1. Fejezet – Hreeyni Fajelmélet
Egyes Hreeyni Tudományos Akadémiai tudósok szerint, a ma élő fajok több mint kétharmada idegen ezen a földön. A kutatások, és a történelem ezt igazolni látszik, de hogy népeket mi alapján soroljunk „idegen kultúrának”, ezen már megoszlanak a vélemények. Köztudott tény, a fajok többségének annyi köze van Hreeynhez, mint almának a körtéhez. Mind egy helyhez, ugyanahhoz a földhöz kötődik, mégsem tartoznak össze.
A legelfogadottabb elméleti osztályozás szerint, vannak Ős hreeyni, Hreeyn idegen, valamint Világidegen fajok a kontinensünkön.
Az Ős hreeyni fajok közé azok tartoznak, akik már a történelem előtti idők óta itt élnek közöttünk, vagy csak azok leszármazottai, illetve nyomaik kihalt fajok esetében. Minden kezdő történész, elsőként a gyíklényeket veszi alapul. Rendben is való, hiszen a korai idők óta jelen lévő faj, többet láttak, mint a fiatalabb fajok mind. A civilizációjuk messze magasabb volt, mint amit ma elképzelni tudnánk, vesztüket mégis saját maguk okozták, belháborúikkal, ez vetette vissza őket a mai szintre. A föld első népirtása is hozzájuk köthető, az akkor Mély Vadonban élő hryn kultúra teljes elpusztításával. Erről a kihalt ősfajról szinte semmi sem maradt számunkra tanulmányozásra, még a nevüket is a 8. század tudósai adták. Csak azt tudjuk, hogy a Magas Vadon volt az otthonterületük, és hogy jóval korábbi fajról van szó, mint bárki is képzelhetné. Az óriások csoportfajáról, senki sem tudja eldönteni, hogy mi módon és mikor váltak szét, vagy hogy hogyan történt ez a fajfejlődés, de annyi bizonyos, hogy kultúrájuk igencsak ősi és nagyon rejtélyes, mivel igen kevés információ maradt meg, hála az illithideknek. Annyi azonban bizonyos, hogy egyik mára kipusztult alfajuk – feltételezések szerint a küklopszok – voltak akik domináltak a fajban azokban az időkben. Találtak az eddig feltérképezett magasabb hegyekben szerszámokat, épület romokat, amik erre utalnak, valamint a Holdfény-szigeteken és tőle néhány mérföldre lévő kis szigeteken végzett ásatások is alátámasztják, a küklopszok harcias, hegylakó-tengerjáró nép volt a maga idejében, birodalmuk – ha nevezhetjük annak – csaknem Hreeyn egész nyugati partjait határolta. Vesztüket, mint mondva volt az illithidek okozták. Ős hreeyni fajok közül a tudomány még szám szerint 6 fajt ismer, valamint egy külön fejlődött alfajt, de ezek már mind kihalt fajok, vagy egymást pusztították el, vagy az i.e. 520.000 után tűntek el.
Hreeyn idegen fajok közül az egyik legelső a már említett időben tűnt fel, ők pedig az elfek voltak. Az elf kultúra csak áttelepült a kontinensre és más irányú fejlődésen esett át, mint szülőhelyén. Az elfek meghatározó és domináns faja csaknem egész Hreeynt bejárta. Rajtuk kívül megemlítésre fontos kettő, mára kipusztult – a bizonyítékok és források alapján legalábbis – idegen faj, a rejtélyes körülmények között idejövő illithidek, és a másik igen különös kígyófajzatok. Előbbiek a Második Varázsháború végén, utóbbiak faji evolúciójuk miatt pusztultak ki. Egyes feltételezések szerint a yuani-krokonfaja a kígyófajzatoknak, de erre utaló valós bizonyíték még nem került nap világra, és valószínűleg nem is fog. Az armand kultúra is betelepült nép, majd a történelem legnagyobb alkímiai szenzációja kötődik hozzájuk. Rengeteg más értelmes faj költözött a kontinensre ezekben az időkben, a források összesen 68 különböző fajt neveznek meg, akik a Második Varázsháború idejében pusztultak ki végleg, nyomaikról való tudásunkat a Tudományos akadémia múzeumában őrzik, Tebrusban.
