Megérkezik Erburgba Eryn. Öröme nem túl nagy, egyik társa eltűnt, másik pedig részegen nyomja az ágyat. És mindezek tetejében a fogadót ostrom alá veszi hajnalban Nerull szektája, Erut elhurcolják, és egy régi ismerősre is rábukkan, de már holtan. Minden régi és új képességét latba kell vetnie, hogy sámán barátját visszahozhassa, és együttes erővel kiszabadítsák Erut. Csak hab a tortán, hogy egy kotnyeles, szőrős szeszkazán is a nyakába szakad.
A kaland alapjául a Bleeding Edge kalandsorozat 3.-4. modulja szolgált.
Részvevők: Eryn, Thor’am, Trenon, Nariff; Mesélő: Tammis
Eryn naplójából
1484 augusztus 3.-4.
Utolsó napjaimat töltöm Tebrusban az Akadémián. Már csak a végső vizsga van hátra és Csatamágus válik belőlem. Kaptam hírt a barátaim felől. De mint kiderült, átverés volt, így egy kisebb csetepatéban volt részem, közvetlen a vizsgám előtt. Viszont hozzám szegődött egy eb. Kálinak neveztem el. Miután rápihentem a vizsgára, elindultam a Nagy terembe, hogy átessem az utolsó megmérettetésen. Elmondták a vizsgáztatók milyen küldetést kell végrehajtanom, majd megkaptam a felszerelésemet. Nyitottak egy teleport kaput, mellyel meg is kezdődött a végső vizsga… Nem volt egyszerű, minden képességemet használnom kellett, hogy sikerrel járjak. De SIKERÜLT!!! Végre Csatamágus vált belőlem…
Megkaptam a Rendtől a gyűrűt, ami szimbolizálja kiket is képviselek innentől. Miután visszatértem a szobámba, lepihentem. Másnap összepakoltam a holmimat, beszéltem a Rend főnökével, majd elbúcsúztam mindenkitől. Elindultam a barátaim után. Utolsó hírem az volt felőlük, hogy Erburg felé tartanak. Tehát irány Erburg!
Erburg városa
Mikor megérkeztem Erburgba, felkerestem barátaimat. Az első utam a helyi fogadóba vezetett. Kacagó Borz, állt nagy betűkkel az ajtaja felett. Beléptem és láss csodát, megpillantottam Trenont, a mi túlbuzgó szerzetes barátunkat. Odaléptem hozzá, s üdvözöltem. Érdeklődtem a többiek felől. Ő udvariasan köszöntött és a háta mögé mutatott, majd így szólt:
– Csak a szokásos!
Erut láttam meg, részegen fetrengett a fogadó asztalán. Szokása volt a torkán ledönteni pár korsóval, mikor egy új helyre érkeztünk. Na, de ez már túlzás! Míg távol voltam, eléggé iszákossá vált… Thor’amot azonban nem láttam sehol. Érdeklődtem merre van, bár sejtettem, hogy megint valami sámánügyet intéz. Így hát gondoltam megyek és lepihenek. Kivettem egy szobát, majd felmentem. Mielőtt álomra hajthattam volna a fejemet, különös érzés kerített hatalmába. Felültem az ágyon és egyszer csak megjelent egy árny. Mikor jobban megnéztem, Thor’amot véltem felfedezni. Ő felém nyúlt, közben valamit kiáltott, de sajnos nem hallottam mit. Majd hirtelen eltűnt. Nem hagyott nyugodni ez a dolog, így átmentem Trenonhoz, hogy elmondjam amit láttam. Ám őt egy cseppet sem érdekelte, azt gondolhatta, csak valami női szeszély.
Ekkor hangokat hallottunk. Én kiosontam a folyósóra, ám Trenon olyan hangzavarral „robbant” ki az ajtón, hogy azonnal körbevett minket pár csuklyás egyén. A ruhájukon lévő szimbólumból és a modortalan viselkedésükből kiindulva, nem volt nehéz rájönni, hogy Nerull követői. Egy kisebb csetepaté vette kezdetét. Miután legyűrtük a támadókat, körülnéztünk. Míg Trenon átkutatta őket, én Eru szobájába mentem. Eltűnt!!! Dulakodás nyomaira lettem figyelmes, elrabolták. Mikor kijöttem, a szemben lévő szobában, ismerős alakra bukkantam. Ofoku! Már elég régen nem hallottunk felőle. Mikor jobban megnéztem, megláttam, hogy elvágták a torkát. Viszont megtaláltam a naplóját. Mint kiderült, hónapokkal ezelőtt valaki megmérgezte, így egy kolostorban volt kénytelen lábadozni. A naplóból arra is fény derült, mit keresett Erburgban. Egy lecsúszott nemes után nyomozott, bizonyos Tylus a neve. Szövetkezett a kultistákkal. Foglyokat ejtenek egy szertartáshoz. Eközben egy másik modortalan alak csatlakozott hozzánk, egy Törpe.
