Eljön az idő, mikor úgy érezzük, kevesek vagyunk. Mintha eljárt volna felettünk az idő. Hősünk, hogy meglelje a belső valóját és újra erőre kapjon, hosszú útra indult. Az utazása végén pedig elválik, hogy sikerült-e számára feldolgozni az elmúlt időkk eseményeit, s általuk erősebbé válnia testben és lélekben.
Részvevők: Szentjánosbogár, Mesélő: Tammis
Szentjánosbogár naplójából
1485 június 7.- július 19.
A több hetes hajóút június 7-én ért véget. A kereskedőhajó megközelítette a Cherey-sziget déli partjait és kikötött Omi-xyn kikötőjében.
Matogs
A település nem sokban különbözött bármely kikötővárostól vagy halászfalutól, de építészete merőben más arculatot mutatott. A sziget hagyományos építészete kövek helyett kizárólag faanyagot használt, minden házon különleges tetőelemeket alkalmaztak. Miközben ezt a titokzatos világot tanulmányoztam, egy póni vontatta szekér állt meg előttem. A hajtója a nevemen szólított, majd tudatta velem, hogy Jong mester küldte a fogadásomra. Ő maga Matogs néven mutatkozott be, már régóta a mester segédje. A húszas éveiben járhatott, hosszú lógó bajusza azonban tíz évvel öregítette az arcát. Kíváncsiságom enyhe szemtelenségként hathatott, mikor meg akartam fogni a szakáll hosszúságú bajuszt. Mint kiderült, Victor megírta Jong mesternek, hogy hamarosan megérkezem. Kicsit rosszul érintett, hogy erre használja fel az otthon tartott pénzemet. A gyorsposta és a teleport varázslat igen drága.
A hajóút során rengeteget kísérleteztem. Mikor nem az alkímiával foglalkoztam, akkor a helyi törvényeket és szokásokat tanulmányoztam. Szerencsére tudtam mik azok a dolgok, amikre kényesen ügyelnem kellett. A lopást itt sokkal szigorúbban veszik, a nemi erőszakért és egy férjes asszony elcsábításáért pedig egyenesen halál jár. Ezen dolgok tudatában irányoztam kérdéseimet Matogs felé. Szerettem volna fegyvert vásárolni és megnézni közelebbről
a Cherey-sziget gyönyörű „virágait”. A hajón érdekes dolgot pletykáltak a matrózok, ezért mindenképpen meg kellett tudnom az igazat arról, hogy a helyi nőknek tényleg ferde-e a pinájuk. Mikor erre rákérdeztem, Matogs láthatóan zavarba jött, de végül finoman tudtomra adta, hogy a kurvázással várnom kell.
A póni végre felkaptatott az erdőkkel és hegyekkel szegélyezett dojóig. Június ellenére az idő egy enyhe őszi napnak felelt meg, de itt az erdőben sokat esett a hőmérséklet. Matogs bevezetett a kapun, közben elrendeztük a képzésem anyagi részét. Néhány tanítvány egy lezárt ládát hozott elő, Matogs megkért, hogy szabaduljak meg mindentől, ami szerintem sebezhetővé tehet. Nem egészen értettem mire gondol, de azért volt némi elképzelésem. Letettem az alkimista szereimet, a gyógyitalokat és a fegyvereim. A szeges kesztyűtől nehezen váltam meg, mégis ezt dobtam először a ládába. Pikkelyvértemet magamon akartam hagyni, de Matogs jelezte, hogy ennek is a ládában van a helye. Csak attól a szemét Sikátortól kapott új fegyverem maradhatott nálam, fogalmam sincs miért pont ez. Ez után a ládát lelakatolták és
a felszerelésemet elvitték.
Hamarosan egy márvány fürdőszobában találtam magam, amit különféle faragott állatfejek borítottak. A különféle hüllőket mintázó vízköpők mindegyike olyan volt, mint egy kővé változtatott szörnyeteg. A fürdővíz kellemesen meleg volt, otthon sohasem használtam ilyen fürdőolajokat és illatosító szereket. A végén felvettem a nekem szánt barna szövetruhát és szövetcipőt.