Világidegen fajok közül a legelsők kétség kívül a külső síki lények, többek között a démonok, és az istenkirályok is. Ők már a Manifesztátum óta itt élnek és tevékenykednek, a démonok későbbi kevertvérű alfaja a tieflingeksokkal később jelentek meg, s még ma is akadnak közöttünk ilyenek, de akkor is ebbe a kategóriába tartoznak. A Második Varázsháború tekinthető egy armageddonnak is, hiszen a források szerint csaknem 93 faj teljesen kipusztult. Az ekkor megnyíló kapukon át érkeztek azok a fiatal fajok más világokról, akik ma Hreeyn domináns népei. Az emberek akik nomád életmódjukat itt hagyták hátra, hogy uralkodó fajjá válhassanak. A félszerzetek és gnómok talán egy világról valók, bár erre nincs sok bizonyíték, hamar otthon érezték magukat és szétszéledtek a kontinensen. Az orkoknak sok és hosszú idő kellett, míg civilizációjuk kiteljesedett a történelem során, de mára fontos részét képezik Hreeyn sokszínűségének. A törpék megjelenése is ekkor történt, ám fontos megemlíteni, az akkori törpe faj gyökeresen eltért a ma ismert törpéktől. Idegenek ezen a világon, ám mégis itt váltak azzá, akiknek ismerjük őket, így részben besorolatlan népek közé kell őket venni.
Vannak még ma is besorolatlan népek, főleg a tengerekben élő nép és a természeti lények, akikről nem tudni mikor, vagy hogyan is kerültek ide, de kétség kívül fontos és nélkülözhetetlen részei a világnak.
A gnoll nép azonban egészen más…
2. Fejezet – Mesterséges nép
A gnollok, ha nagyon szigorúan vesszük a fentebb taglalt besorolást, Hreeyn idegen fajok közé vesszük. A helyzet ennél viszont bonyolultabb, mivel ez a faj nem rendelkezik fejlődési mércével, mivel nem fejlődtek semmit, leszámítva a középkor kezdete óta eltelt időt. Ez az egyedfejlődés viszont azért nem mérvadó, mivel egy olyan fajról beszélünk, amelyik természetes úton nem intelligens.
Mielőtt i.e. 520.000-ben az elfek partra szálltak volna Hreeynen, vándorló életet éltek igen hosszú ideig. Több földön, és szigeten próbáltak megtelepedni a források szerint, és a kontinensünkhöz legközelebbi helyen – 2-3 hónapos hajóútnyi távolságra körülbelül – rátaláltak egy primitív félállati kutyaszerű fajra. Rejtély mára, hogy mi okból, de többet közülük magukhoz vettek, mint házi kedvenceket. Ahogy telt az idő, a divat változott, és házi kedvencből szolgálót csináltak belőlük. Ez azonban állati természetük miatt nem volt lehetséges anélkül, hogy mágikus módon ne avatkozzanak bele a természet dolgába.
Az elfek ezt megtették, ennek eredményeképpen született meg a gnoll faj, mely eredeti fajától eltérően okosabb és intelligensebb volt. Szolgának, testőrnek és alantas munkák elvégzésére használták őket.
A Nagy Napkirályság idejében, hogy még kényelmesebb legyen a gnollokat irányítani, fajkeverékeket alkottak, hogy a gnollokon belül alfajokat hozzanak létre, akik mind másra lehet alkalmazni. A megmaradt feljegyzések alapján, ez a következő lehetett:
- Khal’asnis (sakál): Termetük magasabb volt, csaknem az elfekkel megegyező, egyenes tartásuk volt, a többiektől eltérően. Szőrzetük tömör és rövid, többnyire sötét. A második legintelligensebb alfaj, arra tenyésztve, hogy kérdések nélkül vakon engedelmeskedjenek bármilyen parancsnak. Lojalitásuk megkérdőjelezhetetlen, éppen ezért kevés is volt belőlük, de mind testőr, vagy elit katona volt a nemesek számára. Kizárólag hím egyedek készültek belőlük, mind mágikus úton.
- Orohis ree (farkas): A mai átlag emberrel megegyező magassággal, félelmetes szívóssággal voltak megáldva. A vadon élő farkasokhoz hasonlóan hosszú szűrük volt, ami területenként más és másféle volt. Túlnyomó részt vadász, felderítő és közkatonának használták őket, az első sorokban, nem számított az életük. Néhányukat varázslattal átalakították, hogy legyen elég érzékük a kovácsoláshoz és más termelői munkához. Ők voltak az alap faj, belőlük készült a legtöbb az elf tenyész telepeken.
