Sok furcsasággal találkozhat az ember utazásai során. Viszont a legfurcsább, akkor is az, ha nagy hirtelenjében nem ott találja magát, ahol előtte való pillanatban, és nem azokkal, akikkel volt. Hőseinkkel épp ez esik meg, s mint kiderül, az egészről egy furcsa kis törpe tehet akinek szándékában is áll kihasználni helyzetét.
Résztvevők: Eryn, Trenon, Alastaire; Mesélő: Gábor
Részletek hőseink naplóiból
1484 július 11.
Egy idegen kultúra társaságában
Eryn naplójából:
A minap épp egy erőt próbáló gyakorlat után, visszatértem a hálókörletembe kicsit pihenni és feltöltődni a délutáni vizsgára. Ám amint beléptem az ajtón, hirtelen egy nagy villanást láttam, majd egy folyó mellett ébredtem. Nem igazán értettem a dolgot, amint a látásom kitisztult teljesen, Trenont pillantottam meg magam mellett. Nem tudtam mire vélni a dolgot, már épp hozzá akartam szólni szerzetes barátomhoz, mikor egy törpe kissé gyermeteg hangon örvendezett, hogy: – Én voltam, én voltam, hihihiii!
Ránéztem Trenon arcára és láttam ő se tudja mire vélni a dolgot. Majd pásztázni kezdtem a körülöttem lévő területet, hátha Eru is feltnik, esetleg Thor’am. Ám egyiket sem találom, mikor is kiderül, hogy Erut nem teleportálta ide az a kis idegesítő törpe, Orili vagy mit is mondott hogy hívják. Grrrr….
Kicsivel később a bokrok közül előlép egy ember, Alastaire. Kiderül, hogy őt is Orili teleportálta ide, Edennis kontinensére. Mindnyájan néztünk, hisz sohasem hallottunk még erről a világról… Majd a törpe végre rátér a lényegre. Azért portált ide minket, mert már régóta figyelt minket és tudja, hogy mi lennénk a legalkalmasabbak a feladat elvégzésére. Állítólag ellopták a családi sírból Gorldlbarakk-ot, mely nagyon becses tárgya a királyi családnak. Mert, hogy Radth királya, Dorgoth bízta meg Orilit, hogy találjon erre alkalmas kalandozókat. Jutalmat nem ígér, csak annyit mond ez a küldetés kimenetelétől és gyorsaságától függ. Nem sok választásunk van, így hát elvállaljuk, hogy mihamarabb hazamehessünk. Orili elvisz Rathba, ahol találkozunk a törpe királlyal.
Trenon naplójából:
Dorgoth a törpe király (aki a maga 170 fölötti magasságával nem is olyan törpe) egy, hogy úgy mondjam, visszautasíthatatlan küldetést adott számunkra jutalom fejében. Vissza kellett szereznünk a törpe király halott fiának Dramoghnak, mithril láncingét melyet Gorldlbarakk-nak neveztek. A törpék vendégül láttak minket az estére, másnap reggel pedig lementünk a kriptába ahol Dramogh maradványai vannak eltemetve, de ott semmi nyomravezetőt nem találtunk
Alastaire naplójából:
Furcsa helyzetbe kerültem, annyi szent. Az itteni törpék eléggé udvariasak, bár ha azt mondtuk volna újdonsült társaimmal, hogy nem vállaljuk el a ránk bízott feladatot, lehet más lenne a helyzet.
Mindenesetre a kapott információk alapján elindultunk Kemir városába, mely pár napi járóföldre volt. Elláttak minket élelemmel, és némi fizetőeszköznek nevezett valamivel, nem is tudom, de a nálam lévő néhány réz daktra azért csak többet ért. Az út nyugodt volt, sötétedéskor letáboroztunk, ettünk és beszélgettünk egy keveset. Bár a beszélgetés eléggé nehezen ment, valószínű mindannyian még zavartak vagyunk kissé. Kicsit meglepődtek, mikor mondtam, hogy nem vagyok igazi kalandozó. Elmondtam, hogy egy faluból származom, a völgyvidék pereméről. Igen, paraszt vagyok, de tisztelem, hogy elfogadtak annak aki vagyok. Eryntől annyit sikerült megtudnom, hogy ő és a másik társunk Trenon már régebbről ismerik egymást. Ennek ellenére keveset beszéltek egymással, de összetudtak dolgozni. Lehet, hogy nem jó hangulatban váltak el egymástól…Vagy valami más? Lassan aztán elértük Kemirt, ahol úgy határoztunk, hogy a piacon kellene kezdeni a keresést.
