Szentjánosbogarat felbérli egy nemes úr, hogy bosszúlja meg családja eladósodását és húga halálát, egyszóval ölje meg a tolvajt, aki egy jó színész, és jelenleg egy elmeszanatóriumban bújkál. Itt mindentől és mindenkitől védve, az ódon kastélyban lehetetlen megmondani ki lehet a színész, de még az sem biztos, hogy a betegek a valódi betegek és a gondozók az orvosok. Itt semmi sem az aminek látszik, ráadásul ide bejutni nem okoz nehézéget, ám kifelé annál több probléma merül fel. Mindezek tetejében még egy különös titok is lappang a felszín alatt.
Hősünk nincs túl kellemes helyzetben, kijutása bizonytalan, áldozata kiléte pedig rejtély. Ám könnyen lehet, hogy ő maga válik áldozattá, ha nincs résen, és akár az üldözöttből is lehet üldöző. Ha élve akar kijutni, a mindent behálózó titkoknak sem árt a nyomába szegődnie, de a túlélés így is bizonytalan.
Résztvevők: Szentjánosbogár; Mesélő: Tammis
A kalandhoz inspirációt adott a Midnight Syndicate, Gates of Delirium című albuma, valamint a Száll a kakukk fészkére című film.
Szentjánosbogár naplójából
1484. június 7.-26.
Június 26-án csendes eső áztatta Shybur földjeit. A borongós időben egy szekér ereszkedett lefelé a temetőből a városba vezető földes úton. A szekér lassú ütemben haladt és billegett a lassan sárossá váló úton…
Szótlanul ültünk a szekéren Némával. Csak bámultam magam elé, miközben ő a szekeret hajtotta. Az esőben az alvadt vér csorogni kezdett a testemen lévő súlyos sebekből. A Zöld lámpásba érve azonnal lefektettek, és nem engedtek nekem semmiféle felesleges mozgást, nehogy tovább romoljon az állapotom. Néma felajánlotta, hogy elmegy felvenni a küldetésért járó pénzt. Indulása előtt egy levelet küldtem Vele az Atyának és négy ismeretlen méreg anyagot tartalmazó fiolát Menghelének. A levélben arra kértem a Városatyát, hogy segítsen Dhamal, a volt pszichiáter nyomára bukkannom. Némahamarosan visszatért a pénzzel, és egy Menghelétől kapott levéllel. Az aranyat nem számoltam meg. Azt mondtam, vegye ki a neki járó pénzt és fizesse ki Éhest is. Menghele azt írta, hogy a különleges rakomány, amit rendeltem tőle Tebrusból, a szállító hajóval együtt elsüllyedt, így időbe telik az új szállítmány megérkezése. Pénz, kiadás, az egészségem, ezek a dolgok most egyáltalán nem tudtak érdekelni, minden gondolatom csak Amill körül forgott.
Hogy mások számára is érthetőbbé tegyem ezt a nagy változást, azt, hogy megértsék, mi játszódik most le bennem, kicsit vissza kell utaznunk az időben…
A küldetésem még június 7-én kezdődött egy levél érkezésével.
A megbízó az operába invitált egy esti előadásra, hogy nyugodtan beszélhessük meg a feladatom részleteit. Az előadás előtt egy órával érkeztem meg és elrejtőztem a levélben megjelölt páholyban. Elővigyázatosságból cselekedtem így, és persze remek lehetőség volt arra, hogy bemutassam a megbízónak lopakodási képességeimet. Elmesélte, hogy a húga megismerkedett egy Finiel Seirel nevű színésszel. A lány hamarosan beleszeretett Finielbe, majd véletlen „balesetben” elhunyt, a színész pedig a lány hozományával együtt felszívódott. A megbízó 4000 aranyat ígért Seirel életéért cserébe. Szép summa, de 1500 aranyat elkértem előre. Azt még sikerült megtudnom, hogy Finiel egy közeli elmegyógyintézetben lelt menedékre, arcot és nevet váltva. A megbízó figyelmeztetett, hogy egy kiváló színész, aki bárkit képes eljátszani, bárki lehet, vigyázzak vele. Ha megneszeli, hogy kutatnak utána, felszívódik és ismét nevet és arcot cserél. Kicsit utána érdeklődtem, hogyan is válthat valaki arcot. Léteznek különféle sötét mágiák, amivel az ember képes mások testébe költözni, ez azonban hosszas előkészületet igényel és egy megfelelő testet. Finiel viszont más praktikákat használ. Ő az arcát formálja valamiféle ismeretlen mágiával. Az arcát és a testét. Finiel akár nővé is válhat, ez aztán a természetellenes és szentségtelen felhasználása a mágiának. Undorító!
