Megjegyzés: Vannak olyan esetek, témák, amiknek a rendes megértéséhez mélyebb ismereteket kell átkarolni, hogy konkrétan tudjuk, megértsük, mi is folyik a történetben valójában. Alant, az egyik ilyen poros, fóliánsról származó tudásanyagot ismerhetjük meg, és egy nem mindennapi mítoszt, mely generációk életét irányítja a háttérben.
Craul’rinn története
Az emberi léptékkel mérve, i.e. 5. században, az emberi történelem ókorának vége felé, még mindig sok démoni teremtmény járta e földet. Közülük is egy, aki az elsők között érkezett, mikor még hajdanán istenek és halandók vívták harcaikat egymással.
A démon, ki szolga volt a mélységben, de herceg volt ideát, hamar felfigyelt egy, a varázslás számára új formájára, melyet az embernépek hoztak magukkal. Lenyűgözte őt, ez a felettébb erős mágikus fókusz, és elkezdte figyelni és tanulmányozni. Látta amint ember ennek segítségével birodalmat épít. Látta, ahogy leigáznak vele, egy több tízezer éves elf varázsbirodalmat. Tudta, hogy hamarosan eljön az ő ideje. Ám óriásit tévedett…
Az isteni mágiahasználat, az elfektől átvett, varázshasználat és a terjedő druidizmus, háttérbe szorította a sámánizmus művészetét, melyet onnantól kezdve kisebb körökben műveltek. Ez nem tetszett a démonnak, mindent meg akart tenni, ennek a hatalomnak a megszerzéséhez és irányításához. Néhány ezerévnyi tanulmányozás után, végre rájött a megoldásra. A sámánok álomjárása hozzásegíthette őt, hogy befolyásolhassa ezt az erőt, majd később teljesen átvegye az uralmat a sámánok elméje felett, az ő testi valójuk feláldozásával a szellemi eszenciát magába tudná szívni, így hatalma biztosított volna. Munkához is látott, és hamar elérte, hogy az álmok útján közelebb férkőzzék a sámánok lelkéhez. Súlyos atrocitásokat követve el az álom síkon, Mhorfeusz minden hatalmát bevetette a démon ellen, ami kevésnek bizonyult, amaz roppant elméjéhez és ravaszságához. Az álmok ura, radikális lépésre szánta el magát, minden lényt, kire képes volt hatással lenni, kitaszított az álomvilágból és meggátolta, hogy bármikor beléphessenek. A démont ez nem állította meg, a kellő fókusz már megvolt számára, hogy a sámánokat kedve szerint kiszipolyozhassa. Az emberek, kik a sámánok ősi tradícióit ápolták, és féltve őrizték, felfigyeltek a változásra, és nagy gondot jelentett nekik a démon fenyegető közelsége, és hogy bármikor készen állhat terve véghezvitelére, amelyről ők, ugyan nem sokat tudtak, de érezték, természetellenes erejét. Az éj leple alatt, összeültek a sámánok legfőbbjei és megállapodtak, hogy ezt a harcot ők maguknak kell megvívniuk a démonnal, nem volna helyes belerángatni másokat, országokat, más fajokat, isteneket. Lehetőségeikhez mérten, hatalmuk felhasználásával megtalálták a romlott lény búvóhelyét. Közösen, kérték a szellemek segítségét, hogy legyenek szövetségeseik ebben a harcban és mutassanak utat. A szellemek pedig eljöttek, és felajánlották hűséges támogatóiknak és barátaiknak a segítségüket ismét, ahogyan már oly sokszor, ha szólított a szükség. A szellemek megszállták a legnagyobb kegyben lévő nemzetségfőt, hogy kiválasztottként, legyen meg minden ereje, a démon elleni harchoz.
Ő volt Craul’rinn, és a sámánok együttes támogatásával és imáival felvértezve útra kelt, hogy végezzen a másvilági bestiával. Craul megtalálta a szörnyet, és hosszú harcba bonyolódott vele, mely 17 napon és 17 éjszakán keresztül tartott. Az utolsó éjjel mikor a sámáni hatalommal felerősített démon föléje kerekedett és megpróbálta lelkét a magáévá tenni, hogy elérje bűnös célját, Craul’rinn végső lépésre szánta el magát. Saját mágikus képességéhez fordult, melyet ő maga és szellemtársai alkottak, átkot bocsátott a démonra.
