„Hat heti bolyongás után hogyan is jellemezhetném a Storval-Fensikok... Egy hely, ahová még a halál is unatkozni jár. Kies és kopár vidék, ahol a nagyon gyér flóra ellenére az állatvilág eléggé széles skálája megtalálható. De semelyik sem fogható ahhoz a jelenéshez, amit tegnap reggel óta követek. Épp a tábortűzön melegitett edényből készültem a teát kiönteni, mikor meghallottam hangját, majd gyorsan lecsapott a tűz fölé nyársra húzott gyikért. Az égbolt istene elvitte az ebédemet, és meghozta a kiváncsiságomat.”
Merik Azred őrült vándorlásának elején járta be a Storval-fensikot, és készitett róla egy igen részletes, és meglepő módon használható térképet, melyet Tebrusban őriznek, a hozzá tartozó naplóval egyetemben. Itt számtalan élőlényről készitett feljegyzést, de láthatólag csak egyikük keltette fel leginkább a figyelmét, ez pedig a helyi óriás madár, a Storvali sólyom.
Alapjába véve, semmi különös nincs ebben a teremtményben, leszámitva a méreteit és kinézetét. A Storvali sólyom más ragadozó madarakhoz képest igen nagy termetű, közel 160 cm magas, szárnyainak fesztávja megközeliti az 5 métert. Csak a hasonlitás kedvéért, a legnagyobb északi madárnak tartott Sivatagi Kondor keselyű körülbelül 130 cm magas, fesztávja pedig 3 méter. A Storvali sólyom igen ritka jószág, keveset lehet látni. Tollazata sárbarna, szárnyai végén és nyakán bibor szinben tündököl, mintha gallérja lenne.
Csőre más közönséges sólymokhoz képest hosszabb és iveltebb, nem éppen a táplálék szét bontására alkalmas. Megfigyelések alapján a kampó szerű csőrét arra használja, hogy beleakassza az áldozatába. Élelemszerzést a kora reggeli órákban kezdi, körülbelül délután közepén hagyja abba, és megbihen búvóhelyén. Vadászatára jellemző, hogy hatalmas területet felügyel, igy mindig máshol bukkan fel hirtelen, előszeretettel a nap felől támad, viszont csak olyan célpontra veti rá magát, amit már ismer. Mikor lecsap, erős karmaival megragadja áldozatát, majd a csőrére „akasztja” igy tulajdonképpen mindent avval szállit el, Azred szerint akár egy ökröt is elbirni képes, massziv erős nyakizmaival, ez azonban vitatott. Megjegyzendő habár, egy alkalommal egy hyboriai kutató nagy termetű kutyáját ilyen módon magával cipelt. A sólyom nem egyből hazaviszi az ételt. Keres egy biztonságos helyet, – általában ugyanazt a helyet választja – majd szépen a karmaival elkezdi feldarabolni azt. Ezen megnyilvánulását nyugodtan tekinthetjük az intelligencia egy igen kifinomult kinyikatkoztatásának, mivel Azred, és sok más megfigyelő beszámolója alapján, a darabolás közben szelektálja a táplálékot, van amit a felnőtt példányok képesek megenni, van amit a fiókáknak szán, a belsőségeket is külön válogatja, és végül de nem utolsó sorban egyes részeket csak félre piszkálja a csontokkal együtt, azokkal nem tud mit kezdeni. Ezek után a válogatott élelmet egyesével elszállitja. Nem kell attól félnie, hogy valaki ellopná, mivel nehezen megközelithetőek a „boncasztalok”, ráadásul szeme és szaglása miatt nincs olyan bátor élőlény, aki megkockáztatná egy ekkora jószág haragját kivivni.
A Storvali sólyom fészke magas helyeken található, főleg a sziklákba vésve, de kopott hegyormokra is fészkel, ahol védve van az erős széltől. Más madaraktól eltérően igen érdekes a párkapcsolata. Egy him példánynak tulajdonképpen 2-4 tojóra kell vigyáznia, akik gyakran eléggé távol fészkelnek egymástól. A vadászat igy a folytonos repüléssel jár, nem csoda ha kifárad a nap közepén, és visszavonul pihenni. Egy tojó átlagosan 6-7 tojást rak évente, ebből azonban legfeljebb 3-4 fióka marad meg, inségesebb időkben a még ki nem kelt tojásokat feltörik és elfogyasztják. Kegyetlennek tűnik, de az állatvilág már csak ilyen.
A fensikon kivül kifejezetten ritkaság számba megy, ha megjelenik egy Storvali sólyom, de előfordult már, hogy a hegyek lábánál lévő településeket meglátogatta és elragadott kisebb állatokat. Egy-egy alkalommal, mikor rá találtak a fészkére felfigyeltek olyan növények maradványaira is, amik nem a fensikról származnak.
Külön érdekesség, a Magas Vadon korai elf telepeseinek emlékirataiban eléggé gyakran szerepel az óriás madár mint motivum, a leirtak, vagy rajzok alapján feltételezhető, hogy a Storvali sólyom még idáig is képes eljönni. Kézzel fogható bizonyiték nincsen rá, de állitólag ezen irások szerint, amiket Azred nem olvashatott, ám mégis igen hasonló dolgokról számolt be, látták amint a sólyom gyümölcsöt, és más ehető, vagy gyógyhatású növényeket vitt magával. Egy szintén elf beszámoló szerint egy döglött példányt találtak a dzsungelben, a hasában pedig növébyi eredetű táplálék is volt. Ezek alapján feltételezhető, hogy a sólyom mindenevő.
A fensikon alapvetően nincsen ellenfele, egymaga uralja az eget. A Magas Vadonban lévő tetem arról árulkodik, hogy azokon a vidékeket egy sokal erősebb csúcsragadozó él, aki nem tűri meg a riválisát.
Összességében a Storvali sólyom egy igen erős, szép madár, akit nem tanácsos megzavarni. Képességei lehetővé teszik hogy még igen hosszú ideig uralja az égboltot, habár életciklusa legfeljebb 60 év, mégis évezredek óta létezik. Bizonyiték nincs rá, de ha az ember megvetné a lábát a Storval-Fensikon könnyen lehet, hogy egy ellenséget szerezne a szárnyasok királyának személyében, bár emberre eddig még nem támadt, és arra sincs bizonyiték, hogy betörhető lenne-e. Azred irásai eléggé részletese a madárról, de itt csak a legfontosabb tényeket vettük alapul. A többi, vagy nem bizonyitott, vagy az információ megszerzésének a valóság alapja a megkérdőjelezhető. A naplók ezen utalásai meglehetősen abszurdak és obszcének ahhoz, hogy tudományos alapon foglalkozzunk velük.