Jong Mester otthona
Végre újra találkoztam Jong mesterrel. Semmit sem változott azóta, mióta feltörölte velem
a padlót a saját szobámban. Bőségesen megpakolták az asztalt mindenféle finomsággal. Bár szeretem a csirkét és a különféle húskülönlegességeket, valami nemzeti ételre számítottam, nem kecskére. A rizs azért ott volt a tányéron, de semmi különleges. Az ebéd végén Jong mester fel kívánta mérni a szellemi és fizikai teljesítményemet. Egy 500 kérdésből álló tesztet kellett kitöltenem, aminek témája főleg az életem volt, de találtam köztük tudományos, irodalmi, történelmi és földrajzi kérdéseket is. Mire a teszt végére értem, sikerült megemésztenem az ételt, így Jong mester megkérte Matogst, hogy mérje fel a fizikai erőmet. A tornateremben a futás elég jól ment, de nagyon hamar elfáradtam. Mikor úgy éreztem, hogy elhagy az erőm, különféle erőnléti próbákat kellett kiállnom. A végeredmény az lett, hogy este izomlázzal tértem nyugovóra.
Hajnalban egy gongszó jelezte az ébresztőt. Kényelmesen felöltöztem, majd lementem, hogy a többiekkel együtt reggelizzek. Mielőtt hozzákezdhettem volna, Jong mester megkérdezte ismerem-e a hosszú élet titkát. Egy igen különleges teafűre gondolt, amit ezen a szigeten termesztenek, jóval távolabb. Még éjjel leszüretelik és hajóval szállítják a különféle piacokra.
A teafű igen hamar tönkremegy, ezért érdemes minél gyorsabban elfogyasztani. Futva indultam Omi-xyn kikötőjébe, hogy még időben szerezzek a teafűből. Odafelé elég gyorsan megtettem az utat, visszafelé azonban kifulladtam és nem értem vissza időre. A mester átvette
a csomagot, majd közölte, hogy lemaradtam a reggeliről. A helyiek szigorú napirend szerint élik életüket, nekem pedig alkalmazkodnom kell a szabályaikhoz.
Az edzőteremben rengeteg kört kellett futnom, hol előre, hol hátra, megszakítva néhány erőnléti gyakorlattal. Mikor azt hittem vége a megpróbáltatásoknak, különféle mechanikus gyakorlóbábuk ellen kellett küzdenem. Feladatom az volt, hogy megpróbáljam kivédeni az ütésüket, ahelyett, hogy elkerülném azokat. Természetesen rengeteg zúzódást szereztem
a gyakorlat végére.
Az ebéd elfogyasztása után Jong mester egy rövid beszélgetésre invitált. Kiértékelte a teszteket és a fizikai teljesítményemet. Sok munkára lesz szükség szerinte is, de nem vagyok reménytelen eset. Ugyanakkor 32 éves korommal már túlságosan öreg vagyok, legalábbis az itteni tanítványokhoz képest.
Délután három órás csendes pihenőt tartott mindenki. Igyekeztem aludni egy keveset, de nem jött álom a szememre. A nagy semmittevésben felfedeztem, hogy a falak papírból vannak. Az ujjammal lyukakat ütöttem a falba, szám szerint négyet. Alig hittem el, hogy ez is a hagyományos építészet része. Miután ementálit csináltam a szobám falából, úgy döntöttem felfedezem a dojó kertjét és az épület körüli erdőt. Nehezen tudtam betelni az őszi erdő látványával, közben teljesen megfeledkeztem az időről. Nem győztem elnézést kérni a mestertől. Hosszasan beszélgettünk arról, hogy mit gondolok, hogyan állok hozzá a világ dolgaihoz.
A beszélgetés közben a mester többször arcon vágott, először nem értettem az okát, hiszen nem mondtam olyat, amivel megsérthettem volna a helyiek kultúráját vagy szokásait. A sokadik pofon után elkezdtem hárítani, mire a mester elégedetten reagált. A beszélgetés közben még megpróbált néhányszor megütni, de mindannyiszor hárítottam. A mester felhívta a figyelmemet arra, hogy az emberek testbeszéde sokat elárul valódi szándékukról, legyek figyelmes.
