A nagybetűs Tebrus. A világ teteje, és annak közepe, ahol hőseink saját sikereik kovácsai, vagy maguk poklának szenvedő alanyai lesznek. És hogy ez, a végtelen lehetőségek hona ne volna elég, még meg is kell találniuk egy romlás szekta nyomait valahol a városban, hogy végre szembenézhessenek Valdussal. Ám megtalálni bármit is egy roppant metropoliszban, mint tűt egy szénakazalban.
Megjegyzés: A történet ezen részén hőseink külön-külön fedezték fel a lehetőségek honát, és hogy ki mit talált pontosan, arról mindannyian beszámolnak.
Résztvevők: Thor’am, Eru, Eryn, Trenon; Mesélő: Tammis
Eryn levele társainak
1484 június 11.
Kedves Eru, Thor’am és Trenon!
Csak nemrég váltak el útjaink egy időre, de máris annyi élmény ért engem, hogy muszáj vagyok írni. Épségben megérkeztem Tebrusba. A városőrök készségesen útba igazítottak és meg is találtam a Rendet.
Jó nagy és szép város ez a Tebrus. Talán már ti is ideértek lassan vagy talán már itt is vagytok, nem tudom. Megkaptam az eligazítást idebent is. Kaptam egy ideiglenes szállást és holnap vár rám egy vizsga, amivel felmérik az állóképességemet és a teher tűrésemet. Aztán kiderül melyik csapatba tesznek be engem. Olyan izgatott vagyok mi mindent fogok itt megtanulni és elsajátítani… Remélem ti is jól vagytok és kerülitek a veszélyes helyzeteket. Lélekben veletek vagyok. Ha itt végzek a tanulmányaimmal, újra csatlakozom hozzátok a kalandokkal és útvesztőkkel teli utatokon.
Addig is sok szerencsét nektek!
Eryn
Naplórészletek
1484 június 14.-július 4.
Trenon naplójából
Tebrus… végre megérkeztünk. Nem mintha az én életemben olyan nagy mérföldkő lenne, tekintettel arra, hogy nincs kikötött célom. Beértünk a városba Thor’ammal és Eruval, habár Eru csúnyán megbetegedett az erdőben, így amint átértünk a tömegen a városba ő elment kikúrálni magát.
Maga a város hatalmas, nagyobb mint gondoltam volna, látszik, hogy tele van élettel – és pénzel -. Thor’am és én hamar szétváltunk, ő a felsővárosba ment, – ahova nekem nincs engedélyem belépni – én pedig felkerestem a szabót, aki másnapra megcsinálta az erdőben szerzett sárkánybőrből a ruhát nekem egy kisebb összegért. A sok lehetőség közül, amit a város ajánlott nekem az aréna tűnt a legjobb döntésnek. Gondoltam legalább letesztelhetem a képességeimet. Az aréna három napos eleinte amatőr majd később professzionális gladiátorok és szörnyek/állatok elleni harca kecsegtető volt, főleg a pénzjutalom fejében így hát jelentkeztem amatőr gladiátornak. Szállást kerestem – megjegyzés: a Vak Varjú egy rossz hely – és ételt. Az Íz Palota igen csak nagyszerű hely, tele különféle ínyencségekkel. Ettem egy jót és még egy ork szakácsra mint ismerősre is szertettem.
Thor’am naplójából
Kis keresgélés után meg is találtam az Akadémiát a Felsővárosban és a papírommal be is engedtek, szerencsére nem potyára jöttem meg is találtam, akit kerestem. Nagyon kedves, korosodó Professzor lett a mentorom néhány hétre, neve Amon.
Ezután mivel ez jó sok időt elvett a Wee Jass rendház felé vettem az utam, ott két pléhvértbe öltözött harcos állta utam, felmutattam a medált, majd bebocsátást nyertem. Szívélyesen fogadott az atya, Ezekiel sajnálkozott, hogy nem tudták, hogy jövök, mondtam semmi gond, kicsit félre húzódva elmondtam röviden jövetelem okát. Ő bólintott és mondta, hogy szálást és ételt biztosítanak, csupán egy kevéske házi munkában való besegítést kérnek. Én fellelkesülve a sírkertet tettem rendbe és fel is mostam az egész folyosót, persze csak másnap reggel, hiszen eléggé kimerült voltam. Kicsit beszélgettem az atyával, elmesélte, hogy egy jó ideje nyomoznak Nerull szektája után karöltve a lovagokkal, de eddig semmi nyom.bEz felcsigázott, gondoltam kicsit a saját szakállamra kezdek nyomozni, de eme ötletem nem osztottam meg az Ezekiel atyával…
Azután összefutottam a városban Trenonnal, aki büszkén mesélte, hogy benevezetett valami versenyre, ahol ha győz kap egy rakás pénzt. És mi van, ha nem győzöl? Kérdeztem, erre ahogy sejtettem, nem tudott választ adni, a szerencsétlen.