Kitaláltam hogyan kerülhetek be az elmegyógyintézetbe, ehhez viszont az Atya és a Banya segítségére volt szükségem.
Tudtam, ha elvisznek, át fognak kutatni, így nem vihettem magammal felszerelésemet. Szeges kesztyűmet felkötöttem férfiasságom legszebb ékességére, így elrejtve azt a kíváncsi szemek elől. Talán ennyire nem kutatnak át. A Banya egy fiolát adott, amiben egy „butító” folyadék található, ami jelentősen csökkenti szellemi képességeimet. Azt mondta, ezzel majd átverhetem az engem mentálisan vizsgáló papokat, orvosokat.
Elkezdődhetett az előadás. Egy fáklyával szaladtam végig a piactéren egy szál alsónadrágban. Hogy tetézzem a dolgot, hangosan kacagtam és gyújtogattam. Hamarosan az őrök elfogtak és bezártak. Megtettem minden szükséges intézkedést, mielőtt elszállítottak volna az őrültekházába. Kisebb összegért az Atya elintézte, hogy ebbe az elmegyógyintézetbe szállítsanak be. Az ellenőrzés szigorú, ezért meggyőző alakítást kell nyújtanom, és persze innom a Banya főzetéből. Ezzel azért voltak gondok. A Banya figyelmeztetett, hogy ha sokat iszom, akkor függővé válhatok és a szer maradandó agykárosodást okoz.
A várostól messze egy régi kastélyt alakítottak át. Itt használhatatlan az Arkán mágia, így csak a papok képesek varázsolni. Előzetes megbeszélés alapján Néma és Éhes itt fog várakozni a falon kívül, hogy megfelelő pillanatban segítsék a szökésemet. Beérkezve mezítelenre vetkőztettek és megtalálták a legszebb ékszeremen himbálódzó szeges kesztyűt. Én még sosem érzetem magam előtte ennyire hülye helyzetben. Bolondot játszva ragaszkodtam hozzá, hogy ne vegyék el a kesztyűt, de eredménytelenül. Hamarosan a főorvos elé kerültem, Ő volt Dr. Osberg, egyben az igazgató. Vele volt Dr. Mooer a kutatásvezető főorvos és Koslow atya, aki mentálisan vizsgálta meg az állapotomat. A Banya szere bevált, átestem a teszten. Én is beköltözhettem egy otthonos cellába. Megismerhettem Dr. Steint is, aki a javulásomat felügyelte. Heti két találkozót írtak elő, ahol beszélgetnem kellett vele. Hamarosan belépett Batiel a személyi ápolóm. Neki kellett kísérnie minden hova és gondoskodni arról, hogy jól érezzem magam. A személyi ápolók a javuló tendenciájú lakók közül kerülnek ki. Batiel ferde hajlamú volt és minden vágya volt hogy magáévá tegyen. Szerencsére nem sikerült neki. Egy reggel mintha azt éreztem volna, hogy vonzalmat érzek iránta, de ez azonnal el is múlt. Betudtam a főzet mellékhatásának. Lassan telt az idő és a nyomozást is be kellett indítani. Időnként ellenőrzést tartottak a mentális állapotomat illetően, ilyenkor a fenekemben lévő főzethez kellett nyúlnom.