Másnap reggel a mester ismét elküldött teafűért. Sajnos most is lemaradtam a reggeliről. Nap közben újabb és újabb gyakorlatokkal kínozták a testem. Hetek teltek el, a feladatok ismétlődtek, néha egy-egy dolog elmaradt vagy újabbak léptek az előzők helyére.
Volt úgy, hogy még a gong szó előtt felkeltem, hogy teafüvet hozzak a mesternek. Természetesen ilyenkor sohasem kért belőle, ezzel magamnak csináltam plusz munkát. Nem igazán értettem meg a mester célját, kezdtem azt hinni, hogy 20 perc alatt nem is lehet megtenni az utat gyalogszerrel a kikötőig és vissza. Egy reggel, mikor Jong mester ismét teafüvet kívánt, elvittem a pónis szekeret. Ezzel időben megtettem az utat oda és vissza. A mester elmondta, hogy nem ez volt a legjobb megoldás, a dolgok mögé kellett volna látnom. Egy másik szekérre gondolt, amivel majdnem minden reggel találkoztam az úton.
A feladatok lassan rutinszerűvé váltak. Az izmaim lassan megerősödtek és az állóképességem is megnőtt. Szabadidőmben elkezdtem foglalkozni a nyelvvel és a cherey kultúrával. Ha nem is tökéletesen, de sikerült megértetnem magam a tanítványokkal.
Matogs egy nap új feladatot talált ki számomra. A sérült kezemmel kellett húzódzkodnom. Egészséges kézzel is nehézkes volt, hát még a sérült, megégett végtaggal. Bár többször sikerült magamat felhúzni, képtelen voltam ezt ötször egymás után megtenni. A legfiatalabb tanítványok előttem fogyasztották el az ebédjüket, míg én a poklok poklát éltem át. A feladatot nagy sokára teljesítettem, de az ebéd aznap elmaradt.
Hamarosan a mester azt kérte, állítsam össze a saját edzéstervemet és eszerint töltsem a napomat. A feladatok többnyire követték az eddigi rendszert, hol az egyik, hol egy másik végtag fejlesztésére koncentrálva. Hamarosan a szellemi fejlesztésem is megkezdődött. A padláson számtalan könyv és tekercs kapott helyet. Ezekből kellett felkészülnöm és referálnom a mesternek. A tudás és az alapos felkészültség a kulcsa egy jó tervezésnek, a jól kivitelezett terv pedig egy sikeres akciónak.
Egy éjszaka maszkos emberek törtek be a szobámba. Mielőtt védekezhettem volna, hátrakötözték a kezeimet és egy zsákot húztak a fejemre. Miközben magatehetetlenül, kiszolgáltatva elvonszoltak, megpróbáltam megnyugodni és a dolgok mögé látni. Ugyan miért akarna bárki elrabolni, hiszen senki sem tudja, hogy itt vagyok. Eszembe jutott, hogy talán ez egy próba. Ugyan mi másért akarnának elrabolni?! Kétség sem fér hozzá, hogy a mester intézte így
a dolgokat.