Jó pénzért elpasszoltam az aranyládikóm és közben elkezdem a nyomozásom…
Trenon naplójából
A második napon az arénában a viadalokat megnyertem, így én lettem az első nap egyik győztese. Thor’ammal a könyvtárban találkoztam – megjegyzés: a vámpírporról még mindig nem sikerült semmi adatot találnom – elmentünk enni és ő is megismerkedett az ork szakáccsal. Thor’am beszélt valamiféle kultistákról a városban, szóval ezentúl nyitvatartom a szememet. A harmadik nap is jól indult, az arénában ismét győzelmet arattam – megjegyzés: utálom a rozsomákokat, főleg a nagyokat -. Thor’ammal ismét az Íz Palotában ettünk. Szegény Eru valószínűleg még mindig beteg, nem is találkoztunk vele megérkezésünk óta.
Thor’am naplójából
A látvány leírhatatlan volt, egy jól megtermett ork, hárfaszerűséggel énekelt, és méghozzá jól. Ha ezt elmesélem otthon, biztos gyógykezelésben részesítenek…
Dallamos volt, gondoltam beállok, elővettem a sípom és próbáltam követni a ritmust, ahogy észrevette, hogy ketten zenélünk ő is alkalmazkodott, Trenon is beállt közénk ő dobolt az egyik asztalon, így hárman egy rögtönzött koncertet adtunk.
Nagy sikert arattunk, többször is meg kellett hajolnunk. Aztán dicsérve egymás nagyszerűségét, kértem ama híres Rhakhtból kettőt helyben fogyasztva, kettőt elvitelre.
Majd ahogy végeztünk integetve búcsúztunk el, mint régi ismerősök…legalább egy jó nap. Másnap megnéztem a meccset, hiszen rengetek időm volt. Tényleg kitett magáért, közben három csomag kesudiót is lemajszoltam, egészséges is, meg jól is esett. Az ellenfelei mind képzettebbek voltak, de van valami ebben a kölyökben, ha más nem kitartás vagy valami bélféreg? Még nem tudom, de azt hiszem, foglalkozom vele…
Ahogy véget ért a mérkőzés pofátlanul nekiállt ünnepeltetni magát, ami nem lett volna gond, hiszen valóban esélytelennek látszott, de a küzdőtér közepén obégatni, amikor senki nem hallja? Valami olyasmit, hogy a Vér rend még létezik vagy él? A pofám leszakadt, hogy mindig van még lejjebb…
Trenon naplójából
Tebrus nyomornegyede
A negyedik nap kicsit mozgalmasabban indult: a Nyomor negyedbe mentünk kutatni a szekta után, ami egy kocsmai harccal zárult, de a keresés eredménytelen volt. Legalább jó bemelegítés volt az aréna előtt. Ismét győzelmet arattam, egy másik emberrel együtt. Mindketten elég busás pénzjutalmat, – 600 arany – érmet és gladiátori címet szereztünk. Délután észrevettem egy embert a piacon akinek az alkarján volt egy tetoválás: furcsa, tekergőző kígyót ábrázolt, de sajnos elvesztettem az ember nyomát. Thor’am szerint a kultisták egyik tagja volt, a piacon a gyerekektől még egy kevés információt kaptunk emberekről hasonló tetoválásokkal.
Eru naplójából
Végre… fél holdciklus ideje már, hogy nyomtam pamlagom, betegen. Míg én gyengélkedtem, Trenon és Thor’am több, izgalmas kaland részese volt, Trenon Aréna mester lett, úgy mellékesen. Felépülésem első napján, kedves szerzetes barátom elcsábított az ízek palotájába… hát mondanom se kell, érdekes dolgokat láttam, ízleltem. A szakács ork volt… rusnyább fajta, valami hernyó félét kellett lenyomnom a torkomon, vérborral kísérve. Uh, ez azért kicsit sok volt nekem így első, egészséges napomon. Eztán utunk a kikötőbe vitt, ahol találtam magamnak egy igen csinos kocsmát, bár a hangulata nem éppen kellemes, nyomasztó társaság, émeítő halszag. Brrrr. Trenon, természetesen mint szerzetes, egy koszos bordélyba kötött ki. Kultistákat keresett vagy mit, de nemsokára csatlakozott hozzám, így gondoltam nem járt sok sikerrel.
