1462-ben Születtem Tebrusban. De talán nem is ez a lényeg… sokkal inkább az, ahova tartozom. Az a közeg, mely mindig is megilletett engem. Hogy érthetőbb legyen, mesélek valaki másról előbb.
Caushius Coratlyne, Tebrus szülötte volt, jó módú polgári családban élt, ahol tulajdonképpen nem kellett nélkülöznie, azt a tudományt tanulhatta volna ki, amit csak akart. Ennek ellenére, ő mégis úgy döntött, hogy a városát szolgálja. 19 éves korában lett tagja a hercegi gárdának, majd hadnagyként, 34 évesen innen lépett ki, és vette át a városőrség teljes irányítását. 35 éven keresztül végezte lelkiismeretesen feladatát, végül majdnem az íróasztal mellől dőlt sírba, nyugdíjazása után néhány nappal távozott el, nem bírta feldolgozni lelkileg, hogy nem tehet többet azért, amit szeret… a városáért.
Az apám egy büszke ember volt, és mindig tenni akart valamit, hogy jobbá tegye mások számára a világot. Engem is ebben a szemléletben nevelt, bár csodáltam benne mindig is, hogy azt is meg akarta változtatni, amit nem lehetett. Harcolt a bűnözés ellen és sikerült Tebrust élhetőbbé tennie.
Nos mit tehetnék én, aki csak abból élek, amit ő hagyott hátra nekem. Egy hősről alkotott képet, és egy lusta élhetetlen bátyot, aki adósságba verte a családot, hasonló mentalitású feleségével. Félreértés ne essék, nem rossz ember a bátyám, nagyon jó úri szabó mester vált belőle, csak nem tud bánni a pénzzel, és szórja azt a keveset is a nejével együtt. Érthető módon egy út volt előttem mindig is, hogy felnőjek apám emlékéhez és folytassam, ahol abba hagyta. Ez azonban nem egy egyszerű dolog, hisz míg élt, mindent megtett, hogy egyik fia se lépjen a nyomdokába. Engem iskolákba küldött messzire, jártam többek között a faulxi akadémiára is. Távol kerültem attól az úttól, amelyiken ő járt. Tebrus már nem olyan, mint azelőtt. Látom az utcákon és érzem a szívemben. Apám régi kapcsolatainál próbálkoztam éveken keresztül, de csak városi felvigyázóként volt lehetőségem „szolgálni” a városom, nem lehettem városőr. Ám ahogy elkezdődött az 1485. év, elkezdődött valami más is. Éreztem reggel, mikor a kis kávézóban fogyasztottam a reggelimet, néhány utcasarokra a Hercegi népszínháztól. Éreztem, mikor az utcát jártam és a zsebmetszőket fürkésztem. Déltájban aztán elért ez a változás, apám régi beosztottja keresett fel és invitált magával a Felsővárosban lévő központi kaszárnyába…
