Hőseink folytatják utazásukat, a megszerzett információk nyomán. Mint kiderül azonban, másvalaki nyomaiba kell szegődniük először, hogy saját céljaikat elérjék.
A kaland, a Füstölgő nyomokon című MAGUS kalandmodul alapján készült, eredeti szerző Takács Bence
Résztvevők: Eru, Trenon; Mesélő: Tammis
Trenon naplója
1484 július 7.-10.
Végre elhagytuk Tebrust… Már nagyon untam a városi környezetet. Thor’am elment egy pár napra, hogy beszéljen a szellemekkel vagy legalábbis valami ilyesmit hebegett mielőtt bement az erdőbe. Eruval ketten útnak eredtünk az erdőn át Erburg városa felé. Az egyik közeli faluban kaptunk egy megbízást, hogy fogjunk el egy a helyi csatamágus rendből elszökött nőt, aki a rendtől ellopott egy tekercset. Miután bele egyeztünk útnak eredtünk be az erdő mélyére. Hamarosan kezdett ránk esteledni, mi pedig az egyik útba eső fogadóban szálltunk meg éjszakára. A hely maga eléggé ódon volt, recsegett a padló, a por belepett mindent, de legalább a szállás olcsó volt. Enni nem lehetett sok mindent, de volt krumpli, rengeteg krumpli… A szálláshelynek volt egy takarítónője aki nem a koszt hanem az emberek otthagyott értékeit takarította el. Csakhogy Eru meg én elkaptuk és megtanítottuk a helyes tisztogatási módszerekre. Megtudtunk tőle pár értékes információt a nőről akit kerestünk, még egy tekercsről is beszélt amiben egy nagy szikla volt ábrázolva.
Az éjszaka közepén felébredtem – megártott az a sok krumpli – úgyhogy kisiettem az épülettől viszonylag messze levő illemhelyre – ami nem igazán volt jobb állapotban, csak úgy mint maga a fogadó – és elvégeztem a dolgom, majd visszatértem aludni. Reggel mikor már épp indulni készültünk az erdőből kifutott egy ember azt ordibálva, hogy “MEDVE!”. Eruval beszaladtunk és láttuk, ahogy a bundás épp az illemhely körül ólálkodik. Mikor közelebb mentem megkínált egy manccsal az arcomba, Eru ezt egy vágással a hátába viszonozta. Mondanom sem kell a vágás jobb belátásra bírta és elkezdett menekülni az erdő sűrűjébe, de aki egyszer engem megütött, az nem menekül a haragom elől, így hát utána iramodtam és úgy fejbe rúgtam, hogy az örök vadász mezőkön kötött ki. Aztán visszavittem a nagy testét Eruhoz, akivel együtt megszabadítottuk a bundájától.
Tovább haladtunk utunkon, beleakadtunk pár farkasba akik el voltak foglalva valami tettemmel, úgyhogy óvatosan kikerültük őket és a következő fogadóig meg se álltunk. Ez a fogadó is hasonló állapotban volt, mint a másik, csak itt nemvolt lopós takarítónő. Helyette voltak kötekedő vendégek. Végül is az lett az eredménye, hogy míg Eru szépen szunyókált az ágyában odafent, én jobb létre szenderítettem három embert, egyet pedig elkábítottam odalent. Kivittem és elástam a hullákat, a szendergőt pedig meztelenül odaraktam egy fa alá, aztán elmentem én is aludni. Másnap reggel megtudtuk a kocsmárostól, hogy itt is járt az a nő akit keresünk és volt vele most már egy férfi is. Azt is megtudtuk, hogy a tekercsen ábrázolt nagy kő milyen helyre utalhatott.
Hamarosan elértünk egy csapást ami elágazott az útról, követvén a kocsmáros útbaigazítását. Eljutottunk egy faházig, ami az erdész tulajdonában állt. Nem volt bent senki, körbenéztünk de csak pár haszontalan holmit találtunk. Én elraktam magamnak egy fa kanalat, gondolván, hogy még jól jöhet, cserébe leraktam az asztalra 8 rezet. Tovább haladtunk a csapáson és kis idő múltán elértük azt a bizonyos sziklát. Egy szirt aljában voltunk ahol egy kb.200 magasságból lezúduló vízesés volt, ami patakként haladt tovább.
A patak túlpartján kijött a fák közül egy ember és anélkül, hogy ránk nézett volna ivott egyet a patak vizéből majd visszament. Én el kezdtem a vízesés felé menni amikor belerepült a vállamba egy nyílvessző a szemközti parton lévő fák sűrűjéből. Eru átkelt a patakon és utána iramodott az embernek, én pedig bementem a víz esés mögött talált hasadékba. Ahogy haladtam a szűk helyen oldalazva, egyszer csak egy kődarab benyomódott a kezem alatt és lángok csaptak föl a a földből. Gyorsan kifutottam, hogy lehűtsem magam és a felszerelésemet mielőtt bajuk esik. Berohantam az erdőbe Eru kiáltásait követve, és segítettem neki leteríteni az embert. Bár nem akartam megölni, csak elkábítani, az ütés túl nagyra sikeredett és a szerencsétlen belehalt. Együtt visszamentünk a vízeséshez, bementünk és végül is beértünk egy terembe ahol felfelé vezető lépcsővel kilyukadtunk a vízesés tetején. Itt találtuk a nőt akit kerestünk.A nő elkezdett villámokat szórni ránk, majd feljebb mászott a sziklákon és kántálásba kezdett, de én odaugrottam és két igen erőteljes, a nyakára mért rúgással megcseréltem a gégéjét és a gerincoszlopát valamint egy hosszú lefelé vezető útra küldtem a vízesés aljára. Lementünk Eruval, ahol elvettük a nő felismerhetetlenségig összeroncsolódott maradványairól a pecsétgyűrűjét, majd eltemettem és a fakanalat – mint egy fejfát – beleszúrtam a sírjába.
Végül is a legközelebbi városban a helyi várőrségnél leadtuk a gyűrűt és megkaptuk a jutalmunkat érte. Már csak Thor’amot kell bevárnunk és folytathatjuk utunkat Erburg felé.