Trenon naplójából
Elmentünk a Kikötő negyedbe, ahol én a kultisták utáni kutatást egy nyilvánosházban kezdtem, míg Eru – nem meglepő módon – bement egy kocsmába. Eredménytelen kutatás után inkább kijöttem onnan és Eruval bementünk Myranda kocsmájába – amit még a piaci srácok mondtak – tovább kutakodni. Bent megismerkedtem egy öreg kalózzal, akivel megállapodtunk, hogyha megkeresem a kincset, melyet ő és két másik társa régen elrejtettek egy közeli kis szigeten, fele-fele arányban osztozunk a pénzen. Zálogul odaadtam neki a hajamból egy tincset, hogy biztos legyen abban, nem lépek meg.
Eruval kihajóztunk, egy cseppet sem biztonságosnak kinéző bárkán az öreg által adott térképen feltüntetett szigetre. Első látásra a sziget tele volt madarakkal, de lakatlan volt.
Tebrus kikötője
Eru naplójából
Víz… hajó.. inkább egy rozoga csónak, egy különös idegenvezető kapitány. Neee, üvöltött egy belső hang, de sajnos nem volt mit tenni, így hát hajókáztunk kicsit. A szigeten aztán a térkép szerint követtük az ösvényt. Vízesésig jutottunk, azon átúszva találtuk meg a célunkat. Szerzetes barátom a láda kifosztása után, megpróbálta felemelni azt, mert hitte, hogy ő itt Barathrohatalmas harcosa, ki egy alkalommal egy teli fős szekeret hajított tova, mikor üldözték át a fél kontinensen… Legalábbis a legenda így szólott.
Az öreg kocsmatöltelék
Trenon naplójából
Megpróbáltam megemelni a ládát aminek egy húzódás lett az eredménye a hátamban, ami a későbbiekben eléggé hátráltatott. A nap már lemenőben volt mikor Eru a távolban észrevett füstöt az ég felé szállni a sziget másik sarkában. Elindultunk és rábukkantunk egy csapat matrózra, akik szintén a kincset keresték. Egy kis szórakozás után kissé röhejes módon majdnem mindet megöltük majd eltávoztunk a szigetről a kinccsel együtt. Az öreggel elfeleztük a kincset a maradékon, pedig megosztoztunk Eruval. Az öreg még szolgált némi információval a kultistákról és visszaadta a hajtincseimet. Még elmentem az arénába ahol nyertem egy viadalt és kaptam további száz aranyat, szóval mostanra már elég szép vagyonom gyűlt össze.
Eru naplójából
Volt egy kisebb közjátékom, amire külön térek ki. A piacon, napunk kezdetével, egy árusnál megakadt a szemem egy szobrocskán… Vallásom jelentőség teljes páratlan szobrával, Elune-t ábrázoló remekmű. Ezzel a szobrocskával, egy ismeretlen segítségével bejutottam, egy számomra nagyon is kellemes szentélybe, rejtvényeken át, de a szobrocskát elhelyeztem a neki szánt emelvényre. Hatása csak annyi volt, hogy a lelkem megnyugodott. Mielőtt a hely beomlott volna, ki tudtam jutni. Odabent még találtam valami mást is…
Érdemes ide leírnom egy prófécia szövegét:
“Mikor a vadász az égről eltűnik
Elune hatalma a gonosz felett megszűnik
Mikor a zöld és vörös hold kardját egymásba mártja,
Örök sötét borulhat a tájra
A szörnyeteg elszabadul, káoszt hozva, amihez nyúl
Nem veheti fel a harcot a hold igaz könnyével,
Megszerezni azt, csak hithű, tiszta szívvel.”
Trenon naplójából
Úgy gondoltam, majd a hajó út után írom meg mi történt velem, de közbejött egy apróság… egy hajótörés. Már úgyis megszoktam, hogyha Thor’ammal belefogunk valamibe akkor egy nem minden napi kalandba lesz részünk a végén.