Lassan elkezdtem megismerni a lakókat és a dolgozókat, akik szerencsémre mind emberek voltak. Marella volt az oltóanyagos, elég kemény fickó, feltűnő olajszínű bőrrel. Amron hozta az ételt állandóan. Elég undok alak, aki többször beleköpött az inkább moslékra hasonlító ételbe. Na persze nem egyszer vágtam hozzá a tálát. Oresztész volt a kertész. Egy dadogó csendes őrült, akinek a mániája a tisztaság és a kert. Mirall, az egy tudatba zárt fiú-lány testvérpár.Nekla egy dagadt nő, aki rohamairól volt híres. Volt egy kódexmásoló is, aki egyszer kidíszítette a képem, amíg aludtam. Köszönetképpen megrugdostam kicsit. Találkoztam Dhamallal is, aki régen ebben az intézményben dolgozott, de az idegei nem bírták. Sokat beszélgettem vele és rengeteg hasznos információhoz jutottam. Nappal a lakók szabadon járhattak, kézműves foglakozásokon vehettek részt, rajzolhattak, vagy csak üldögélhetek a kastély parkjában. Éjszakára mindenkit bezártak és nem is engedtek ki senkit reggelig. Egyik éjjel csoszogó hangokra lettem figyelmes. A szomszéd lakó, Konrád haladt el az ajtóm előtt. Egy szemüveges kis öreg volt, de érdekes módon éjjel is szabadon járkálhatott. Később Dhamaltól megtudtam, hogy ha valakinek a kezelése ezt kívánja, akkor kedvezményekhez juthat. Konrád éjjeli mászkálása éppen egy ilyen eset volt, de nem csak ő élhetett ilyen jogokkal. Josef egy bélpoklos állat volt, aki olyan ételeket zabált, amikhez én még a legjobb fogadóban sem jutottam volna hozzá. Egy nap rátaláltam a boncteremre. Dr. Kurgan volt a boncmester. Érdeklődést mutattam a boncolás iránt, de nem engedtek be, így továbbra sem jutottam fegyverhez. Egy szabad foglalkozáson találkoztam Amillal. A kis vörös hajú lány olyan 29 éves lehetett, de agyilag egy 14 éves szintjén volt. Éppen egy darab szart vágott Dr. Osberg fejéhez. Nagyon megtetszett a kishölgy. Elvitték, így sajnos nem tudtam beszélni vele, és sokáig nem láttam több hetes itt tartózkodásom alatt. Sikerült megtudnom, melyik a cellája, így volt alkalmam üzenetet hagynom neki. Megírtam, hogy keressen fel, amint tud. Persze nem jött. Teltek múltak a hetek. A cellám falát papírokkal ragasztottam tele és lassan kezdtem belebolondulni az ittlétbe. A nyomozásom sem haladt, és mindenki gyanús volt. Megtudtam, hogy a zárt osztályon vannak olyan orvosok, akikkel eddig még nem találkoztam, és persze lehet, hogy a betegek között bujkál a célpontom. Dr. Tapas a zárt osztály vezetője, de mégsem tudtam találkozni vele soha. Megfordult a fejemben, hogy akár ő is lehet Finiel, de persze a lista hosszú volt. Sikerült kizárnom elég sok embert, így a végén csak néhányan maradtak. Köztük volt a kódexmásoló, Dr. Osberg, Koslow atya, Oresztész a kertész és Dr. Tapas.
Ahogy „javult” az állapotom, egyre kevesebb időt tölthettem egyedül, ráadásul a szer sem hatott már úgy igazán. Lehet, hogy ez a függőség első jele?! Egy este arra ébredtem, hogy Amill áll az ágyam fölött. Azt mondta, megkapta a levelem és szeretne velem játszani. Nagyon megörültem annak, hogy látom a lányt a huncut kis vigyorral az arcán. Az első kérdésem az volt, hogy került ide. Válaszképpen egy tolvajkulcsot mutatott nekem, amivel ki tudja nyitni a cellákhoz tartozó zárakat. Mikor rávilágítottam arra, hogy lehet észre fognak venni, azt mondta, hogy vegyem le én is a cipőmet, úgy, mint ő és akkor láthatatlanná válok. Karon ragadott és elvitt megmutatni nekem a festő barátját. A cellájába benézve azt láttam, ahogy fest és gyönyörűen játszik a színekkel. Amill szólt, hogy vigyázzak, mert kannibál. Ez után elvitt a konyhába sütit sütni, aminek az alapanyaga az emberi ürülék. Hagytam őt sütögetni, én addig begyűjtöttem néhány pengét, kisebb konyhakést, kovát és tisztításhoz használt alkoholt. Ez még jó lesz, ha tüzet akarok gyújtani. Közeledett a reggel, így Amill visszakísért a cellámba. Elrejtettem a zsákmányolt cuccokat, hogy ha keresik, véletlenül se találják meg. Amill megígérte, hogy holnap is játszik velem, majd visszazárta cellám ajtaját és távozott. Amill gyerekkori szerelmemre, Durina Nafeelre emlékeztetett. Vajon most mi lehet Durinával?!
