“Hétköznapok szürke embereit ha összezárják és nyomás alatt tartják őket huzamosabb ideig, érdekes dolgokat fedezhetünk fel. Megjelenik az ember maga, akit olyan erősen és határozottan igyekszünk a lelkünk mélyére temetni, hogy megfelelhessünk a világ dolgainak, miközben lassan feladjuk magunkat, s elfelejtjük, önön nagyságunk magasztos fenségét.”
Merik Azred
Résztvevők: Laraly, Mark, Jessper, Dolgen; Mesélő: Tammis
Megjegyzés: Ez a kaland amolyan vendég játék, az itt szereplő játékosok, csupán egy kaland erejére vettek részt a történetben, hogy a háború borzalmait átéljék és rajtuk keresztül megismerjék az olvasók.
Részletek Shemmi Laraly naplójából
1485. május 23.
Tegnap éjszaka ismét támadás volt. A vadak sosem adják fel. Átszakadt a nyugati fal, és mire odaértünk sokan feküdtek holtan. A trollok nem jöttek beljebb, csak áttörték a védelmünket. Ránk támadtak, majd olyan gyorsan ahogy jöttek el is mentek. Jessper segített a sebesülteket elvinni, köztük volt Dolgen is. Az egész bal lábát összezúzta a fal lehulló törmeléke, csoda ha járni tud majd. Az északi nem volt kifejezetten a barátom, de már néhány alkalommal megmentette az életem, ám én nem tudtam most hogyan nyugtassam meg. Elaltattam egy varázslattal.
A szokatlan troll légió
Napközben sok volt a munka, leginkább a sérült falat kellett a fiúknak javítaniuk, engemet az őrökhöz osztottak. Egész nap vártunk, de nem történt semmi.
Este mind az ivóban voltunk. Jessper kért, hogy játsszak valami szép dalt, de nem volt sok kedvem hozzá. Mark is elkezdte kérni, így lassan rábeszéltek. Jó érzés volt kicsit, az emberek is jobban érezték magukat, de a szemükben látni, hogy elkeseredettek.
1485. május 28.
Mark volt ma a soros az egész napos őrségben, kicsit szomorú vagyok miatta, keveset vagyunk együtt. Meglátogattam Dolgent az ispotályban és járkáltam a városban.
Este;
Az ivóban színházi előadást tartanak ismét, talán elnézek oda, bár egyedül nem olyan jó. Jessper kártyázni megy, megint kölcsönkért, bár tudom, sose fogja megadni a dzsholman férfi, mindig megesik rajta a szívem.
Este újra;
Az előadás nem volt rossz, de egyedül nem megyek el megint. A szállásra tartva ért a riadó, siettem a város északi felébe. Tűz ütött ki.
1485. május 29. korán reggel
Gyűlés van. A tüzet állítólag nem az ellenség okozta, figyelmetlenség történt, és 4 lakóház és egy raktár égett le. Halottak nem voltak szerencsére. A hadnagy mindenképpen bűnöst keres.
Megdöbbentő hallani, hogy Mark is azon a részen volt szolgálatban, és a hadnagy feltételezései alapján elaludhatott. Tudom, hogy nem így volt. A hadnagy nem hisz nekem, a vitát végül az ajtón belépő elf szakítja meg. Ő is külhoni, akárcsak a társaim és csodálom, hogy kitartanak mellettünk a háborúban. Van valami a Magiszterasszonyban, amit csodálok. Talán, hogy erős, és nem inog meg a hitében, nem tudom. Elmondtam, hogy jól ismerem a völgyvidéki zsoldost és biztosan nem aludt el őrségben. Ő megértő.
Aznap délután:
Ostrom alá vették megint a déli fal szakaszt, régen támadtak már erre. Áttörni nem sikerült nekik, de néhányan bejutottak és komoly pusztítást végeztek.
1485. május 31. dél tájban
Összeszólalkoztam az egyik hadnaggyal, Dolgennel kapcsolatban. Már tud járni valamelyest, de rettenetesen biceg, nem cipekedhet és lassú. A tiszt ki akarja rendelni a falra, én viszont ellenkezem, mert tudom, hogy igazam van és pihenés kell még neki. A hadnagy olyanokat vágott a fejemhez, amik nagyon sértőek voltak, a kissé megalázó vitát a véderő kapitánya, Boohman szakította meg és nyugodt kimért szavakkal lecsillapította az ellenszenves tisztet, aki aztán elment.