A dokk negyedben indult az egész, miután megláttunk egy plakátot. „Testőröket keresnek hajóútra”. Jelentkeztünk is, 40 aranyért fejenként egy négy napos hajótúráért. Milyen kecsegtető ajánlat! Persze, hogy a visszaúton elsüllyedt a hajónk egy hatalmas viharban. Csak egy óriási hullámra emlékszem a vihar közepén… majd arra, hogy arccal a homokban egy lakatlan szigeten találom magamat Thor’ammal nem messze tőlem.
A hajótörés
Thor’amot én keltettem föl miután felcipeltem egy magasabb helyre ahol nem fenyegetett a dagály. A sziget maga nem volt túl nagy, közepén egy lápos vidék, ami elválasztotta a két magasabban fekvő részét, amelyeket egy öreg híd kötött össze. Mint később megtudtam a szigetet még sok évvel ezelőtt „lakták” emberek, de már rég elhagyatott volt. A szigeten felállítottunk két máglyát, hogyha egy hajó ránk akadna akkor csak meggyújtani kelljen azokat. Miután nagyjából bejártuk a szigetet Thor’am elküldött élelem szerzésre. A sziget kis erdői tele voltak állatokkal, amik jó táplálékul szolgálhattak nekünk. Az erdő mélyén az egyik fa tetején egy ág letört a súlyom alatt én pedig elég nagyot estem. Erre emlékszem meg arra amikor Thor’am felkeltett ájult állapotomból az erdő szélén. Elég csúnyán összezúztam magam, eltört pár bordám és megrepedt a gerincem is, ezért is vagyok még mindig ágyban, miközben ezt írom.
Nehezen tovább vánszorogva másnap találtunk egy barlangot a hegynek nevezhető sziklás rész aljában, amit régen emberek használtak szálláshelyként. Furcsa írások voltak a falon, látszólag vérrel. Thor’amtól megtudtam, hogy ez az épp általa tanult holt nyelven íródott szöveg – amelynek nagy részét még ő maga sem ismeri -.
Ezen kívül találtunk a sziget másik felén egy a szirt belsejébe nyíló hasadékot, ami meglehetősen mély volt. Thor’am leereszkedett pár inda segítségével és én a sérüléseim miatt elég fájdalmasan és nehezen de hamarosan követtem őt. Lent egy kis résen átjutottam egy üregbe ahol a falak tele voltak írva szintén a holt nyelvből származó szöveggel. Ez a hely nekem valamiért nagyon ismerősnek és emiatt nagyon félelmetesnek, hátborzongatónak tűnt. Ebből az üregből lefele nyílt egy „lyuk” ami furcsa módon valamiféle mágikus sötétséggel volt körülvéve. Én leereszkedtem oda egy indán, de amit ott tapasztaltam az egy túlvilági élményhez hasonló volt. Odalent a hangok nagyon távolinak tűntek, még akkor is amikor a mellettem lévő sziklán kopogtam. Furcsa, gurgulázó kántálás szerű hangot hallottam odalentről szüntelenül. Az aljára nem értem le, de nem is akartam, inkább visszamásztam és otthagytuk azt a helyet. Thor’am elég rosszul volt, úgy láttam mentálisan, nem tudom pontosan mitől, de miután kiértünk jobban lett.
Napokkal később, egyik este valami gurgulázó hangra lettem figyelmes, ugyan olyanra, mint amit a sötétség mélyéről hallottam. Felkeltem, és a szirtről megláttam a homokos parton egy lényt amint valamit elás a homokba. A lény humanoid formájú volt de kisebb, vékonyabb, mint egy ember és az ujjai között úszóhártyák húzódtak. Miután befejezte az ásást beugrott a vízbe és elúszott. Lementem megvizsgálni mit ásott, mikor Thor’am utánam jött. Valószínűleg én ébresztettem fel, mikor a mankómmal botladoztam. Együtt átkutattuk az eltemetett dolgokat, megdöbbenéssel láttuk, hogy hal darabok voltak de nem csak kisebbeké, hanem hatalmas cápák maradványai is akadtak köztük.
