Egy olyan városban, mint Tebrus mindig kellenek a hősök. Olyan emberek, akikre felnézhetünk, és akik csendben őriznek minket. Ám ezt a lehetőséget ki kell érdemelni, nincsenek önjelölt igazságosztók. Megtisztelő dolog valakinek a nyomdokába lépni, hogy szolgálja népét, de az előd árnyékából kilépni…az már egész más.
Résztvevők: Terkios; Mesélő: Mateys
Terkios naplójából
1485. január 22.- február 18.
Mikor felkísértek engem a felsővárosi kaszárnyába, útközben alaposan megfigyelhettem, a feszült tekinteteket a városőrök arcán. Titkolnak valamit, amit a civilek észre sem vettek eddig, apámtól tanultam néhány dolgot, így rögvest rájöttem, hogy komoly gondok lehetnek a háttérben. Talán ezért kellek, hogy megoldjak egy feladatot? Most kellek, mint városőr? Mint kiderült, nem egészen…
A főparancsnok
Bekísértek Kelerithien főparancsnokhoz. Ő és apám nem voltak túl jó viszonyban, hogy finoman fogalmazzak, mégis volt benne tisztelet iránta, és nem csak azért, mert a felettese volt. Nem fogadott túl kellemesen. Kissé arrogáns és flegma viselkedése volt, amiből arra következtettem, nem az ő ötlete volt, hogy idehoztak, ő is csak parancsot teljesít. A főparancsnok felett csak a hercegi testőrgárda kapitánya, a pápa és az inkvizíció feje, valamint maga a herceg állhat, kíváncsi lettem, miről is van szó.
Hamarosan belépett a fő inkvizítor, egy kopasz, körszakállas férfi és elmondott mindent. A lényeg, hogy furcsa gyilkosságok történtek az elmúlt hetekben, az áldozatok papok. Egy kalandozó csapatra terelődött a gyanú, de mint később kiderült, egy romlásszekta áll a háttérben. Megkértek, hogy kutassam fel őket.
Furcsa ötlet, hiszen vázolták, hogy nem léptetnek városőri minősítésbe, de minden jogot megkapok, a velük azonos szintű intézkedésekhez, valamint kooperációra kértek a hatóságok megsegítésére. Szóval nem kifejezetten én kellettem, hanem a tudásom és képességeim, amiket elsajátítottam az apámtól. Elfogadtam a feltételeket és a megbeszélt fizetséget, majd aláírtam a felhatalmazó levelet és ezzel munkához láttam. A következő pár napot arra fordítottam, hogy felkeressem az egyházi vezetőket, és vizsgálódjak a halálesetekkel kapcsolatban. Túl sok információ nem derült ki, ám az bizonyos, hogy mágikus úton, vagy akár mágikus eszközökkel férkőzhettek a tudatukba éjszaka, mikor a legérzékenyebb a védelem az elméjük felett. Gondoltam felkeresem a kalandozó csapatot is, de elkéstem. Hubertus papa Tavernájábanazt mondták, már két napja elmentek, a nyugati úton indultak tova. Mint kiderült a nyomozásom alatt, egyikük csatamágus, így felkerestem a rendet. Ott azt az információt kaptam, hogy kiküldetésben vesz részt az illető hölgy, messze délen. A kérdéseimre nem igazán tudtak válaszolni, így hát távoztam. Furcsa számomra, vajon miért pont ő rájuk akarták terelni a gyanút, feltételezem, hogy meggyűlt már a bajuk velük, elvégre kalandozók.
Néhány nappal később sem lettem okosabb. Hogy kiszellőztessem a fejem, egy kis kávézóban töltöttem az estét a kereskedőnegyedben. Próbáltam összerakni a nyomokat. Egy ifjú városőr zavart meg merengésemben, tudatta velem, hogy a fiatal pap, aki a kapcsolattartóm volt, meghalt. Gyorsan a helyszínre siettünk, ahol láttam szerencsétlent a templom előcsarnokában vérbe fagyva. Ahogy megvizsgáltam, feltűnt néhány apróság. Először is, párszor arcba verhették, ezért a vérfolt az ajkainál és a földön. A teste természetellenesen ki volt tekerve, a talárja kissé saras, különösen az alsó részen, valamint eltört a nyaka. Más sérülés nem látszott. Ha már eltörik valakinek a nyakát, valószínűleg hátulról, mivel nincsenek dulakodásra utaló nyomok, akkor miért ütötték ki néhány fogát? Átkutattam a zsebeit, nem találtam nála semmi pénzt, pedig emlékszem hogy mondta, ő szokta osztogatni az utcagyerekeknek a rézpénzeket ételre. Világos, elterelték a figyelmét, hátba támadták, majd elvették a pénzét, és megverték a hullát, hogy rablásnak tűnjön. Ez nem igazán vall a környékbeli tolvajokra, sokkal inkább valaki olyanra, aki, vagy akik megbízásból tették. Talán közel juthatott a szektához? Ki kellett derítenem.
Mi történhetett a pappal?