Reggel ellenőrzést kaptam. Az eltűnt tárgyakat keresték, de szerencsére nem találták meg. Még jó, hogy a matracomba nem néztek bele. A parkban találkoztam Oresztésszel. A kis dadogós arra panaszkodott, hogy összekoszolom az udvart, pedig most mosta fel a vért. Érdekelni kezdett miről beszél, ezért faggatni kezdtem. Megtudtam, hogy éjjel egy véres tetemet hoztak ki a zárt osztályról és vitték a hátsó raktárak felé. Érdekelt az eset, ezért a raktárakhoz mentem. Csak 15 percem volt a kötelező foglakozásig, ezért igyekeznem kellett. A raktár zárva volt, viszont vérnek tűnő foltok vezettek az épület mögé, majd vesztek el a fűben. Keresgélés közben az egyik téglát véletlenül benyomtam a falba és megnyílt egy titkos pincelejáró. A halál szaga érződött, oly erős és átható, ami még egy ork gyomrát is felfordította volna. Ez biztos a hullaház. Gyorsan visszazártam a lejáratot, előtte még azonban kiadtam magamból a moslékot, amit ebédre adtak. A kötelező foglakozáson látták, hogy nem vagyok jól, így idő előtt lefektettek pihenni.
Éjjel Amill ismét megjelent a szállásomon. Azt mondta, ismét megmutatja néhány barátját. A zárt osztály bejáratához vitt. Könnyedén kinyitotta az ajtót és bevitt oda, ahová még csak ötletem sem volt, hogyan fogok bejutni. Tudtam, nem beszélhetek Dr. Tapasal, de talán láthatom őt. A folyosókat halványzöld fény világította be, elég kísértetiessé varázsolva az amúgy sem barátságos helyet. Amil megállt egy ajtó előtt. Azt mondta, bent van az egyik barátnője, de nem mer beszélni vele, mert fél tőle. Kíváncsiságképpen belestem a vastag ajtón lévő kis nyíláson. Bent egy fekete hajú lány ült fehér ruhában, majd szeme rám meredt. Mintha megerőszakolták volna az elmémet. Megértettem kiket is zárnak ide. Kifelé indulva néhány érdekes szobát fedeztem fel. Amolyan kínzóeszköznek tűntek ezek a székek, de a hozzájuk csatlakozó tűk és csövek világossá tették, hogy itt orvosi kísérletek folynak. Felkaptam az asztalon lévő öt fiolát és elrejtettem őket a fenekemben. Kifelé igyekeztünk, bár már nehezebb volt kijutni, mint a beosonni. Megkértem Amillt, segítsen bejutni a raktárba. A tolvajkulcsa nem segített a raktár kinyitásában, viszont ismét megnyitottam a titkos pince lejáratát és lesétáltam. Amillnak annyit mondtam itt igazán büdös kaki van, de ő inkább nem jött le, felajánlotta, hogy őrködik. A pincében fel kellett fedeznem, hogy ez nem hullaház, hanem egy rothasztó verem, egy szemétdomb, tömegsír. Az ott lévő testek mind a zárt osztályról kerültek ide, tele voltak szúrás nyomokkal és vegyszerek okozta sérüléssel. Amill ismét visszakísért a szállásomra és barátjának fogadott.
