Hősnőnket ezúttal a déli kietlen vadonba vezeti sorsa. Társaival a remény keresése közben valami olyasmire bukkannak, amire már évszázadok óta nem volt példa, de ezért igen komoly árat kell fizetniük. Eközben a fronton is folytatódik a harc, s a bukás szélén egyensúlyozó tábornok zseniális lépései tartják még a lelket a harcoló katonákban. Egy csodára várnak…
Résztvevők: Eryn, Alastaire, Mesélő: Tammis
Eryn naplójából
1485. július 19.-augusztus 8.
Az ország romokban áll
Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam ezen a hajdani istenkirályon, Laiperchoonon. Egy sámán, Maruhalgal is beszélt nekünk róla. Kopasz szakállas ember, Thor’ammal ellenségek, de segít nekem.
Beszéltem Trenonnal, amíg kiderítjük ezt az istenkirályos dolgot, addig ő felel a városért. Így hát Alastairerrel, Maruhalgállal és Boomanal, meg pár katonával útra keltünk a Storval-fennsík felé. Öt nap alatt jutottunk el oda. A lépcsőnél készleteket vettünk magunkhoz. Itt Bellinius tábornok magához hívatott. A Valhádi-domb az egy szent hely, ámbár troll csapatok állomásoznak arrafelé. A tábornok azt remélte, többen jövünk, hogy visszafoglalhassa. Így hát levelet küldetek Trenonnak, hogy küldjön ide embereket a tábornok megsegítésére. Mi pedig tovább indultunk a Storval-fennsík felé.
A fennsík elég barátságtalan hely. Sok a barlang. Szirti medvék és óriások lakják ezt a helyet. Kopár sziklás, szúrós bokrok. Két és fél hét telik el kutatásokkal. Keletre megyünk, igyekszünk elkerülni mindent. Frusztrálva, kimerülve és nagyon éhesnek érezzük már magunkat. Egyik éjjel ráleltünk egy kanyonra. A bejáratánál éjszakáztunk. Mikor felkeltem, Maruhalgált sehol nem találtam. Így hát felkapaszkodtam egy helyen a sziklákon, ahol egy kisebb sík területet találtam. Észrevettem egy nyílást. Bent kukk sötét és pézsmaszag fogadott. Így hát fényvarázst bocsátottam egy kőre, majd leereszkedtem a nyílásba. Négykézláb haladtam tovább. Egyre jobban érződött a szag, barna foltokat vettem észre, valamiféle ürülék lehetett és csontok voltak mindenütt. Bejutottam egy járatba, ahol szőrös gömbölyű lényeket találtam. Storvali szőrpocok! Hátrálni kezdtem, mikor ráléptem az egyikre. Éles sivitó hangjára zúgás keletkezett a járatban, és a hang egyre erősebben közeledett felém. Elkezdtek özönleni kifelé a járatból, így egy gyors fagygömb varázst hajtottam végre. A farkuk szúrása bénító jellegű, de szerencsém volt, nem bénított meg.
Ahogy visszafelé tartottam a táborunkhoz, 80 lábnyiról láttam, hogy üres, de a hálózsákok és az élelem még ott voltak. Majd megpillantottam egy nagyobb termetű szőrös állatot, egy szirti medvét. Szimatolt a tábor körül, Így visszább vonultam, mikor lerántott az egyik katona a bokorba. Rövid tanakodás után, elektromossággal sújtottam le a medvére, majd befutottunk a kanyonba. Egy elágazáshoz értünk, ahol jobbra mentünk, de az zsákutcának bizonyult. Ekkor a medve ránk rontott, de egy storvali sólyom rárivallt a medvére, amaz meg meghátrált. Majd a sólyom átalakult, Maruhalgal volt az.
„Mert csak az látja, aki hinni akar benne.”
A barlangok mélyén
Ezután megjelent egy üreg, amibe bemásztunk. Síri csend és kukk sötét fogadott bennünket. A kivájt rés egy terem volt, régi szobrokkal, faragványokkal még a hajdani istenkirályság idejéből. Egy nagy faragott kőajtót pillantottunk meg. Boomanék furcsálták, hogy ezek pont itt vannak, hisz ez a hely mindig a vadaké volt. Sikerült kinyitnunk az ajtót, a túloldalán egy por és homoklepte folyosóra érkeztünk. Szúrós és nehéz levegő áramlott ki. Valószínűleg már jó régen nem járt erre senki. Egy terembe érkeztünk, medence és egy repedezett márvány szökőkút volt benne. Folytatásában három boltíves járat. Az egyik lefelé, a másik repedt lefelé lejt és 100 méter után be volt omolva. A harmadik mintha keleti irányba menne, vízszintes volt és áporodott a levegő.
