megyek az úton míg a többiek elrejtőznek az erdő sűrűjében, és ha rosszra fordul a dolog, lesbőn támadják meg a banditát. Miután odaértem megpróbáltam diplomatikus úton megoldani a problémát, de a bandita hajthatatlan volt. Ezt látván Eru kiugrott a bokrok közül és hátbaszúrta a banditát aki rögtön meghalt. Egy kis faggatás és Thor’am gyógyítása után sikerült kihúznunk az áldozatokból, hogy a közeli várost bandita támadás érte. -megjegyzés magamnak: Thor’am furcsa ember, de rokonszenvet érzek vele, hasonló a gondolkodásunk-.
Miután eldöntöttük, hogy hagyjuk futni a két embert, elindultunk a város fele. A város szélén állva, Thor’am ismét körbenézett képességét használva és látta, hogy az egész város hemzseg a banditáktól, fosztogatnak és gyújtogatják a várost. Én előrerohantam, látva a társaim tétlenségét, hogy kivehessem a részemet a harcból, elvégre ezért élek. Befutottam egy mellékutcába ahol két banditával találtam szemben magam. Egy-két kissé kínos és sikertelen kísérlet után sikerült kivégeznem az egyiket, a másikat pedig elkezdtem faggatni. Sikerült kihúznom belőle, hogy egy boszorkánymester küldte őket, hogy káoszt teremtsenek a városban de sajnos ekkor félbeszakította a vallatást egy kürt hangja, amivel egyidejűleg berohant a lovasság a városba. Elvégezték a tisztogatás maradékát én pedig felzárkóztam a többiekkel a város közepén. Egy kis beszélgetés a haderő vezetőjével és a helyi pappal újabb dolgokat derített fel: ez a támadás nem volt az első, a közeli falvakat is hasonló támadások érték valószínűleg figyelem elterelés céljából míg az embereket észrevétlenül fogjul ejthették. 11 ember tűnt el, közüt két fiatal testvér akiket a pap külön kiemelt: két árva, mint én. Azt mondták, hogy a hegyek felé menekültek a banditák az erdőn át, nem messze innen. Megegyeztünk velük, hogy némi jutalom fejében hajlandóak vagyunk előkeríteni az foglyokat, feltéve ha még élnek. A megállapodás után útnak eredtünk a hegyek felé, az egy megmaradt városőr, Ghellért társaságában.
Én előre futottam, s mikor már kezdett ritkulni az erdő arra lettem figyelmes, hogy a nemsokkal mögöttem lévő társaimat támadás érte: nyilak kezdtek el feléjük záporozni a két oldalon lévő fák sűrűjéből. Fedezékbe húzódtak, én elindultam volna segíteni nekik, de ekkor egy nyílvessző felém szállt. Megpróbáltam elkapni, kevés sikerrel, és a combomba fúródott. A társaim közbe befutottak az erdőbe és pár robbanás és halálhörgés közepette kitisztították. Kihúztam a lábamból a nyílvesszőt, majd Thor’amtól gyógyítást kértem, melyet nem sok kedvel, de megcsinált.
A hegybe vezető út
Egy elágazáshoz jutottunk, a hegy lábánál, előttünk volt a magasló hegy s jobbra illetve balra vezetett egy-egy út. Megállapodtunk, én jobbra megyek ők pedig balra. Miután nem találtam semmit, meghallottam kiáltozásukat és elkezdtem visszamenni feléjük, útközben elsuhanva Ghellért mellett, akit látszólag szintén jobbra küldtek. Találtak egy bemélyedést, valamiféle kilátót a hegy oldalában magasan. Én felmásztam, leeresztettem nekik egy kötelet s mind bejutottunk a hegy belsejébe. Le és felfele vezetett egy út. Thor’am és jómagam elindultunk lefele míg a többiek megvártak minket az elágazásnál. Lent találtunk egy nagy termet és benne két őrt akik nagyban beszélgettek egy víztározó felett. A szobában volt a hegy belsejébe vezető rejtett bejárat nyitó szerkezete. Thor’ammal egy kis tervezgetés után végül arra jutottunk, hogy ő lelövi az egyik őrt én pedig elkapom a másikat akit kifaggathatunk. Így is lett. Az őrtől megtudtuk, hogy ez csak a bejárat és, hogy fent vannak az általunk keresett emberek és foglyok. Végül elereszettük az embert azzal az ígérettel, hogy kinyitja az ajtót és utánna soha többet nem látjuk.
Visszatértünk a többiekhez és elmondtuk nekik amit kiderítettünk. Elindultunk felfele én és Ghellért elől. Végül bejutottunk egy folyosóra ahol két őrt találtunk. Kivégeztük őket de nem mielőtt riadóztathatták a többieket. A folyosó végén lévő ajtón keresztül befutott három őr és egy hatalmas melák, akivel én egyedül és később Thor’am segítségével megmérkőztem és legyőztem. – Meg kell hagyni, furcsa harcmodora volt -.
Továbbjutottunk egy terembe ahol őrök fogadtak minket valamint egy furcsa öregember, és az öreg által Neronak hívott boszorkánymester. Az öreg látszólag nagy hatalommal bírt – az alapján ahogy Neroval bánt -. Az őrök közül párat levertünk, de Nero trükkhöz folyamodott és kettényitotta a földet alattunk. Sekély vízbe érkeztünk egy mély árok alján. Gyorsan kimásztam és ledobtam egy kötelet a többieknek. Követtük Neroékat egy ajtón át ami egy másik folyosóra vezetett. Itt volt egy szoba ahol megtaláltuk a foglyokat, kivéve kettőt: a két fiatal testvért. Ghellértet otthagytuk, hogy vigyázzon rájuk mi pedig tovább mentünk felfelé a lépcsőkön a folyosó egyik végén. Feljutottunk egy kis szobába ahol megtaláltuk az öreget és a két testvért akik mint zombik követték őt. Furcsa beszélgetést folytattunk vele, Thor’am megpróbálta megtámadni de mind hiába, az öreg sérthetetlennek tűnt. Thor’am mágikus erején csodálkozott egy darabig, aztán Nero után küldött minket mondván, hogy ő csak a testvérpárért jött, majd végül átment egy “másik síkra” magával víve őket.
Nero
Úgy tettünk ahogy az öreg javasolt, átmentünk a folyosó másik végére és Nero után eredetünk. Kiértünk látszólag a hegy tetejére ahol Nero és az emberei egy léghajóra pakoltak be éppen. Megküzdöttünk Nero elit testőreivel de sajnos ő maga elmenekült a rakományával együtt.
Visszatértünk Ghellértel és a foglyokkal a faluba ahol beszámultunk a történtekről és felvettük jutalmunkat.