Hamarosan egy verem mélyén találtam magam. Lassan sikerült előrebányásznom a kezeimet és lehúznom fejemről a zsákot. A sima márványfalu verem körülbelül két-két méter széles volt és legalább négy méter mély. Velem szemben egy másik megkötözött személy volt, zsákkal a fején. Lehúztam a fejéről és meglepődve tapasztaltam, hogy a férfi egy elf. Bár jól ismerem a pengefülűek nyelvét, egy szót sem értettem a krákogásából. Igyekeztem vele mindenféle nyelven kommunikálni, de ő csak mondta a maga kis monológját. Nem kellett értenem, hogy tudjam káromkodás is vegyült a szövegbe. Nagyon hamar ő is előrebányászta
a kezét, közben próbált távol maradni tőlem. Láthatóan bizalmatlan volt velem, bár hasonló helyzetben mindenki így reagált volna. Miközben megpróbáltam eloldozni a kezén lévő csomót, azon törtem a fejem, vajon mit vár tőlem a mester. Bármennyire is igyekeztem kioldani
a kezén lévő csomót, nem jártam sikerrel. Miközben azt próbáltam kitalálni, hogyan mászhatnánk fel, észrevettem egy üreget, magasan a falba vésve. Valami csillogó dolgot rejtett magában, mert a felkelő nap sugarai megvillantak rajta. Felfelé mutattam az üregre, mire a pengefülű azt mutatta, tartsak neki bakot. Én fedeztem fel, így úgy gondoltam engem illet a tartalma is. Bár vonakodva, de végül beadta a derekát. Felálltam az elf vállára és belenyúltam az üreg szájába. Mikor visszaereszkedtem a padlóra, az elf idegesen nézegette a kezemben lévő kést. Mikor felé léptem, hátrálni kezdet, valamivel nyugodtabb lett, mikor elvágtam a csuklóját összefogó köteleket. A pengefülű felfedezett egy mozgó márványlapot az egyik sarokban. Megkísérelte kiszedni, de az meg sem mozdult. Tekintetével a késemet kérte, mire én a megkötözött csuklómra pillantottam. Elvágta a köteleimet, majd kipiszkálta a márványlapot a helyéről. Ez után a késért nyújtottam a kezemet, bizalmatlan pillantások közepette ugyan, de visszaadta. Az üregben két összecsukható rúd helyezkedett el. Kinyitottuk, egyenként 4 méter hosszúak lehettek. Egymás mellé helyeztem a két rudat és a verem két fala közé támasztottam. Mutattam az elfnek, hogy másszon fel, én addig tartom a rudakat. Nem igazán akaródzott, úgy éreztem, nem akar nekem hátat fordítani, főleg úgy, hogy nálam van a kés. Kénytelen voltam megbízni ebben a zárványlakóban, így átadtam neki a kést. Miközben felfelé mászott, az járt a fejemben, hogy vajon sorsomra hagy, ahogy gondolom, vagy segít majd felmászni.
Miután felért, húrok pendülését hallottam, majd egy test puffanását. Néhány pillanattal később egy kötél ereszkedett le a verembe. Meggyőződtem róla, hogy a másik vége jól rögzítve van, majd felmásztam rajta. Odafent a maszkos emberek vártak Jong mesterrel és a halott elffel. A mester nem volt lenyűgözve, ugyanis kiszolgáltattam magam, ez pedig éles helyzetben a halálomat jelentheti. Az elf egyébként egy sötételf terrorista volt, akire halálbüntetés várt. A mester gyorsan új feladatot adott nekem. A közeli kalibára mutatott, amiben egy nagykövet várakozott. A négy maszkos férfi meg akarja őt ölni. A követ nem hajlandó elhagyni
a kamrát, csak ha a nagykövetség egy dolgozója biztosítja róla, hogy a négy maszkos halott. Itt éreztem, hogy ez egy elég abszurd feladat, de azért megtettem, amit lehetett. Az ajtóhoz léptem, majd Cheng néven kértem bebocsátást. A férfi beengedett a kamrába és azt tudakolta, hogy a négy férfi valóban halott-e. Igyekeztem hűen játszani a szerepem, még egy hamisított dokumentumot is átadtam az állítólagos nagykövetnek. Sajnos nem készültem fel a váratlan kérdésekre, így a nagykövet nekem támadt. Az ütéseit gyorsan hárítottam és harcképtelenné tettem. Ez után kivonszoltam a kaliba elé. A mester a szememre hányta, hogy a tervezés
a kulcsa a sikernek, készüljek fel a váratlan helyzetekre. Ez után a négy maszkos és a nagykövet Jong mester felé fordult, majd meghajlás után távoztak. Persze, a tanítványok.
Délután a mesterrel elindultunk a közeli szentélybe. A kellemes sétát nagyon megnehezítette, hogy mezítláb kellett megtennem az utat. Az út igazából egy menekülés volt kutyás üldözőim elől. Megvágtak és megégettek, az ebek pedig könnyen kiszagolhatják a nyomom. Jong mester mindenre megtanított, ami egy hasonló helyzetben segíthet túlélni az erdőben és persze abban, hogyan kell elfedni a szagom, ezzel lerázva üldözőimet. Mikor a szentélyhez értünk,
a mester azt kérte meditáljak és imádkozzak az isteneimhez, már ha vannak. Azt tettem, amit mondott, imádkoztam a Hét Sárkányistenhez. Az elmém kitisztult és sokkal tisztábban láttam a mai nap eseményeit. A visszaúton a mester elégedetten vette tudomásul, hogy a meditáció sikeres volt. A közeli hegyre mutatott, melynek csúcsa a felhők fölé veszett. Azt mondta
a panoráma gyönyörű, érdemes megnéznem.
