60. Kaland - Gyökerek nyomában 5.
Kragmarg valódi urai

„Kitartó hallgató, tényleg akarod tudni Borszakállú Nariff legsötétebb történetét? Eddig, mig meséltem, mókás lehetett, de a többi ami eztán történt, már korántsem az. Hát legyen, elmesélem sok-sok idő távlatából... de azért azt a boros üveget hozd már ide légyszives...”

 Résztvevők: Nariff, Mesélő: Tammis

Nariff naplójából
1485. június 4.-június 19.

 Szóval, a dolgok akkor kezdtek rosszra fordulni, amint elhagytam a hegy alatti várost és még mélyebbre merészkedtem. Ahogy a roppant lépcsőkön ereszkedtem lefelé, melyeknek se vége se párkánya, csak melletted a nagy mélység, egyszerre észrevettem két másik járatot. A feliratok megkoptak erősen de még a törpe rúnák kiolvashatóak. „Börtön telep” és „Kovácsok csarnoka”.

1088_max.jpg

Kellett kis idő, de végül győzőtt a kiváncsiság, és máris a börtön felé vettem az irányt, érdekelt hát, na... Pórul is jártam rendesen, ahogy a lenti romokhoz igyekeztem a kürtő peremén lévő lépcsőkön, láthattam felülről, hogy nem is olyan elhagyatott ez a rész. Pontosabban, tele volt a hajdani rabok istentelenül elfajzott és holtából feltámadt kreatúráival, akik mintha megérezték volna a jelenlétem – vagy talán valamelyik italom szagát, ezt máig nem tudom – elkezdtek kiözönleni a helyről felfelé, hozzám. Az üdvözlésemre érkező fogadóbizottságot nem szerettem volna megvárni, ezért én is elkezdtem felfelé rohanni. Érted ugye? Én, rohanni... a lépcsőn... felfelé ráadásul. Majd kiugrott a szivem a helyéből, de elértem a kaput és visszazártam. Hallottam, amint koppannak a nehéz érckapun, ez kissé megnyugtatott.
Hiába a kellemetlenség, a felfedezési vágyam akkor is nagyobb volt, ezért elindultam a másik helyre, mielőtt tovább ereszkedem a Bányavároshoz. A Kovácsok csarnoka egy roppant nagy hely volt, legalább ezer törpe elfért volna benne. Ahogy ez végig futott a fejemen, eszembe villant, hogy még sohasem láttam egyszerre ezer törpét. Szomorúan, de tiszteletből ittam egy kortyot dicső őseimre, majd tüzetesebben átvizsgáltam a helyet. Nem volt itt semmi érdekes, amig rá nem leltem egy elzárt ajtóra. Hogy mögötte mi volt... Hát annyit mondok komáim, hogy ha részeg is voltam, abban a pillanatban kijózanodtam az iszonyattól. Láttam itt a hatalmas teremben több medence szerűséget, felettük vékony futóhidat, a medencékben pedig egy-egy test. De valami hatalmasak. Ijedtemben azt se tudtam, köpjek, vagy nyeljek, valamiféle ragacsos nyúlos fólyadék boritotta a csontvázszerű testüket, miközben szunnyadtak abban a veremben. Nem emlékszem pontosan hányan voltak, de volt egy jó pár. Arra sem emlékszem már hogyan, és hogy mi módon, de az egyik aztán magához tért, én meg kitértem a hitemből, és a hatalmas karja csapásából. Ahogy felállt és lerombolt maga körül mindent, nekem rontott. Jelentéktelennek éreztem magam, de nem adhattam meg magam, fejszét rántottam és nekiestem én is. Az egyoldalú küzdelmünket – ő lassan üt, én gyorsan futok körbe-körbe – végül egy másik szakitotta félbe. Ezek kettő az egy ellen, eléggé megizzasztottak. Igyekeztem kitérni csapásaik elől, több-kevesebb sikerrel, és megpróbáltam úgy mozogni, hogy mindig egymásnak legyenek útban.