Az elsőn elindultunk, a lépcső lefelé egyre meredekebb volt, egy idő után nem volt fal és a végén fényt láttunk. Morgást hallottunk, de tovább mentünk. Hosszú egyenes kőfolyosóra érkeztünk, ahol a falakon berepedtek a freskók. Gyorsan hasra vágtuk magunkat a kinyíló lyukak láttán. De mivel nem történt semmi, arra jutottunk, hogy ha tényleg csapda is volt, már régóta nem aktiv, így tovább haladtunk. Az út emelkedni kezdett kelet felé kanyarodott.
Pár perc után kattanó hangot hallunk, billen a kőpadló és mi hanyatt estünk az emelkedő aljára, megint csapda, de tovább mentünk. Majd mintha egy függő részre értünk volna, erkélyek, sarkokon oszlopok, szobrok és középen udvar. Középen egy tárcsaszerűség volt, valamiféle régi napórának tűnt. Volt még két boltíves járat amiket egy kőfal zárt le. Megállapítottuk, hogy a középen lévő szerkezet nyithatja ki a járatokat. Elkezdtük hát tekerni szépen fokozatosan. Végül az egyik ajtó teljesen felnyílt a másik csak félig. De mivel ennek a játéknak köszönhetően az egész hely megroggyant és elkezdett leomlani minden, elkezdtünk futni a félig kinyílt ajtó felé, mert a másik mögött falat találtunk csak. A lezuhanó szobrok végett kicsit megsérültünk, de tovább haladtunk egy szűk folyosón. 100 lábra fent fényforrást láttunk, a falakon pedig kőarcokat.
A kőarcok furcsák voltak, nyitott szájuk volt, és majdnem mind más-más szinű. Úgy döntöttem meghúzom a fehér kallantyút amit találtam. A fehér kőarcok szájából kőrudak jöttek elő. Ezután a zöld kallantyú következett, aminek hatására szintén rudak jelentek meg. Elkezdtünk hát mászni. A sárga kallantyú meghúzásával, sajnos a zöldek visszamentek. De eszembe jutott, hogy van nálam kampó és kötél. Ennek segítségével biztonságosan feljutottunk a fényforráshoz. Fent egy sík terület várt ránk egy márvány tűzrakó hellyel valami tábor, a falakon freskók. Egy boltíves járatot is láttunk, bútorokat, hallottunk vizet csörgedezni. Mikor is megpillantottunk egy alacsony, idős, kócos alakot. Pihenésre szólít minket. Valamint közli, hogy egy kérdést tehetek fel neki. Az a tanácsa számomra: Addig hallgassak a szívemre, ameddig lehet! Majd egy ismerős hang szól hozzám: – Ez igaz! – Andrashis áll ott! – Túl sokat töprengsz!
Az egyik katona az öreggel akart maradni. Maruhalgal pedig furán nézett az idős emberre. Nyitott nekünk egy teleportkaput, búcsúzás képpen még sok mindent elárult, de még több dologról csak hallgatott. A kapun átléptünk majd egy pillanat alatt a stroval-lépcsőn találtuk magunkat.
Majd kicsit később 500 emberrel előre mentünk a dombokhoz. A templomhoz érve védekező pozicíót vettünk fel. Mire ránk sötétedett levertük a troll sereget. Bevettük a templomot, miután 8-9 troll sámánt teljesen megsemmisítettünk. Miénk lett a domb! Ekkor újabb csapás következett. Megfogyatkoztunk. Így hát szólítottam Andrashist. Váratlanul a lesroui csapatok hátulról megérkeztek, egyesültünk. Egy körszakállas parancsnok 8000 fővel körülzárta Babylont. 1-2 hónapon belül 13 főnyi nehézlovasságot tudunk útnak indítani.
A leshroui sereg parancsnoka
Ekkor kiáltás hallatszott: -Templom!
Kinyílt a templom ajtaja, menekült emberek jöttek kifelé. Valamint taláros férfiak, pelor papok léptek ki az ajtón:- Az égiek meghallgatták imáinkat! Köszönjük!
