A csapat egy nyugodt zugot keres a tél elől, ám egy kis településen, csak újabb akadályokat találnak. Pontosabban néhány régi ismerőst, egyiket ágynak dőlve, a többit pedig állítólag a föld nyelte el. Vajon mi szél hozta őket is ide, és mit tudhatnak, amit hőseink még nem?
Résztvevők: Eru, Eryn, Thor’am, Trenon, Nariff, Alastaire; Mesélő: Tammis
Thor’am naplójából
1484. november 4. – 7.
Társaimmal állunk és azon tűnődünk, hogy merre tovább. Én Eryn javaslatát tartottam logikusnak, másrészt Ezékiel atyával is lett volna beszédem, meg Pelor papjaitól is szerettem volna némi információt szerezni. Az elmúlt idők eseményei aggodalommal töltöttek el…
A gondok sokasodnak
Végül úgy döntöttünk, hogy Tebrusba megyünk vissza. Pár óra séta után vissza is érkeztünk Ködfokba, ami megpihenni, pont jó volt. Meg szárított, füstölt halat venni. Megyünk tovább és egy csendes kis falucskába érünk, én a helyi füves ember felől érdeklődtem, mivel a készleteim gyakorlatilag kifogytak. Egy városőr szakította félbe a diskurzusunkat, elég mogorván. De amikor megtudta, hogy csak átutazók vagyunk és rövid ideig maradunk, kicsit szívélyesebb lett és elmondta, hogy pár napja különös dolgok történtek, ezért a nagy bizalmatlanság. Érthető, ő is csak a munkáját végzi, ugyebár.
A fogadóból erőteljes hangot hallunk: Magának még nem szabad fel kelnie! Egy elég rozoga, kötésekkel ellátott fickó támolyog kifelé, Eryn és Trenon arcán látom ismerik. Elmondja, hogy valami rátámadt, minden cucca odalett és valahol itt kötött ki. Egy négytagú kalandor csapat ment ki kideríteni mi is történhetett a környéken, a vezetőjük egy bizonyos Joseph. Erre felkapom a fejem, egy nagydarab is volt velük? – kérdem. Közben Nariff fut kifelé a fogadóból, ha jól sejtem rókát reptetni, mivel gyakorlatilag órák óta sört iszik…
Igen, volt. Bull, ha jól tudom. – válaszolja.
Bemutatkozom, őt Alastairenek hívják, állítólag földműves. Keres valakit vagy valamit, de többet nem közöl, az ő dolga, ráhagyom. Velünk akar jönni, gondolkodom kicsit és mivel jó kedvű vagyok, rendbe teszem a kötéseit. Fél óra múlva indulunk. Addig azt a szerencsétlen törpöt Trenon gyatyába rázza…
Elindulunk, Eryn és Eru adja a hátvédet mi elől, Trenon szól, hogy hall valami nyüszítést, erre én távolba lesek. Elhanyagolt kunyhót látok, meg két megkötött kutyát, akik halálukon vannak. Odamegyünk, körbenézünk, de semmi, némi gyógyfű szárad a rúdon, pont jól jön, elteszem. Megetetjük a kutyákat meg inni adunk nekik. Eryn és Eru kint őrködnek, mi bemegyünk. Az ajtó nehezen nyílik, sebaj, majd az ablakon, de nem sokat látunk. Trenon felfeszíti az ajtót. Láthatóan elbarikádozta magát valaki, Állott levegő, kosz és mocsok, Trenon talál valami rejtett ajtót, felfeszíti, egy koszos és igen zavart öreget találunk, valamiféle kamra szerűségben. Mivel kikérdezni sem tudjuk otthagyjuk. A ház mögé sétálunk és fölfedezünk pár lábnyomot, mezítlábasak és az erdő felé mutatnak, behatolunk az erdőbe, Alastaire és én nyomokat olvasunk, míg Trenon felülre figyel. Meghalljuk Erynt és Erut, szóval mögöttünk vannak, helyes. Rövid tanácskozás és úgy döntünk megnézzük azt a volt árvaházat is amiért egyébként Alastaire érkezett. Nincs egy mérföld, régen kúria lehetett, de most elhagyatott. Trenon épp bozótot csépeli, ahogy ő mondja ha menekülni kéne, végül is van benne ráció, csépelje, addig bevárjuk a két társunk.