- Fio’ alougenne (róka): Az ő tenyésztésük igen költséges és hosszú volt, ezért roppant kevés példány volt belőlük. A vörös szőrű, alacsony gnollokat hatalmas intelligenciával áldották meg, mind a hím és nőstény egyedeket egyaránt. A nemesi udvarokban lehetett velük kizárólag találkozni, ők voltak a személyi szolgák és társalkodók, sőt állítólag olyan tudással is felruházták őket, hogy oktatók lehessenek. De a legfőbb dolog, hogy megtanultak beszélni, és kizárólag ők.
- Rah’ caniod (hiéna kutya): A legtöbbet tenyésztett faj, a ma ismert gnollok alapfaja. Őket használták az olyan munkákra, amiket az elfek már nem voltak hajlandóak elvégezni, bányászattól kezdve a legaljasabb munkákig. Alacsony, görnyedt kis foltos bundájú lények voltak, akik beszélni nem tudtak, és csak annyi értelmet adtak nekik, hogy teljesíthessék a feladatukat. Annak ellenére, hogy rengeteget tenyésztettek belőlük, megtartották szaporodási képességüket, hogy szabályozva ugyan, de ne kelljen annyi energiát és költséget ráfordítaniuk, mivel a leghaszontalanabbaknak tartották őket, akik csak arra jók, amire használják őket.
A gnoll alfajok többsége tehát szaporodni képtelennek lett tenyésztve, hogy szabályozhassák létszámukat, és meggátolják esetleges degenerálódásukat. Ha hihetünk a feltételezéseknek, néhányat vadászatra használtak, mint zsákmány, de lehet igaz az is, hogy az udvarházakban megforduló rókaszerű alfajt, még örömszerzési célra is használták. Ez a fajta arrogancia és istenkísértés túl gyakran okozott katasztrófákat azokban az időkben. A gnollok esetében is ez történt, a nagy birodalom bukását követően több mindent kellett a gnollokra bízni, és ez okozta végül a tényt, hogy a természettel packázó elfek olyat vittek véghez, amit előttük még senki. A gnoll szolga faj, végre öntudatra ébredt.
3. Fejezet – A lázadás ideje
A birodalom szétesését követően, az elf nemzetségek egymás ellen fordultak. Az ellenségeskedés és a versengés, hogy ki egyesítheti újra össze a nagy birodalmat, annyira lefoglalta őket, hogy megfeledkeztek a saját maguk által létrehozott lényekről. A tenyész telepek nem egységesen voltak, így akadtak olyan kis elf országok, ahol több ilyen tábor is volt.
Öntudatra ébredés
Az ilyen helyek kulcsfontosságúak lettek, mivel aki több vadászt vagy katonát tudott „létrehozni” taktikai előnyben volt a többiekkel szemben. Ez a hidegháborús helyzet i.e. 88.354-ben azt eredményezte, hogy a gnoll telepek hatalmas fogolytáborokká változtak. Innen csak akkor ment el egy-egy példány, ha fizettek érte, vagy kellett a háborúkhoz, feláldozható sorkatonának. Ez az áldatlan állapot végül i.e. 61.043-ban változott meg. Az egyik tanításra készített Fio’alougenne, név szerint Kureri, megkérdőjelezte saját létét. Erre igazából nem lehetett volna képes a tenyésztési program miatt, feltehetőleg valami degeneráció léphetett fel a tenyésztése közben, amitől a kelleténél nagyobb intelligenciára tehetett szert. Evvel aztán folyton kérdezett és kutakodott. Mikor már szemet szúrt a nemesnek és családjának mit csinál szabad idejében, már késő volt. Kureri rájött, mivel tudja visszaadni szabad akaratát faja többi tagjának. Elsőként a testőr sakáloknak nyitotta fel a szemét a világra, majd a nemes farkas gnolljainak. Kiszabadultak fogságukból, és sorban elkezdték felszabadítani népüket. A gnoll tulajdonosok ezt nem nézték jó szemmel, mindent megtettek, hogy a renegátokat elpusztítsák. Kureri végül a szökését követő 17. évben egy rajtaütésnél halt meg, mikor védeni akarta a frissen felszabadított fogolytábor újszülött egyedeit. A halála hamar elterjedt a gnollok között, ami addig nem látott heves ellenállást okozott. Mindenütt lázadások, szökések és fogva tartóik legyilkolása ment csaknem 4 éven át.