Megkerestem a celláját, ahol lakott, és alaposan átkutattam. A kezembe akadt egy gyűrű, két tekergőző kígyóval egy szem körül. Ha az ismereteim pontosak, talán Vecna egyik papjának tulajdona. Egyre furcsább a dolog, de folytatnom kellett a nyomozást, az éjszakai piac felé vettem az irányt. A piacot minálunk nem úgy kell elképzelni, mint egy nagy tér, a település közepén. A kereskedőnegyedbe sok céhes mester települt és ott is lakik ezért elég zsúfolt környék, nincsenek nagy terek, ahova ki lehetne pakolni. Három kisebb tér, és az azokat összekötő utcák, sikátorok hálózata adja tulajdonképpen a piacot. Ez a külön világ nem csak nappal de éjjel is működik, persze mások a szabályok és törvények, mikor lemegy a nap.
Igyekeztem minél több információt összeszedni a gyűrűvel és viselőjével kapcsolatban, az a kevés tudásmorzsa pedig mit sikerült begyűjtenem, sok ezüst daktrába került.
Másnap reggel, szégyen, nem szégyen, mivel előző éjjel a legtöbb pénzemet elvertem a piacon, így a rászorulóknak szánt ételosztáson költöttem el a reggelimet. Próbáltam összeszedni mit is tudtam meg eddig, de elakadtak a gondolataim, amint feltűnt, hogy szakadt az ingem. Pech.
Elmentem a bátyámhoz az üzletébe, hogy stoppolja meg a ruhám, szokásához híven előadta legújabb „világmegváltó” ötletét, hogyan lehetne fellendíteni a családi gazdaság helyzetét, de természetesen ehhez kisebb tőkére lett volna szüksége. Aztán kibökte végre, a felesége ötlete valójában, persze azért neki is tetszik… Hihetetlen testvérrel áldott meg az apám, egyszerűen fenomenálisan javíthatatlan.
Kész tényekkel, másnap a parancsnokhoz mentem. Elmondtam, mit sikerült kiderítenem és mik a feltevéseim. Ő maga ismét faragatlan modorral viseltet, ám a főinkvizítor szúrós tekintete csendre késztette. Az inkvizítor szerint nem elképzelhetetlen, hogy a hajdani Vecna egyház tagjai visszatértek a városba. Utasította a parancsnokot, hogy a legmegbízhatóbb embereit állítsa rá, a felkutatásukra. Addig várunk.
Nem telt bele sok nap, egyik este küldetett értem a főinkvizítor, hogy néhány városőrrel együtt a Nyugati kaputól nem messze lévő kocsmában, a Faltövi ivóban találtak néhány alakot, akiknek közük lehet az egészhez. Odavezettem az őröket a kocsmához, mely a Felsőváros roppant falai alatt feküdt, az út mellett. Betértünk, és egyből nekünk esett négy alak. Nem volt nagy szerencsém, az egyik elkapta a karom és behajított a sarokba, keményen bevertem a fejemet a törött asztallapba, a rám zuhanó székekről nem is beszélve. Az egyik támadó egy késsel közeledett felém, elgáncsoltam, majd hátracsavartam a karját. Ahogy körülnéztem, láttam a városőrök kettőt megöltek közülük, a másik kettőt sikerült élve lefognunk. A főinkvizítor megköszönte a részvételemet és elvitette a gonosztevőket. Ahogy a két halottat megvizsgáltam, nem találtam arra utaló jelet, hogy Vecna hívők lennének, sőt az egyik kifejezetten Nerullita volt. Értésére adtam a kopasz inkvizítornak felfedezésemet, aki rövid morfondírozás után megemlítette, hogy az illető egyházi szakadár volt, tehát nem Nerull egyháza áll a dolgok mögött. Ha ez igaz, akkor lehet, hogy ugyanez a helyzet a Vecna hívőkkel is… és talán, de csak talán, nem ők az egyetlen szakadárok a saját egyházukból, könnyen megeshet, hogy kiterjedtebb az összeesküvés. Az egyik városőr felhívta a figyelmem, hogy csúnyán vérzik a fejem. Azok az átkozott székek…
Reggel az ispotályban kezdtem, összevarrták a fejemet. Mehettem volna papokhoz, hogy mágiával lássanak el, az ugyan nem hagy nyomot, csak nagyon költséges és jelenleg, nincsen egy lyukas rezem se. A kaszárnyában Kelerithien feltűnően szívélyesen fogadott, bár azért nem esett túlzásokba. Megjegyezte, kissé gúnyosan, hogy „elindulhatok az úton”. Átadott egy tekercset, mely egy állandósított meghatalmazást jelentett, a jelenlegi pozíciómban, a herceg saját kezű aláírásával. Felteszem a főinkvizítor közbenjárt a pápánál, aki pedig a hercegnél. Érdekes egy helyzet, nem is igazán városőr, de mégis több annál. Megköszöntem a lehetőséget, majd búcsúztam és a bankházhoz vettem az irányt. Ott felmarkoltam a zsoldomat a munkáért, majd elindultam, hogy kifizessem a bátyám ruhajavítását.
Most, hogy van egy kis megtakarításom, végre eszem egy tisztességeset, valamelyik vendéglőben. És talán, még este a színházba is elmegyek.
