Az ősidők előttről nem sok minden maradt meg számunkra, ami mégis azt leginkább gyermekeknek való mesének lehet titulálni. Időnként bebizonyosodik valami képpen, valamilyen módon, hogy ezen regék egyike-másika mégis csak rendelkezik megkérdőjelezhetetlen bizonyitékkal arról, hogy mégis igaz történet.
Az őskor előtt, a kontinens északi felét nagy számú gyiklény népek lakták. Rajtuk kivül, a hegyeket, a zöld erdőket és réteket, valamint a teljes nyugati partot, a tudósok mai ismeretei alapján az óriások tudhatták magukénak. Közülük egy csoport – vagy talán törzs, ez még vitatott – félelmetes hatalomra tett szert.
Vezetőjük, egy bizonyos Khrassuy nevezetű, azon küzdött, hogy tudna a többi óriás közösség fölé kerülni. A hatalom éhség megszállottjává lett, de folyton alul maradt a többiekkel szemben. Végső elkeseredésében, hogy nem képes kitűnni társai közül elvándorolt a vadonba, magányosan élni tovább. Itt érte a megvilágosodás, mikor minden nap félelmetesebbnél félelmetesebb rémségekkel kellett szembenéznie, hogy életben maradjon, rájött, a különleges lények elpusztitása nemes és dicső tett, amire mindenki felfigyelhet. Éveit eztán avval töltötte, hogy ilyen lényeket keres és elpusztitja őket. Az ötlet bevált, egyre többen kezdtek beszélni róla, de ő még többet akart.
Egy alkalommal találkozott egy különösen nagy erejű teremtménnyel, akit a későbbi elf források Raechay-nak (ejtsd Rökáj), vagyis minden szél atyjának neveztek. Élet-halál harcuk hónapokon át tartott, mondják Khrassuy csupasz állal kezdte el a párbajt, de térdig érő, hamu szinű szakállal fejezte be azt. Az Északi – hegylánc legmagasabb bércei között került sor a végső megmérettetésre, ahol az óriás végül legyőzte a szelek atyját. Raechay könyörgött az életéért a zord óriásnak, rengeteg mindent felajánlott neki, de számára csak az kellett, hogy a népe legelismertebbje legyen, féljék, tiszteljék őt. Raechay agg volt már, még az időnél is idősebb, de elméje éles, és nagyot álmodó. Alkut ajánlott, az életéért cserébe segit az óriásnak, hogy mindenki felnézhessen rá. Teremtett egy forgószelet, és kérte Khrassuyt, hogy háljon vele. Az eset után a forgószél magvából egy erős, fékezhetetlen és örjöngő viharfelhő született Örvény, amit Raechay rabláncra vert és börtönbe zárt egy hatalmas sziklatömbben. Khrassuy igy hatalommal birt a sziklába börtönzött vihar felett, képes volt irányitani azt. Ezt elfogadta, és megkimélte Raechay életét. Ezek után a sziklába palotát épitett, és megparancsolta a viharfelhőnek, hogy emelkedjen fel.
Onnantól kezdve sokan követték őt, többen tisztelték, és rengetegen rettegték. Olyan neveken kezdték őt szólitani, hogy a Repülő vár ura, vagy Vihar király. Khrassuy elégedett volt, a börtönbe zárt Örvény engedelmeskedett parancsainak, ám öntörvényű és vad maradt, bosszút forralt a Vihar király ellen. Egyszer aztán, kik rettegték az égen járó kastély urát, fellázadtak ellene, hogy megszerezhessék hatalma forrását. Örvény elérkezettnek látta az időt, és megtagadta Khrassuyt. A király ellenségei beözönlöttek a palotába, ott pedig megtámadtak mindenkit és leromboltak mindent ami az útjukba került. A Vihar király éktelen haragjában villámmal súlytotta a bebörtönzött teremtményt, aki belehalt ebbe. Mikor látta az óriás, hogy mit tett, saját lelkének egy darabkáját adta Örvénynek, aki eztán életre kelt, és esküt fogadott, hogy szolgálni fogja őt, hűségesen.
Mondják, mikor a vihar meghalt, a palota egy darabja leszakadt és Hreeyn földjét ketté szakitotta ott, ahol földet ért. Ez a két kontinens közötti beltenger története is. A palota a támadókkal együtt a felhők fölé emelkedett, és hogy soha többé ne vethessenek rá irigy tekintetet, hosszú véget nem érő vándorlásba kezdett, időn és téren keresztül. Állitólag más sikokra is ismeri az utat, és Hreeynre csak nagyon ritkán tér vissza. A repülő kastélyt hatalmas fekete fellegek kisérik útja során, folyton zuhog az eső amerre jár. Égebe nyúló tornyai magasan a felhők mögé rejtik, csak ritkán lehet látni monumentális falait. A támadokkal pedig mi történt? Azt már senki sem tudja...