Harc a szabadságért
Végül aztán i.e. 58.187-ben az egyesült gnoll nép szabad példányai elpusztítottak két elf államot. Evvel hivatalosan is kinyilvánították szabadságukat. A tenyész telepeket megsemmisítették, mindent, ami a rabszolgasorsukra emlékeztette őket elpusztítottak. Létrehozták őket, így sok dolog nem volt számukra világos, mit is kezdjenek magukkal. Az említett területen maradtak igen hosszú ideig, és megpróbáltak a megszokott kasztrendszerük szerint élni, saját szabályokkal.
4. fejezet – Az önállóságtól a bukásig
A sivatag aranykora
Az első komoly megmozdulása a fajnak i.e. 51.200-ban volt, amikor is addig nem látott fajtáik jelentek meg. A természetellenességet is lerázva magukról, a többi fajtával képessé váltak keveredni. Ez vezette új irányba a gnoll civilizációt, egész pontosan két irányba. I.e. 46.975-ben belviszályok törtek ki. Ez törést eredményezett a gyermeteg társadalmukban, de szükséges volt – mai szemszögből nézve – a túlélésük szempontjából. Egyesek a fajtáik tisztaságának megtartását hirdetve változtatni akartak és modern társadalmat építeni. Mások, főleg akikből sok készült igyekeztek ez ellen tenni. Őket csak a bosszú hajtotta, és hogy elvegyenek mindent a környező népektől, amire szükségük lehet.
A nép szakadás eredményeképpen a nép egy része elvándorolt észak felé. Azi.e. 46.099-ben a vándorlásuk végül befejeződött és hazát találtak maguknak, a Végtelen Dűnéken.
A sivatagban letelepedő gnoll társadalom a fajuk megismerésére épült. Igyekeztek háborúkat elkerülni és semlegesek maradni mindenki mással szemben. Ennek ellenére, ha nem volt más mód fegyvert ragadtak, de csak hogy a területeiket védhessék. A társadalom a hajdani kasztrendszerre épült. A vezetői posztot a róka gnollok közül valók töltötték be, ők voltak a hivatalnokok, oktatók és az irányítók. A sakálok lettek a hadsereg és a testőrség, míg a többi alfaj képviselői a farkas és hiénakutya gnollok közül került ki a dolgos munkás kéz. Akik keverékek voltak azokat laza törvényekkel illesztették bele egy-egy kasztba, amely a fajtáik szerint csoportosította őket, így könnyebb volt elosztani a népet, hogy mindenki megtalálja a helyét a világban. A gnoll civilizáció i.e. 45.980-tól kezdte termelni mindazokat a mestermunkákat, amiket ma a Tudományos Akadémia kiállító termeiben láthatunk nagy többségben. A sajátságos mintázatú edények, réz és bronz szerszámok alapján feltételezhető a készítőik a tudásukat örökölték a nagy-nagy szüleiktől, akik valószínűleg még elf táborokban élhettek, és tanulhatták meg a kovácsolás, vagy fazekasság művészetét. A vezetőik elméleti tudása elegendő volt ahhoz, hogy építészeti tapasztalatokat szerezzenek már első építmények elkészítésekor is. Leegyszerűsített épületeket emeltek, a városok fő épületei mértani pontosságú gúlák voltak, melyeket sziklákból vájt kőtömbökből építettek fel. Emellett az ilyen épületek körül, az ott dolgozóknak építették meg a szállásukat, amit falakkal vettek körül. Szóval egy tipikus gnoll település abban az időben úgy nézett ki, hogy az utcák hatalmas telkeket határoltak, a falak között élők egy helyen éltek és dolgoztak. A települések központi részén volt az egyetlen hely ahol a falak között élők találkozhattak másokkal, és itt voltak olyan otthonok is, amik nem tartoztak egyetlen birtokhoz sem, őket nevezték Feledőknek. A Feledők voltak azok, akikből verbuválni lehetett új tagokat oda, ahol szükség volt rá. Ez az elszigeteltség arra volt hivatott, hogy célt és feladatot adjon a népnek, így csak avval foglalkozzanak, amivel a vezetők akarták. Bár isteneik nem voltak, így vallás sem alakulhatott ki náluk, mégis megalapították az egyház intézményét. A papság úgy épült fel, ahogy a környező népeknél akkoriban, de szerepe más volt, gyógyítani, tanítani és tanulni. Valamint az uralkodó mindenkori segítsége a legfőbb feladatuk volt. Az uralkodóik mind róká gnollok voltak, és tiszteletből, mind a Kureri nevet vették fel hivatalba lépésük alkalmával, ismereteink szerint összesen 79 Kureri nevű uralkodó élt, többen közülük egy időben. Ez arra volt jó, hogy elosztották a területet egymás között, így könnyebb volt az irányítás. Időnként egyesítették a hatalmat, majd megint szétdarabolták az aktuális politikai helyzettől függően. Az íráskézségük fejlődése alapján látható, hogy mennyi mindent igyekeztek tanulni, ismereteik főként az élettanra, anatómiára és biológiára alapult, ez a klasszikus biológiai ismeretanyag, tanítják a Tudományos Akadémián.