Thor’am azzal töltötte az idejét, hogy próbálta megfejteni az írást, amit idefent találtunk. Reggel lement, hogy feljegyzetelje a hasadék mélyén talált szöveget is. Én leültem meditálni. Nem olyan sokkal ezután megláttam egy pontot a távolban a tengeren! Egyből, amennyire lehetett elrohantam, hogy meggyújtsam az egyik máglyát, aztán elmentem Thor’amért, hogy felhívjam a felszínre. A barlangból elkezdett furcsa lila füst szállingózni, úgyhogy visszarohantam a máglyához belekarcoltam egy a rés felé mutató nyilat a földbe majd visszarohantam és leereszkedtem. Pont időbe értem oda, hogy elkapjam Thor’am kezét ami még kilógott az üreg sötétjéből. Fekete csápok próbálták lerántani a mélybe, de végül sikerült kihúznom – nem kis fájdalom árán – majd együtt felmentünk a felszínre és otthagytuk a már addigra ideért hajóval azt az elátkozott szigetet…
A papok azt mondták, hogy egy-két hétig feküdjek és semmit ne csináljak ahhoz, hogy teljesen regenerálódjak. Thor’am a lelkemre kötötte, hogy senkinek ne beszéljek a furcsaságokról, amik a szigeten történtek.
Thor’am naplójából
Reggel találkoztunk Trenonnal, elindultunk, de megállított minket egy kislány, látott egy tetovált nőt, meg is mutatta merre, adtam neki egy aranyat.
A kikötőnél egy csatorna bejáratba ment be. Nem sok kedvem volt hozzá, de ám legyen. Végül is nem pihenni jöttem. Felfeszítettük a rácsot, igyekeztünk a lehető leghalkabban. Kicsit kóvályogtunk bent, mikor hangokat hallottunk. Kártyázó rosszarcú emberek pattantak föl az asztal mellől, kiáltva, hogy ránk találtak a város őrök, kiüríteni az épületet vagy valami hasonló. Mi a nyomukba eredtünk, egy kis csetepaté után már csak egyben volt annyi élet, hogy szóra bírhassuk. Annyit gyógyítottam rajta, hogy még a hasznunkra lehessen. Beszélt valami másik helységről és valamiféle kísérletről, amiről többet nem tud. Mondtam neki, akkor itt a lehetőség, ha hasznunkra leszel, esetleg élhetsz tovább…
Ő vezetett minket a járatokban, meg kell hagyni ki tett magáért, talán Trenon ereje és az én nem túl bizalomgerjesztő pofám is közre játszott…
A csatornák sötétjében senki sincs biztonságban
Ahogy térdig gázolunk a szarban, valami mozog, emelkedik. Elállta az utunk, amíg Trenon ütlegelte én a tűznagyurat hívtam segítségül, küldött is egy tűzelementált, aki utat nyitott nekünk. Én neki indultam és a rohanás közben köszönetet mondtam a nagy segedelemért.
Mire megálltunk, a túszunk nem volt velünk, valahol elhagytuk…sebaj. Véleményem szerint nagyon rossz irányba tartottunk ,de hát nem volt hátra más csak az előre. Valami gyomorforgató bűz csapta meg az orrunkat, egy nagy teremben találtunk magunkat, telitalálat az emésztő…az áthaladást egy lélekvesztő hídszerű tákolmány nyújtotta.
Én az ősökhöz fohászkodtam, majd nagy lendülettel átfutottam, Trenon is elindult, de ahogy ott pihegtem, nem jött. Kételkedtem, hogy a kilátásban gyönyörködik, ahogy odanéztem, látom, hogy valami undormánnyal küzd, de mire segíthettem volna neki engem is elkapott egy ilyen izé. Nem sokon múlott, hogy nem az emésztőben végezzük, nagy nehezen sikerült ezeket is kiiktatni. Nem csak fáradtak voltunk, hanem érezhetően büdösek is, én úgy ahogy tudtam megmosakodtam – hála a vízteremtés varázslatnak és még inni is tudtam, Trenon töltött magának friss vizet- . Ballagtunk tovább, szó szerint cuppogtunk a szemétben és a szarban egy kanyar következet és hangokat hallottunk. A nem is olyan régen szétrebbent társaság volt három Nerull szektással, no jó helyen járunk. Trenon elterelésként odavágott 3 robbanó makkot én eközben Phílos, az újdonsült totemállatom tanácsára átfutottam és a szomszédos járatba másztam be, de mikor ellebegett mellettem egy szaftos darab kezdtem eme remek ötletben kételkedni, hallottam, hogy folyik a küzdelem.
Ugyanekkor egy hangot is hallottam, Phílosét, kiálts! Kiáltottam, majd rövidesen megint szólt hozzám, mielőtt elfelejtem…Fussál!
