Balesetek mindig történnek. Némelyikük szerencsés, van amelyik tragikus. Ám egyik sem mondható szándékosnak, és erre hősünk is tudja a választ. Nyomasztó világba csöppen, s igyekszik fenntartani a rend látszatát, ami a környezetében nem egyszerű feladat, az elméjében, pedig egyre nehezebb.
Résztvevők: Terkios, Mesélő: Mateys
Terkios naplójából
1485. május 7.-19.
Az éjszakai város legalján
Az utóbbi néhány napban bezárkóztam. Nem nagyon mentem el, pedig úgy éreztem szükségem lenne, hogy kikapcsoljak, hogy kizökkenjek ebből a körforgásból, örvényből amely elkapott és nem enged el. Valahányszor ki akartam menni a városba, hogy járjak egyet, eszembe jutott az a szerencsétlen pap. Mind, akik éljük a magunk kis életét, a varázslat máza mögé nem látunk, mert nem is kívánjuk látni, sőt igyekszünk tudomást sem venni arról, hogy a groteszk, csúf valóság a megfestett környezetünk mögött bújik meg, csendben, s egy idő után hiába küzdünk ellene, rá fogunk jönni, hogy amit eddig hittünk magunkról, az merőben más, mint amit a színfalak mögött találunk. Most jutottam el erre a pontra.
Hogy visszarázódjak a depressziómból, valami olyasminek kellett történnie, aminek nagyon nem örülök. Néhány utcával arrébb a polgárság alsóbb rétege lakott, nem voltak szegények, csak az életszínvonaluk alacsonyabb volt, az átlagnál. Erről persze nem ők tehettek, anyagi helyzetük diktálta a feltételeket, Tebrus elég kegyetlen húsdaráló tud lenni. Errefelé nagy, több lakásos épületek állnak, ezeknek az embereknek a felemelkedést pedig a gyermekeik iskoláztatása jelenti. Előfordult, hogy egy-egy kölyköt megkértem némi kis segítségre, nem ingyen természetesen, aminek roppant hálásak voltak. Közülük az egyik, Hanzel remek kis srác volt. Volt elég sütnivalója, hogy sokra vigye az életben, a szüleit pedig régebbről ismeretem, édesanyja hajdanán takarított apámnak. Egyik alkalommal Hanzel megkérdezte, hogy támogatnám-e ha a városőrségbe lépne be. Kértem némi gondolkodási időt, mert el voltam havazva a munkákkal…de ha válaszoltam volna, talán még fájóbb lenne a dolog.
Esett az nap. Az anyja épp a fotelomban ült, kisírt szemekkel, s válaszokat keresett, s várt tőlem is. Én nem tudtam szolgálni velük, engem is megrázott az eset. Hamarosan megérkeztek a városőreim, egyikükkel hazakísértettem a hölgyet, a másik kettővel pedig nyomban a halottasházba mentem. Út közben csak annyi derült ki, hogy egy hintó négy lóval gázolta el a szerencsétlen fiút. Mikor láttam ami maradt belőle, nehezen tudtam magam és gyomrom tartalmát türtőztetni. A kirurgus már elvégezte a munkáját, a szemtanúk beszámolói az asztalon vártak. Az elmondások szerint Hanzel furcsán viselkedett aznap iskolából jövet, mintha ittas lett volna. Valószínű ezért történt a baleset. A boncmester a tudtomra hozta, hogy a fiú nem fogyasztott alkoholt, ez egészen biztos, viszont a vérében talált némi furcsa vegyi anyagot. A hetekkel korábbi konzultációink után világossá vált, nem baleset volt, hanem ugyanaz az anyag mellékhatásából eredően halt meg a gyermek, mint a fiatal pap még a múlt hónapban. Erre már vérszemet kaptam, s elkezdtem sorban az iskolában kifaggatni mindenkit. Bevallom így utólag, megkérdőjelezhető módszereket is alkalmaztam néhány gyerekkel szemben, de moralizálni ott és akkor nem volt se energiám, se tisztem. Annyit kiderítettem, hogy néhány suhanc esténként szokott nyúl futtató versenyre járni, némi pénz reményében, s egyszer Hanzel is velük tartott. Ismertem annyira a kölyköt hogy tudjam, mivel illegális dologról van szó, fel akarta jelenteni a pontos helyét személyekkel együtt.
Mivel más lehetőség nem lévén, este belevetettem magam Tebrus éjszakai életébe. Most derült ki csak számomra, hogy ha valamit keresek, akkor láthatom meg mi is folyik itt tulajdonképpen. Teljesen más fényben láttam az éjszakát, mint eddig bármikor. A mocsok elnyeli a város ezen negyedét, és ezt még csak észre sem vesszük. Mivel pontos adataim nem voltak, ezért lébecoltam csak és informálódtam.