Reggel mindenkit a nagyterembe vittek. Valami történt. Egyesével kifaggattak mindenkit az éjszaka eseményeiről. Megtudtam, hogy Konrád, a csoszogó elhunyt. Bár természetes halálnak mondták, akkor mire fel ez a nagy kérdezősködés?! Véget ért a kihallgatás. A boncterem közelében rejtőztem el és mikor Dr. Kurgan kijött a helységből, én beosontam a boncterembe. Összeszedtem egy fegyverként is jól használható szikét és még néhány egyéb tárgyat. Az asztalon megtaláltam az öreg Konrádot. Beigazolódott a sejtésem, a torkát átmetszették. Úgy látszik nem csak engem zavart az éjszakai csoszogása. Egy idézetet karcoltak Konrád oldalába, valami vers lehetett. Gyorsan memorizáltam a szöveget, visszatakartam a holttestet, majd elhagytam a szobát. Dr. Kurganra uszítottam magam ismét, a beszélgetésünk szerint igen leterhelt volt, de őszintének látszott. A kertben belebotlottam Oresztésbe, aki megjegyezte, hogy nem csak Konrád halt meg az éjjel, hanem Amron is, aki a moslékot tálalta. Állítólag játszott a tűzzel és megégett.
Túl sok a véletlen egybeesés. Seirel tudja, hogy itt vagyok és el akarja hallgattatni azokat akik veszélyesek rá. Vagy lehet valami más terve van? Talán rám akarja terelni a tűzgyújtással a gyanút? Beszélnem kell valakivel. A kódexmásolónak felírtam a betanult szöveget, de nem reagált rá, csak kidíszítette. Hát ez nem vitt előrébb. Dhamalhoz fordultam segítségért, aki elmondta, hogy ez az idézet egy színdarabból való. Tudtam, hogy Dhamalgyanút foghat és összerakja azt, hogy nem az vagyok, akinek mondom magam, így ezt megelőzve „beismerő vallomást” tettem. Azt hazudtam, hogy a shyburi titkos szolgálatnak dolgozom és az itt folyó kétes tevékenységeket vizsgálom. Bizonyítékképpen megmutattam Dhamalnak a raktárak mögötti vermet. A volt pszichiáter együttműködött velem és felajánlotta segítségét. A beszélgetésünket lehetséges, hogy kihallgatták, mert hamarosan Dr. Osberg jelent meg a parkban két ápoló társaságában és láthatóan engem keresett. Dhamallal szétváltunk és elindult az irattár felé. Én magam Dr. Osberg, Marella és egy másik ápoló kíséretében a szállásomra mentünk. A szoba fel volt dúlva, előkerültek a konyhakések és az elrejtett alkohol is. Tudatták velem, hogy a személyzet egyik tagját halálra égették és a nálam talált alkohol pedig alkalmas a tűzgyújtásra. Hogy mentsem a helyzetet, gyorsan kortyolni kezdtem az alkoholt jelezve, hogy imádom a szeszt. Sajnos elfelejtettem, hogy ezt tisztításra használják, feledékenységem pedig csaknem a látásomba került. Osberget nem hatotta meg a dolog, intett az ápolóknak, hogy fogjanak le. Az üveget hozzá akartam vágni Marella fejéhez, de félre ment és a falon széttört, az alkohol pedig a padlóra folyt. Dulakodás kezdődött köztem és az ápolók között. Szerencsére a zsákmányolt szikével szép vágásokat tudtam okozni Marella testén és nyakán. Miután Marella saját vérébe fulladt már csak a másik ápolóval kellett hadakoznom. Hamarosan kinyílt az ajtó és egy vödör szar repült be a cellába. Amill érkezett menteni a helyzetet. A vödör segítségével a másik ápolót is legyűrtem. Amíg a földön feküdt, az ő torkát is átvágtam. A doktor vallatása következett, illetve következett volna, mikor Amill sikítását hallottam a folyosóról. Nem volt időm a doktorral foglakozni, gyorsan felkaptam a késeket, a kovakövet, majd a doktorra zártam a