Mivel megfordulni nem volt hely, araszolni kezdtem kifelé, mikor is látom, hogy egy sereg patkány rohamoz felém, na nekem sem kellett több, életemben úgy még nem másztam farral kifelé lyukból.
Kikászálódtam, majd fejvesztve rohantam Trenon felé, de közben még a nálam lévő 3 robbanó makkot a szektások barikádja felé hajítottam. Találtunk egy kisebb kiálló akármit, amireTrenon felmászott én meg a lábába kapaszkodtam. Igaz kisebb sérüléseket szereztem, de a lent lévők rosszabbul jártak, patkányék ma jól laktak…
Kicsit még ott lógtunk a biztonság kedvéért, aztán lementünk, szemügyre venni a maradékot. Tényleg jó munkát végeztek a patkányok, Tetemnek sem nagyon merném nevezni, azt ami maradt… Találtam egy medált, eltettem, bizonyíték. Tovább is álltunk, elegünk volt. A gond, hogy lövésünk sem volt arról, hogy vagyunk. Így a megérzésünk alapján kóboroltunk, mikor már azt hittük sosem jutunk ki, láttunk egy termet, ahonnan a magasból fény szűrődött be, rögtön odarohantunk és néztünk felfelé, és minő öröm egy csatorna fedelet látni, alulról! Trenon kezdett felmászni, ahogy várok a soromra hallok egy hangot, ismerős, de nem szimpatikus. Egy Húspenész emelkedik, mire én obégatok, hogy másszál már! Trenon meg már fel is mászott én meg iparkodom a ledobott kötélen felfelé és kiabálok, hogy húzzál, húzzál gyorsabban! Erre Trenon az utolsó pillanatban húz fel, a biztonságos földre. Nem is kérdez semmit… Én hálát rebegek az ősöknek és már szinte mindenkinek, aki csak szóba jöhet. Ahogy ülünk ott nézek körbe, a piac tér mellett vagyunk és furcsán néznek ránk. Próbáltam a helyzetet menteni, és rángatom magammal a szagtársam. Szerencsére a rendház nincs messze, ahogy oda érünk látom az atyát konzultálni pár másikkal. Felénk nézve a döbbenet ül ki az arcukra meg a fuldoklás környékezi őket, a szagunktól.
Gyorsan el is kísérnek minket, hogy megmosakodhassunk és kapunk új, tiszta ruhát! Életemben így még nem tudtam ruhának örülni…
Már frissen, illatosan és megebédelve várjuk Ezekiel atyát, hogy beszámolhassunk neki a történtekről. Jön is gondterhelt arccal, előadjuk a történetünket, de látjuk, hogy jelenleg van nagyobb gond is, pillanatokon belül halljuk is a szomorú és aggasztó híreket. Azonnal az előkészítőbe rohanunk, hogy megvizsgáljuk a tetemet. Semmi hasznos, azon kívül, hogy olyan, mint a kő. Elrohanok az Akadémiára, addig Trenon éjszakára szerez valami állatot. Persze szigorúan tudományos-kísérleti célra. Néhány óra múlva vissza érkezem, addigra már szürkül. Elkezdjük az őrjáratot és kitenni a táblákat, hogy este tilos a temetőben tartózkodni az idegeneknek!
Kikötjük a disznót, fel le járkálunk, majd egy sivító hangot hallunk, az állat kezd kővé válni, elkapjuk onnan és azonnal az előkészítőben megvizsgáljuk. Menthetetlen, ezért inkább kegyes halában részesítem. Viszont a vizsgálatunkból megtudjuk, hogy nem csak a bőr és a felhám, hanem az egész disznó változott kővé. Az éjszakai őrhöz rohanunk, nem őszinte a mosolya, mikor felzargatjuk. Viszont a mondani valónk után már rohan Ezekiel atyához a hírrel, persze elfelejtjük megemlíteni a kis kísérletet.
Az atya mondja, hogy most nincs mit tenni, de holnap szerez egy belépőt és egy lovag fog várni és reményeink szerint a csatamágusok segítenek a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Eltesszük magunkat, én korán reggel Pelortemplomában kezdem a napot, egy kis információ gyűjtés és kapcsolat ápolás céljából. Szívesen látott vendég lettem Ezekiel atya neve hallatára és miután megtudták, hogy kapcsolatban állok Fađ városában a hittestvéreikkel, egyből bőbeszédűbbek lettek. Bár segíteni nem tudtak, támogatásukról biztosítottak és a társam gyógyfőzet vételének ötletére is rá bólintottak.