Következő nap a mester egy kulacs vizet adott nekem és azt mondta, menjek és élvezzem
a kilátást. Hosszú és fárasztó túra következett a ködös időben, aminek a vége az lett, hogy függőlegesen másztam fel az Oka csúcsára. A kilátás idefent valóban lélegzetelállító látványt nyújtott. Fent a felhők felett olyan volt, mint ha egy hatalmas tenger lebegne előttem. Az ember legszívesebben repülni próbált volna. Egy darabig gyönyörködtem a felhők sokaságában és élveztem a jó levegő illatát. Erősen kellett azért megvetnem a lábam, nehogy a csalóka szelek tényleg megreptessenek. Mikor már úgy éreztem, a látvány teljesen kielégített, leültem és meditálni kezdtem. Nem tudom mennyi idő telt el, de a nap sugarai már vesztettek erejükből mikor lefelé indultam. A csúcson három virágot szedtem ki gyökerestül a kemény sziklafalból, majd a kulacsom vizébe helyeztem őket.
Mikor visszatértem a dojóba, a mester várt rám és azt kérte meséljek az élményeimről. Nehéz volt szavakba önteni, de talán a legjobb jelző a tökéletes lelki nyugalom. A mesternek ajándékoztam az egyik virágot, a másik kettőnek kértem egy-egy cserepet és némi földet.
A mester megkérdezte, miért három virágot hoztam, mire Hannáról kezdtem mesélni. Belegondolva nem hiányoznak az otthoniak és Hannára sem gondoltam eddig a percig. A virágokra egyfajta trófeaként tekintettem, csak úgy, mint a polcomon álló fejekre. Jong mester kérte, hogy menjek le az alagsorba, ahol teljes a sötétség. Mikor azt mondta, szembe kell néznem
a félelmeimmel, hátrahagytam a kardomat és úgy merészkedtem le a vaksötétbe. Odalent semmit sem láttam. Igyekeztem meditálni és kitágítani a tudatom. Valaminek a közeledését hallottam, bár még mindig alig láttam valamit. Mikor az alak odaért, Luji arca tűnt fel.
Nem egészen értettem, úgy gondoltam ez csak a fejemben létezik. Esetleg a virág valamilyen hallucinogén anyagot juttatott a levegőbe, amit belélegeztem. Nos nem kaptam választ arra, Luji mit keres itt, de azt elmondta, hogy én vagyok a céh főnöke és ezt ne felejtsem el soha. Hamarosan újabb hang közeledésére lettem figyelmes. Mikor megfordultam Luji eltűnt, de
a másik alak egyre közelebb ért. Hideg borzongás söpört rajtam végig, mikor megláttam az Árnyékot. Ismertem ezt az arcot és ő valóban a félelmeim megtestesülése volt. Rövid küzdelem után a padlóra kényszeríttettem és megmondtam neki azt, hogy már nem félek tőle, mert képes vagyok őt legyőzni. Nem láttam értelmét megölni egy víziót, ezért eleresztettem. Persze valami trófeára szükségem volt, ezért levettem a napszemüvegét, amivel az egész arca lejött. Ledöbbentem, ugyanis apám arcát láttam. Mielőtt feleszmélhettem volna elszaladt. Órákat töltöttem a sötétben, hátha újra felbukkan, de nem jött. Apám arca több kérdést vetett fel bennem, mint amennyi válaszra leltem az árnyak között.