rácsot. Még búcsúzásom jeléül begyújtottam a padlón lévő alkoholt. Nem tudom, hogy Dr. Osberg meghalt-e, nem vártam meg. A hangokból ítélve biztos, hogy megégett. Amill hangja után siettem, amit hamarosan megszűnt. Egy rúna halványodott el a padlón, tudtam, hogy ez csak elterelés, Amill a másik irányban van. Megfordultam és rohantam Amill után, közben ápolókat és bolondokat döntöttem fel. Véletlenül Dr. Steint is fellöktem a folyosón. Bocsánatot kértem, majd gyorsan rohantam volna tovább, mikor is bevillant valami. A doktort a falhoz szorítottam és ismét előadtam a hazugságomat, miszerint a titkos szolgálat embere vagyok. Tudta, hogy hazudok. Faggatni kezdtem, annyit mondott Oresztész Seirel mondta, hogy vigyázzanak velem. Összeállt a kép. Finiel Oresztész Seirel, a színész. Stein doktorból igyekeztem további információt kihúzni, de nem sokat segített. Rákérdeztem a zárt osztályon folyó kísérletekre is, de azt mondta ez szükséges az orvostudomány és a különböző gyógyitalkészítmények fejlődéséhez. Egyetértésem jeleként előhúztam fenekemből az egyik ismeretlen fiolát és letöltöttem Stein torkán. Szája habzani kezdett, majd a földre rogyott. A halott orvos zsebében megtaláltam az intézet kulcsait, köztük a raktárét is. A kulcsokat használva sorra engedtem ki az őrülteket a celláikból, így próbálva minél nagyobb zűrzavart kelteni a kastélyban. Egyik pillanatban két ápoló jelent meg a hátam mögött. Megfordultam, de már csak azt láttam, ahogy a kannibál festő táplálkozni kezd az egyik ápoló nyaki verőeréből. A spriccelő vér beterítette a falakat. Na ez már tényleg látványos művészet. Akcióművészet.
az ördögi Finiel Seirel
A raktárba siettem, hátha megtalálom az elkobzott felszerelésemet. A kulcsokat használva könnyedén bejutottam. A felszerelésem oda volt készítve, és ott voltak azok a fegyvereim is, amiket nem hoztam magammal. Egy levelet találtam a felszerelésem mellett, amit Néma írt nekem. Megtudtam, hogy látogatóban járt itt Éhessel, csak nem engedélyezték a találkozót. Szerencsére sikerült becsempészni a felszerelésemet, amit gyorsan magamhoz is vettem. A raktár másik felében most vettem észre Amillt. Egy hurok volt a nyaka körül, szája bekötve, kezei hátra kötve. A két szék, amin állt, elég instabil volt. Odasiettem és igyekeztem kardommal elvágni a nyakán lévő kötelet, mielőtt lebillenne a székről. Egy penge vágott bele a mellkasomba. A sötétből kilépett Finiel Oresztész Seirel. Kettő. Úgy látszik valami illúziót használ, csak tudnám, hogy a francba működik a mágiája. Nem akartam nekiesni Finielnek, féltem, hogy Amillnak baja esik. Az egyik konyhakéssel igyekeztem eltalálni a nyakán lévő kötelet, de elhibáztam. A két Finiel engem próbált utánozni, miközben becsméreltek, magát pedig a végtelenségig ajnározta. Egy pengét kíséreltem meg Amill kötele felé dobni, de ismét eltévesztettem a célt. Seirel rapirját Amillnyakához tartotta, majd a vállán ejtett egy apró vágást. Elöntött a düh. Figyelmeztettem, hogy ha bántani meri, hasonló kegyetlenséggel fogok végezni vele is. Eközben megjelent a hátam mögött egy harmadik Finiel. Küzdeni kezdtünk, de egy a három ellen elég rossz arány. Hamar komoly sérüléseket szereztem. Folyamatosan gyógyitalokat kellett fogyasztanom, nehogy összeessek a vérveszteségtől és a fájdalomtól. Hogy javítsam esélyeimet, felhasználtam az egyik