Trenon naplójából:
A piac téren egy árusnál érdeklődtünk mithril dolgok után, amit egy közeli rossz arcú alak meghalott. Ezen a helyen a mithril illegálisnak számított, mint azt elmondták, ez az alak pedig azt állította, hogy ő tudja hol lehet mithril tárgyakat találni. El is vitt minket egy elhagyatott házba, ahol már lesben vártak ránk a barátai. Egy hosszú harc során levertük őket és megtudtuk, hogy hol találjuk a mágust.
Rossz társaság a piacon
Nem messze a várostól meg is leltük a kastélyát, melyet hatalmas falak vettek körbe. Egy szellem jelent meg előttünk akinek a talányaira válaszolva tudtunk egyre beljebb hatolni az épületbe.
Eryn naplójából:
A kastélyhoz érve egy feliratot pillantottunk meg:
Hozzám csak az léphet be,
Kinek elméje friss.
Hamis gondolkodásra módot,
sose hevíts.
Remek, vagyis fejtörőket kell megoldanunk a továbbhaladásért. Az első kapunál jött is az első, amit hosszas tanakodás után megoldottunk… Lovas katona. Azt hittem ennyi, de mikor bent haladtunk tovább, ismét egy kapuval találtuk szembe magunkat. Jött is a következő talány. Ezt sikerült Alastairenek gyorsan kitalálnia… Hegy. Még jó pár ilyen kapunk át vezetett útunk, mire végre elértük célunkat. Itt végre ráleltünk, arra amit kerestünk, de nem volt egyszerű megkaparintani. Le kellett győzni Berrot, aki egy sötét papféleségnek nézett ki.
Alastaire naplójából:
Ez a Berro érdekes figura volt. Megpróbáltunk beszélni vele, és eléggé értelmes társalkodó partnernek tűnt, aztán a tettei és a szavai bebizonyították, hogy teljesen őrült. A varázslatai eléggé veszedelmesek voltak, Trenon láthatóan élvezte a harcot, mert egyből rárontott Berrora, én a magam részéről inkább a jól bevált vadászó taktikát használtam. Számszeríjjal elbújtam egy lerángatott könyvespolc mögé és onnét igyekeztem hasznosítani magam. Eléggé nehéz volt, mivel én állatokhoz vagyok szokva, ő meg ember… pontosabban félelf, talán.
Nehezen aztán de mindhárman legyűrtük, és átkutattuk a termet, ahol egy ládában ráleltünk a láncingre. Szép darab volt, először láttam ilyet.
Visszamentünk a királyhoz, aki megjutalmazott minket, ráadásul nekem adta a láncinghez tartozó sisakot. Tiszteletteljesen elfogadtam és reméltem, hogy nem hozok szégyen erre a szép ereklyére. Azzal vissza is teleportáltak minket Hreeynre. Jó volt újra ismerős környezetben lenni, és mintha az idő sem telt volna, kissé érthetetlen. Az egyetlen dolog ami nem tetszett, hogy az a néhány farkas még mindig körbevett, akik azelőtt is, hogy elragadott volna Orili. Menekülés közben érkezett egy segítség, mégpedig Trenon személyesen. Meglepődtem mert azt hittem távolabb volt tőlem. Beszélgettünk még egy keveset, majd jó utat és sok szerencsét kívántunk egymásnak. Ő és a barátja mentek Erburg felé, én pedig folytattam az utamat, hogy mi hamarabb megtaláljam azt, akit keresek…