Este Matogs néhány érdekes dolgot tanított nekem. Három göcsörtös faoszlopról kellett megszereznem néhány tárgyat. A különféle alkimista szerek használatáról sok egyebet megtudtam, de a legfontosabb, hogy megtanultam, az adott helyzetben mindig a legcélravezetőbb anyagot kell használni. A következő dolog sokkal érdekesebb volt. Bár valamelyest értek
a varázslatokhoz, sohasem használtam ki a mágiában rejlő lehetőségeket. Úgy éreztem a tűz nagyobb pusztításra képes, mint az a néhány varázslat, amit én ismerek. Matogs is tisztában volt ezzel, ezért egy olyan varázslatot tanított, aminek az ereje túltesz az alkimistatűzön és
a sárkánylehelet ital pusztító erején.
Egy nap mindannyian felültünk a pónis szekérre és a főváros Tian felé vettük az irányt. Jong mester azt mondta ez egy szabadnap, mindannyian azzal töltjük, amivel akarjuk. A város építészete nem különbözött Omi-xyn vagy más cherey falvak építészetétől, csupán az épületek mérete és a szintek száma emelkedett. Ennek ellenére fel lehetett ismerni, hogy ez egy nyüzsgő nagyváros. Ahogy végigsétáltunk a főutcán, feltűnt, hogy többen fejet hajtanak Jong mester előtt. Már akkor tudtam, hogy a mester valami fontos személy lehet, mikor a sötételf holtan hevert. Egy egyszerű harcmester nem érhette volna el, hogy szabadon engedjenek egy embergyűlölő terroristát, akire halál vár. Félve ugyan, de megkérdeztem a mestertől az igazat, de ő csak annyit mondott, nézz a dolgok mögé, tanulj mások testbeszédéből.
Megálltunk egy árusnál, aki különféle kardokat kínált eladásra. Megkértem a mestert, hogy segítsen kiválasztani egy megfelelő fegyvert, mire ő egy katanát adott a kezembe. A pengéje igazi mestermunka, de az ára nem erre engedett következtetni. Bizonyos, hogy a mester jelenléte miatt, szereztem meg ilyen olcsón a fegyvert.
Hamarosan szétváltak útjaink és én elmentem felfedezni a város titokzatos „virágait”, de előtte még felkerestem egy méregkeverőt. A nyelvi nehézségek leküzdése után jó néhány béka és kígyóméreg fiolát vásároltam. Mikor rátaláltam az Okiára, a legfiatalabbnak kinéző lányt választottam ki. A döntés nehéz volt, ugyanis a kimonó és a festett arc elrejtett minden a lány koráról árulkodó jelet. Egyszerű tánccal, énekléssel, lágy masszázzsal és végül sikamlós őrülettel ért véget a délután. Javasolni fogom Lujinak, hogy a lányaink nyújtsanak többet a vendégeknek, ugyanis ezek a dolgok itt benne vannak az árban. Fantasztikus délután volt, és már azt is tudtam, hogy semmi igazság nem volt a tengerészek pletykáiban.
A visszaúton egy emlékhely iránt érdeklődtem a mestertől, ami mellett elhaladtam. Egy leány, aki a mester tanítványa volt, bosszúból elpusztította az iskoláját, a tanárokkal és a diákokkal együtt. A leány ezután eltűnt és soha többé nem került elő. Egy pillanatra Terkára gyanakodtam, de ő ehhez túl fiatal, nem illett bele a történetbe.
A dojóban egy levél fogadott. Túl izgatott voltam, hogy ezzel foglakozzam, inkább megkértem Matogst, hogy gyakoroljunk a katanával és segítsen elsajátítani a használatát. A kimerítő gyakorlás után felbontottam a levelet, amin nem volt feladó. Egy két héttel korábbi újság volt benne. A cikkek szerint hatalmas beruházás kezdődött Shyburban, melynek egyedüli célja a városfejlesztés. Erica Feranova kitüntetésben részesült kiemelkedő munkájáért, amiért
a várost biztonságosabbá tette. Ez érdekes volt, mert minden harmadik cikk az egyre romló közbiztonsággal foglakozott. Valami nem stimmel otthon. Mielőbb útnak akartam indulni haza, hogy kiderítsem, mi áll a dolgok hátterében. Megköszöntem Jong mesternek amit értem tett, és Matogsnak, akiből véleményem szerint kiváló mester válik majd. Másnap hajóra szálltam, és El-Khesremen keresztül útnak indultam haza.