alkimista tüzet, és elpusztítottam az egyik illúziót. A valódi Finiel Seirel kisebb-nagyobb égési sérülésekkel lett gazdagabb. Most, hogy csak ketten maradtak, gondoltam könnyebb dolgom lesz, de így sem lett jobb a helyzet. Valami átkot bocsátott rám, ami majdnem az életembe került. Ráadásul a valódi megbűvölte a fegyverét, ami további mágikus sérülést okozott nekem. A gyógyitalaim fogyatkoztak, de Finiel még mindig elszántan küzdött. Próbáltam megzavarni a koncentrációjában úgy, hogy a játékát becsmérlő szavakkal illettem, de nem jártam sikerrel. Egyik pillanatban láthatatlanná vált, és teljesen eltűnt a szemem elől. Magam sem tudom miért, de ledobtam vasalt bakancsomat, Amill azt mondta cipő nélkül láthatatlanná válok. Lehet túl sokat töltöttem a gyogyóban, miért is gondoltam, hogy ez sikerülhet. Súlyos sérülést ejtett rajtam ismét, majd újra láthatóvá vált. Azt érezte sikerrel járt, legyőzött. Utolsó felvonásként Amillt helyezte a figyelme középpontjába. Megbillentette az egyik széket, Amill pedig borulni kezdett. Azonnal a kötélre céloztam nyílpuskámmal. Amill lebillent a székről én pedig lőttem. A nyíl súrolta a kötelet, ami egy pillanatra megfeszült, majd elszakadt Amill súlya alatt. Most már nyugodtan koncentrálhattam a ripacs Oresztészre. Újabb komoly sérüléseket szereztem, de végül is egy pillanatban halálos sebet ejtettem a színészen, az illúzió pedig köddé vált. Amillhoz rohantam, kibontottam kezén a csomót, szájáról leszedtem a kötést. A lány halott volt. Szegény törékeny teremtésnek ez a kicsi is elég volt, hogy a kötél eltörje a nyakát. Finielhez mentem, aki még élt de nem sok volt neki hátra. Még mondtam neki egy történetet arról, miért is neveznek úgy, hogy Szentjánosbogár, majd meggyújtottam egy fáklyát…
Az itt történt eseményekről nem akarok beszámolni. Jobb, ha az utókor nem szerez tudomást arról, hogyan szenvedett és halt meg Finiel Oresztész Seirel.
Miután végeztem vele, a fejét levágtam bizonyítékképpen és egy zsákba tettem. Testét a raktár mögötti rothasztóba dobtam, ahová való. Amill testét becsavartam egy lepedőbe, majd a vállamra helyeztem és elindultam vele kifelé. Megérkeztek a hatóság emberei is. Rengeteg embert elvittek az események hatására. Bár Dhamalt magammal akartam vinni sehol sem találtam. A zűrzavart kihasználva elhagytam a kastélyt és gyalog indultam Shybur felé.
Nem a rejtekhelyemre mentem, hanem először a Városatyát kerestem fel. Megjegyezte, csoda, hogy élek és nagyon rosszul festek. Tudtam, hogy igaza van, de nem érdekelt a dolog. Be akartam számolni a rothasztó veremről, a kísérletekről és Amillról. Kértem, hogy gondoskodjon egy helyről, ahol tisztességesen eltemethetem a lányt. A temető felé indultam Amillal, egy utolsó közös utazásra. A sírásók már vártak egy frissen ásott gödörrel és egy koporsóval. A lány testét belehelyeztem, majd a sírásók örök nyugalomra helyezték. Kértem őket, hagyjanak magamra. Az ég lassan beborult és szemerkélni kezdett. Még sokáig ott maradtam Amillal. A kastélyban töltött idő vele elviselhetőbb volt, nélküle biztosan becsavarodtam volna. Mire befejeztem a búcsúzást már nem csak az eső esett. A temető kapujából visszanéztem utoljára, majd elindultam lefelé a dombról. Hamarosan egy szekér állt meg mellettem, amit Néma hajtott. Szó nélkül szálltam fel mellé, majd elindultunk lefelé a sáros úton.