Lent sikolyokat hallottunk, így azonnal lesiettünk. Az egész földszint tele van kultistákkal. 2 a fogadóspultja mögötti részen áll. Újabb harc. A törpe elájult, én pedig megcsillogtattam mit is tanultam az Akadémián. Egy fagylabdát küldtem a törpe támadójára, aki azonnal meghalt. Miután végeztünk a többi betolakodóval is, elindultam, hogy megnézzem a fogadóst és a családját. Megjelent Thor’am asztrálképe és a pince felé mutatott. Lementem és kántálást hallottam, élőhalottak vártak rám. Nem volt mit tenni, nekik rontottam. Az egyikre ráküldtem egy speciális, kifejezetten élőhalottakra kifejlesztett mágikus csapást, viszont nem éppen olyan hatást fejtett ki, mint amit vártam. Ekkor végre Trenon is csatlakozott. A harc során használnom kellett Andrashis hatalmát. Mikor Trenon földre került, igyekeztem odasietni hozzá és egy gyógyitalt megitattam vele. Majd elkábultam. Legyengültünk mindnyájan, mire végeztünk velük. Trenon felsietett a lépcsőn velem és azzal a kis törpefajzattal a vállán. Ekkor Thor’am ismét megjelent és mutatott a pince felé vissza. Mire újra erőre kaptam, visszamentünk és a barikád mögött egy pentagrammát pillantottunk meg, amiben a fogadós feküdt a családjával. Seperc alatt meglőttem a kántáló kultistát egy robbanó nyílvesszővel, aki ennek hatására holtan esett össze. A pentagramma felett megnyílt kaput pedig gyorsan stabilizáltuk. Thor’amnak sikerült visszatérnie az asztrál síkról. De, hogy hogyan került oda, arról nem igazán beszélt. Sikerült a fogadóst megmenteni a családjával, viszont mint kiderült a 6 éves kislányukat elvitték.
Mire felértünk a pincéből, már vártak ránk a városőrök Erburg polgármesterével, valamint egy Pelor pap. A pap meggyógyít minket, miközben a városvezető elmondja, hogy többen is eltűntek az éjszaka során. Megbíznak minket, hogy járjunk utána ennek a dolognak. Elmondják, hogy a Tylus birtok felé mentek az emberrablók.
Bejárat a kriptába
A birtok eléggé romos volt, úgy nézett ki, mint ahol már egy ideje nem lakik senki. Nyomokat pillantottam meg, amik a ház melletti kerítés felé vezettek. Ahogy közelebb értünk, kiderült egy családi temetőbe visznek a nyomok. Elmentünk a kriptáig. Bent 2 kultista várakozott. Mi megküzdöttünk velük. Az akadémián megszerzett ismereteim és Andrashis képességeinek elsajátítása hasznomra váltak. Miután végeztünk, egy terembe értünk ahol minden fel lett dúlva. Egy igen régi sírt is találtunk itt, amelyből mágiát éreztem, igaz elég gyengén, de éreztem. Thor’am erősebben érzékelte, ő azért régebb óta használja ezen képességeit. Ő azt is meg tudta mondani, hogy jó enerigiákat érzékel. Mivel én és sámán barátom nem akartuk meggyalázni a sírt, így Trenon és a Törpe nyitották ki. Benne egy mumifikálódott tetemet találtunk, akin egy gyönyörű páncélzat volt. Furcsa mód teljesen jó állapotban, az idő vasfoga megkímélte, hisz sehol egy rozsdafoltot nem láttunk. Pedig az évszám alapján, már 1800 éve halott a lovag, kinek kezében egy értékes kardot véltünk felfedezni. Ebből a kardból érzékeltük a mágiát. A Törpének több sem kellett, megragadta és kitépte a lovag kezéből a kardot. Majd egy hangot hallottunk. A kard szólt hozzánk és igen mérges volt, amiért megzavartuk őt és mesterét. Elmondta, hogy Kalagus a neve. Igen morcos volt, amiért teljesen feldúlták a kriptát és számon kért bennünket érte. Mi elmondtuk mi a helyzet, hogy Tylus volt az és szövetkezett Nerull követőivel. Több sem kellett neki, bosszút kívánt. Hát úgy döntött segít nekünk, megengedi, hogy használjuk őt. Ám a Törpében, ki csak ekkor mondta meg nevét, Nariff, viszont nem bízott. Így Thor’am és én felváltva vittük tovább Kalagust. Kis idő múlva újabb kultistákba botlottunk, de ismét sikerrel jártunk és legyőztük őket. Majd egy újabb terembe értünk aminek a közepén egy hatalmas szobor állt. A tetején egy férfit láttunk, aki egy trónon ült. A szobor mozgott, mi pedig harcba kezdtünk. Tylus irányította a szobrot fentről. Trenon megpróbált felmászni, de nem járt sikerrel. Így én Kalagussal megtámadtam a szobor lábait, hátha sikerül leesnie annak a mocsadéknak. Sajnos nem sikerült, viszont a szobor térdre rogyott, így Thor’am és Trenon könnyedén elérték Tylust és legyőzték. Ekkor elborult a szobor és ledöntötte a falat.