A kapitány kért bocsánatot a hadnagy nevében és elmondta, hogy ne nehezteljek rá, ő is külhoni és sok időt töltött a fronton, és kissé besokallt. Állítólag a Magiszterasszony barátja. Megértem, hogy sok borzalmon ment át, de akkor sem nézem el, hogy így beszél velem.
1485. június 7.
Ostromnap ismét, két falszakaszt is támadtak, betörtek a külső zónába, és órákon át védték a területet. Késő estére sikerült kitakarítani őket, ez alatt a közeli raktárunkat kirabolták. Sok a sebesült. Közben elintéztem, hogy Dolgen maradjon még az ispotályban.
1485. június 9.
Kimenőt kaptam. Mark is, ezért egész nap a városban sétáltunk, beszélgettünk és meghívott ebédelni. Régen éreztem már magam ilyen jól.
1485. június 12.
Felderítők érkeztek. Csak néhányan tudtak az ostromgyűrűn áttörni, társaik az erdőben várnak, az utánpótlásért. A trollok erősen figyelik az erdőt, de nem mennek be.
1485. június 14.
Szörnyűséges dolog történt. Éjszaka valahogy bejutottak trollok, elmentek egészen az ispotályos házig… legalább száz ember, köztük nők és gyermekek is voltak bent… és Dolgen. Jessper vállalta, hogy helyettem, megy a takarító csapatba, én képtelen voltak a közelébe menni annak a helynek ahol az a sok félig megevett tetem hevert. Mark próbált vigasztalni, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy asszisztáltam Dolgen halálában.
1485. június 19.
Sorozatos ostromok az elmúlt napokban. Már nincs is külső zóna, keleti fal nem létezik. Barikádokat emeltünk a házak közé és azokat védjük, miközben pár utcával beljebb az építő mesterek új falakat emelnek. Rengetegen halnak meg.
Aznap naplementekor;
Áttörtnek egy újabb falszakaszt. Jessper, Mark és én is ott küzdünk. Csak egy izzó fénykorongot láttam, Jessper lökött félre. A földről még láttam, ahogy Jessper égett teste mellettem hever, és a Magiszterasszony egy több színű sugárral jéggé fagyasztja a troll mágust.
1485. június 20.
Jesspert eltemettük délután. Végignéztem az arcokat és láttam, hogy mindenki messzire kerüli a kocsmát, a mulatót. Nem volt oka senkinek az ünnepre. A falakon túl dob szó hallatszik, éjjel megint támadni fognak. A város reménytelen. Miért is vagyunk még itt? Mark nem tud megvigasztalni, látom ettől szomorú ő is. Megkérem, hogy töltse velem az estét…
1485. június 21.
A Magiszterasszony parancsa szerint kelet felé ki kell törni, hogy a megbűvölt építőanyagokból újjá építhessük a falszakaszt. Markot észak-keleti szakaszra, engem a dél-keletire küldtek.
A művelet sikerült, bár egy troll portya megtámadott és megsérültem a fél arcomon, de a védelmi zónát visszaszereztük. Visszatérve derült ki, a másik helyen nem voltak ennyire szerencsések.
1485. június 24.
Három napig küzdöttek Markért. Én végig sírtam és imádkoztam. Az ispotályban összefutottam a hadnaggyal. A szemében látszott, őt is megviselte a dolog, pedig nem is ismerte őt… nem ismerhette, ahogyan én. Mégis gyászolta. Most értettem meg őt, és most már megbocsátok neki.
1485. június 26.
Kaptam magam mellé új társakat. Mind fiatalok és nem fogták fel mi folyik itt. Kineveztek tíznagynak is.
1485. június 29.
Hallani a trollok üvöltését. Most erősebb, mint eddig bármikor. Valamire készülnek. Ma többször betörtek a városba, sok gondot okozva ezzel. Ismét rohamra készülnek, de ez most más, érzem.
Nem akarok meghalni… de nehéz Mark nélkül élni. Érzem, hogy a köve…
- A művésznő naplójának további részét olvashatatlanná tette a robbanás és a tűz, mely a lakó épületet eltalálta. A naplót, tulajdonosának kabát zsebében találták meg, az utolsó bejegyzés dátuma után, két héttel, egy a város falán kívüli tömegsírban. -
Tisztelet, a Bistont védő halottak emlékének, legyen nékik könnyű e föld
