Rendhagyó jellegűen, kis betekintést teszünk más nép irodalmába, hogy bemutathassuk azt akiről szó van.
Az ork irodalom, nem új keletű dolog, ám mégis a mai időkre érett meg igazán. Már az i.e. 1. századból is maradatak ránk írásos emlékek az orkok dalairól és énekeiről, ezek viszont még szájhagyomány útján terjedtek, lévén az ork faj íráskészsége ez időtájt a nullával volt egyenlő. Az elmúlt századok alatt több olyan tagja is felvirágzott a fajnak, akik nagyban hozzájárultak a szocializációhoz, hogy az orkok beépülhessenek a “modern” társadalomba, mint építő elemek. Ennek okán több kereskedő, kovács és más szakember került ki soraikból, akik tanult és megbecsült egyedei voltak mind az ork, mind a többi faj számára.
Az irodalom felvirágzása a 6. századra tehető, mikorra nagy többségben az írástudók száma ugrásszerűen megnőtt. Az eddigi hagyományok keveredtek az újakkal, így egy sajátos képet alkotva, egyedi stílusú ork népirodalmat alakítottak ki. Sokáig csak a már ismert ork énekek és versek kerültek papírra és könyvekbe, új költemények nem nagyon születtek tőlük. 1391-ben a civilizáltabb vidékeken megszülető Törölgh Vaul volt az első ilyen kivétel. Családi hátterének kibogozása és értelmezése Akadémiai doktort kíván, de most nem is ez a legfontosabb. Fajtársaihoz képest vékonyabb, gyengébb felépítettségű ifjú volt, akit harci képzésekre nagyon minimális szinten lehetett fordítani. Egyházi segítséggel, 1409-ben a Tudományos Akadémia Irodalmi karán kezdett segédkezni, népe szokásainak és történelmének gyüjtésében. Itt érte őt a megvilágosulás szele, ami 1413-ban arra sarkalta, hogy első saját versét a közvélemény elé tárja. Vegyes fogadtatása ellenére, tovább dolgozott ezen az úton, tanult és igyekezett minél több segítséget megszerezni saját stílusának kialakításában. 1420-ban végül a Babyloni Irodalmi ESt keretein belül esélyt kapott megmutatni tudását. Hangos sikert kapott, nemcsak itt, de népe körében is, hősi tisztelettel beszéltek róla. A közvélemény számára az első hivatalos ork énekmondó. Ezek után megfordult több államban és uralkodói udvarban is ahol a helyi sajátosságokat igyekezett összegyűjteni és szórakoztatni vendéglátóit. 1426-ban megkapta a Roemi kiskeresztet, ami nem katonai, hanem művészi érdem, és eléggé ritkaság számba megy az adományozása. Termékeny időszaka kisebb megszakításokkal 1453-ig tart, összesen 91 ballada, 42 ének és körülbelül 35 különböző vers és költemény fűződik a nevéhez. 1455-ben egészségi okokból kifolyólag elvonul a nyilvánosság elől és haza költözik. Otthon csak a nagyobb eseményeken vesz részt és ír egy-egy rövid verset az alkalomra. Utolsó nyilvános szereplése 1482-ben volt, a Faulx-Roem konfliktus idején lévő békéltető gálán, ami sajnos eredménytelenül zárult.
Folyamatos betegeskedései miatt nehéz róla információt szerezni, családja távol tart tőle minden látogatót, rossz pletykák szerint fertőző nyavaját szedett össze és így próbálják féken tartani azt. Akármi is az igazság, Waul már nem sokáig lesz közöttünk, de míg él biztosak lehetünk, hogy még kipattanhat egy-egy újabb vers a fejéből.
Törölgh Vaul költészete kissé nyers és brutális – ork lévén ez nem is csoda – mégis a mesteri szépirodalmi eszközök furcsa összjátéka miatt keveredtek írásaiban az ork és a szabad lírai elemek, amik dalait egyedivé tették. Témáját tekintve főként a harc, a csata, küzdelem elevenedik meg, de akadnak kissé elvontabb filozófiai irányú, elgondolkodtató művei is. Egyik legismertebb énekét, főleg gladiátor viadalok nyitó ünnepén, és háborús események megemlékezési ünnepein hallani, olyannyira tükrözi az elvont gondolatok és harci jelenetek képeit, hogy mindenképp érdemes rá időt fordítani. Álljon itt verse, az első ork énekmondónak, Törölgh Vaulnak:
Esik az eső, nyírkos a föld
Karom és fejszém ellent dönt
Messzi vagy hazúlról, a villám elvakít
Fuss, ha lábad bírja, nincsen dolgod itt
De én a völgyben állok, hol az idő megszűnt
Baltám koponyát s csontot hasít
Egyedül vagyok, mindenkor s mindig
Nem üdvözöl más, csak a halál.
Hangom hagyja el az átkozott földet
Erősebben szól az égi robajnál
Több sebből vérzem, izom szakad
Míg fegyverem célpontot talál
De én a völgyben állok, hol az idő megszűnt
Köröttem vérem alvad a porban
Vadak hordják lelkem s húsom szét
Üdvözölni jő a halál.
Eljön majd a perc, mikor elnyel a sár
Szemedre homály, karodra béklyó
Fegyvered elvész, véred megisszák
S ellened koponyájából kortyolsz
De én a völgyben állok, hol az idő megszűnt
Testemet a föld nyírkában férgek vájják
Testvér, ifjú és kölyök bátran emlékszik majd
Köszönt újra otthonában a halál.
(Jogilag eredeti szerző: Incze Áron)