ss25-hires.jpg

Furcsa óriások nyughelye

Nem fedeztem fel semmi érzelmet, gondolatot a küzdelem alatt, csak öszötnből cselekedtek. A táskámból kikotortam végre néhány alkimiai anyagot, amiket úgy gondoltam fel tudom használni ellenük. Nem vagyok járatos ezen a téren, ezért ki kellett próbálnom néhányat, mire rájöttem, hogy mire is valók. Sikerült néhány alkimistaűz segitségével lángba boritanom a talajt, ami nem igazán tetszett ezeknek az  óriásoknak. Támadásaikkal egyre jobban beszoritottak a terem egy szűkebb részébe, ahol csak addig voltam biztonságban, mig el nem bontották a fejem felől a boltivet és az árkádos mennyezetet. Az egyik ital, mint kiderült, a gyorsaságom és ügyességemet erősitette fel egy időre. Ezt felhajtva kitörtem és gyors, határozott baltavágásokkal az egyiket lebénitottam, a másikat pedig lelöktem a földre, amikor ráugrottam a magasból. Még néhány igen kimeritő mutatvány után a fáradtságtól a földre rogytam. Egyedül nem könnyű. Ráadásul úgy érzem kevés is vagyok. Nem úgy értem, mintha gyenge volnék, vagy gyáva, vagy ilyesféle, egyszerűen az amiért idejöttem meghaladj a képességeimet, nem vagyok teljesen tisztában még mindig a törpe értékekkel. Ezt gondoltam akkor legalábbis is, ma már tudom, hogy tévedtem, mert a törpék igazi mivolta és erénye nem ebből fakad, hanem az erős szivből és eltökéltségből... majd megérted, mit is akarok evvel mondani.
Szóval, tovább haladtam lefelé a bányák irányába, a sziklába vésve a fejem felett három hatalmas törpe arc szobor diszelgett. Azaz csak diszeleghetett, mert most egy nagyon durván meggyalázott törpe remekművet láthattam, a kő arcok koponyákká lettek átfaragva. Különös érzés fogott el. Ki lehet képes ilyesmire, főleg, hogy törpék már nem élnek idelent... és az az öreg törpe a citadellában, akit széttéptek a perytonok? Ez egyre zavarba ejtőbb, jobb ha mégjobban odafigyelek.
Kellett is, a koponyák üregeiből árnyak kezdtek előtörni, sivitó hangjuk bántotta a fülem. Nem sokat tudtam beszélgetni avval a félelffel, Thor’am, ha jól emlékszem, ő eléggé járatos volt az ilyen dolgokban, és ha jók a megérzéseim, ezek itt kicsivel többek lehetnek mint szellemek. Inkább lidércek, vagy annál is erősebbek. Az egyik lötty amit találtam, arra jó, hogy anyagtalan dolgokat meg lehet vele érinteni. Gyorsan ráöntöttem a nagy bárdomra, és szaladtam lefelé. Hamar rám is támadtak, de a kétkezes bárdom igy már felvehette velük a versenyt. Csak az volt a baj, hogy sokan voltak.

mountain_concept_flat_close.jpg

Bányaváros

Egyszer aztán abbahagyták az üldözésemet, épp mikor leértem a lépcső aljába, az emeletes házak közé, a Bányavárosba. Nagyon nem tudtam körülnézni, hirtelen élőholtak leptek el elkezdtek elfogyasztani. Elájulhattam, mire magamhoz tértem valahol a város piacterén lehettem egy ketrecben, minden holmimat elvették. Csak néhány ruhadarabom maradt meg. Itt szembesültem a valósággal. Vannak még még itt törpék... de mind rabszolga. Egy szomszéd ketrecben lévő másik törpétől tudtam meg, hogy ezt a helyet csak húspiacnak nevezik, itt nem bánthat senki, mert ez a törvény. És kik a rabszolgatartók? Hát ghoulok...és élőholtak ezrei. Nem tudtam és nem is értettem hogy történhetett, de ez van. Ahogy a szomszédomtól láttam, a ruha kis szövetcsikjaira vérrel és korommal, a körmének segitségével vetette a betűit. Igy tettem én is, tőszavakban, lényegretörően. Reméltem, hogy egysszer leirhatom rendesen is, hogy mi történt ezután, de eléggé sokat kellet rá várni. Egész pontosan valakire kellett várnom...

Hreeyn Krónikái

Kedves olvasó! A könnyebb navigációért javasoljuk használd a címkefelhőt! A Hreeyn krónikái egy hagyományos szerepjátékkal foglalkozó társaság szabadidős fantázia terméke, mely már sok éve folyik. Az életút játék alapjául egy Pathfinder/True D20 szabályrendszer szolgál. Itt a blog virtuális hasábjain szeretnénk megörökíteni a történeteket, melyeket átélünk, hogy szép emlékeket hagyjunk magunknak, és hogy mások is esetleg örömüket leljék benne. Az itt feltűnő tartalmak, csupán hangulati értékűek, szerzői jogot nem sértenek. A történet, a mindenkori kalandmester saját agymenéséből táplálkozik, ám előfordul, hogy idő hiányában, publikált forrásokhoz nyúlt a kalandok megteremtéséhez, ezeket a forrásokat a lehető legpontosabban igyekszik feltűntetni. Feltűnnek más szerzők művei is, ezeket megjelölve, a saját beleegyezésükre kerülnek ki a blogba. Az ezen felül előforduló esetleges egyezések csak puszta véletlenek, ebből adódó kellemetlenségekért előre is elnézést kérünk. Kellemes kikapcsolódást és olvasást kívánunk.

Friss topikok

Naptár

július 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
süti beállítások módosítása