Kicsit pihentünk, ránk fért, hiszen az elmúlt napok kimerített minket. Már jobb állapotban mentem vissza és tényleg, vártak már le is ültettek és amit ezen pár óra alatt össze lehetett szedni, könyvek, tekercsek és mindenféle feljegyzések már egy halomban vártak…
El voltam velük egy jó darabig, amikor is hulla fáradtan és csak feltevésekkel, és egy talánnal, hogy egy állat a felelős ezért… Nagyon nagy hálát tanúsítva és persze tiszteletet is, rohantam vissza, ráadásul már szürkült is… Az éjszakai őrjárat során éreztem valamit az egyik kripta felől, majd egy pillanatra elgyengültem, ösztönösen futottam el. Szerencsémre, hiszen a kezem látva, nem húztam volna sokáig… Jelentettük is, egy pap és egy paplovag sietett is kifelé, mutattuk neki a helyet, de semmi. Mondta, hogy más esetben ez fel sem merülne, de feszítsük le a pántot és a lakatot, lementünk a kriptába.
Nézünk jobbra, balra semmi. Már-már feladva megyünk kifelé, amikor is a koporsó háta mögül neszezést hallok. Megnézem, hát egy rohad nagy kígyó tekergőzik ott. Trenon rá is vág a botjával. Mire felé kap, a pap is küldi neki a megváltást én meg két lélek lándzsát dobom rá. De még mindig sziszeg, hogy rohadna meg ahol van. Én helyzetet keresek, mire a papunkat megmarja, és kidől. Én viszem az atyát, Trenon a kígyó tetemet és sietünk vele Ezekiel atyához. Ő és másik magasabb rendű társa segített, már amennyit tudott. Ezután leváltanak minket, már tegnap óta a rendház tornyába hurcolkodtunk át, mivel ott eddig még nem volt hasonló eset… Reggel Trenonnal elmentünk, a Hercegi Könyvtárba is, egy őr állja utunk, de amikor felmutatjuk a papírt Ezekiel atyától, már tárul is az ajtó, levezetnek minket egy helységbe, ahol egy városőr fogad minket, látok egy szép, míves ajtót. Érdeklődöm, válasz igen kurta és fel világosítanak, hogy a másik a miénk. Bemegyünk, nézelődünk, keresgélünk, majd találunk egy viszonylag használható anyagot. Miszerint: megerősítést nyert, ama felvetés, hogy egy állat, amely rendelkezik élőholtakra jellemző tulajdonsággal, és nappal pihen, a felelős ezért. Ahonnan ez az információ származik azaz Azred napló!
Azred naplóit illetően nem lehet minden szavát komolyan venni, de az események körülményeire való tekintettel… Mi odébb is álltunk, hiszen órákat töltöttünk el a könyvtárban. Az időnk meg ugye véges. Visszatértünk, prezentáltunk is az ismereteket néhány jegyzet másolattal kiegészítve. Hittük is meg nem, de nem volt más magyarázat, szóval teória, ha nem is elfogadva, nem elvetve, erre jutottunk. Megbeszéltük, hogy este, mivel akkor aktív, én leszek a csali, már megint…
Este nem sok ideig kellett ácsingóznom, éreztem, hogy majd összeesem, a fél lábam már kő volt. Trenon meg eldőlt, viszont nem tudott hülyeségeket beszélni. Mindennek van előnye. A földből kitekergőzött egy rusnya féreg, valami kékes színű izé vette körül, a papok erre rohamozni kezdek. De eltalált, szerencsémre csak félig alakultam át, de a papok kitartása és harci szelleme és persze mágiája őt is gyengítette. Csak épp nem a várt hatásfokkal. Szóval még mindig ott vártam a csodát, azért elhajítottam egy lélek lándzsát, sikerült eltalálnom meg is sebesítettem, de azt hittem az ereim vágom fel, látom hogy ez kevés. Láttam elszakadt a cérna a papoknál és a paplovagoknál, ami a csövön kifér alapon kezdték támadni, én mivel már az utolsó léleklándzsáim is felhasználtam, levettem az alkarvédőt, szépen komótosan lecsavartam a kötést, majd a pecsétet használtam, ezt az összjátékot szerintem még az akadémián is észlelték, erre csak nehezen megdöglött.
