Nem könnyű, mikor összezavarodottak és egyedül vagyunk. Megoldásra váró emberek között járunk nap mint nap, kik tőlünk várják a megoldást a problémákra… És a saját gondjaink? Ha még az övékre sem tudjuk a választ, miért hisszük, hogy a sajátunkra találunk?
Ezért fordulnak az emberek a hithez…ezért kelnek útra, szent és ősi helyek felé…így lehet, hogy fogságba esnek, s ezzel megoldják a problémáját olyasvalakinek, aki még fel sem fogta, mi is a küldetése az életben.
Résztvevők: Eryn, Mesélő: Tammis
Eryn naplójából
1485. május 3.-18.
Nagyon vártam már a hírt északról. Meg is örültem mikor levelet kaptam, de sajnos nem onnét jött ahonnan szerettem volna. Alastaire küldte. Az ellenség egészen Ó-Raphya területére benyomult. Rengeteg ott a troll támadás és a túszejtés. Ez a helyzet azonnali cselekvést igényelt.
Egy 100 fős csapattal kivonultunk a folyón, így 3 nap előnyre tettünk szert. A Hársas mezőn rajtunk ütött 60 troll. A vezetőjük egy sámán, aki ingencsak megnézett magának. Szerencsénkre sikerült felülkerekednünk rajtuk vagy nem tudom, mert távoztak a helyszínről. Ahogy közelebb értünk a városhoz, már látszott egy kupolás épület, a templom. Valószínűleg a fogságba esett akkoliták ott lehetnek.
Ekkor 3 troll támadott meg. Sajnos óvatlan voltam és sikerült megkarmolnia az egyiknek. Nagyon csúnya seblázat kaptam, de sikerült gyorsan rendbe jönnöm. Ahogy behatoltunk a templomba csámcsogásra lettem figyelmes.. Egészen a pincehelységig követtem hegyes fülemmel a hangot. Egy zárt faajtó állta utamat. Mivel a zárnyitásban nem éppen vagyok jártas, hát gyorsan ki kellett találnom mitévő legyek. Sav varázs! Egy kör alakú terembe ékeztem ahonnét 3 irányba vezetett folyosó. Először balra próbáltam szerencsét. Egy kékes energiafügönnyel találtam szembe magamat. Mögötte 19 akkolita várta a segítségemet. Mivel a képességeimet meghaladja az efféle dolgok hatástalanítása, így a másik irányba próbáltam szerencsét, hátha találok valamiféle szerkezetet vagy bármit… Úgy is lett! Egy régi ikont pillantottam meg a folyosó végén. Ahogy kinyitottam egy furcsa csontot találtam benne, ami rúnákkal volt teli vésve. Több sem kellett, eltörtem. Hatásos volt eme döntésem, hizs sikerült deaktiválnom a szerzeteseket fogva tartó energiafüggönyt.
Ekkor nem várt esemény közepébe csöppentem. A Hársas mezőnél látott sámánnal találtam szembe magamat. A göcsörtös kezében egy rongybabát tartott. De mielőtt felfoghattam volna, hogy mi is az, már éreztem, ahogy átveszi az irányítást… az a fájdalom! Nem kívánom senkinek. Andrashishoz szóltam ekkor, a hajtűm felizzott, s én már lőttem is a sámán felé egy erős méreggel átitatott sav varázslatot. Hatásosnak bizonyult, mert a sámánnak azonnal vége lett. Nem tudok elég hálás lenni a hajtűmbe zárt lovag szellemének, hogy eme helyzetekben mindig a segítségemre jön.
Végül a szerzeteseket sikerült kimenekíteni, mi pedig útnak indultunk a fősereg irányába.
Május 18-án érkeztünk meg a Storval-lépcsőhöz. De, hogy ott mi is történt, majd legközelebb osztom meg veletek…