Az azonban hamar feltűnt, hogy vannak akik rám akarnak valamit tukmálni. Igyekeztem diszkréten érdeklődni csak, meg is lett az eredménye, egy festőművészhez kaptam címet. Festőművész…nem értettem, amíg oda nem értem, a ház pinceszintjében volt a műhelye, odabent egy kis rossz szagú lyuk fogadott közepén egy székkel meg egy asztallal tele festékkel és tűvel. A művészünk tetoválásokat készít. Mikor megláttam, egy nagy darab kopasz férfit, hatalmas és kemény izmokkal kissé megijedtem, de sokkal jobban megrémített, mikor magas, kevésbé férfias hangján és hasonlóan bizarr modorával hellyel kínált és érdeklődött kívánságaim felől. Nem volt egyszerű, mire sikerült néhány percre magam maradnom a szalonban, ő a raktárában kutakodott sablonok után. Mivel készültem, rávetettem magam a festékekre. Ez jó ötletnek tűnt, mivel a kikevert reagens folyadék a festékek többségével reakcióba lépett. Innen már egyenes volt a dolog, utána mentem a raktárba és betettem magam mögött az ajtót…
Bizarr dolog, hogy így elfajzott a világ. Az alak, akitől első pillanattól tartottam, nem sokkal később a raktárában feküdt bezárva sírva és összeverve, én pedig alig erőltettem meg magam. Jó, nem volt erkölcsös megoldás, de a végére akartam járni az esetnek. Annyit tudtam meg, hogy a festékeknek egy új fajta összetevője van, amitől jobban bírják a környezeti hatásokat. A járulékos pszichedelikus élményekről a művész mit sem tudott. A nyomok éjszakai bárba vezettek, ahol táncest és élő zene ment aznap este. Legalábbis a kiírás szerint, amikor beléptem az a zaj minden volt, csak nem zene és a vonaglás amit a huszon esztendősek műveltek, az valami borzasztó.
Igyekeztem minél előbb szabadulni, viszont így sikerült felkeltenem a figyelmét annak akit kerestem, és rám küldte a verőembereit. A hely hamar kiürült a verekedésben, legalább az a ricsaj abba maradt. Egy monokli, két borda és felrepedt a szám is, de letudtam a hat kemény legényt, és a keresett illetőt is előrángattam az egyik asztal alól, majd tartottam neki egy jogi kiselőadást, aminek semmi értelme nem volt, mivel így is megkínoztam az elméjét egy alattomosnak nevezhető – vagy inkább megkérdőjelezhető varázslattal. A cél szentesíti az eszközt. Legalábbis remélem. Nem akartam volna sokat várni a folytatással, de éreztem, hogy a jelen állapotom nem megfelelő a nyomozás tovább viteléhez, ezért hazamentem. Albert nem engedett el másnap és harmadnap sem, Hanzel édesanyja pedig, mivel lelkiismeretesen segítek a nyomozásban, ápolómmá vált pár napra. Igyekeztem informálódni és folyton ugráltattam néhány városőrt is, de megérte szerintem, mert legalább csináltak valamit, nem a falakat nézték az őrszobán. Néhány nappal később, magam mellé vettem két őrt és a megszerzett nyomokon tovább haladtunk. Beletellett még három napba, de úgy tűnt, végre sikerült. A vegyszert valaki mindenre eladja, csak annyit tud róla, hogy bódulatot okoz. Csak kapjam el…
Nyomozás közben több illegális szikrafűárust is találtunk mindegyiket kíméletlenül bevitettem. Így jutottunk el végül egy tetőtéri lakáshoz, ahol a nagyszülők nevelték a két fiatalkorú unokát. Mint kiderült, itt az összelopott vegyszerekből készítették azt a keveréket amit eladtak egy ismerősüknek, az pedig úgy adta tovább, mintha mindenfélére jó volna. A helyzet erősen abszurd. A két öreget tisztességes fejmosásnak vetettem alá, miből végre felfogták, mit is műveltek unokáik. A két gyerek, mivel még túl fiatalok, a veszélyes anyagok lopása, birtoklása és előállítása miatt a nagyszülőket terhelte a pénz büntetés. Beszéltem hamar a megfelelő szervekkel, a két gyereket elvitték, külön-külön nevelőszülőkhöz vidékre. A terjesztő elfogásához kellett egy kis fogócska, de végül ő is cellába kötött ki, némi elmezsibbasztás után természetesen.
Azóta azon töprengek, vajon helyesen jártam-e el. Ha a részleteket nézzük nem, egyáltalán nem. Viszont mindezt egy nagyobb jóért tettem, és a végeredmény a fontos. Szükség törvényt bont. És végre úgy érzem, sikerül normálisan kipihenni magam az este. Holnap pedig behozatok mindenkit, akiről feljegyzéseket készítettem az éjszakai nyomozás alatt. Azt hiszem megtöltök velük pár üres cellát a kaszárnyában.