Súlyos sebesültjeink voltak szép számmal, ahogy nézek körbe Trenont is ott támogatják, többen a földre huppantunk a fáradtságtól és persze a meg könnyebbüléstől is.
Végre vége…
Trenon naplójából
Miközben Thor’amot a Felső városhoz kísértem egy ismerős alak tűnt fel a távolban: Eru volt az. Végre előjött a rejtekhelyéről! Váltottunk pár szót, majd elmentünk időt tölteni a Nyomor negyedbe, míg Thor’am órákon volt. Ennek persze a végeredménye az lett, hogy Eru megölt egy szerencsétlen, félbolond nagymamát, aztán menekülhettünk őrök elől. Mint később megtudtuk, körözést is adtak ki ellenünk, de szerencsére senki nem látta az arcunkat. Átmentünk az Ízek palotájába, ettünk egy jót és rendeltem Erunak az ork féle “vérborból”, melyet azelőtt Thor’am is kipróbált már. Nem is kell mondanom, igen erős hatással volt szegény fél elf barátomra: szinte teljesen lerészegedett, úgyhogy a vállamra kaptam és elindultam vele a Felső város kapujához.
Thor’am épp kifele tartott mikor odaértem, arcáról sugárzottak a belső gondolatai amikor meglátta a vállamon tekergődző Eru állapotát. Elmentünk a rendházhoz, ahova Thor’am bement, hogy beszéljen Ezékiel atyával miközben én próbáltam hegyes fülű barátunkba egy kis életet lehelni egy kút és egy vödör segítségével. Miután kiért a rendházból megmutatott egy levelet ami lényegében azt jelentette: ma délután háromkor színházba megyünk! A színházba bejutáshoz nyakkendő viselte volt kötelező, de simán ment: Thor’am kapott egy díszes ruhát a rendháztól kölcsönbe, Eru elhitette az őrrel, hogy a rongydarab a nyakában egy nyakkendő, én pedig egy közeli idős nemes urat szabadítottam meg a nyakkendőjétől.
Odabent az előadás hamar lezajlott, de nem volt rossz a színdarab – nekem elnyerte a tetszésemet. Thor’am elment, hogy beszéljen az egyik színésszel, akitől feltehetően a levelet kapta, visszatértekor pedig értékes információkkal lett gazdagabb a városban ténykedő Nerull szektájával kapcsolatban: holnap este a város északi részén az egyik ósdi épületben rabszolga vásárt tartanak ( minden héten ugyan azon nap éjszakáján ), ahol feltehetőleg feltűnik majd az a pap nő akit mi keresünk – és esetlegesen több tagja is a szektának.
Eljött az a bizonyos éjszaka, előtte semmi említésre méltó nem történt. Felkerestük a házat hárman és benyitottunk, belül pedig ez a kérdés fogadott minket: “Vesztek, vagy eladtok?” Thor’amtól és Erutól pedig jött a válasz: eladunk – na ezen a ponton jöttem rá, hogy nem lesz kellemes estém -. Felcsatoltak rám egy szájzárat és elvezettek, elvették a felszerelésemet és nemsokkal később egy emelvényen – “színpadon” – találtam magam, egy szál alsónadrágban sok száz rossz arcú licitáló előtt. Ahhoz képest, hogy a licit három ezüstről indult több mint hét aranyért keltem el – ezt valahol bóknak éreztem -, de még mielőtt az aukció végbemehetett volna benyitott a terembe a keresett papnő aki Thor’amot és engem meglátván elhűlt és riadót fújt azonnal. Mondanom sem kell, jó kis harc kerekedett ki belőle: négy erősebb bandita, egy nagy fekete bőrű illető – akit mellesleg Thor’am élve megsütött – és két varázsló, valamint a papnő maga volt az ellenfelünk – a többi a riadó hallatán félelmében futásnak eredt. Végül egy elég nehéz harc árán győzedelmeskedtünk felettük, a papnőt pedig Eru a saját mágiáját ellene fordítva elsorvasztotta. Találtunk egy megbízói levelet és egy két egyéb nyomot, a rendház lovagjai pedig ellepték a helyet, amiben valószínűleg Thor’am és az Ezékiel atya keze lehetett. Végül beteljesítettük a feladatunkat és új úti célt kaptunk: egy viszonylag messze fekvő városban van a szektások maradéka, és mi oda tartunk következőnek.