Craul’rinn nagy csatája
Lelke felhevült, majd örvényleni kezdett. Az örvény közepén szürke kapu nyílt, mely izzása delejes kíváncsiságot ébresztett a démonban, néhány röpke pillanatra. A kapu hihetetlen erővel elkezdte magába rántani a környezete élő eszenciáját és energiáját. A démon érezte, hogy elszáll belőle az erő, lelke és szellemi ereje fokozatosan csappan meg. Komoly erőfeszítéseket tett, hogy ellenálljon, de a sámánok bajnoka szintén elég lelkierővel rendelkezett, ezen felül melléálltak a még el nem pusztult szellemek is. A vég nagy sebességgel közeledett a démonhoz, aki nehezen de tartotta magát. Craul szintén derekasan helytállt, és lassan ugyan, de fokozatosan emésztette el a démon erejét. Hosszú vajúdás közben a démon minden cselt igyekezett bevetni, ami sok-sok idővel később meg is térült. Craul ereje kezdett fogyni, a démon még kitartott. Nehezen, de érezte, hogy ebből ő fog győztesen kikerülni, még ha nagyon legyengül, akkor is. Erre a sámán is rájött időközben és igyekezett koncentrálni saját lelkét, hogy az is hozzásegítse őt, a győzelemhez, ám ez nem volt elég…
Végső elkeseredésében a szellemekhez fordult, akik még kitartottak mellette, és kérte őket, hogy a természet erejével legyenek a segítségére. Azok pedig megsegítették, a barlang belső fala lassan izzani kezdett körülöttük, miközben a sámán élet-halál tusát vívott a démonnal. A barlang fala a belső nyomástól és a szellemek áldozatától kikristályosodott, egy hatalmas áttetsző Leshat-tá vált, amit a mai nyelv lélekkristálynak nevez. Craul’rinn, mikor a kristály elkészült, szellemét kiemelve testéből, evvel magával rángatva az örvénybe szorult démont, mint utcai komikus a bábjait, belepréselte magát a kristályba. A test által már nem kötött Craul ereje kicsivel megugrott, lévén a kristály felerősítette azt. A démonnak nem volt esélye, az örvény kiragadta lelkét és hatalmának eszenciáját és bele kényszeríttette a kristály mindent záró csapdájába. A sámán tudta, hogy sokáig így nem tarthatja fogva, képes lenne visszaszerezni a testét, ezért lelke utolsó erejét felhasználva, szétrobbantotta a kristályt, és vele a démon lelkét. Napokkal később, mikor az álomsík megtisztult, a sámánok felkeresték a helyet, ahol az ádáz csata folyt. A föld mélységesen megfeketedett a környéken, a növények elhaltak, az állatok elpusztultak és messze elkerülték azok, akik el tudtak menekülni a környékről. Megtalálták a barlangot, és a folyékonnyá olvadt kristálydarabokat. Egy kisebb egészben lévő darabot viszont találtak. A démon megmaradt ereje ebben volt, melyet már átitatott a sámánok varázsa, ezért tudott megmaradni. Valamint érezték benne, a kristály falának feszülő lélek jelenlétét, mely még így is, megnyomorítva is minden erejével azon volt, hogy a démon erejét bent tartsa. Ezen keresztül megtudták, mi történt a barlang mélyén, hogyan zajlott a csata. A kristályt hazavitték és elmesélték mindenkinek, hogy Craul’rinn hogyan győzte le a démont. A lassan újraszülető szellemek megáldották a kristályt, így benne lévő teljes hatalom felhasználhatóvá vált, bárki számára. Ám tudták, hogy ez komoly felelősséggel is jár, könnyen újabb veszedelem léphet fel.A sámánfők úgy döntöttek, hogy a kristályt őrizni kell. Sötétfából, melyet az elf vérű szellemek gyermekei adtak erre a célra, tartóbotot készítettek, amit gyémánt és arany csavart kalitkával erősítettek meg. A botot, a néhai sámán, Craul’rinn leszármazottainak, majd az ő leszármazottainak kell őriznie, ez lassan kétezer esztendeje kőbevésett törvény. Az őrzés ciklusa, amit egy személy a bot védelmére fordít, 17 év és még 17 hónap. A ciklus végén, ünnepélyes keretek között átadják a következő őrzőnek, megfelelő rituálé közben. Craul’rinn leszármazottai szétvándoroltak, hogy saját tudásuk legjavából megvédjék a botot a gonosztól. Mert ha gonosz kezekbe kerül, azt a bot megérzi, és a kristályba zárt démon könnyen felébredhet börtönbe zárt álmából.