A ledőlt fal mögött egy szakatt ruhájú illető állt. Thor’amnak ismerős volt, legalábbis arcáról ezt véltem felfedezni. Valamit motyogott az öreg, hogy ezt Valdus megmondta, de nem hitte volna. Nem hitte, hogy Thor’am idáig merészkedik. Hát ismét harcba bocsájtkoztunk. Én ismét Andrashishoz fordultam segítségért. Mikor sikerült felülkerekednünk ellenfelünkön és bevittük az utolsó csapást, megkönnyebülést láttunk az arcán. Mintha valami irányította volna és most végre feleszmélt ez alól és békében távozik. Még pár szó elhagyta ajkait, mielőtt végleg távozott volna az élők sorából. De, hogy mit mondott azt nem hallottam. Ekkor talált Thor’am egy kristályt, amivel hirtelen betekintést nyertünk valami igazán gonosz jelenbe. Egy raktárépületet láttunk, ami teli volt csuklyás, tetovált kultistákkal. Valami prófétáról beszélt nekik egy igazán jól szituált fickó, Valdus volt az. Még soha nem láttuk, hogyan is néz ki. Meglepő módon első látásra, nem is gondolná az ember, hogy micsoda gonosz lelke van. Ám nála is azt véltük felfedezni, mintha őt is irányítaná valami felsőbb hatalom. Ezután vége lett a látomásnak. Elindultunk kifelé. Megköszöntünk Kalagusnak a segítséget és visszahelyeztük mestere kezeibe, majd lezártuk a sírt és végleg búcsút vettünk tőle. Ahogy sétáltunk kifelé, egy eldugott termet találtunk, amit befelé észre se vettünk. Az összes elrabolt személyt megtaláltuk itt, köztük Erut is. Ám láttunk egy látomást. Egy fehér, világos helyiségben találtam magam, ahol egy kisfiú sírását hallottam. Majd mintha a hó esne, úgy hullott rám a tollpihe, amint hozzáért a tenyeremhez, vérré változott. Megfordultam és egy 6 éves kisfiú sírt, arcát a tenyerébe temette. Majd észrevettem, hogy a szeméből csurog a vér és a szeme helyén sötétség. Furcsa, ismeretlen nyelven szólt hozzám. Nem értettem. Majd vége lett a látomásnak.
Visszamentünk hát a városba, ahol a vezetés nagyon megköszönte nekünk, és fejenként 200 aranyat kaptunk hálájuk jeléül. Thor’am és én kértük, hogy a könyvtárba is bemehessünk. Én az aranyat a fogadósnak adtam, hogy az őt ért károkat helyrehozzam. Majd felmentünk pihenni a szobánkba. Thor’am kinézett az ablakon és észrevett valamit vagy valakit, ami miatt elsietett a piactérre. Trenon és én követtük. Egy idős néninek segített a holmiját cipelni. Ő hálából, meghívott minket a házába egy teára. Ott észrevettünk valami ismerőset. Egy képet pillantottunk meg a falon, amin az a kisfiú volt, aki a látomásban is szerepelt. Kérdezősködtünk, hogy kit ábrázol. A néni elmondta, hogy az egyetlen unokáját, aki több évvel ezelőtt eltűnt. Elmondta, hogy gyönyörű arany szemei voltak és nagyon értelmes kisgyerek volt. Elég korán kezdett el beszélni. Ekkor ismét láttuk a látomást, de most gyorsabban pörögtek az események benne. Megköszöntük a teát és távoztunk a hölgy házából. Elhatároztuk hát, hogy kiderítjük mi történt a kisfiúval…de ez már egy másik történet….