Ismereteiket nem csak fajtársaiktól hanem idegenektől, más fajok egyedeinek vizsgálatából szerezték. A rabszolgaság viszont ennek ellenére tiltott volt. Mivel ők maguk is sokáig így éltek, nem akartak olyanokká válni, mint az elfek voltak. Törvényeik ennek ellenére szigorúak voltak, főként a külhoniakra való tekintettel, de látogatókat azért szívesen fogadtak. 53. Kureri uralma alatt nyitották meg a határokat a kereskedelemnek, pénz nem lévén csere alapon idegen földről való árucikkeket cseréltek arra, amit itt megtermeltek, vagy előállítottak.
Az első gnoll civilizáció i.e. 21.000 körül indult hanyatlásnak. A törvények, amiket kötöttek egyre hátráltatták őket, ez leginkább a fajtisztaság miatt volt. Ugyanis, igyekeztek ezt megőrizni, de sajnos mesterséges faj lévén nem rendelkeztek kellő evolúcióval, hogy a fajták egyes hibáit elhagyhassák. Elsőként a sakálok kezdtek el fogyni, mivel csak hím egyedekből álltak, és a fajkeveredés tilalma erre még rá is segített. Helyüket szép lassan a farkasok váltották fel, akiknél az évezredek alatt a beltenyészet szintén kezdett kiütközni. Egyre alacsonyabbak lettek, az értelmük pedig egyre kisebb. Ez a hanyatlás az uralkodókat is elérte, többnek nem született utóda, vagy eleve holtan jött a világra. A 73. Kureritől kezdve a papság tagjai közül választották ki, ki lesz az uralkodó. Az utolsó előttinek végül sikerült felmutatnia egy dinasztiát, gyermeke született, de ez már nem segített sokat. Az utolsó uralkodó i.e. 16.710 körül volt hatalmon, amikor is komoly diplomáciai konfliktusba kerültek nyugati szomszédjukkal, a Sámánkirálysággal. Pár éven belül ellehetetlenítették a létüket, ami azt eredményezte, hogy elhagyják a sivatagot. Voltak akik maradtak, őket a sámánkirály Gahula’Hai legyőzte a Homoksírok Csatájában i.e. 16.707-ben. 79. Kureri szintén itt veszítette életét, ezzel a róka gnoll alfaj is teljesen kipusztult.
A túlélők délre mentek a Keleti Sztyeppéken telepedtek le. Fejlesztették az állattartást és áttértek nomád életmódra. Eszközeik, fegyvereik alapján látszik, hogy fejlődtek és más stílust vettek fel, hogy elhagyják a régit. Feltételezések szerint, a teljes elfeledés a gnollok válasza a múlt hibáira.
Északon, a nép másik fele, akik a szakadáskor nem vándoroltak a sivatagba, elkezdtek saját maguk között keveredni. A beltenyészet megtette a magáét, i.e. 15.780-ra már azok a gnollok voltak, akiket ma ismerünk, primitív, alacsony lények, akik beszélni alig tudnak, értelmi szintjük alacsony és csak az evés, gyilkolás és mások kirablása, kifosztása foglalkoztatja őket. Ezek természetesen csak az északiakra jellemző, ők szétszéledtek az északi félteken, legtöbben a Nagy Völgyben élnek, vagy a sivatagban.
Déli rokonaik értelmi szintje magasabb, termetük már kevésbé, viszont velük azért könnyebb szót érteni, bár harcias vad nép, akik legfeljebb csak az orkokat veszik emberszámba.
Akárhogy is, a gnollok a 112-es évtől számítva, amit fejlődtek, az szinte csak a nullával egyenlő, de ez mégis csak az, hogy ma is köztünk élnek és nem tűntek el végleg. Innentől kezdve, már természetesen fejlődő fajként számolhatunk velük, és talán, még okozhatnak meglepetést a történelem színpadán, valamikor a távoli jövőben.