Benyitunk, egy emberi tetemet találunk, megnézem mivel ez az én reszortom. Ismerős, Villard az, a nyomokból következtetek, hogy megkötözték és meg is kínozták. Végső nyugalmat adok neki. Egy pillanatra eszembe jut a közös ’túránk’, egy újabb kiváló harcost és jó barátot vesztek el.
Baloldalt van egy hall szerűség, de ebédlőnek használták, mi a jobb oldali folyosót választjuk. Aztán valami kis teremben találjuk magunkat lépcső föl és két folyosó oldalt, szétválunk. Trenon és én a lépcső mögötti helységet nézzük meg, Eru és Eryn balra, míg Nariff és Alastaire jobbra mennek. Óvatosan kinyitom az ajtót Trenon pedig készenlétben, de egy nagy darab test esik ki, pont rám. Tele nyíllal és vágás nyomokkal. Ahogy nézem, Bull az. Még egy volt társ és barát, ment el… Fölcaplatunk a lépcsőn, ahogy nézzük hálószobák lehettek. Aztán a fürdőbe találjuk magunkat, fölkötve és megkínozva látom Josephet, csak annyit tud mondani, hogy: a gyerekek… – aztán meghal, neki is megadom a végső nyugalmat. Nem értem, amit mondott és kezdek attól tartani, hogy nem akármi bújhat meg, de ekkor Trenon szól, hogy hangokat hallott. Arra megyünk, amerre irányít. Valami könyvtárba érünk, könyvek maradékát látjuk, elégették.
Majd ahogy odébb vándorol tekintetünk egy csapat gyereket látunk kikenve, felfegyverkezve.
Én a legkedvesebb modorom veszem elő: Sziasztok gyerekek!
A lich megmutatkozik
A függöny szétválik és egy lich lép elő, „gyönyörű”, látom, hogy társaink az asztalon megkötözve fekszenek. És megtudjuk, hogy a gyerekek a ’hívei’ ahogy ő mondja. Nagyon kell magam türtőztetnem, barátaim halála és a gyerekek felhasználása megbocsáthatatlan bűn, érzem hogy majd szétrobbanok, de kifelé nem mutatom, ehelyett…időhúzás céljából dumáltam hozzá, Trenonnal egymásra nézünk, mivel gyerekek állják az utunk csak sebesítünk, értjük egymást.
Trenon ugrott egy hatalmasat, de sajnos elkapta a nyakát, mozdulni sem tud. Most én jövök, de Trenon mögé érkezem, arcommal elkapom a padlót, kicsit fáj, gyerekek vesznek körbe a tákolt fegyvereikkel. De ahogy sandítok oldalra, látom, hogy Alastaire sem tétlenkedik, már majdnem kint van a köteléből.
Egy léleklándzsát dobok a lich felé, bár tudom, hogy igazából nem fogja meghatni, de a lényeg az időhúzás…
Ez sikerül, majd Eryn fagylabdát küld rá, majd Trenon pöföli a nyomorultat. Addig van időm levenni az alkarvédőt és a kötést eltávolítani. Félrelököm a gyerekeket és ráfogok, a bennem lévő düh erőt ad, átküldöm őt, ahova való, eközben valamiért látjuk a múltat is. Réges régen egy nekromanta gyermekrontás varázslatot hajtott végre egy asszonyon, de félre sikerült és így született meg ő. Ahogy a gyerekeket már nem uralja elfutnak. Trenon nem érti a helyzetet, elmagyarázom, hogy ez nem egy sima élőholt volt, azok ugyanis nem képesek élők felett uralkodni ez ugyebár a nekromancia alapszabálya, de ez egy lich volt, az kicsit más…
Kimerült vagyok, azért még is csak egy lich. Trenon odahozza nekem a varázsbotom, segítségével valamelyest helyrehozom magam. Visszaindulunk a faluba, a gyerekek mindent elmesélnek, a helyiek eltemetik a négy kalandor barátom. Magamban az ősökhöz fohászkodom, hogy könnyítsék meg nekik az átkelést és legyen nekik könnyű e föld…
Ahogy pakolunk össze, egy fejsze és egy batyu landol a szekerünkön. Alastaire az, Segítségetek köszönöm és úgy gondolom, hogy a legkevesebb, hogy viszonzom a szívességeteket!
Így már hatan folytatjuk utunkat, Tebrusba…
